Miért érzünk nosztalgiát? – Clay Routledge

A teljes leckét lásd: http://ed.ted.com/lessons/why-do-we-feel-nostalgia-clay-routledge

A nosztalgiáról valaha azt tartották, hogy betegség, amely csak bizonyos embercsoportokat támad meg. Ma az emberek a világ minden táján tapasztalják és élvezik ezt az érzést. De hogyan működik a nosztalgia? És egészséges érzés-e? Clay Routledge részletezi, hogyan változott a nosztalgiafelfogásunk a 17. század óta, amikor a fogalom megszületett.

Lecke: Clay Routledge, animáció: Anton Bogaty.

A 17. század vége felé

Johannes Hofer orvostanhallgató
furcsa betegségre lett figyelmes,

amely a külföldön szolgáló
svájci zsoldosokat sújtotta.

A tünetek –

krónikus fáradtság,

álmatlanság,

szabálytalan szívverés,

emésztési panaszok

és láz – olyan erősek voltak,

hogy sok katonát le kellett szerelni.

Hofer felfedezte, hogy betegségüket
nem fizikai rendellenesség okozza,

hanem a hazai bércek
iránti heves vágyódásuk.

Hofer nosztalgiának, honvágynak
nevezte el a tünetegyüttest,

a görög nostos – hazatérés

és az algos – fájdalom,
vágyódás szavak után.

Kezdetben a nosztalgiát tipikusan
svájci betegségnek tartották.

Az oka – vélték az orvosok: az Alpokban
folyton szólnak a kolompok,

s ez károsítja a dobhártyát és az agyat.

A zsoldosoknak parancsnokaik megtiltották
a hagyományos svájci dalok éneklését,

attól tartva, hogy elszöknek,
vagy öngyilkosságot követnek el.

Ám ahogy a migráció világszerte elterjedt,
másoknál is megfigyelték a nosztalgiát.

Kiderült, hogy aki hosszú időre
elszakad a szülőföldjétől,

mind hajlamossá válik
a nosztalgiára, a honvágyra.

A 20. század elejére

a tudósok már nem neurológiai betegségnek
tartották a nosztalgiát,

hanem a depresszióhoz hasonló
mentális zavarnak.

A kor pszichológusai úgy vélték,

hogy a nosztalgia a gyermekkor
elengedésének nehézségeit jelzi,

vagy akár az anyaméhbe való
visszatérés vágyát.

A következő néhány évtized során

a nosztalgia felfogása
két fontos tekintetben változott.

A szó jelentése kitágult,
és a honvágy mellett magába foglalta

a múlt iránti általános vágyakozást.

Most már nem szörnyű kórnak számított,

hanem szívszaggató és kellemes élménynek.

Erre a legékesebb példa talán az,

amit Marcel Proust,
a francia író ragadott meg.

Leírta, hogy a gyerekkora óta
nem kóstolt madeleine-sütemény íze

hogyan váltotta ki belőle heves
és erőteljes asszociációk kavalkádját.

Miért változott meg ennyire gyökeresen az,
ahogy a nosztalgiára gondolunk?

Ez részben a tudománynak köszönhető.

A pszichológia elmozdult
a tisztán elméleti megközelítéstől

a pontos és módszeres
empirikus megfigyelés irányába.

A tudósok rájöttek,
hogy számos negatív tünet

talán csak a nosztalgia velejárója volt,

de nem a nosztalgia váltotta ki őket.

És bár a nosztalgia
bonyolult érzelmi állapot,

amely magában foglalhatja a veszteség
és a szomorúság érzését,

általában mégsem rontja el a kedvünket.

Azzal, hogy lehetővé teszi,
hogy a számunkra fontos

és másokkal átélt
felemelő élményeinkre emlékezzünk,

a nosztalgia növelheti
a mentális jólét érzését.

Kutatások kimutatták,
hogy a nosztalgia érzése

növelheti az önbecsülést
és a közösséghez tartozás érzését,

elősegítheti a lelki fejlődést,

és még jószívűbbé is tehet.

Ahelyett tehát,
hogy lelki szenvedést okozna,

a nosztalgia, éppen ellenkezőleg,
segíthet megküzdeni vele.

Pl. amikor negatív érzelmeket élünk át,

hajlamosak leszünk nosztalgiába menekülni,
hogy csökkentsük szorongásunkat,

és újra jól érezzük magunkat.

Manapság mintha a nosztalgia
mindenütt jelen lenne,

részben, mert a cégek rájöttek,

hogy hatalmas reklámereje van.

Gondolhatnánk, ez annak a jele,
hogy beleragadtunk a múltba,

de a nosztalgia nem így működik.

A nosztalgia segít emlékeznünk,
hogy életünk lehet értelmes és értékes,

és segít megtalálnunk
az önbizalmat és a motivációt,

hogy szembenézzünk a jövő kihívásaival.