A jelnyelv varázslatos zenéje

Christine Sun Kim művész, siketen született, és arra tanították, hogy elhiggye, a hang nem része az életének, hogy az a halló emberekhez tartozik. A művészetén keresztül, hasonlóságokat figyelt meg az amerikai jelnyelv és a zene közt, és rájött, hogy a hangot nemcsak a fülön keresztül lehet megismerni, hanem lehet érezni, látni és megtapasztalni, mint egy gondolatot. Ebben a megnyerő beszédben felkér bennünket, hogy nyissuk ki a szemünket és fülünket, és részesüljünk a vizuális nyelv gazdag kincséből.

Tolmács: Piano, "p" a kedvenc zenei jelem.

Azt jelenti: halkan játszani.

Ha hangszeren játszunk, és
látunk egy "p"-t a partitúrában,

halkabban kell játszanunk.

Két p — még halkabban.

Négy p — rendkívül halkan.

Ez egy p-fa rajz,

amelyen azt ábrázoltam,

hogy nem számít, hány ezernyi p lehet,

soha nem jutunk el a teljes csendig.

Ez a jelenlegi meghatározásom a csendre:

egy nagyon bizonytalan hang.

Szeretnék önökkel megosztani

néhány dolgot
az amerikai jelnyelv (ASL) történetéről,

és a saját hátteremről.

A francia jelnyelvet az 1800-as évek
elején hozták be az Egyesült Államokba,

és ahogy múlt az idő,
összekeveredett a helyi jelekkel,

és kifejlődött a ma ASL-ként ismert nyelv.

Tehát körülbelül 200 éves története van.

Siketen születtem,

és arra tanítottak, hogy elhiggyem,
a hang nem lehet az életem része.

Valóban elhittem, hogy ez igaz.

De ma már rájöttem,
hogy egyáltalán nem erről van szó.

A hang nagyon is része volt az életemnek,

tényleg, minden nap az eszemben volt.

Siketként élni a hang világában olyan,

mintha idegen országban élnénk,

vakon követni a szabályait, szokásait,
viselkedésmódját és normáit anélkül,

hogy megkérdőjeleznénk őket.

Hogyan lehetséges,
hogy mégis megértem a hangokat?

Megfigyelem az emberek
viselkedését a hang hatására.

Önök a hangszóróim,
és felerősítik a hangokat.

Megtanulom és tükrözöm
ezt a viselkedést.

Ugyanakkor megtudtam,
hogy én is idézek elő hangokat,

és láttam, hogy az emberek
hogy reagálnak rám.

Így megtanultam például:

"Ne csapd be az ajtót!"

"Ne zajongj annyira,
amikor a chipses zacskóból eszel!"

(Nevetés)

"Ne böfögj,

és mikor eszel,

vigyázz, hogy ne csikorgasd
a tányért az evőeszközzel."

E dolgokat hangillemtannak nevezem.

Talán többet gondolkodom
a hang-illemtanról,

mint az átlagos halló ember.

Túlságosan figyelek a hangokra.

Egyfolytában várok,
mohó, ideges várakozással,

hogy mi fog történni legközelebb.

Innen a rajz.

TBD, eldönteni.

TBC, folytatni.

TBA, bejelenteni.

Látják a hangjegyvonalat --

nincs hangjegy a vonalakon.

Azért, mert a vonalak már
eleve tartalmaznak hangokat

az árnyalt foltok és maszatok által.

A siketkultúrában
a mozdulat egyenlő a hanggal.

Ez a jel a "hangjegyvonalra" az ASL-ben.

A tipikus hangjegyvonal öt vonalból áll.

De felálló hüvelykujjal jelelni

számomra nem természetes.

Ezért megfigyelhetik, hogy a rajzon
ragaszkodom a négy vonalhoz.

2008-ban alkalmam volt Berlinbe utazni,

egy ottani művésztelepre.

Azelőtt festőként dolgoztam.

E nyár alatt különböző múzeumokat
és galériákat látogattam meg.

És ahogy egyik helyről a másikra mentem,

észrevettem, hogy nem volt képzőművészet.

Abban az időben a hang hódított,
és ez megrendített,

nem volt képzőművészet,

minden a halláshoz kötődő volt.

A hang bejött az én művészeti területemre.

Még jobban el fog választani
a művészettől?

Rájöttem, hogy nem kell úgy történnie.

Mert ismerem a hangot.

Annyira jól, hogy tudom,

nem muszáj csak a fülön
keresztül megtapasztalni.

Lehet tapintáson keresztül is érezni,

vagy képi megjelenítésen keresztül,

vagy akár mint egy gondolatot.

Szóval eldöntöttem, hogy visszaigénylem
a hang feletti tulajdonjogot,

és beleviszem a művészetembe.

És mindent, amit azelőtt
a hangról tanítottak,

eldöntöttem, hogy
elfelejtem és eltörlöm.

Egy új munkán kezdtem dolgozni.

Amikor bemutattam a művészközösségnek,

elképesztett, hogy mennyi
figyelmet és támogatást kaptam.

Rájöttem:

a hang olyan, mint a pénz,

hatalom, irányítás —

társadalmi valuta.

Tudat alatt mindig úgy éreztem,
hogy a hang az önök dolga,

egy halló ember dolga.

A hang olyan erőteljes,

hogy vagy megfoszt a hatalomtól
engem is és a művészetemet is,

vagy hatalmat ad.

A hatalmat választottam.

A beszélt nyelvnek masszív kultúrája van.

Csak mert nem a természetes
hangommal kommunikálok,

a társadalom szemében olyan ez,
mintha nem is lenne hangom.

Szóval olyan egyénekkel kell dolgoznom,
akik egyenlőként támogatnak,

és a hangommá válnak.

Így képes vagyok megtartani
a fontosságomat a mai társadalomban.

Az iskolában, a munkahelyen
és az intézményekben

sok különböző ASL-tolmáccsal dolgozom,

és az ő hangjuk az én hangommá
és személyiségemmé válik.

Segítenek, hogy meghalljanak.

Az ő hangjuknak van értéke és valutája.

Ironikus módon, hangjukat kölcsön véve

képes vagyok fenntartani
egy ideiglenes valutát,

mintha magas kamatú kölcsönt
vettem volna fel.

Ha felhagynék ezzel a gyakorlattal,

félek, hogy feledésbe merülnék,

és nem tudnék fenntartani
semmiféle társadalmi valutát.

A hanggal mint új művészeti médiumommal,

beleástam magam a zene világába.

Meglepődve tapasztaltam
a zene és az ASL közti hasonlóságokat.

Például

egy hangjegyet

nem lehet teljes mértékben papírra vetni,

és ugyanez vonatkozik
bármely ASL-fogalomra.

Mindkettő kifejezetten
térbeli és képlékeny,

vagyis az árnyalt változások

mind a jelek, mind a hangok,

teljes jelentését befolyásolhatják.

Álljon itt egy zongorás hasonlat,

hogy jobban megértsék,
miként működik az ASL.

Képzeljenek el egy zongorát.

Az ASL sok nyelvtani jellemzőre bontható.

Ha minden ujjhoz
hozzárendelünk egy jellemzőt,

mint az arckifejezés, testmozgás,

sebesség, kézforma, és így tovább,

ahogy zongorázunk —

az angol lineáris nyelv,

mintha csak egy billentyű
lenne lenyomva egyszerre.

Azonban az ASL inkább akkordra hasonlít,

mind a tíz ujjat egyszerre kell lenyomni,

hogy egy érthető fogalmat vagy gondolatot
fejezhessünk ki az ASL-ben.

Hacsak akár egy billentyű is
megváltoztatja az akkordot,

teljesen új jelentést kapunk.

A hangmagasságot, -színt és -erőt
illetően ugyanez vonatkozik a zenére is.

Az ASL-ben különböző gondolatokat
fejezhetünk ki, ha kicsit játszadozunk

ezekkel a nyelvtani paraméterekkel.

Vegyük például a RÁNÉZ jelet.

Ez a RÁNÉZ jel.

Rád nézek.

Bámullak.

(Nevetés)

(Nevetés)

Ó, lebuktam.

(Nevetés)

A-ó.

Mit nézel?

Ah, hagyd abba.

(Nevetés)

Elkezdtem gondolkodni,

"Mi lenne, ha zenei lencsén át
vizsgálnám meg az ASL-t?"

Ha létrehoznék egy jelet,
és egyfolytában ismételgetném,

egy látható zenedarabbá válhatna.

Például ez a "nappal" jele,

ahogy a Nap felkel és lenyugszik.

Ez az "egész nap."

Ha lelassítva ismételgetem,

úgy néz ki, mint egy zenemű.

Egész ... nap.

Szerintem ugyanez vonatkozik
az "egész éjszakára" is.

"Egész éjszaka."

Ez az EGÉSZ-ÉJSZAKA ábrája.

Ez alapján megállapítottam,
hogy három különböző éjszaka van:

"múlt éjjel"

"éjszakai"

(Énekel) "egész éjjel"

(Nevetés)

Úgy érzem, hogy a harmadiknak
sokkal több muzikalitása van.

(Nevetés)

Ez azt ábrázolja, hogy miként
jelöljük az időt az ASL-ben,

és hogy a testtől levő távolság
miként fejezi ki az idő változását.

Például

Egy H: egy kéz, két H: két kéz,

a jelenidő legközelebb van a test előtt,

a jövőidő a test előtt van,
míg a múltidő a hátunk mögött.

Tehát az első példa: "nagyon régen",

azután: "múlt"

"régen"

és az utolsó, a kedvencem,

nagyon romantikus és drámai fogalom,

"egyszer volt, hol nem volt".

(Nevetés)

"Négynegyedes ütem"

egy zenei kifejezés arra,

hogy egy ütemen belül négy ütés van.

De ha meglátom a "négynegyedes" szót,

automatikusan az "ugyanakkor"
kifejezés jut eszembe.

Tehát, RH: jobb kéz; LH: bal kéz.

A hangjegyvonal a fej és mellkas előtt van

[Fej: RH, Villámkarom]

[Négynegyedes ütem]

[Mellkas: LH, Villámkarom]

Most bemutatok egy kézformát,
amelyet "villámkaromnak" hívnak.

Csatlakoznának, kérem?

Mindenki emelje fel a kezét.

Most a fej és a mellkas
előtt is megcsináljuk,

mint a "négynegyedes ütem"
vagy "ugyanakkor."

Igen, megértették.

Azt jelenti, "beleszeret valakibe"
a nemzetközi jelnyelvben.

(Nevetés)

A nemzetközi jelnyelv

egy vizuális eszköz,
amely világszerte elősegíti

a kultúrák és jelnyelvek közti
kommunikációt,

A másik, amit be szeretnék
mutatni a következő —

kérem, ismét csatlakozzanak.

És most ezt.

Ez a "gyarmatosítás" az ASL-ben.

(Nevetés)

És most a harmadikat —

csatlakozzanak ismét, kérem.

És ismét.

Ez a "felvilágosodás" az ASL-ben.

Ismételjük el mindhármat együtt.

"Beleszeret valakibe"

"gyarmatosítás"

és "felvilágosodás."

Szép munka!

(Nevetés)

Figyeljék meg, hogy
mindhárom jel hasonló,

mind a fejnél és mellkasnál történik,

de nagyon különböző a jelentésük.

Lenyűgöző látni, ahogy
az ASL él és virágzik,

pont mint a zene.

Azonban a mai modern időkben

nagyon hallásközpontú világban élünk.

És csak mert az ASL-nek nincs hangja,

automatikusan elveszíti
a társadalmi valutáját.

Jobban el kell gondolkodnunk azon,
hogy mi határozza meg ezt a valutát,

és hagynunk kell, hogy az ASL
kialakítsa a saját valutáját --

hang nélkül.

Ez egy befogadóbb társadalom felé
vezető lépés lehet.

Talán az emberek majd megértik,

hogy nemcsak a siketek
tanulhatják meg az ASL-t,

és nemcsak a hallók tanulhatnak zenét.

Az ASL egy olyan gazdag kincs,

hogy szeretném, ha önöknek is
részük lenne benne.

Szeretném megkérni önöket,
hogy nyissák ki a fülüket,

nyissák ki a szemüket,

legyenek részesei a kultúránknak,

és tapasztalják meg a vizuális nyelvünket.

Sosem tudhatják,

talán épp belénk szeretnek.

(Taps)

Köszönöm.

Denise Kahler-Braaten:
Hé, ez én vagyok.

(Taps)