A 17. század vége felé Johannes Hofer orvostanhallgató furcsa betegségre lett figyelmes, amely a külföldön szolgáló svájci zsoldosokat sújtotta. A tünetek – krónikus fáradtság, álmatlanság, szabálytalan szívverés, emésztési panaszok és láz – olyan erősek voltak, hogy sok katonát le kellett szerelni. Hofer felfedezte, hogy betegségüket nem fizikai rendellenesség okozza, hanem a hazai bércek iránti heves vágyódásuk. Hofer nosztalgiának, honvágynak nevezte el a tünetegyüttest, a görög nostos – hazatérés és az algos – fájdalom, vágyódás szavak után. Kezdetben a nosztalgiát tipikusan svájci betegségnek tartották. Az oka – vélték az orvosok: az Alpokban folyton szólnak a kolompok, s ez károsítja a dobhártyát és az agyat. A zsoldosoknak parancsnokaik megtiltották a hagyományos svájci dalok éneklését, attól tartva, hogy elszöknek, vagy öngyilkosságot követnek el. Ám ahogy a migráció világszerte elterjedt, másoknál is megfigyelték a nosztalgiát. Kiderült, hogy aki hosszú időre elszakad a szülőföldjétől, mind hajlamossá válik a nosztalgiára, a honvágyra. A 20. század elejére a tudósok már nem neurológiai betegségnek tartották a nosztalgiát, hanem a depresszióhoz hasonló mentális zavarnak. A kor pszichológusai úgy vélték, hogy a nosztalgia a gyermekkor elengedésének nehézségeit jelzi, vagy akár az anyaméhbe való visszatérés vágyát. A következő néhány évtized során a nosztalgia felfogása két fontos tekintetben változott. A szó jelentése kitágult, és a honvágy mellett magába foglalta a múlt iránti általános vágyakozást. Most már nem szörnyű kórnak számított, hanem szívszaggató és kellemes élménynek. Erre a legékesebb példa talán az, amit Marcel Proust, a francia író ragadott meg. Leírta, hogy a gyerekkora óta nem kóstolt madeleine-sütemény íze hogyan váltotta ki belőle heves és erőteljes asszociációk kavalkádját. Miért változott meg ennyire gyökeresen az, ahogy a nosztalgiára gondolunk? Ez részben a tudománynak köszönhető. A pszichológia elmozdult a tisztán elméleti megközelítéstől a pontos és módszeres empirikus megfigyelés irányába. A tudósok rájöttek, hogy számos negatív tünet talán csak a nosztalgia velejárója volt, de nem a nosztalgia váltotta ki őket. És bár a nosztalgia bonyolult érzelmi állapot, amely magában foglalhatja a veszteség és a szomorúság érzését, általában mégsem rontja el a kedvünket. Azzal, hogy lehetővé teszi, hogy a számunkra fontos és másokkal átélt felemelő élményeinkre emlékezzünk, a nosztalgia növelheti a mentális jólét érzését. Kutatások kimutatták, hogy a nosztalgia érzése növelheti az önbecsülést és a közösséghez tartozás érzését, elősegítheti a lelki fejlődést, és még jószívűbbé is tehet. Ahelyett tehát, hogy lelki szenvedést okozna, a nosztalgia, éppen ellenkezőleg, segíthet megküzdeni vele. Pl. amikor negatív érzelmeket élünk át, hajlamosak leszünk nosztalgiába menekülni, hogy csökkentsük szorongásunkat, és újra jól érezzük magunkat. Manapság mintha a nosztalgia mindenütt jelen lenne, részben, mert a cégek rájöttek, hogy hatalmas reklámereje van. Gondolhatnánk, ez annak a jele, hogy beleragadtunk a múltba, de a nosztalgia nem így működik. A nosztalgia segít emlékeznünk, hogy életünk lehet értelmes és értékes, és segít megtalálnunk az önbizalmat és a motivációt, hogy szembenézzünk a jövő kihívásaival.