Demokrácia. Nyugaton iszonyúat tévedünk, amikor ezt magától értetődőnek vesszük. A demokráciára nem úgy tekintünk, mint a legtörékenyebb virágra, ami pedig valójában, hanem mint társadalmi berendezkedésünk részére. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá, hogy megrendíthetetlenül adott dolog. Tévesen úgy véljük, hogy a kapitalizmus elkerülhetetlenül demokráciát szül. Ez nincs így. A szingapúri Lee Kuan Yew és az ő nagy követõi Pekingben kétséget kizáróan bizonyították, hogy nagyon is lehetséges virágzó kapitalizmus, látványos növekedés, miközben a politika mentes marad a demokráciától. Valójában a demokrácia a térségünkben is hanyatlóban van, itt Európában. Az év elején, amikor Görögországot képviseltem - az újonnan megválasztott görög kormányt -- az Eurogroupban, mint pénzügyminiszter, nagyon világosan értésemre adták, hogy nemzetünk demokratikus folyamata -- választásaink - nem zavarhatják meg a gazdaságpolitikát, amely Görögországban bevezetésre került. Abban a pillanatban éreztem, hogy semmi sem igazolná jobban Lee Kuan Yew -t, vagy a Kínai Kommunista Pártot, sőt, néhány ellenzéki barátomat, akik azt mondogatták, hogy a választás be lenne tiltva, ha a változás fenyegetését hordozná. Ma, itt, szeretnék önöknek bemutatni egy gazdaságot egy hiteles demokráciához. Meg szeretném kérni önöket, hogy higgyenek velem együtt abban, miszerint Lee Kuan Yew, a Kínai Kommunista Párt és egyébként az Eurogroup rosszul gondolja, hogy meglennénk a demokrácia nélkül -- szükségünk van egy hiteles, energikus demokráciára. Demokrácia nélkül társadalmunk romlottabb lenne, a jövőnk sivár, nagyszerű, új technológiánk veszendőbe menne. Ha már a pazarlás szóba került, engedjék meg, hogy rámutassak egy érdekes paradoxonra, mely a beszédem alatt is fenyegeti gazdaságunk. Iker-csúcs paradoxonnak neveztem el. Az egyik csúcsot értik, ismerik, felismerik, ami a hitelek csúcsa, mely hosszú árnyékot vetett az Egyesült Államokra, Európára, az egész világra. Mindannyian felismerjük a hitelhegyeket , de kevesen ismerjük fel ikertestvérét, a parlagon álló pénzhegyeket. Ezek gazdag betétesekhez és vállalatokhoz tartoznak, akik túlságosan félnek befektetni a termelésbe, amely pedig olyan bevételeket hozhatna, amely képes eltűntetni az adóssághegyeket, és előteremteni mindazt, amire az emberiségnek nagy szüksége volna, mint pl. zöld energia. Had mondjak két számot! Az elmúlt három hónap alatt az USA -ban, Angliában és az Eurozónában 3,4 milliárd dollárt fektettünk be együttesen az összes jóléti javakba -- ipari üzemekbe, gépekbe, irodaházakba, iskolákba, utakba, vasutakba, gépesítésbe, és így tovább,. 3,4 milliárd rengeteg pénznek tűnik mindaddig, amíg össze nem vetjük az 5.1 milliárddal, ami ugyanezekben az országokban, ugyanebben a periódusban kerengett pénzügyi intézeteinkben tétlenül, inflálva a tőzsdéket és felverve a házárakat. Szóval egy adóssághegy és egy pangó pénzhegy a piac normál üzletmenetén keresztül formál ikertüskéket, anélkül, hogy ki tudná ütni egymást. Az eredmény: stagnáló bérek, a 25 - 54 éves korosztály több mint negyedét érintő munkanélküliség Amerikában, Japánban és Európában; következésképp alacsony az összesített kereslet, amely így, visszacsatolva tovább erősíti a befektetők pesszimizmusát, akik – félve az alacsony kereslettől – továbbra sem fektetnek be. Pontosan úgy, ahogy Oidipusz apja, aki megrémülve a jóslattól, mely szerint a fia felnőve meg fogja ölni őt, akaratlanul olyan feltételeket teremtett, hogy a fia, Oidipusz, valóban megölje. Ezért perlekedek a kapitalizmussal. A bruttó pazarlás, mindez a tétlen pénz, az élet jobbátételéhez kéne lendületet adjon, az emberi tehetség kiteljesítéséhez, sőt, finanszíroznia kéne mindezen technológiákat, a zöld technológiákat, melyek elengedhetetlenek Földünk megmentéséhez. Helyesen gondolom, hogy a demokrácia a lehetséges válasz? Úgy hiszem, de mielőtt tovább mennénk, mit is értünk demokrácia alatt? Arisztotelész így definiálta a demokráciát: felépítmény, amely alapján a szabadok és a szegények, többséget képezve irányítják kormányt. Persze az athéni demokrácia túl sokakat zárt ki. A nőket, az idegeneket, és természetesen a rabszolgákat. Azonban hiba volna a ókori athéni demokrácia jelentőségét alábecsülni azon az alapon, hogy kiket zártak ki belőle. Ami lényegesebb, és folyamatosan fennáll athéni demokráciával kapcsolatban, az a dolgozó szegények bevonása, akik nem csak a szólásszabadság jogát szerzeték meg, de ami még fontosabb, döntöbb, jogokat kaptak a politikai döntésekhez, azonos súllyal vettek részt az államügyekkel kapcsolatos döntéshozatalban. Persze az athéni demokrácia nem tartott sokáig, mint a gyertya, mely fényesen ég, de hamar kialszik. És egyébként a mai liberális demokráciánk gyökerei nem az ókori Athénból valók. A Magna Cartában találhatóak, az 1688-as angol polgári forradalomban, sőt, az amerikai alkotmányban. Míg az athéni demokrácia központjában a szabad polgár állt, és a dolgozó szegényeket juttatta hatalomhoz, a mi demokráciáink a Magna Cartán alapulnak, amely, a látszat ellenére az uralkodói jogokat írja elő. Valójában a liberális demokrácia csak akkor bukkant fel, amikor lehetséges volt a politikai és gazdasági szféra teljes szétválasztása, hogy a demokratikus folyamatok megmaradjanak a politikai szférán belül, érintetlenül hagyva a gazdaságot, vagy ha úgy tetszik a cégvilágot -- mint olyan zónát, amely kívül esik rajta. Tehát mai demokráciánkban, az a pillanat, amikor a gazdasági és politikai szféra szétválása elkezdődött, feltartóztathatatlan, ádáz küzdelmet indított el a kettő között, azzal, hogy a gazdaság a befolyást szerzett a politika felett, belekóstolva annak hatalmába. Gondolkoztak már azon, vajon miért nem olyanok a politikusok, mint régen? Nem azért, mert DNS-ük degenerálódott volna. (Nevetés) Inkább, mert valaki lehet ma úgy kormányon, hogy nincs hatalma, mivel a hatalom a politikai szférából a gazdaságiba tevődött át, és a kettő elkülönült egymástól. Egyébként említettem a vitámat a kapitalizmussal. Ha belegondolunk, ez egy kicsit olyan, mint a ragadozók egy csoportja, mely annyira sikeresen tizedeli zsákmányát, amivel táplálkoznia kell, hogy végül éhen hal. Hasonló módon, a gazdasági szféra befolyása alá vette és kannibálként felfalta a politikai szférát addig a pontig, mígnem ezzel már saját magát ássa alá, gazdasági válságot okozva. A cégek ereje növekszik, a politikai értékek devalválódnak, az egyenlőtlenség növekszik, az összkereslet csökken, cégvezetők félnek befektetni cégük pénzét. Szóval minél sikeresebb a kapitalizmus a "démosz" demokráciából való kivonásában, annál magasabb a két ikertüske, annál nagyobb humánerőforrás és az emberiség jólétének pazarlása. Egyszerűen, ha ez igaz, újra kell egyesítenünk a politikai és a gazdasági szférát, és jobban tesszük, ha ezt a "démosz" felügyelete alatt tesszük, mint az ókori athéniek, eltekintve attól, hogy nincsenek rabszolgák, és nem zárjuk ki a nőket és az idegeneket. Na most, ez ugye nem egy eredeti ötlet. A marxista baloldalnak megvolt ez az ötlete 100 éve és nem valami jól sült el, igaz? A lecke, amit megtanultunk a szovjet összeomlásból, az az, hogy csakis egy csoda által lesznek a dolgozók újra felhatalmazva, mint az ókori Athénban, a brutalitás és a pazarlás új formái nélkül. De van egy megoldás: megszabadulni a dolgozó szegényektől. A kapitalizmus ezt is teszi alacsony keresetű munkásokat automatákra, androidokra és robotokra lecserélve. A probléma az az, hogy amíg a gazdasági és a politikai szféra szeparáltak, az automatizálás megnyújtja az ikertüskéket, a tornyosuló pazarlást, és mélyíti a társadalmi konfliktusokat, beleértve -- hamarosan, úgy hiszem - olyan helyeken is, mint Kína. Szóval újra kell konfiguráljuk, újra kell egyesítsük a gazdasági és a politikai szférát, de jobban tesszük, ha demokratizáljuk az egyesített területet, nehogy a végén egy "megfigyelésőrült" hiper-autokrácia valósuljon meg, mely a Mátrixból, a filmből dokumentumfilmet csinál. (Nevetés) Szóval a kérdés nem az, hogy vajon a kapitalizmus túl fogja-e élni a technológiai újítások terjedését. Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy a kapitalizmust vajon egy Mátrixra emlékeztető rémálom teszi sikeressé, vagy valami sokkal inkább Star Trek -szerű társadalom, ahol a gépek az emberiséget szolgálják, és emberek az univerzum felfedezésére használják energiájukat, ideértve a véget nem érő vitákat is az élet értelméről, valami high-tech agórán. mint az ókori Athénban, Azt hiszem, lehetünk optimisták. De mire volna ehhez szükség, hogyan nézne ki ez a Star Trek-szerű utópia a Mátrix-szerű disztópia helyett? Gyakorlati szempontból - engedjék meg, hogy megosszak röviden néhány példát. A vállalkozások szintjén, képzeljünk el egy tőkepiacot, ahol munkánk során tőkét termelünk, és ahol a tőkénk követ minket egyik munkahelyről a másikra, egyik cégtől a másikhoz, és a cég -- bármelyiknél is dolgozunk éppen -- kizárólag annak a tulajdonában van, aki épp ott dolgozik. Akkor minden jövedelem - tőkéből, nyereségből - és maga a munkabér fogalma is feleslegessé válik. Nincs több elkülönülés a tulajdonos, aki nem dolgozik a cégnél, és a dolgozó között, aki nem tulajdonosa a cégnek; nincs több kötélhúzás tőke és a munka között; nincs nagy szakadék beruházás és megtakarítás között; sőt, nincsenek tornyosuló ikercsúcsok. A globális politikai gazdaságtan szintjén, képzeljük el egy pillanatra, hogy a nemzeti valutáinknak van egy szabadon lebegő árfolyama, egy univerzális, globális, digitális valutára vonatkozólag, amelyet a Nemzetközi Valutaalap a G-20 bocsájtott ki az egész emberiségre vonatkozólag. Gondoljuk tovább, a nemzetközi kereskedelem ebben a pénznemben lenne elszámolva -- hívjuk mondjuk "kozmosz" -nak -- kozmosz-egységben. megegyezés alapján, minden kormány befizet egy közös alapba egy bizonyos összeget, arányosan az ország kereskedelmi hiányával, vagy éppenséggel a többletével. A fenti alap a környezetbarát technológiák befektetésében hasznosulna, különösen a világ azon részein, ahol a befektetési finanszírozás szűkös. Ez nem egy új gondolat. Ez az, amit John Maynard Keynes ténylegesen javasolt 1944 -ben a Bretton Woods Konferencián. A probléma az volt, hogy akkoriban nem rendelkeztek technológiával ennek megvalósításához. Most mi már rendelkezünk vele, különösen a politikai-gazdasági szféra újraegyesítésének körülményei között. A világ, melyet lefestek számotokra, egyszerre libertariánus, abban, hogy prioritást ad az egyén felhatalmazásának, marxista, mivel a tőke és a munkaerő történelmi szétválásának kukába kerülésére fókuszálna, és keynesi globálisan keynesi. De mindenek felett, ez olyan világ, amelyben képesek leszünk elképzelni egy hiteles demokráciát. Vajon olyan idilli lesz, mint a World's Dawn, az internetes játék? Vagy be kell érjük a Mátrix-szerű antiutópiával? A válasz a politikai választásban rejlik, amit együtt kellene meghozzunk. A mi választásunk, és demokratikusan volna jobb meghozni. Köszönöm. (Taps) Bruno Giussani: Yanis ... Te voltál az aki a bemutatkozásában libertariánus marxistaként írtad le magad. Mennyiben érvényes Marx elemzése manapság? Yanis Varoufakis: Nos, ha az, amit mondtam, érvényes, akkor Marx mindenképp. Mivel a politika és gazdaság újraegyesítése a lényeg -- ha nem tesszük meg, akkor a technológiai fejlesztés olyan mértékű visszaesést fog eredményezni az összkeresletben, melyre Larry Summers hosszútávú stagnálásként hivatkozik. Ezzel a világ egyik részéből tovaterjedő válsággal, amilyen most van, destabilizálni fogja nem csak demokráciánkat, de még a fejlődő világot is, amely nem lelkesedik a liberális demokráciáért. Szóval, ha az analízisem helytálló, akkor Marx abszolút érvényes. De ugyanígy Hayek is, ezért vagyok libertariánus marxista, és így Kaynes is, szóval, ezért vagyok teljesen összezavarodva. (Nevetés) BG: Valóban, és esetleg mi is most. (Nevetés) (Taps) YV: Ha nem vagyunk összezavarodva, akkor nem is gondolkodunk. Igaz? BG: Hát, ezt akár egy gőrőg filozófus is mondhatta volna -- TV: Einstein mondta, de tényleg -- BG: A beszéded alatt említetted Szingapúrt és Kínát, és tegnap este az előadók vacsoráján elég erősen fejeztél ki egy véleményt arról, hogy a Nyugat hogyan tekint Kínára. Volna kedved megosztani? YV: Nos, van egy nagyfokú képmutatás. A liberális demokráciánkban - látszat demokráciánk van - ahogy említettem, ez azért van, mert a demokráciát a politikai szférába szorítjuk ki, miközben az egyik szférát, ahol minden tevékenység zajlik -- a gazdasági szférát -- egy teljes mértékben demokráciamentes zónának hagyjuk. Bizonyos értelemben, ha megengedik, hogy provokatív legyek, A mai Kína hasonlít a 19. századi Nagy-Britanniára. Emlékezzünk csak, hajlamosak vagyunk a liberalizmust demokráciával társítani -- ez egy történelmi tévedés. A liberalizmus, liberális, olyan, mint John Stuart Mill. John Stuart Mill különösen szkeptikus volt a demokratikus folyamatok irányába. Tehát, amit most Kínában látunk, az egy nagyon hasonló folyamat ahhoz, ami az ipari forradalom idején Nagy-Britanniában zajlott, különösen az elsőből a másodikba való átmenet idején. És hogy valami olyanért büntessük Kínát, amit a Nyugat is megtett a 19. században, az maga a képmutatás. BG: Biztos vagyok benne, hogy sokan kíváncsiak az év elején, görög pénzügyminiszterként, szerzett tapasztalataidra. YV: Számítottam erre. BG: Igen. BG: Fél évvel később, hogyan tekintesz vissza az első felére az évnek? YV: Rendkívül izgalmas személyes szempontból, és nagyon kiábrándító, mert megvolt a lehetőségünk, hogy újraindítsuk az Eurozónát. Nemcsak Görögországot, de az Eurozónát. Eltávolodni a önelégültségtől és az állandó elutasítástól, mely elég komoly volt -- és van egy nagy szerkezeti törésvonal, mely keresztülhalad az Eurozónán, ami komolyan fenyegeti az Európai Unió egészét. Lehetőségünk volt a görög program alapján -- mely apropó, az első program volt, amiben az elutasítás megmutatkozott -- a dolgot kijavítani És sajnos, a hatalmasak az Eurozónában, az Eurogroupban az elutasítás fenntartása mellett döntöttek. De tudjuk, mi történik. Ez a Szovjetunió tapasztalata. Amikor életben próbálunk tartani egy gazdasági rendszert, ami szerkezetileg életképtelen, politikai akarattal és tekintéllyel, sikeresen meghosszabíthatjuk azt, de amikor megtörténik a változás, ez nagyon hirtelen és viharosan történik. BG: Milyen változást vetítesz előre? YV: Nos, nincs kétség, ha nem változtatunk az Eurozóna szerkezetén, akkor az Eurozónának nincs jövője. BG: Követtél el bármi hibát pénzügyminiszterséged alatt? YV: Minden egyes nap. BG: Például? YV: Bárki, aki visszatekint -- (Taps) Nem, de most komolyan. Ha van bármilyen pénzügyminiszter, vagy bárki más, ami azt illeti, aki azt mondja 6 hónap munka alatt, különösen egy ilyen stresszes helyzetben, hogy nem követett el semmilyen hibát, az egy veszélyes ember. Persze, hogy követtem el hibákat. A legnagyobb hiba egy hitelszerződés kiterjesztésének az aláírása volt, február végén. Azt képzeltem, hogy a hitelezőknek valódi érdekük a közös alap megtalálása. És nem volt. Őket egyszerűen csak kormányunk lezúzása érdekelte, csak mert nem akartak foglalkozni a szerkezeti törésvonalakkal. amik átszövik az Eurozónát. És mert nem akarták beismerni, hogy öt éven keresztül hülyeségeket csináltak Görögországban. Elvesztettük a nominális GDP egyharmadát. Ez rosszabb, mint a nagy gazdasági válság. És senki nem jött tisztázni a hitelező trojkától, hogy amit ránk erőltettek, "kolosszális hiba volt." BG: Mindezek ellenére, a heves vita ellenére, úgy tűnik, megmaradtál Európa-pártinak. . YV: Abszolút! Nézd, az Európai Unió és az Eurózóna kritikája egy Európával együtt élő és lélegző személytől származik. A legnagyobb félelmem az, hogy az Eurózóna nem fog túlélni. Mert ha nem fog, a felszabduló centrifugális erők hatása ördögi lesz, és elpusztítja az Európai Uniót. És ez nem csak Európára nézve lesz katasztrofális, hanem a globális gazdaságra is. Talán a világ legnagyobb gazdasága vagyunk. És ha megengedjük magunknak, hogy a 1930 -as évek útjára lépjünk, szerintem pontosan ezt tesszük, akkor ennek káros kihatása lesz európaiak és nem európaiak jövőjére egyaránt. BG: Kimondottan reméljük, hogy ezen ponton tévedsz. Yanis, köszönöm, hogy eljöttél a TED -re. YV: Köszönöm. (Taps)