Már nem intézményekben bízunk, hanem idegenekben

Rachel Botsman szerint alapvető változás zajlik abban, ahogy a bizalmat felfogjuk. Míg korábban intézményekbe, pl. kormányokba és bankokba - helyeztük a bizalmunkat, addig ma egyre inkább más emberekben, gyakran idegenekben bízunk, amikor pl. az Airbnb-t, az Ubert vagy a blokklánc technológiáját használjuk. Az újfajta bizalom korszaka átláthatóbb, befogadóbb és számonkérhetőbb társadalmat teremthet – jó esetben. Kiben bízunk?

Beszéljünk a bizalomról!

Mindannyian tudjuk,
hogy a bizalom létfontosságú,

ám ami az emberek iránti bizalmat illeti,

valami alapvető változás zajlik.

Tegye fel a kezét,

aki adott vagy vett már ki
szállást az Airbnb-n!

Nahát, ez rengeteg.

Kinek van Bitcoinja?

Nagyon sokuknak. Rendben.

És most emelje fel a kezét,
aki már használta a Tindert,

hogy társat találjon!

(Nevetés)

Ezt nehéz megszámolni,
mintha kicsit bizonytalanok lennének.

(Nevetés)

Ezek mind példák rá,
hogy miként teremt a technológia

új mechanizmusokat,
amelyek lehetővé teszik,

hogy megbízzunk ismeretlen emberekben,
cégekben, ötletekben.

Ugyanakkor

az intézményekbe vetett bizalom

– legyen az bank, kormány,
vagy akár az egyházak –

hanyatlófélben van.

Mi folyik itt tehát,

és kiben bízunk?

Kezdjük egy francia felülettel
– egy céggel –,

amelynek meglehetősen mókás neve van:

BlaBlaCar.

Ez a felület összehozza
az autóvezetőket és az utasokat,

akik hosszú utakra keresnek útitársat.

Az átlagos közös út 320 km.

Fontos tehát, hogy jól
válasszuk meg útitársainkat.

A közösségi profilok és értékelések
megkönnyítik a döntést.

Kiderül belőlük, hogy valaki dohányos-e,
hogy milyen zenét szeret,

hogy a kutyáját is hozza-e az útra.

De mint kiderült, a legfontosabb szempont,

hogy az illető mennyit beszél útközben.

(Nevetés)

Bla: nem sokat,

bla bla: némi kellemes csevegés belefér,

és bla bla bla: egész úton
be nem áll a szája,

Londontól Párizsig.

(Nevetés)

Figyelemre méltó, hogy ez az ötlet
egyáltalán működőképes,

mert ellene megy annak, amit a legtöbben
megtanultunk gyerekkorunkban:

tilos idegenek kocsijába ülni.

És mégis: több mint 4 millióan
utaznak a BlaBlaCarral

minden egyes hónapban.

Csak az összehasonlítás kedvéért,
ez több utas,

mint amennyit az Eurostar
vagy a JetBlue légitársaság szállít.

A BlaBlaCar kiváló példa rá,
hogy a technológia hogyan teszi lehetővé

milliók számára szerte a világon,
hogy bizalmi ugrást hajtsanak végre.

A bizalmi ugrás az, amikor vállaljuk
a kockázatot, hogy valami újat tegyünk,

vagy máshogy csináljunk valamit.

Próbáljuk ezt közösen elképzelni!

Hunyják le a szemüket!

Egy férfi ott tágra nyílt szemekkel bámul.

A színpadról látom.

Hunyja le a szemét!

(Nevetés) (Taps)

Csináljuk együtt!

Képzeljék el, hogy szakadék van

önök és valami ismeretlen között.

Az ismeretlen lehet egy most
megismert ember.

Lehet egy hely, ahol még sosem jártak.

Lehet valami, amit még sosem próbáltak.

Megvan?

Nyissák ki a szemüket!

Ahhoz, hogy elrugaszkodjunk
a biztos pontról,

hogy vállaljuk az új ismeretséggel
vagy új helyzettel járó kockázatot,

kell egy erő, amely átlendít a szakadékon:

ez a figyelemre méltó erő a bizalom.

A bizalom fogalmát nehéz körülírni,

és mégis, rá építjük életünket.

Bízom a gyerekeimben,

amikor azt mondják,
lekapcsolják a lámpát éjszakára.

Bíztam a pilótában,
hogy biztonságban iderepít.

Olyan szó ez, amit gyakran használunk,

anélkül hogy belegondolnánk,
mit jelent valójában,

és hogyan működik életünk
különböző területein.

A bizalomnak százféle
meghatározása is van,

és a meghatározások java
valamiféle kockázatelemzésen alapszik,

azon, hogy mennyire valószínű,
hogy a dolgok jól sülnek el.

De nekem ez a meghatározás nem tetszik,

mert ettől a bizalom racionális
és kiszámítható dolognak tűnik,

s mert nem ás le a mélyéig annak,

hogy mire bátorít föl minket a bizalom,

és hogy miként serkent minket

kapcsolatteremtésre.

Én kicsit másképp
határozom meg a bizalmat.

A bizalom szerintem magabiztos
hozzáállás az ismeretlenhez.

Ha így tekintünk a bizalomra,

kezdjük érteni, honnan ered
az egyedülálló ereje,

amely segít megbirkóznunk
a bizonytalannal,

lehetővé teszi, hogy megbízzunk
ismeretlenekben

és hogy folyamatosan előrehaladjunk.

Bámulatos az az emberi képesség,

hogy bizalmi ugrásokat hajtsunk végre.

Emlékeznek, milyen volt először
megadni a hitelkártya-adataikat

egy weboldalon?

Az egy bizalmi ugrás volt.

Pontosan emlékszem,
amikor az apámnak meséltem,

hogy meg akarok venni egy használt
tengerkék Peugeot-t az eBay-en,

mire ő felhívta a figyelmemet:

az eladó neve "Láthatatlan Varázsló",

és ezért ez a vásár
valószínűleg nem olyan jó ötlet.

(Nevetés)

Azt kutatom, hogy a technológia

hogyan változtatja meg
a társadalmat összetartó erőt,

az emberek közti bizalmat.

Ez fantasztikusan érdekes terület,

mert még mindig rengeteg
részletet nem tudunk.

Pl. van-e különbség férfiak és nők között
a digitális bizalom terén?

Működik-e a személyes bizalomépítés
online környezetben is?

Áttevődik-e a bizalom?

Ha pl. valaki bízik abban,
hogy párt talál a Tinderen,

hajlamosabb lesz-e
útitársat keresni a BlaBlaCaron?

Közösségi hálózatok és piacterek
százainak tanulmányozásából kitűnik,

hogy az emberek mindig
ugyanazt a mintát követik,

amit én úgy hívok:
"megmászni a bizalom hegyét."

Bemutatom ezt a BlaBlaCar példáján.

Az első szint:

bíznunk kell az ötletben.

El kell hinnünk,

hogy a telekocsi biztonságos,
és érdemes kipróbálni.

A második szint:
bíznunk kell a felületben,

abban, hogy a BlaBlaCar segíteni fog,
ha valami rosszul sül el.

A harmadik szint pedig arról szól,
hogy apró információmorzsák alapján

el kell döntenünk,
vajon a másik ember megbízható-e.

Amikor először másszuk meg ezt a hegyet,

furcsának és veszélyesnek tűnik,

de eljön a pillanat, hogy ezek az ötletek
teljesen normálisnak tűnnek.

Viselkedésünk megváltozik,

sokszor meglehetősen gyorsan.

Azaz, a bizalom teszi lehetővé
a változást és az újítást.

Erősen foglalkoztatott a gondolat,

hogy vajon jobban megérthetjük-e

az egyénekben végbemenő változásokat

a bizalom szűrőjén keresztül.

Mint kiderült, a bizalom fejlődésének

három fontos lépcsője volt
az emberi történelem során:

a helyi, az intézményes,

és az, aminek most állunk a küszöbén:
az elosztott.

Hosszú időn keresztül,

az 1800-as évek közepéig

a bizalom szoros kapcsolatokra épült.

Tegyük fel, hogy egy faluban élünk

a közönség első öt sorával,

mindannyian ismerjük egymást,

és nekem kölcsönre van szükségem.

Az a tágra nyitott szemű férfi
talán kölcsönözne nekem,

és ha nem fizetem vissza a kölcsönt,

link alaknak tartanak majd.

Rossz hírem kelne,

és senki nem volna hajlandó
velem üzletelni a jövőben.

A bizalom főleg helybéli volt,
és a számon kérhetőségen alapult.

A 19. század közepén

a társadalom gyökeresen átalakult.

Az emberek gyorsan fejlődő városokba
költöztek, pl. Londonba, San Franciscóba,

és a helyi bankárokat
nagy cégek váltották fel,

amelyek nem ismertek minket személyesen.

Elkezdtük a bizalmunkat

intézmények fekete dobozaiba fektetni,

olyasmikbe, mint a szerződések,
szabályozások, biztosítások,

és kevesebb bizalmat fektettünk
közvetlenül a másik emberbe.

A bizalom intézményessé
és megbízáson alapulóvá vált.

Sok szó esik arról, hogy az intézményekbe
és márkákba vetett bizalom

folyamatosan csökken.

Újra és újra megdöbbenek
a bizalommal való durva visszaélésen:

a News Corp telefonlehallgatási ügyén,

a Volkswagen károsanyag-kibocsátási
botrányán,

a katolikus egyház gyakori visszaélésein,

azon, hogy mindössze
egyetlen nyomorult bankár

került börtönbe
a gazdasági világválság után,

vagy legújabban a Panama-aktákon,

amelyekből kiderült, hogyan használják ki
a gazdagok az offshore adóparadicsomokat.

Igazán meglepő,

hogy miért esik a vezetőknek
annyire nehezükre,

hogy őszintén bocsánatot kérjenek,

amikor megingott a bizalmunk.

Könnyű lenne arra következtetni,
hogy az intézményes bizalom nem működik,

mert elegünk van

a becstelen elit arcátlanságából,

de ami most történik,

az mélyebb, mint az intézmények méretének
és szerkezetének kritikus vizsgálata.

Kezdünk rájönni,

hogy az intézményes bizalmat

nem a digitális korszakra találták ki.

A szabályok, melyek alapján
a bizalmat felépítjük,

ápoljuk, elveszítjük és újjáépítjük –

márkákban, vezetőkben,
egész rendszerekben –,

a fejük tetejére állnak.

Ez izgalmas,

ugyanakkor félelmetes is,

mert sokunkat arra kényszerít,
hogy átgondoljuk,

hogyan építjük és romboljuk vásárlóink,
alkalmazottaink belénk vetett bizalmát,

sőt, még szeretteinkét is.

A minap egy vezető nemzetközi hotellánc
vezérigazgatójával beszélgettem,

és ahogy az gyakran megesik,
szóba került az Airbnb.

A vezérigazgató bevallotta:
értetlenül áll az Airbnb sikere előtt.

Meghökkenti, hogyan lehet az,
hogy egy cég,

amely idegenek
egymás iránti bizalmára épül,

ilyen jól működhet a világ 191 országában.

Erre azt feleltem: elárulok valamit;

mire ő kicsit furcsán nézett rám,

én meg azt mondtam –

és biztosan sokan így vannak ezzel –,

hogy nem mindig
akasztom fel a törölközőmet,

mielőtt kijelentkezem a hotelből,

de sose hagynék rendetlenséget,
ha egy Airbnb-ben lakom.

Airbnb-vendégként azért nem
tennék ilyet sose,

mert a vendégek tudják,
hogy a házigazdák értékelni fogják őket,

és tudják: az értékeléstől függ,

találnak-e máskor is szállást.

Ez egyszerű példája annak,
hogyan változatja meg az online bizalom

a valós viselkedésünket,

s hogyan tesz minket felelősségteljesebbé

oly módokon, amelyeket
még elképzelni sem tudunk.

Nem azt mondom,
hogy nincs szükség hotelekre

vagy hagyományos intézményekre.

Az viszont tagadhatatlan,

hogy a bizalom társadalmi áramlása
átalakulóban van,

és ez eltávolít minket

a 20. századtól,

amelyet az intézményes bizalom jellemzett.

A 21. századba visz minket,

amelyet az elosztott bizalom
fog mozgatni.

A bizalom már nem felülről lefelé épül ki.

Éppen ellenkezőleg.

A bizalom már átlátható és közvetlen.

A bizalom új receptje van születőben,

amely szerint a bizalom ismét
egyének között jön létre,

és a felelősségen alapul.

A változás egyre csak gyorsulni fog

a blokklánc elterjedésével,

amely a Bitcoin alapjául szolgáló
új könyvelési technológia.

Őszintén,

megérteni, hogyan működik a blokklánc,

embert próbáló feladat.

Ennek egyik oka, hogy a blokklánc
megértéséhez értelmeznünk kell

néhány igen bonyolult fogalmat,

amelyeknek szörnyű nevük van.

Titkosítási algoritmusok
és hasítófüggvények,

bányászoknak nevezett emberek,
akik ellenőrzik az ügyleteket –,

és mindezt egy rejtélyes személy
vagy személyek hozták létre,

akit Satoshi Nakamoto néven ismerünk.

Ez egy óriási bizalmi ugrás,
ami még nem történt meg.

(Taps)

De képzeljük el a következőt!

Az Economist ékesszóló módon
úgy írja le a blokkláncot

mint a dolgok biztos tudatában levés
nagy láncolatát.

A legkönnyebben úgy lehet ezt leírni,
ha a blokkokat táblázatoknak képzeljük,

amelyek eszközöket tartalmaznak.

Az eszköz lehet egy vagyontárgy neve.

Egy tőzsdei részvény.

Vagy lehet szellemi tulajdon,
mint pl. egy dal szerzői jogai.

Valahányszor valami

a táblázat egyik helyéről a másikra kerül,

az ügylethez időbélyegző társul,

amely mindenki számára látható
a blokkláncon.

Ilyen egyszerű ez.

A blokklánc valódi jelentősége az,

hogy az ügylet során szükségtelenné
teszi harmadik fél közreműködését,

pl. ügyvédét,

bizalmi közvetítőét,

vagy esetleg civil közvetítőét.

A bizalom hegyéhez visszakanyarodva,

még mindig áll az,
hogy bíznunk kell az ötletben,

és bíznunk kell a felületben;

viszont nem kell bíznunk a másik emberben

a szó hagyományos értelmében.

Ennek óriási jelentősége van.

Ahogy az internet mindenkinek megnyitotta

az információs korszak kapuit,

a blokklánc ugyanígy forradalmasítja majd
a bizalmat világviszonylatban.

Szándékosan nem szóltam eddig az Uberről,

mert ez sokat vitatott

és agyonhasznált példa,

de az új bizalom korszakának kapcsán
kiváló esettanulmány.

Előfordulnak persze visszaélések
az elosztott bizalommal.

Láttunk már ilyet, és valóban
szörnyű véget érhet a dolog.

Nem lep meg,
hogy a taxitársaságok világszerte

fellépnek az Uber ellen,

és megpróbálják elérni, hogy a kormány
biztonsági okokra hivatkozva betiltsa.

Éppen Londonban voltam,
amikor ezek a tiltakozások zajlottak,

és véletlenül láttam egy tweetet

Matt Hancock brit
vállalkozásfejlesztési minisztertől.

Azt írta:

"Tudja valaki, mi fán terem ez az #Uber
alkalmazás, amelyről mindenki beszél?

(Nevetés)

Most hallok róla először."

A taxitársaságok

elfogadtatták a bizalom hegyének
első elemét.

Elfogadtatták az ötletet,
amelyet meg akartak semmisíteni,

és az Uberre regisztrálók száma
850%-kal nőtt 24 óra alatt.

Ez ékes példája annak,

hogy ha megtörténik a bizalmi ugrás egy
viselkedéssel vagy ágazattal kapcsolatban,

a folyamat már visszafordíthatatlan.

Minden egyes nap 5 millió ember
teszi meg ezt az ugrást,

és utazik az Uberrel.

Kínában a Didi nevű
telekocsi-felületen keresztül

naponta 11 millió utat tesznek meg.

Ez 127 út másodpercenként,

ami mutatja, hogy kultúrákon
átívelő jelenségről van szó.

Lenyűgöző, hogy mind a vezetők,
mind az utasok azt nyilatkozzák,

hogy ha látják valakinek a nevét,

fényképét és a róla írt értékeléseket,

nagyobb biztonságban érzik magukat,

s ahogy azt tapasztalhattuk,

kicsit kedvesebben viselkednek az autóban.

Az Uber és a Didi korai,
de jó példái annak,

ahogy a technológia bizalmat teremt
az emberek között,

olyan módon és mértékben,
ami korábban elképzelhetetlen volt.

Ma sokunknak teljesen természetes
beülni idegenek autójába.

Találkozni valakivel,
akivel a Tinder hozott össze minket.

Megosztani otthonunkat ismeretlenekkel.

Ez még csak a kezdet,

mert a valódi forradalom

nem technológiai jellegű.

A lényeg az így létrejövő
másfajta bizalom;

én pedig az újfajta bizalom korszakának
megértésében szeretnék segíteni,

hogy jól süljön el a dolog,

és hogy olyan rendszereket tervezhessünk,

amelyek átláthatóbbak, befogadóbbak
és számonkérhetőbbek.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)