Miért hősök a konyhás nénik?

A gyerekkönyvíró Jarrett Krosoczka megosztja velünk a "Konyhás néni" képregénysorozatának eredetét, amiben titkos iskolai hősök szolgálják ki az ebédeket... és az igazságot! Az új projektje, az Iskolai Ebéd Hőse Nap, megmutatja, hogy az ebédlő személyzete többet ad az ételnél, és illusztrálja, hogy milyen erőteljes lehet egy köszönet.

Amikor az első gyerekkönyvem

megjelent 2001-ben,

visszamentem a régi általános iskolámba,

hogy beszéljek a diákoknak arról,

milyen írónak és illusztrátornak lenni.

Miközben a diavetítőmet állítottam be

az ebédlőben,

végignéztem a termen,

és ott volt ő:

a régi konyhás nénim.

Még mindig ott volt abban az iskolában,

és még mindig serényen
készítette a napi ebédeket.

Közelebb mentem hozzá köszönni:

"Szia Jeannie! Hogy vagy?"

Rám nézett, és éreztem,

hogy felismert,

de nem tudott hova tenni,
rám nézett és azt mondta,

"Stephen Krosoczka?"

Megdöbbentett, hogy tudta,
Krosoczka vagyok,

de Stephen a nagybátyám,
aki 20 évvel idősebb nálam,

és neki is ő volt a konyhás nénije
gyerekkorában.

Elkezdett mesélni nekem az unokáiról,

és teljesen elképedtem.

A konyhás nénimnek unokái vannak,

tehát akkor gyerekei,

tehát akkor hazament az iskolanapok végén?

Azt hittem, hogy az ebédlőben lakik

a tálalókanalakkal.

Ezeken addig még sose gondolkodtam.

Ez a véletlen találkozás
adta az ötletet,

hogy létrehozzam a Konyhás Néni
rajzos regénysorozatot,

egy képregénysorozatot
egy konyhás néniről,

aki arra használja a halrudakat,

hogy leküzdje a gonosz pótrobotokat,

egy iskolabusz-szörnyet,
és mutáns "matlétákat",

és minden könyv végén

elkapja a rossz fiút a hajhálójával,

és kihirdeti, hogy:
"Az igazság felszolgálva!"

(Nevetés) (Taps)

Elképesztő volt, mert a sorozatot

nagyon jól fogadták a gyerekek.

Lenyűgöző leveleket, képeslapokat

és műremekeket küldtek nekem.

Az iskolák látogatása során észrevettem,

hogy az ebédlős személyzetet
nagyon ügyesen

vonták be a szervezésbe.

Városról városra,

minden konyhás néni
ugyanazt mondta nekem:

"Köszönjük, hogy szuperhőst
csináltál a képmásunkra."

Mivel a konyhás nénit
korábban nem kezelte

valami kedvesen a popkultúra.

És Jeannie-nek ez rengeteget jelentett.

Amikor először megjelentek a könyvek,

meghívtam őt a könyvbemutatóra,

és ott, mindenki előtt,

akiket éveken át kiszolgált,

adtam neki egy kis műalkotást
és néhány könyvet.

Két évvel azután,
hogy ez a fotó készült,

ő elhunyt.

Én mondtam a búcsúztatóját,

de semmi nem tudott felkészíteni
engem arra, amit ott láttam.

A koporsója mellett
volt ez a festmény,

és a férje elmondta,
hogy milyen sokat jelentett neki,

hogy elismertem a fáradságos munkáját,

értékeltem, amit csinált.

Ez ösztönzött arra,
hogy kijelöljünk egy napot,

amikor újraélhetjük ezt az érzést

az ebédlőkben az egész országban:

Iskolai Ebédlő Hőse Nap,
amikor a gyerekek

kreatív projekteket csinálhatnak
az ebédlői személyzetnek.

Társult hozzánk
a Gyermekétkeztetési Szövetség.

Tudták, hogy egy kicsivel több,
mint 30 millió gyerek

vesz részt minden nap az
iskolai étkeztetési programban?

Az összeadva kicsit több,
mint 5 milliárd elkészített ebéd

minden tanévben.

A hősiesség történetei
sokkal messzebbre mennek,

mint néhány plusz csirkefalat

az ebédes tálcára.

Ott van Ms. Brenda Kaliforniából,

aki figyel minden tanulóra,
aki átmegy az ő során

és visszajelez a nevelési tanácsadónak,

ha bármi baj van.

És a konyhás nénik Kentucky-ból,

akik rájöttek, hogy a diákok kétharmadának

ez a főétkezése minden nap,

és hogy étel nélkül vészelik át a nyarat,

szóval felújítottak egy iskolabuszt,

létrehoztak egy mozgó étkeztető egységet,

körbejárják a környéket,

nyáron naponta 500 gyereknek adva ételt.

A gyerekek csodálatos
kis projekteket csináltak.

Tudtam, hogy így lesz.

Hamburgerkártyákat készítettek

színes kartonból.

Képeket készítettek a konyhás nénikről,

és rátették az én konyhásnéni-figurámra,

ráerősítették egy tejes dobozra,

és virágokkal, ajándékként adták át.

Csináltak saját képregényeket,

az én konyhás nénim főszereplésével,

mellette az ő konyhás nénijükkel.

Köszönő pizzákat készítettek,

melyeken minden feltét
egy-egy gyereket jelképezett

egy kartonpapírból készült pizzán.

Nagyon megérintettek a reakciók,

melyeket a konyhás néniktől kaptam.

Egyikük azt mondta nekem:

"Ezelőtt a nap előtt úgy éreztem,

hogy a piramis legalján vagyok
ebben az iskolában.

Nem gondoltam, hogy bárki
észrevenne idelenn."

Egy másik hölgy azt mondta:

"Tudja, én ezzel azt kaptam vissza,

hogy fontos, amit csinálok."

Természetesen fontos, amit ő csinál.

Fontos, amit mindannyian csinálnak.

Ők adnak enni a gyerekeinknek
minden egyes nap.

és hogy egy gyerek tanulni tudjon,

a pocakját tele kell tölteni.

Ezek a nők és férfiak

a frontvonalon dolgoznak,
hogy létrehozzanak

egy tanult társadalmat.

Szóval azt remélem,

hogy nem várnak az
Iskolai Ebédlő Hőse Napra,

hogy köszönetet mondjanak
az ebédlői személyzetnek,

és remélem, hogy emlékezni fognak,

milyen nagy hatása
lehet egy köszönetnek.

Egy köszönet megváltoztathat egy életet.

Megváltoztatja annak az
embernek az életét, aki kapja,

és megváltoztatja annak az
embernek az életét,

aki kifejezi.

Köszönöm.

(Taps)