Tudatosabban a világról

Mennyit tudunk a világról? Hans Rosling, a híres világnépességi, egészségügyi és jövedelmi diagrammjaival (és hatalmas mutató pálcájával) bemutatja, hogy elég nagy eséllyel feltételezzük rosszul azt amiről úgy gondoljuk, hogy tudjuk. Játszuk végig a kvízt a nézőkkel, utána Hans fia, Ola, 4 módot fog megtanítani arra, hogyan legyünk kevésbé tudatlanok.

Hans Rosling: Fel fogok tenni önöknek

három,
több válaszlehetőséges

kérdést. Használják ezt az eszközt,
hogy válaszoljanak.

Az első kérdés:
hogyan változott a száma

a természetes katasztrófákhoz köthető

halálozásnak,

hogyan változott ez,
az elmúlt évszázadban?

Több mint duplájára nőtt,

ugyanakkora maradt,

vagy kevesebb mint felére csökkent?

Kérem válasszanak: A, B vagy C.

Nagyon sok választ látok. Sokkal
gyorsabban megy, mint az egyetemeken.

Ott olyan lassúak. Gondolkodnak,
gondolkodnak, csak gondolkodnak.

Ó, nagyon, nagyon jó.

És most a következő kérdés.

A 30 éves nők mennyi ideig

jártak iskolába az egész világot tekintve:

hét év, öt év vagy három év?

A, B vagy C? Kérem válasszanak!

És ugrunk is a következő kérdésre.

Az elmúlt 20 évben,
hogyan változott a százaléka

a világon élő azon embereknek,

akik extrém szegénységben élnek?

Extrém szegénység: mikor valaki
nem jut elegendő napi táplálékhoz.

Majdnem megkétszereződött,

többé-kevésbé ugyanannyi maradt,

vagy megfeleződött?

A, B vagy C?

Jöhetnek, a válaszok.

Látják: természeti

katasztrófák okozta halálozási szám,

-- ezen a grafikonon láthatják --

1900-tól 2000-ig.

1900-ban évente körülbelül
félmillió ember vesztette életét

természeti katasztrófák következtében:

áradások, földrengés, vulkánkitörés,
akármi , aszályok.

És akkor, hogyan is változott ez?

A Gapminder megkérdezte a svéd népet.

Ezek az ő válaszaik.

A következőképpen választottak:

50%-uk szerint
megduplázódott,

38%-uk szerint
többé kevésbé ugyanakkora,

12% mondta,
hogy megfeleződött.

Ez az elérhető legjobb adat
a katasztrófaszakértőktől,

fel és le ugrálgat,

amíg el nem éri a második világháborút,

majd azután csökken,
és egyre csak megy lefelé

egészen egy kicsivel
a felező határ alá.

A világunk sokkal,
sokkal inkább alkalmazkodóvá vált

az évtizedek során abban,

hogy az embereket
megvédje ettől.

Szóval ezt a svédek
csupán 12%-a tudja.

Így elmentem az állatkertbe,
és megkérdeztem a csimpánzokat.

(Nevetés) (Taps)

A csimpánzok nem nézik az esti híreket,

szóval így ők teljesen

véletlenszerűen válaszoltak. Aminél
a svédek rosszabbul teljesítettek.

Nos nézzük, önök hogyan teljesítettek?

Itt vannak maguk.

És kikaptak a csimpánzoktól.

(Nevetés)

De elég szoros volt.

Háromszor jobbak voltak, mint a svédek,

de ez nem igazán elegendő.

Nem kellene magukat a
svédekhez viszonyítani.

Sokkal nagyobb célokat kellene kitűzniük.

Nézzük a következőre a választ:
nők az iskolában.

Itt azt láthatják,
a férfiak 8 évet jártak.

Mennyi ideig jártak a nők iskolába?

Nos, erről is megkérdeztük a svédeket,

már előre érzik, nem?

Az a jó válasz, amelyiket

a legkevesebb svéd választotta, ugye?

(Nevetés)

Nézzük, nézzük! És itt is van.

Igen, igen , igen,
a nők majdnem utolértek.

Ezek itt az amerikai emberek.

És itt vannak önök. És tessék.

Ó!

Nos, gratulálok, kétszer
olyan jók, mint a svédek,

de, szükségtelen mondanom, hogy...

Szóval, hogyan is történt?
Szerintem ez valahogy úgy volt,

hogy mindenki figyelembe veszi,
hogy vannak országok

és területek,

ahol a nők nagy nehézségekkel küzdenek.

Nem engedik őket iskolába menni,

és ez borzalmas.

De a világ nagy része,

ott, ahol a legtöbb ember él,

a legtöbb ilyen országban
a lányok is iskolába járnak

addig, amíg a fiúk, többé-kevésbé.

Ez nem azt jelenti, hogy elértük a teljes

nemi egyenjogúságot,
egyáltalán nem.

Még mindig borzalmas határok közé
vannak korlátozva, de manapság

az iskoláztatás már ott van a világban.

Tehát elhanyagoljuk a többséget.

Amikor válaszolnak , ezt a legrosszabb
helyekre következtetve teszik,

és ott ragadnak, kihagyják
a többit, a nagyobb részt.

Mi a helyzet a szegénységgel?

Nos, az tisztán látszik ,hogy a szegénység

majdnem megfeleződött,

és Amerikában,

mikor megkérdeztük az embereket,
csak 5% tudta helyesen.

És önök?

Á, majdnem elérték a csimpánzok szintjét!

(Nevetés) (Taps)

Egészen kevéske, csak pár ember híján!

Tudják, lennie kell pár előítéletnek.

Legtöbben a gazdagabb országokból

úgy gondolják , hogy ó, sosem
fogunk a szegénységnek véget vetni.

Persze ,hogy úgy gondolják,

mert fogalmuk sincs arról ami történik.

Az első dolog, ahhoz,
hogy a jövőre gondoljunk

az, hogy tudjuk mi zajlik a jelenben.

Ez a pár kérdés az elsők között szerepelt

az általunk vezetett Gapminder alapítvány

Tudatlansági Projektjének teszt részében,

ami az előző évben indult,

főnököm, és egyben fiam,
Ola Rosling által. (Nevetés)

Aki igazgató és társalapító, és

azt szerette volna,
azt mondta,

hogy rendszerezettebbnek kell lennünk,
amikor

a pusztító
tudatlanság ellen harcolunk.

Szóval a tesztprojekt már megmutatta,

hogy az emberek a véletlenszerűnél
rosszabbul válaszolnak,

szóval el kellene gondolkodnunk

az előítéletekről,
és az egyik legfőbb az,

ami a jövedelemeloszlásról szól.

Nézzenek ide! Így nézett ki 1975-ben.

Ez az emberek száma
az egyes jövedelemszinteken,

kezdve egy dollár per naptól.

(Taps)

Látják, itt volt egy púp,

az egy dolláros jövedelem körül,

és itt is volt egy púp,

valahol 10 és 100 dollár között.

A világ két csoport volt.

Egy tevevilág volt, olyan,
mint egy teve, kétpúpú:

a szegények és a gazdagok,

és néhányan a kettő között.

De nézzék meg, hogyan is változott ez.

Amint előre haladunk a változásokon,

a világ népessége megnő,

a púpok elkezdtek egybeolvadni.

Az alacsonyabb púp a nagyobbal,

szóval, a teve kihal és innentől
egy dromedárvilágban élünk,

aminek csak egy púpja van.

A szegények százaléka csökkent.

Még mindig megdöbbentő,

hogy mennyien élnek extrém szegénységben.

Még mindig van ez a csoport,
majdnem egy milliárd, ez itt,

de ezt megszüntethetjük.

A kihívás ami elé nézünk,

hogy ettől elvonatkoztassunk,
és értsük meg, hol a többség,

és ez igen tisztán megmutatkozik
a következő kérdésben.

Megkérdeztük , hogy
a világ egyéves gyerekeinek

hány százaléka kapta meg azokat

az alap oltásokat a kanyaró
és más dolgok ellen, amik

elérhetők voltak az évek során:

20, 50 vagy 80 százalék?

Nos, Itt láthatják mit válaszoltak az
amerikai és svéd emberek.

Nézzék a svéd
eredményeket:

ebből tudják, mi a helyes válasz.

(Nevetés)

Hát ki az ördög lehet az ottani
világegészségügyi professzor?

Nos, én volnék. Igen. Én vagyok.

(Nevetés)

Ez elég bonyolult. Nagyon bonyolult.

(Taps)

Habár, Ola megközelítése,

hogy azt mérjük, amiről tudjuk,
hogy címlapokká váltak.

És a CNN közölte a weboldalán
ezeket az adatokat, és ott voltak

a kérdések,
amikre milliók válaszoltak,

és azt hiszem volt még
körülbelül 2000 hozzászolás,

és ez volt az egyik közülük.

"Fogadok, hogy egy médiában dolgozó
sem ment át a teszten", mondta.

Szóval Ola azt mondta,
"Fogd ezeket a kütyüket.

Hívnak egy csomó
médiakonferenciára.

Add oda nekik,
és mérd meg mit is tudnak."

Így, hölgyeim és uraim,

először, a nem hivatalos eredmények

egy amerikai médiakonferenciáról.

És utána, egy mostanában tartottról,
az Európai Unió médiájával.

(Nevetés)

Látják, a probléma nem az ,hogy az emberek

nem olvasnak vagy hallgatják a médiát.

A probléma az, hogy a média maga
sem tudja.

Mit tehetnénk ez ügyben, Ola?

Van bármi ötletünk?

(Taps)

Ola Rosling: Igen,
van egy ötletem, de először is,

kifejezném sajnálatom az ügyben,
hogy kikaptak a csimpánzoktól.

Szerencsére, képes leszek
megvigasztalni önöket

azáltal, hogy megmutatom éppenséggel
ez nem is az önök hibája.

Továbbá, ellátom önöket
néhány kisebb trükkel,

amivel a jövőben
legyőzhetik a csimpánzokat.

Alapvetően ezért is vagyok itt.

Először is nézzük, miért
vagyunk tudatlanok,

és ez az egész,
ezen a helyen kezdődött.

Ez Hudiksvall. Egy észak-svéd város.

Ez az a szomszédság, ahol felnőttem,

és ez a szomszédság egy egészen
nagy problémával küzdött.

Éppenséggel, pontosan ugyanazzal,

ami az összes többi szomszédságban
is megvolt,

ahol önök is felnőttek.

Az, hogy ez nem volt reprezentatív. Oké?

Egészen elfogult nézetet adott arról, hogy

milyen a bolygón az élet.

Szóval, ez a tudatlansági
kirakós első darabja.

Személyes elfogultságunk.

Mindenki különböző
tapasztalatokat kap,

a közösségektől,
az emberektől,

és attól a ponttól amikortól
elkezdjük az iskolát,

és megérkeztünk
a következő problémához.

Én szeretem
az iskolákat,

Viszont, a tanárok ódivatú
világnézeteket tanítanak,

azért mert ők így tanulták,
amikor ők jártak az iskolába,

és ugyanezt próbálják
átadni az ő diákjaiknak,

minden rossz szándék nélkül,

és azok a könyvek persze,
szintén ódivatúak

egy olyan világban,
ami folyamatosan változik.

Nem igazán van
arra gyakorlat,

hogy, hogyan tartsuk
a tanítandó anyagot korhűen.

Szóval, ez az amire
mi is összpontosítunk.

Itt vannak az elavult tények,

és még ennek tetején
saját elfogultságunk.

Ami most következni fog az a hírek, oké?

Egy kiváló újságíró tudja,
hogyan válassza ki

azt a történetet, ami a címoldalon lesz,

és az emberek olvasni fogják,
mert az szenzációs.

A szokatlan történések
általában a legérdekfeszítőbbek, nem?

És még el is túlozzák őket,

főleg azokat a dolgokat, amiktől félünk.

Egy svéd embert ért cápatámadás

hetekig a címoldalon lesz Svédországban.

Szóval ez a három torzító információforrás az,

amitől igazán nehezen szabadulunk meg.

Bombáznak minket,

különös ötleteket ébresztenek elménkben,

és a legtetején még mi magunk is
ráteszünk egy lapáttal,

ez az ami minket emberré tesz,
az emberi intuíció.

Ez teljesen jó is volt az evolúcióban.

Segített általánosítani,

és nagyon gyorsan
következtetéseket levonni.

Rásegített félelmeinkre,

és mindig az okot keressük
amikor azok nincsenek is,

és a magabiztosság illúziójába kerülünk,

amikor is azt gondoljuk,
mi vagyunk a legjobb autóvezetők,

átlagon felüliek.

Mindenki válaszolt már így:

"Hát, én jobb sofőr vagyok."

Oké, ez teljesen jó
volt az evolúciót tekintve,

de most, hogy elértünk
a világ nézetéhez,

ez az oka annak, amiért fejjel lefelé áll.

A irányvonalak, amik növekedést mutatnak,
valójában

csökkennek, és fordítva,

és így a csimpánzok kihasználják
megérzéseinket, és ellenünk fordítják,

és ahelyett, hogy hasznunkra lennének, a
gyengeségünkké válnak.

De hát az előnyünket kellett volna
szolgálniuk, nem?

Szóval , hogyan oldjunk meg
egy ilyen problémát?

Először is, fel kell hogy mérjük,

majd ki kell kúrálnunk.

A felmérésével érthetjük csak meg,

hogy mi a tudatlanság sémája.

A tesztméréseket tavaly kezdtük,

és már egészen biztosak vagyunk abban,

hogy rengeteg tudatlanságba
fogunk ütközni világszerte,

és az ötlet igazából az,

hogy ezt ráhúzzuk a globális fejlődés

minden részére vagy dimenziójára,

úgy mint a klíma, veszélyeztetett fajok,
emberi jogok,

nemi egyenjogúság, energia, pénzügy.

Ezeknek a szektoroknak vannak tényei,

és egyes szervezetek próbálnak

felvilágosítani ezekről a tényekről.

Szóval elkezdtem kapcsolatba
lépni néhányukkal,

például a WWF-el, az Amnesty Internationallel
és az UNICEF-fel,

és megkérdeztem őket,
mik a kedvenc tényeik, amikről

úgy vélik,
hogy az átlagember nem tudja?

Összegyűjtöm
ezeket a tényeket.

Képzeljenek el egy hosszú listát, mondjuk
250 ténnyel. Ezután

megkérdezzük az embereket,

megnézzük mik a legszörnyűbb eredményeik.

Így lesz egy rövidebb listánk,

borzalmas eredményekkel,

mint például azok, amit
előttem Hans bemutatott,

és igazán nem volt nehéz
ilyen borzalmas

eredményeket elérnünk.

Oké, van ez a rövidített listánk,
mihez kezdünk vele?

Nos, egy tudástanúsítvánnyá alakítjuk,

egy világszintű tudástanúsítvánnyá,

amit felhasználhatnak,
ha például egy nagy szervezetet,

iskolát, egyetemet,
vagy például hírügynökséget vezetnek,

azért, hogy igazolják magukat,
mint világszinten jól informáltak.

Alapvetően azt jelenti,
hogy nem alkalmazunk embereket,

akik pontjai a csimpánzokéval megegyezőek.

Természeten nem kellene.

Tehát körülbelül 10 év múlva,

ha sikeres lesz a projekt,

akkor ha beülnek egy interjúra,

ki kell majd tölteniük ezt az őrült
globális tudástesztet.

Szóval elérkeztünk a praktikus trükkökhöz.

Hogyan fogunk ezeken átmenni?

Van rá mód, természetesen, egy olyan is,

amikor is esténként leülünk,

és pontosan megtanuljuk
az összes tényt úgy,

hogy elolvassuk az összes beszámolót.

Ez az ami sosem fog megtörténni.

Még Hans szerint sem.

Az embereknek nincs ennyi ideje.

Szeretik a rövidített változatokat,
szóval itt a miénk.

Az intuíciónkat újra az
erőnké kell kovácsolnunk.

Tudnunk kell általánosítani.

Szóval bemutatok önöknek néhány trükköt,

amikor is a félreértéseket

ökölszabályokká alakítjuk át.

Kezdjük az első félreértéssel.

Ez eléggé széleskörű.

Minden egyre rosszabb lesz.

Hallották. Önök is így vélekedtek.

A másik gondolkodási mód az,
hogy a legtöbb dolog javul.

Szóval, leültetik egy kérdéssel ön előtt,

és nem biztos benne. Azt kellene
feltételeznie, hogy "javul".

Rendben? Sose tippeljen a rosszabbodikra!
Ez nagyban elősegíti

a tesztünkön való
magasabb pontszám elérését.

(Taps)

Ez volt az első.

Vannak gazdagok és szegények, és a

szakadék egyre csak növekszik.

Ez egy borzalmas egyenlőtlenség.

Igen, ez egy egyenlőtlen világ,

de amikor megnézik az adatokat,
ez egy darab púp.

Értik? Ha nem biztosak benne,

tippeljenek
"a legtöbb ember a közepén van" szerint.

Ez nagyban segít majd
a jó válaszokhoz.

A következő előítélet az, hogy

az országoknak és az embereknek
nagyon gazdagnak kell lenniük ahhoz,

hogy társadalmuk fejlődjön,

mint például lányok a sulikban és
felkészültség a katasztrófák ellen.

Nem , nem és nem. Ez hibás.

Nézzék azt a nagy púpot középen,

ott már minden lány iskolába jár.

Szóval ha bizonytalanok vagyunk,
válasszuk a

"többségnek már megvan"-t,

mint az elektromosság és iskolás lányok,
és ezek a dolgok.

Ezek csupán ökölszabályok,

természetesen nem vonatkoztathatóak
mindenre, de

ez az, ami alapján általánosíthat.

Nézzük meg az utolsót!

Ha valami, akkor ez egészen jó,

a cápák veszélyesek.

Nem... nos, igen, de ez nem igazán fontos

a globális statisztikában,
ezt próbálom megértetni.

Éppenséggel én,
nagyon is félek a cápáktól.

Mihelyst látok egy
kérdést valamiről amitől tartok,

ami lehetne földrengés, vagy más vallások,

lehet, hogy félek a terroristáktól
vagy a cápáktól,

bármi, amitől tartok,

azt fogja eredményezni,
hogy eltúlozzuk a problémát.

Ez egy ökölszabály.

Persze egyes veszélyes dolgok
gyakoriak is.

A cápák nagyon, nagyon keveset ölnek.
Ez az, ahogyan gondolkozniuk kellene.

Ezzel a négy ökölszabállyal
szinte biztosan

jobban fognak válaszolni,
mint a csimpánzok,

mert a csimpánzok nem képesek erre.

Nem tudnak ilyen szabályok
alapján általánosítani.

Remélhetőleg így vissza tudjuk fordítani
a világot körülöttünk,

és így legyőzzük a csimpánzokat.
Rendben?

(Taps)

Ez egy módszeres megközelítés.

De a kérdés az, hogy fontos-e ez.

Igen, fontos, hogy megértsük
a szegénységet,

az extrém szegénységet, és azt, hogyan
harcoljunk ellene, vagy

hogy hogyan vigyük a
lányokat iskolába.

Amikor rájövünk, hogy ezek éppenséggel
megtörténnek, akkor értjük csak meg igazán.

De ez, mindenki másnak is fontos,

akit csak a mérce gazdag vége érdekel?

Én azt mondanám igen, nagyon is fontos,

ugyanazon okból.

Ha van egy tényalapú
világnézeted a mai világról,

akkor esélyed nyílik
arra, hogy

megértsd, mi fog történni a jövőben.

Visszamegyünk erre a két púpra 1975-be.

Amikor is megszülettem,

és most kiválasztottam a Nyugatot.

Ezek itt a mostani EU
országok és Észak-Amerika.

Lássuk, hogyan is változik a
Nyugat és a világ többi része

gazdagsági szempontból.

Ezek az emberek azok,
akik megengedhetik

maguknak, hogy
külföldre repüljenek vakációzni.

1975-ben csak 30 százalékuk élt

az EU-n és Észak-Amerikán kívül.

De ez megváltozott.

Szóval először is, nézzük a változást
napjainkig, 2014-ig.

Manapság ez 50/50.

A nyugati dominanciának a mai nappal vége.

Ez igen. Mi jöhet még?

Látják a nagy púpot?
Látták, hogyan mozgott?

Csináltam egy kisebb kísérletet, felmentem az IMF
-- a Nemzetközi Valutaalap -- weboldalára.

Volt egy előrejelzésük az egy főre eső
GDP-ről az elkövetkező öt évre.

Most ezt felhasználom, hogy öt évet
a jövőbe ugorjunk, feltéve,

hogy az országokban a jövedelmi
különbségek nem változnak.

Megtettem, és egy
kicsit tovább is mentem.

Felhasználtam azt az öt évet
az elkövetkezendő 20 évre,

ugyanazzal a sebességgel, kísérletként,
hogy vajon mi is történhet.

Tehát ugorjunk is a jövőbe.

2020-ban már 57% van a többieknél.

2025-re ez 63%.

2030-ra 68%. És 2035-ben a Nyugatot
felülmúlják a gazdag fogyasztók piacán.

Ezek csak az egy főre jutó GDP jövőre való
kivetítései.

73%-a a gazdag fogyasztóknak

Észak-Amerikán és Európán kívül fog élni.

Szóval igen, szerintem jó ötlet lenne,
hogy a cégek használják ezt a tanúsítványt,

hogy biztosra menjenek, és ténybázisú
döntéseket hozzanak a jövőben.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)

Bruno Giussani: Hans és Ola Rosling!