A kapitalizmus felfalja a demokráciát

Elcsodálkozott már azon, hogy a politkusok már nem azok, akik egykor voltak, és hogy a kormányok látszólag miért képtelenek valódi problémákat megoldani? Yanis Varoufakis közgazdász,, az egykori görög pénzügyminiszter azt állítja, hogy ez azért van így, mert lehetsz ma a politikában, de a hatalomban nem -- mivel a valódi hatalomat a gazdaságot irányítók gyakorolják. Úgy gondolja, hogy a szupergazdagok és a cégek belülről falják fel a politikai szférát, pénzügyi válságot okozva. Ebben az előadásban meghallgathatjuk álmát egy olyan világról, melyben a tőke és a munka már nem küzdenek egymás ellen, "mely egyszerre libertariánus, marxista és keynesi."

Demokrácia.

Nyugaton

iszonyúat tévedünk, amikor ezt
magától értetődőnek vesszük.

A demokráciára

nem úgy tekintünk, mint a legtörékenyebb
virágra, ami pedig valójában,

hanem mint társadalmi
berendezkedésünk részére.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá,
hogy megrendíthetetlenül adott dolog.

Tévesen úgy véljük, hogy a kapitalizmus
elkerülhetetlenül demokráciát szül.

Ez nincs így.

A szingapúri Lee Kuan Yew
és az ő nagy követõi Pekingben

kétséget kizáróan bizonyították,

hogy nagyon is lehetséges
virágzó kapitalizmus,

látványos növekedés,

miközben a politika
mentes marad a demokráciától.

Valójában a demokrácia a
térségünkben is hanyatlóban van,

itt Európában.

Az év elején, amikor
Görögországot képviseltem -

az újonnan megválasztott görög kormányt --

az Eurogroupban, mint pénzügyminiszter,

nagyon világosan értésemre adták,
hogy nemzetünk demokratikus folyamata --

választásaink -

nem zavarhatják meg

a gazdaságpolitikát, amely
Görögországban bevezetésre került.

Abban a pillanatban éreztem,

hogy semmi sem igazolná jobban
Lee Kuan Yew -t,

vagy a Kínai Kommunista Pártot,

sőt, néhány ellenzéki
barátomat, akik azt mondogatták,

hogy a választás be lenne tiltva,
ha a változás fenyegetését hordozná.

Ma, itt, szeretnék önöknek bemutatni

egy gazdaságot egy hiteles demokráciához.

Meg szeretném kérni önöket,
hogy higgyenek velem együtt abban,

miszerint Lee Kuan Yew,

a Kínai Kommunista Párt

és egyébként az Eurogroup

rosszul gondolja, hogy meglennénk
a demokrácia nélkül --

szükségünk van egy hiteles,
energikus demokráciára.

Demokrácia nélkül

társadalmunk romlottabb lenne,

a jövőnk sivár,

nagyszerű, új technológiánk
veszendőbe menne.

Ha már a pazarlás szóba került,

engedjék meg, hogy rámutassak
egy érdekes paradoxonra, mely

a beszédem alatt is
fenyegeti gazdaságunk.

Iker-csúcs paradoxonnak neveztem el.

Az egyik csúcsot értik,

ismerik, felismerik,

ami a hitelek csúcsa,
mely hosszú árnyékot vetett

az Egyesült Államokra,
Európára, az egész világra.

Mindannyian felismerjük a hitelhegyeket ,

de kevesen ismerjük fel ikertestvérét,

a parlagon álló pénzhegyeket.

Ezek gazdag betétesekhez
és vállalatokhoz tartoznak,

akik túlságosan félnek befektetni

a termelésbe, amely pedig olyan
bevételeket hozhatna,

amely képes eltűntetni
az adóssághegyeket,

és előteremteni mindazt, amire az
emberiségnek nagy szüksége volna,

mint pl. zöld energia.

Had mondjak két számot!

Az elmúlt három hónap alatt

az USA -ban, Angliában és az Eurozónában

3,4 milliárd dollárt
fektettünk be együttesen

az összes jóléti javakba --

ipari üzemekbe, gépekbe,

irodaházakba, iskolákba,

utakba, vasutakba, gépesítésbe,
és így tovább,.

3,4 milliárd rengeteg pénznek
tűnik mindaddig,

amíg össze nem
vetjük az 5.1 milliárddal,

ami ugyanezekben az országokban,

ugyanebben a periódusban kerengett

pénzügyi intézeteinkben tétlenül,

inflálva a tőzsdéket
és felverve a házárakat.

Szóval egy adóssághegy
és egy pangó pénzhegy

a piac normál üzletmenetén keresztül
formál ikertüskéket,

anélkül, hogy ki tudná ütni egymást.

Az eredmény: stagnáló bérek,

a 25 - 54 éves korosztály több mint
negyedét érintő munkanélküliség

Amerikában, Japánban és Európában;

következésképp
alacsony az összesített kereslet,

amely így, visszacsatolva

tovább erősíti
a befektetők pesszimizmusát,

akik – félve az alacsony kereslettől –
továbbra sem fektetnek be.

Pontosan úgy, ahogy Oidipusz apja,

aki megrémülve a jóslattól,

mely szerint a fia felnőve
meg fogja ölni őt,

akaratlanul olyan feltételeket teremtett,

hogy a fia, Oidipusz, valóban megölje.

Ezért perlekedek a kapitalizmussal.

A bruttó pazarlás,

mindez a tétlen pénz,

az élet jobbátételéhez kéne
lendületet adjon,

az emberi tehetség kiteljesítéséhez,

sőt, finanszíroznia kéne
mindezen technológiákat,

a zöld technológiákat,

melyek elengedhetetlenek
Földünk megmentéséhez.

Helyesen gondolom, hogy a demokrácia
a lehetséges válasz?

Úgy hiszem,

de mielőtt tovább mennénk,

mit is értünk demokrácia alatt?

Arisztotelész így definiálta
a demokráciát:

felépítmény, amely alapján
a szabadok és a szegények,

többséget képezve irányítják kormányt.

Persze az athéni demokrácia
túl sokakat zárt ki.

A nőket, az idegeneket,
és természetesen a rabszolgákat.

Azonban hiba volna a ókori athéni

demokrácia jelentőségét alábecsülni

azon az alapon,
hogy kiket zártak ki belőle.

Ami lényegesebb,

és folyamatosan fennáll
athéni demokráciával kapcsolatban,

az a dolgozó szegények bevonása,

akik nem csak a szólásszabadság
jogát szerzeték meg,

de ami még fontosabb, döntöbb,

jogokat kaptak a politikai döntésekhez,

azonos súllyal vettek részt

az államügyekkel kapcsolatos
döntéshozatalban.

Persze az athéni
demokrácia nem tartott sokáig,

mint a gyertya, mely fényesen ég,
de hamar kialszik.

És egyébként

a mai liberális demokráciánk gyökerei nem
az ókori Athénból valók.

A Magna Cartában találhatóak,

az 1688-as angol polgári forradalomban,

sőt, az amerikai alkotmányban.

Míg az athéni demokrácia
központjában a szabad polgár állt,

és a dolgozó szegényeket
juttatta hatalomhoz,

a mi demokráciáink
a Magna Cartán alapulnak,

amely, a látszat ellenére
az uralkodói jogokat írja elő.

Valójában a liberális demokrácia csak
akkor bukkant fel, amikor lehetséges volt

a politikai és gazdasági szféra
teljes szétválasztása,

hogy a demokratikus folyamatok
megmaradjanak a politikai szférán belül,

érintetlenül hagyva a gazdaságot,

vagy ha úgy tetszik a cégvilágot --

mint olyan zónát, amely kívül esik rajta.

Tehát mai demokráciánkban,

az a pillanat, amikor a gazdasági
és politikai szféra

szétválása elkezdődött,

feltartóztathatatlan, ádáz
küzdelmet indított el a kettő között,

azzal, hogy a gazdaság a befolyást
szerzett a politika felett,

belekóstolva annak hatalmába.

Gondolkoztak már azon, vajon miért nem
olyanok a politikusok, mint régen?

Nem azért, mert DNS-ük
degenerálódott volna.

(Nevetés)

Inkább, mert valaki lehet ma úgy
kormányon, hogy nincs hatalma,

mivel a hatalom a politikai szférából
a gazdaságiba tevődött át,

és a kettő elkülönült egymástól.

Egyébként

említettem a vitámat a kapitalizmussal.

Ha belegondolunk,

ez egy kicsit olyan, mint a
ragadozók egy csoportja,

mely annyira sikeresen tizedeli
zsákmányát, amivel táplálkoznia kell,

hogy végül éhen hal.

Hasonló módon,

a gazdasági szféra befolyása alá vette és
kannibálként felfalta a politikai szférát

addig a pontig, mígnem ezzel
már saját magát ássa alá,

gazdasági válságot okozva.

A cégek ereje növekszik,

a politikai értékek devalválódnak,

az egyenlőtlenség növekszik,

az összkereslet csökken,

cégvezetők félnek befektetni cégük pénzét.

Szóval minél sikeresebb a kapitalizmus
a "démosz" demokráciából való kivonásában,

annál magasabb a két ikertüske,

annál nagyobb humánerőforrás és az

emberiség jólétének pazarlása.

Egyszerűen, ha ez igaz,

újra kell egyesítenünk a politikai
és a gazdasági szférát,

és jobban tesszük, ha ezt a "démosz"
felügyelete alatt tesszük,

mint az ókori athéniek, eltekintve attól,
hogy nincsenek rabszolgák,

és nem zárjuk ki a nőket és az idegeneket.

Na most, ez ugye nem egy eredeti ötlet.

A marxista baloldalnak
megvolt ez az ötlete 100 éve

és nem valami jól sült el, igaz?

A lecke, amit megtanultunk
a szovjet összeomlásból,

az az, hogy csakis egy csoda által
lesznek a dolgozók újra felhatalmazva,

mint az ókori Athénban,

a brutalitás és a pazarlás
új formái nélkül.

De van egy megoldás:

megszabadulni a dolgozó szegényektől.

A kapitalizmus ezt is teszi

alacsony keresetű munkásokat automatákra,
androidokra és robotokra lecserélve.

A probléma az az,

hogy amíg a gazdasági
és a politikai szféra szeparáltak,

az automatizálás megnyújtja
az ikertüskéket,

a tornyosuló pazarlást,

és mélyíti a társadalmi konfliktusokat,

beleértve --

hamarosan, úgy hiszem -

olyan helyeken is, mint Kína.

Szóval újra kell konfiguráljuk,

újra kell egyesítsük a gazdasági
és a politikai szférát,

de jobban tesszük, ha demokratizáljuk
az egyesített területet,

nehogy a végén egy "megfigyelésőrült"
hiper-autokrácia valósuljon meg,

mely a Mátrixból, a filmből
dokumentumfilmet csinál.

(Nevetés)

Szóval a kérdés nem az, hogy
vajon a kapitalizmus túl fogja-e élni

a technológiai újítások terjedését.

Sokkal érdekesebb kérdés az,

hogy a kapitalizmust vajon egy Mátrixra
emlékeztető rémálom teszi sikeressé,

vagy valami sokkal inkább
Star Trek -szerű társadalom,

ahol a gépek az emberiséget szolgálják,

és emberek az univerzum felfedezésére
használják energiájukat,

ideértve a véget nem érő vitákat is
az élet értelméről,

valami high-tech agórán.
mint az ókori Athénban,

Azt hiszem, lehetünk optimisták.

De mire volna ehhez szükség,

hogyan nézne ki

ez a Star Trek-szerű utópia
a Mátrix-szerű disztópia helyett?

Gyakorlati szempontból -

engedjék meg, hogy megosszak röviden

néhány példát.

A vállalkozások szintjén,

képzeljünk el egy tőkepiacot,

ahol munkánk során tőkét termelünk,

és ahol a tőkénk követ minket
egyik munkahelyről a másikra,

egyik cégtől a másikhoz,

és a cég --

bármelyiknél is dolgozunk éppen --

kizárólag annak a tulajdonában van,
aki épp ott dolgozik.

Akkor minden jövedelem -
tőkéből, nyereségből -

és maga a munkabér fogalma
is feleslegessé válik.

Nincs több elkülönülés a tulajdonos,
aki nem dolgozik a cégnél,

és a dolgozó között,
aki nem tulajdonosa a cégnek;

nincs több kötélhúzás
tőke és a munka között;

nincs nagy szakadék beruházás
és megtakarítás között;

sőt, nincsenek tornyosuló ikercsúcsok.

A globális politikai gazdaságtan szintjén,

képzeljük el egy pillanatra,

hogy a nemzeti valutáinknak
van egy szabadon lebegő árfolyama,

egy univerzális, globális,
digitális valutára vonatkozólag,

amelyet a Nemzetközi Valutaalap

a G-20 bocsájtott ki

az egész emberiségre vonatkozólag.

Gondoljuk tovább,

a nemzetközi kereskedelem
ebben a pénznemben lenne elszámolva --

hívjuk mondjuk "kozmosz" -nak --

kozmosz-egységben.

megegyezés alapján, minden kormány
befizet egy közös alapba

egy bizonyos összeget, arányosan
az ország kereskedelmi hiányával,

vagy éppenséggel a többletével.

A fenti alap a környezetbarát
technológiák befektetésében hasznosulna,

különösen a világ azon részein,
ahol a befektetési finanszírozás szűkös.

Ez nem egy új gondolat.

Ez az, amit John Maynard Keynes
ténylegesen javasolt

1944 -ben a Bretton Woods Konferencián.

A probléma az volt,

hogy akkoriban nem rendelkeztek
technológiával ennek megvalósításához.

Most mi már rendelkezünk vele,

különösen a politikai-gazdasági szféra
újraegyesítésének körülményei között.

A világ, melyet lefestek számotokra,

egyszerre libertariánus,

abban, hogy prioritást ad
az egyén felhatalmazásának,

marxista,

mivel a tőke és a munkaerő
történelmi szétválásának

kukába kerülésére fókuszálna,

és keynesi

globálisan keynesi.

De mindenek felett,

ez olyan világ, amelyben képesek leszünk
elképzelni egy hiteles demokráciát.

Vajon olyan idilli lesz, mint a
World's Dawn, az internetes játék?

Vagy be kell érjük
a Mátrix-szerű antiutópiával?

A válasz a politikai választásban rejlik,
amit együtt kellene meghozzunk.

A mi választásunk,

és demokratikusan volna jobb meghozni.

Köszönöm.

(Taps)

Bruno Giussani: Yanis ...

Te voltál az aki a bemutatkozásában
libertariánus marxistaként írtad le magad.

Mennyiben érvényes
Marx elemzése manapság?

Yanis Varoufakis: Nos, ha az, amit
mondtam, érvényes,

akkor Marx mindenképp.

Mivel a politika és gazdaság
újraegyesítése a lényeg --

ha nem tesszük meg,

akkor a technológiai
fejlesztés olyan mértékű

visszaesést fog eredményezni
az összkeresletben,

melyre Larry Summers hosszútávú
stagnálásként hivatkozik.

Ezzel a világ egyik részéből
tovaterjedő válsággal,

amilyen most van,

destabilizálni fogja
nem csak demokráciánkat,

de még a fejlődő világot is, amely
nem lelkesedik a liberális demokráciáért.

Szóval, ha az analízisem helytálló,
akkor Marx abszolút érvényes.

De ugyanígy Hayek is,

ezért vagyok libertariánus marxista,

és így Kaynes is,

szóval, ezért vagyok
teljesen összezavarodva.

(Nevetés)

BG: Valóban, és esetleg mi is most.

(Nevetés)

(Taps)

YV: Ha nem vagyunk összezavarodva,
akkor nem is gondolkodunk. Igaz?

BG: Hát, ezt akár egy gőrőg
filozófus is mondhatta volna --

TV: Einstein mondta, de tényleg --

BG: A beszéded alatt
említetted Szingapúrt és Kínát,

és tegnap este az előadók vacsoráján

elég erősen fejeztél ki egy véleményt
arról, hogy a Nyugat hogyan tekint Kínára.

Volna kedved megosztani?

YV: Nos, van egy nagyfokú képmutatás.

A liberális demokráciánkban
- látszat demokráciánk van -

ahogy említettem,
ez azért van, mert a demokráciát

a politikai szférába szorítjuk ki,

miközben az egyik szférát,
ahol minden tevékenység zajlik --

a gazdasági szférát --

egy teljes mértékben
demokráciamentes zónának hagyjuk.

Bizonyos értelemben,

ha megengedik, hogy provokatív legyek,

A mai Kína hasonlít a
19. századi Nagy-Britanniára.

Emlékezzünk csak,

hajlamosak vagyunk a liberalizmust
demokráciával társítani --

ez egy történelmi tévedés.

A liberalizmus, liberális,
olyan, mint John Stuart Mill.

John Stuart Mill különösen szkeptikus volt
a demokratikus folyamatok irányába.

Tehát, amit most Kínában látunk,
az egy nagyon hasonló folyamat ahhoz,

ami az ipari forradalom
idején Nagy-Britanniában zajlott,

különösen az elsőből a másodikba
való átmenet idején.

És hogy valami olyanért büntessük Kínát,

amit a Nyugat is megtett a 19. században,

az maga a képmutatás.

BG: Biztos vagyok benne, hogy sokan
kíváncsiak az év elején,

görög pénzügyminiszterként,
szerzett tapasztalataidra.

YV: Számítottam erre.

BG: Igen.

BG: Fél évvel később,

hogyan tekintesz vissza
az első felére az évnek?

YV: Rendkívül izgalmas
személyes szempontból,

és nagyon kiábrándító,

mert megvolt a lehetőségünk,
hogy újraindítsuk az Eurozónát.

Nemcsak Görögországot, de az Eurozónát.

Eltávolodni a önelégültségtől

és az állandó elutasítástól,
mely elég komoly volt --

és van egy nagy szerkezeti törésvonal,

mely keresztülhalad az Eurozónán,

ami komolyan fenyegeti
az Európai Unió egészét.

Lehetőségünk volt
a görög program alapján --

mely apropó,

az első program volt, amiben
az elutasítás megmutatkozott --

a dolgot kijavítani

És sajnos,

a hatalmasak az Eurozónában,

az Eurogroupban

az elutasítás fenntartása
mellett döntöttek.

De tudjuk, mi történik.

Ez a Szovjetunió tapasztalata.

Amikor életben próbálunk tartani

egy gazdasági rendszert,
ami szerkezetileg életképtelen,

politikai akarattal és tekintéllyel,

sikeresen meghosszabíthatjuk azt,

de amikor megtörténik a változás,

ez nagyon hirtelen
és viharosan történik.

BG: Milyen változást
vetítesz előre?

YV: Nos, nincs kétség,

ha nem változtatunk
az Eurozóna szerkezetén,

akkor az Eurozónának nincs jövője.

BG: Követtél el bármi hibát
pénzügyminiszterséged alatt?

YV: Minden egyes nap.

BG: Például?
YV: Bárki, aki visszatekint --

(Taps)

Nem, de most komolyan.

Ha van bármilyen pénzügyminiszter,
vagy bárki más, ami azt illeti,

aki azt mondja 6 hónap munka alatt,

különösen egy ilyen stresszes helyzetben,

hogy nem követett el semmilyen hibát,
az egy veszélyes ember.

Persze, hogy követtem el hibákat.

A legnagyobb hiba
egy hitelszerződés kiterjesztésének

az aláírása volt,

február végén.

Azt képzeltem,

hogy a hitelezőknek valódi érdekük

a közös alap megtalálása.

És nem volt.

Őket egyszerűen csak kormányunk
lezúzása érdekelte,

csak mert nem akartak

foglalkozni a szerkezeti törésvonalakkal.

amik átszövik az Eurozónát.

És mert nem akarták beismerni,

hogy öt éven keresztül hülyeségeket
csináltak Görögországban.

Elvesztettük a nominális GDP egyharmadát.

Ez rosszabb, mint a nagy gazdasági válság.

És senki nem jött tisztázni

a hitelező trojkától,
hogy amit ránk erőltettek,

"kolosszális hiba volt."

BG: Mindezek ellenére,

a heves vita ellenére,

úgy tűnik, megmaradtál
Európa-pártinak.

.

YV: Abszolút!

Nézd, az Európai Unió
és az Eurózóna kritikája

egy Európával együtt élő és lélegző
személytől származik.

A legnagyobb félelmem az, hogy
az Eurózóna nem fog túlélni.

Mert ha nem fog,

a felszabduló centrifugális erők hatása

ördögi lesz,

és elpusztítja az Európai Uniót.

És ez nem csak Európára
nézve lesz katasztrofális,

hanem a globális gazdaságra is.

Talán a világ legnagyobb
gazdasága vagyunk.

És ha megengedjük magunknak,

hogy a 1930 -as évek útjára lépjünk,

szerintem pontosan ezt tesszük,

akkor ennek káros kihatása lesz

európaiak és nem európaiak
jövőjére egyaránt.

BG: Kimondottan reméljük,
hogy ezen ponton tévedsz.

Yanis, köszönöm, hogy eljöttél a TED -re.

YV: Köszönöm.

(Taps)