Harminckét ismétlõdõ szimbólum az európai barlangrajzokban

Az írott nyelv nem csak úgy a semmiből bukkant fel hirtelenjében az emberi kultúrában. Több ezer évvel első teljes írásrendszereink kialakulása előtt őseink már geometrikus jeleket karcoltak a barlangok, sziklamenedékek falába. Genevieve von Petzinger paleoantropológus, a sziklarajzok kutatója ezeket a jeleket tanulmányozta és próbálta megfejteni Európa barlangjaiban. A talált jelek egyformaságából arra a következtetésre jutott, hogy a képi kommunikáció, az a képesség, hogy átadjuk és megőrizzük az üzenetet, sokkal korábbi lehet, semmint azt gondoltuk volna.

Van valami a barlangokban --

a sötét nyílás a mészkősziklában,
ami vonzza az embert, hogy belépjen.

A bejáraton át a fényből
a sötétségbe jutunk,

belépünk a föld alatti világba,

az állandó sötétség, a föld illatának
és a halálos csendnek birodalmába.

Valamikor régen Európában

az ősember is járt ebben
a föld alatti világban.

Ezt tanúsítják

a ránk maradt rejtelmes sziklarajzok
és bevésett jelek, mint ez

a spanyol Ojo Guareñából származó
emberábrázolás, háromszögek, cikcakkok.

Most ugyanazt az utat járjuk be,
mint ezek a korai művészek.

Ezen a bizarr, túlvilági helyen

szinte halljuk,

ahogyan a bőrbe burkolt lábak tompán
koppannak a puha talajon,

látjuk a fáklya lobogó fényét
a következő kanyarnál.

Lent, a barlangban sokszor
azon kapom magam, hogy eltöprengek,

hogy vajon mi vonzhatta őket,
hogy ilyen mélyre merészkedjenek

a veszélyes és keskeny járatokban,
hogy otthagyják kezük nyomát.

Ezen a videón,

amely fél kilométerrel a föld alatt,

a spanyolországi Cudon barlangban készült,

piros sziklarajzok egész sorát
találtuk meg

a barlang egy korábban feltáratlan
részének boltozatán.

Ahogyan mint a katonák kúsztunk
előre az egyre alacsonyabb járatban,

végül eljutottunk egy pontra,
ahol a mennyezet annyira alacsony volt,

hogy férjem, Dylan,
aki egyben a fotósunk is,

nem tudta már tükörreflexes gépét
élesre állítani a mennyezeten.

Így amíg ő engem fényképezett,

én egyetlen fénycsóvával és az ilyen
alkalmakra tartogatott kompakt géppel

követtem a piros festék nyomát.

Fél kilométerrel a földfelszín alatt.

Komolyan.

Mit csinálhatott itt valaki egy
fáklyával vagy egy kőlámpával?

(Nevetés)

Számomra persze van értelme, igaz?

Mert, tudják,

pont az ilyen kérdésekre próbálok
választ kapni kutatásomban.

A világ néhány legrégebbi
művészeti alkotását tanulmányozom.

Ezeket kb. 10-40 ezer évvel ezelőtt
hozták létre

Európa korai művészei.

Az a helyzet,

hogy nem csupán azért tanulmányozom
őket, mert szépek,

pedig néhányuk valóban az.

Engem a modern elme
kifejlődése foglalkoztat,

az alkotókészség, a képzelet,
az absztrakt gondolkodás létrejötte,

mindaz, amitől emberek vagyunk.

Minden faj kommunikál
ilyen vagy olyan módon,

de csak mi, emberek
érünk el ebben egy másik szintet.

Az együttműködés és közlés
igénye és képessége

fontos szerepet játszott
sikertörténetünkben.

Modern világunk az információcsere
világméretű hálózatán alapul,

és ezt valószínűleg nagyrészt
kommunikációs képességünk tette lehetővé,

különösen a képi vagy az írott formája.

Az a helyzet, hogy miközben

korai elődeink
szellemi vívmányaira építünk,

könnyen elfelejtjük,

hogy bizonyos képességek
az ő idejükben még nem léteztek.

Ez az egyik oka,
hogy annyira vonzónak találtam

régmúltunk tanulmányozását.

Azok az emberek nem óriások vállán álltak.

Ők voltak a vállak.

S noha meglepően sok fontos találmány

származik azokból a régi időkből,

én most csak egyről,
a képi kommunikációról akarok beszélni.

A kommunikációnak három fő fajtája van,

a beszéd, a gesztusokkal történő,
mint a jelbeszéd,

és a képi kommunikáció.

A beszéd és a gesztusok természetüknél
fogva tünékenyek.

Az üzenet küldése és fogadása
közeli kapcsolatot feltételez,

az átadást követően
az információ örökre elvész.

A képi kommunikáció viszont elválasztja
egymástól a kapcsolat két oldalát.

Ez az újítás tette lehetővé,
hogy most először

egy üzenet továbbadható
és megőrizhető legyen,

túl az adott helyen és pillanaton.

Európa az egyik első olyan hely,

ahol a barlangokban, sziklamenedékekben -
és néha szabadtéren is -

rendszeresen felbukkanó képi jeleket
figyelhetünk meg.

De ez az Európa más,
mint ahogyan ma ismerjük.

Ezt a világot a feltornyosuló
jégtömbök uralták

három vagy négy kilométer magasan,

füves síkságokkal és megfagyott tundrával.

Ez volt a jégkorszak.

Az elmúlt évszázadban
350-nél is több helyszínen

találtak jégkorszaki alkotásokat a
sziklákban, szerte a kontinensen.

Ezek állatokat, absztrakt alakzatokat,
esetenként embereket ábrázoltak,

mint ezek a bevésett ábrák itt,
a szicíliai Addaura barlangból.

Kivételes betekintést nyerünk általuk

ezeknek a korai művészeknek
alkotói világába és képzeletébe.

Felfedezésük óta

az állatok felé irányult a kutatásokban
a legnagyobb figyelem,

mint erre a fekete lóra is
a spanyol Cullalverából,

vagy erre a furcsa bíborszínű bölényre
La Pasiegából.

Engem azonban azok az absztrakt ábrák,
a geometrikus jelek késztettek

az alkotások tanulmányozására.

Az az érdekes, hogy a legtöbb helyszínen

ezeknek a száma jóval felülmúlja
az ember- vagy állatábrázolásokét.

De annak idején, 2007-ben,
amikor belekezdtem,

még csak egy listánk sem volt,
hogy hány alakzat van egyáltalán,

és fogalmunk sem, hogy vannak-e,

amelyek ismétlődnek térben és időben.

Mielőtt elkezdhettem volna
a kérdésekkel foglalkozni,

első lépésként
összeállítottam egy adatbázist

az összes ismert geometrikus
jelről és előfordulásaikról.

Az volt a gond, hogy míg bizonyos
helyszínek jól dokumentáltak voltak,

többnyire azok,
ahol szép állatábrázolásokat is találtak,

de sok esetben meglehetősen
hiányos volt az anyag,

kevés volt a leírás,
vagy nem volt elég részletes.

Némely helyszínt vagy 50 éve
nem kereste fel senki.

Ezeket szemeltem ki terepmunkára.

A két év alatt hűséges férjemmel,

Dylannal mindketten több mint 300 órát
töltöttünk a föld alatt,

sziklát mászva, kúszva,
csalinkázva kb. 52 helyszínen

Franciaországban, Spanyolországban,
Portugáliában és Szicíliában.

Érdemes volt.

A helyszínek háromnegyedénél találtunk
még nem dokumentált geometrikus jeleket.

Tudtam, hogy a pontosságnak
ez a szintje kell ahhoz,

hogy elkezdhessek választ keresni
az átfogóbb kérdésekre.

Nézzük hát a válaszokat.

Eltekintve néhány egyedi jeltől,
mindössze 32 geometrikus jelünk van.

Mindössze 32 jel

a 30 ezer évet átfogó időszakból
és a teljes európai kontinensről.

Ez nagyon kis szám.

Ha ezek ötletszerű firkák vagy
díszítések lennének,

akkor jóval több variációra számíthatnánk,

de ehelyett ugyanazokat a jeleket találtuk

térben és időben ismétlődve.

Némely jel erősen kezdett,
majd vesztett népszerűségéből és eltűnt,

míg mások későbbi fejlemények.

A jelek 65 százaléka azonban
a teljes időszak alatt használatban volt,

mint pl. az egyenesek, téglalapok,
háromszögek, ellipszisek és körök,

amilyeneket itt is látunk a
jégkorszak végéből,

egy tízezer éves lelőhelyről
a Pireneusokból.

Bizonyos jelek ezer kilométeres
távolságokon keresztül ismertek voltak,

más jelek elterjedtsége
korlátozottabb volt,

közülük néhány mindössze
egyetlen területen fordult elő,

mint ezek a felosztott téglalapok,
amiket itt látunk.

Ezt csak Spanyolország
északi részén találtuk meg,

és ami egyes kutatók szerint

valamilyen családi
vagy törzsi jel lehetett.

Mellesleg,

meglepően hasonlók
a legkorábbi sziklarajzok

Francia- és Spanyolországtól
Indonéziáig és Ausztráliáig.

Hogy ilyen nagy számban fordultak elő
ugyanazok a jelek

egymástól ennyire távol,
különösen 30-40 ezer évvel ezelőtt,

kezdi egyre valószínűbbé tenni,

hogy mindez egy közös
afrikai eredetre vezethető vissza.

De attól tartok, ez majd egy későbbi
előadás témája lesz.

Visszatérve az eredeti témához,

nem kétséges, hogy ezek a jelek
jelentéssel bírtak alkotóik számára,

akárcsak ezek a 25 ezer éves
lapos domborművek

a francia La Rouque de Venasque-ból.

Talán mi nem tudjuk, mit jelentettek,
de az akkori emberek bizonyára tudták.

Ugyanazok a jelek hosszú időn át
ismétlődtek számtalan helyszínen,

ami arról tanúskodik, hogy az alkotóik
szándékosan választották őket.

Ha bizonyos geometriai alakzatoknak saját,

megegyezésen alapuló, a közösség
által ismert jelentést tulajdonítunk,

akkor ezt valószínűleg úgy tekinthetjük,

mint a világ egyik legősibb
képi kommunikációs rendszerét.

Ezt még nem nevezem írásnak.

Ekkor még nincs elegendő írásjel ahhoz,

hogy megjelenítse
a beszélt nyelv minden szavát,

ami elvárás egy teljes írásrendszer iránt.

Valamiféle ábécéről sem lehet szó,
mert a jelek ismétlődése

nem elég szabályos ahhoz,
hogy ezt gondolhatnánk.

Van viszont néhány érdekes
egyedi ábrázolásunk,

mint "A felirat"-ként ismert, több jelből
álló alkotás a spanyol La Pasiegából:

a bal oldalon szimmetrikus jelek,

középen talán egy stilizált kéz,
a jobb oldalon pedig valami,

ami leginkább egy [-re hasonlít.

A világ legrégibb képi
kommunikációs rendszerei --

a sumér ékírás, az egyiptomi hieroglifák
és a legősibb kínai írásjelek

mind 4-5000 évvel ezelőtt jelentek meg.

Ezek mindegyikének egy-egy
strigulákból és piktogramokból álló

képi rendszer volt az őse,
amelyben egy-egy ábra jelentése

azonos volt a megjelenített dologgal.

Tehát pl. egy madár képe valóban
egy madarat jelentett.

Az már később történt, hogy ezek a
piktogramok kezdtek stilizáltabbá válni,

szinte a teljes felismerhetetlenségig --

és a nyelv eddig nem ábrázolt
szavai számára

mint névmások, határozószók, melléknevek,

több szimbólumot is bevezettek.

Mindennek ismeretében

nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy azok
a jégkorszaki geometrikus jelek

tényleg absztrakt
írott karakterek lennének.

Ami viszont sokkal valószínűbb,

hogy a számokra ezek a korai művészek
is használtak jeleket,

talán olyanokat, mint ez a vonalakból álló
sor a szicíliai Riparo di Za Minicből,

és az őket körülvevő világ
bizonyos dolgait

szintén megjelenítették valamiképp.

Lehet, hogy a jelek némelyike talán
fegyvert vagy hajlékot ábrázolt?

Vagy olyan égi jelenségeket,
mint a csillagképek?

Vagy lehetnek köztük akár folyók,
hegyek, fák -- a táj alkotóelemei,

talán mint ez a fekete "penniform",
furcsa, csengőalakú jelekkel körülvéve

a spanyol El Castilloból.

A "penniform" latin szó,
jelentése tollforma.

Lehet ez egy fa vagy növény megjelenítése?

Ilyen kérdéseket tettek fel a kutatók

az egyes helyszíneken talált
bizonyos jelekkel kapcsolatban.

Szerintem itt az ideje, hogy mint egészet
tekintsük át újra ezt a témakört.

A dolog iróniája,

hogy miután végre gondosan
kategorizáltuk ezeket a jeleket,

úgy érzem, azzal kell folytassam,
hogy félredobom

a képek azonosítását és tipizálását.

Ne értsenek félre,

a későbbi teljes írásrendszer létrehozása

önmagában is csodálatos
teljesítmény volt.

De fontos észben tartani,

hogy azok a korai írásrendszerek
nem a semmiből jöttek.

Már akkor, 5000 évvel ezelőtt is

valami meglévő, sokkal régebbi dologra
támaszkodtak az akkori emberek,

amely tízezernyi évekre nyúlik vissza --

a jégkorszaki Európa geometrikus jeleire,
és még messzebbre,

kollektív történelmünk mélyére,
arra a pontra,

amikor először jutott eszébe valakinek
valami képi jelet hagyni,

és örökre megváltoztatni
a kommunikáció mikéntjét.

Köszönöm.

(Taps)