Mi rejlik a Föld legmagasabb fái között? – Wendell Oshiro

Teljes lecke: http://ed.ted.com/lessons/what-s-hidden-among-the-tallest-trees-on-earth-wendell-oshiro

Amikor Stephen Sillett kisfiú volt, bátyjával és nagyanyjával elment Pennsylvania erdőibe. Felnézett a sűrű ágakra és levelekre, amelyek felkeltették kíváncsiságát: Mi rejlik ott? Wendell Oshiro elmeséli, hogyan derítette fel a felnőtt Sillett merész (habár kissé veszélyes) módon egy ősi vörösfenyő lombkoronáját, és ismerteti néhány lenyűgöző felfedezését.

Lecke: Wendell Oshiro
Animáció: Black Powder Design.

Néhány ember nem látja
a fától az erdőt,

de Stephen Sillett előtt senki sem látta
és képzelhette el az erdőt a fákon.

Stephen a kezdetektől
új világok felfedezője volt.

Gyermekkorát Harrisburgben,
Pennsylvaniában töltötte,

Tolkient olvasta és a Börtönök és
sárkányokat játszotta Scott testvérével.

De amikor a Sillett család a nagyszülők
kunyhóját látogatta Gettysburg közelében,

nagymamájuk, Helen Poe Sillett

a fiúkat a közeli hegyekbe
és erdőkbe vitte madárlesre.

Sillett Poe nagymaminak hívták őt,
és megtanította a fiúkat

felismerni az énekes madarakat,
növényeket és zuzmókat, olyan létformákat,

melyek szőnyegfoltként tapadnak a sziklák
és a fatörzsek árnyékos oldalához.

Felfelé tekintve mindkét fiú
rátalált elhivatottságára.

Scott kutató tudós lett,
és a vándorló madarakra szakosodott.

Stephent jobban érdekelték a fák.

Az ágak és levelek kuszasága
vonzotta a kíváncsiságát.

Mi rejtőzhet ott?

Mire Stephen egyetemista lett,
ez a kíváncsiság az ég felé húzta,

a Föld legmagasabb fáira: Észak-Kalifornia
ősi partvidékének vörösfenyőihez.

A vörösfenyőknek 6 m átmérőjű törzsük van,
115 m vagy 38 emelet magasságig nőhetnek

több mint 2000 éves élettartamuk alatt.

De senki sem gondolt rá, hogy megvizsgálja
e természetes felhőkarcolók koronáját.

Volt ott más is, nem csak ágak?

Stephen úgy döntött, ő majd kideríti.

1987-ben Stephen, Scott testvére
és Marwood barátja

elindult az Oregoni Reed Főiskolától

az Észak-Kaliforniában fekvő
Prairie Creek Redwoods Állami Parkba.

A park mélyén Stephen megkereste
a lehető legmagasabb vörösfenyőt.

Legalacsonyabb ágai
majdnem 30 m magasan voltak,

elérhetetlen magasságban.

De látott egy fiatalabb, alacsonyabb
vörösfenyőt a választott fa mellett.

Nekiiramodott, felugrott,
megragadta a legalacsonyabb ágat,

felhúzta magát és felfelé igyekezett.

Szabadon mászott
kötelek és hevederek nélkül,

egy hibás lépés és meghal.

De felmászott, és amikor elért a csúcsig,

ide-oda lengett, majd átugrott
a kiszemelt fa egyik ágára,

egy olyan világba,
amelyet még sohasem láttak.

Marwood cimborája követte őt,

és a két fiatalember védelem nélkül
mászott magasra a vörösfenyő koronájába.

Stephen zuzmóra bukkant, amit Poe nagymama
mutatott neki még kisfiú korában.

Észrevette, hogy minél magasabbra ment,
az ágak annál vastagabb voltak,

nem úgy, mint a legtöbb fánál.

Több cm vastag nedves talajszőnyeget
talált lehullott tűkből, kéregből,

más növényi maradványokból
és a levegő porából,

amelyek összeálltak a nagy ágak tetején.

Még ismétlődéseket is talált:

új vörösfenyő fatörzsek
nőttek ki a fő törzsből.

A vörösfenyő önmagát klónozta.

Amikor Stephen elérte a csúcsot,

egymást keresztező ágak
és tűlevelek szövevényén pihent meg.

A talajszőnyegen egy áfonyabokor
növekedett érett bogyókkal!

Evett párat, és bevárta barátját.

Stephen új világot fedezett fel
több tízméteres magasságban a föld felett.

A mászás további kirándulásokhoz vezetett,
szerencsére biztonsági felszereléssel,

fel további ősi vörösfenyőkre,
ahogy felmérte és feltérképezte

az ágak és a további törzsek szerkezetét
az egész liget lombkoronájában.

Stephen szakértő lett
a Föld legmagasabb fáinak ökológiájában

és a koronáikban zajló élet
változatos gazdagságában,

a föld feletti ökoszisztémákban,
melyekre senki sem gondolt addig.

Vannak páfrányok, gombák és általában
a talajszinten található álélősködő fák,

mint például a Douglas fenyők,
kanadai fenyők és csertölgyek,

melyek gyökerei megkapaszkodtak
a gazdag, nedves talajszőnyegben.

Gerinctelenek, például hangyák,
poszméhek, atkák, bogarak, földigiliszták

és vízi rákfélék példányai lelnek otthonra
a virágos növényekkel együtt,

mint a rododendronok,
a ribizli- és bodzabokrok.

Réti sasok, foltos baglyok és szajkók
keresik fel élelemért a lombkoronát.

Még a csendes-óceáni tengeri madár,
a márványos törpelumma is

sok mérföldre repül az óceántól,
hogy ott fészkeljen.

Mókusok és egerek lesnek ki
a magasan fekvő odújukból.

És a csúcsragadozó?
A fenséges foltos szalamandra!

Sillett kutatása megváltoztatta,
hogyan gondolkodunk a magas fákról,

és támogatja megőrzésük ügyét,

nemcsak lenyűgöző
egyedi szervezetekként,

hanem számtalan más faj otthonaként is.

Tehát amikor felnézünk egy fa ágaira
és leveleire, tegyük fel a kérdést:

"Mi más van még ott?"

Talán egy új világ, csupán elérhetetlen.
Ugorjunk hát érte!