A 17. század vége felé
Johannes Hofer orvostanhallgató
furcsa betegségre lett figyelmes,
amely a külföldön szolgáló
svájci zsoldosokat sújtotta.
A tünetek –
krónikus fáradtság,
álmatlanság,
szabálytalan szívverés,
emésztési panaszok
és láz – olyan erősek voltak,
hogy sok katonát le kellett szerelni.
Hofer felfedezte, hogy betegségüket
nem fizikai rendellenesség okozza,
hanem a hazai bércek
iránti heves vágyódásuk.
Hofer nosztalgiának, honvágynak
nevezte el a tünetegyüttest,
a görög nostos – hazatérés
és az algos – fájdalom,
vágyódás szavak után.
Kezdetben a nosztalgiát tipikusan
svájci betegségnek tartották.
Az oka – vélték az orvosok: az Alpokban
folyton szólnak a kolompok,
s ez károsítja a dobhártyát és az agyat.
A zsoldosoknak parancsnokaik megtiltották
a hagyományos svájci dalok éneklését,
attól tartva, hogy elszöknek,
vagy öngyilkosságot követnek el.
Ám ahogy a migráció világszerte elterjedt,
másoknál is megfigyelték a nosztalgiát.
Kiderült, hogy aki hosszú időre
elszakad a szülőföldjétől,
mind hajlamossá válik
a nosztalgiára, a honvágyra.
A 20. század elejére
a tudósok már nem neurológiai betegségnek
tartották a nosztalgiát,
hanem a depresszióhoz hasonló
mentális zavarnak.
A kor pszichológusai úgy vélték,
hogy a nosztalgia a gyermekkor
elengedésének nehézségeit jelzi,
vagy akár az anyaméhbe való
visszatérés vágyát.
A következő néhány évtized során
a nosztalgia felfogása
két fontos tekintetben változott.
A szó jelentése kitágult,
és a honvágy mellett magába foglalta
a múlt iránti általános vágyakozást.
Most már nem szörnyű kórnak számított,
hanem szívszaggató és kellemes élménynek.
Erre a legékesebb példa talán az,
amit Marcel Proust,
a francia író ragadott meg.
Leírta, hogy a gyerekkora óta
nem kóstolt madeleine-sütemény íze
hogyan váltotta ki belőle heves
és erőteljes asszociációk kavalkádját.
Miért változott meg ennyire gyökeresen az,
ahogy a nosztalgiára gondolunk?
Ez részben a tudománynak köszönhető.
A pszichológia elmozdult
a tisztán elméleti megközelítéstől
a pontos és módszeres
empirikus megfigyelés irányába.
A tudósok rájöttek,
hogy számos negatív tünet
talán csak a nosztalgia velejárója volt,
de nem a nosztalgia váltotta ki őket.
És bár a nosztalgia
bonyolult érzelmi állapot,
amely magában foglalhatja a veszteség
és a szomorúság érzését,
általában mégsem rontja el a kedvünket.
Azzal, hogy lehetővé teszi,
hogy a számunkra fontos
és másokkal átélt
felemelő élményeinkre emlékezzünk,
a nosztalgia növelheti
a mentális jólét érzését.
Kutatások kimutatták,
hogy a nosztalgia érzése
növelheti az önbecsülést
és a közösséghez tartozás érzését,
elősegítheti a lelki fejlődést,
és még jószívűbbé is tehet.
Ahelyett tehát,
hogy lelki szenvedést okozna,
a nosztalgia, éppen ellenkezőleg,
segíthet megküzdeni vele.
Pl. amikor negatív érzelmeket élünk át,
hajlamosak leszünk nosztalgiába menekülni,
hogy csökkentsük szorongásunkat,
és újra jól érezzük magunkat.
Manapság mintha a nosztalgia
mindenütt jelen lenne,
részben, mert a cégek rájöttek,
hogy hatalmas reklámereje van.
Gondolhatnánk, ez annak a jele,
hogy beleragadtunk a múltba,
de a nosztalgia nem így működik.
A nosztalgia segít emlékeznünk,
hogy életünk lehet értelmes és értékes,
és segít megtalálnunk
az önbizalmat és a motivációt,
hogy szembenézzünk a jövő kihívásaival.