Szociálisan érzékeny művészet

2013-ban a világ tudomására jutott, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) és annak brit megfelelője (GCHQ) kémkedett a német kormány után. A közfelháborodás közepette Mathias Jud és Christoph Wachter művészek gondoltak egyet: Nos, ha lehallgatnak…legalább beszéljünk hozzájuk! A berlini kormányzati negyedben található Svájci Nagykövetség tetejére telepített antennákkal kiépítettek egy nyílt hálózatot, amelynek segítségével a világ üzenhetett a közelben hallgatózó amerikai és brit kémeknek. Ez csupán egyike a beszédben tárgyalt három merész, gyakran humoros és államellenes munkának, mely rávilágít a világ egyre növekvő elégedetlenségére a megfigyeléseket és a zárt hálózatokat illetően.

Tavaly meghívást kaptunk
a berlini svájci nagykövetségre,

hogy bemutassuk művészeti projektjeinket.

Hozzászoktunk már ezekhez a meghívókhoz,
ám ezúttal különösen izgatottak lettünk.

A svájci nagykövetség Berlinben
különleges hely.

Ez az egyetlen régi épület
a kormányzati negyedben,

amely nem semmisült meg
a II. Világháborúban, és közvetlenül

a Szövetségi Kancellári
Hivatal mellett található.

Senki sincs közelebb Merkel kancellárhoz,
mint a svájci diplomaták.

(nevetés)

A berlini kormányzati negyedben található
még a Reichstag --

Németország parlamentje --
és a brandenburgi kapu,

mellette közvetlenül pedig
további nagykövetségek vannak:

mindenekelőtt az amerikai és
a brit nagykövetség.

Noha Németországban fejlett a
demokrácia,

az állampolgárok alkotmányos jogai
korlátozottak

a kormányzati negyedben.

A gyülekezési jog és a tüntetéshez való
jog is korlátozott itt.

Ez pedig művészeti szempontból is
igen érdekes.

A részvétel és az önkifejezés lehetősége

mindig egy bizonyos rendhez kötöttek,

és mindig különleges
szabályozás alá esnek.

Ha tisztában vagyunk
ezen szabályozások mibenlétével,

egy új perspektíva tárulhat elénk.

Az adott szabályzat alakítja
érzékelésünket, tetteinket

és életünket.

Ez pedig egy másik kontextusban is
igen lényeges.

Az elmúlt pár évben

tudomásunkra jutott, hogy az amerikai és
brit követségek tetejéről

a titkosszolgálatok lehallgatják
az egész negyedet,

beleértve Angela Merkel
mobiltelefonját is.

A brit kormányzati kommunikációs központ
(GCHQ) antennáit egy fehér burok rejti,

míg az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal
(NSA) lehallgatóállomását

rádióhullámokat átengedő ernyők fedik.

De mégis mihez kezdjünk ezen rejtett
és álcázott erőkkel?

Cristoph Wachter kollégámmal

elfogadtuk a svájci nagykövetség
meghívását,

és kihasználtuk e sajátos szituáció
kínálta lehetőséget.

Ha kémkednek utánunk,
akkor ebből egyenesen következik,

hogy hallgatniuk kell, amit mondunk.

(nevetés)

Egy sor antennát telepítettünk hát
a svájci nagykövetség tetejére.

Ezek persze nem voltak olyan kifinomultak,
mint az amerikaiaké vagy a briteké.

(nevetés)

Konzervdobozból tákoltuk őket össze

és nem álcáztuk: teljesen
nyilvánvalóak és láthatóak voltak.

A Képzőművészeti Egyetem is csatlakozott
a projekthez,

így az ő tetőjükön is építettünk
egy másik hatalmas antennát

épp az NSA és a GCHQ
lehallgatóállomásai között.

(nevetés)

Még sosem figyeltek ily behatóan, miközben
művészeti installációt készítettünk!

Helikopter körözött a fejünk felett,

ahonnan kamerával vették
minden mozdulatunkat,

míg az amerikai nagykövetség tetejét
őrök biztosították.

Noha a kormányzati negyedben szigorú
rendőrségi szabályzat van érvényben,

kifejezetten a digitális kommunikációra
nincs vonatkozó jogszabály.

Ennélfogva installációnk tökéletesen
jogszerűnek minősült,

és a svájci nagykövet informálta is róla
Merkel kancellárt.

A projektnek a "Hallotok engem?"
nevet adtuk.

(nevetés)

Az antennák egy nyitott és ingyenes
Wi-Fi kommunikációs hálózatot hoztak létre

amelyben aki csak akart,
bármilyen Wi-Fi képes készülékkel

korlátozás nélkül részt vehetett

és üzenhetett

a lehallgatóknak
a megfigyelt frekvenciákon.

SMS-ek, hangüzenetek, fájl megosztás --

bármit lehetett küldeni,
név nélkül.

És az emberek tényleg kommunikáltak.

Több mint 15 000 üzenetet küldtek.

Íme néhány példa.

"Helló világ, helló Berlin,
helló NSA, helló GCHQ!"

"NSA ügynökök! Tegyétek, amit tennetek
kell! Kongassátok a vészharangot!"

"Itt az NSA beszél. Istenben bízunk.
Mindenki mást lehallgatunk!"

(nevetés)

"#@nonymous figyeli az #NSA-t #GCHQ-t ---
beépültünk a szervezetetekbe.

# számítsatok ránk. #Kiiktatunk titeket."

"Ez az NSA Achilles-sarka.
Nyílt hálózatok."

"Ügynökök, milyen elferdített sztorit
meséltek majd magatokról az unokáknak?"

"@NSA Hangosak a szomszédaim.
Dróntámadást kérek."

(nevetés)

"Szeretkezz, ne cyber-háborúzz!"

Meghívtuk a követségeket és a
minisztériumokat,

hogy ők is vegyenek részt a
nyílt hálózatban, és legnagyobb

meglepetésünkre elfogadták
az invitációt.

Olyan fájlok jelentek meg a hálózaton,
köztük a parlamenti

vizsgálóbizottságból kiszivárgott
titkos dokumentumok,

melyek rávilágítanak, hogy a szabad
információcsere és a létfontosságú viták

egyre nehezebbé válnak még az
országgyűlési képviselők számára is!

Vezetett látogatásokat szerveztünk, hogy
a helyszínen lehessen megtapasztalni

és kifürkészni a
hatalmi csoportosulásokat.

Ezen látogatások érintették a követségek
körüli lezárt területeket,

továbbá megvitattuk a kommunikációban
rejlő lehetőségeket és főbb elemeket.

Ha tisztában vagyunk a csoportosulásokkal,

a kommunikáció szabályzatával,

az nem csupán szélesíti látókörünket,

hanem segítségével a világlátásunkat
korlátozó szabályok mögé pillanthatunk,

sajátos társadalmi, politikai vagy
esztétikai konvencióink mögé.

Nézzünk egy valós példát!

A Párizs külvárosában található
összetákolt kunyhókból álló

telepek lakóinak sorsát

homály fedi, előttünk rejtve van.

Ördögi kör ez.

Itt nem a szegénység, a rasszizmus
vagy a kirekesztés új,

hanem, hogy ezen valóságok
rejtve vannak előttünk,

az embereket pedig láthatatlanná teszik

egy olyan korban, melyre a globális,
mindent felölelő kommunikáció a jellemző.

Ezek a telepek illegálisnak minősülnek,

így mindazoknak, akik ott élnek
esélyük sincs,

hogy hallassák hangjukat.

Épp ellenkezőleg. Amikor csak előbújnak,
vagy megkockáztatják, hogy láthatóvá

váljanak, csupán további üldöztetésnek,
kirekesztésnek

és elnyomásnak teszik ki magukat.

Minket az érdekelt, miként ismertethetnénk
meg ezt a rejtett oldalt.

Egy felületet kerestünk -
és meg is találtuk.

Ez nem egy digitális felület,
hanem egy fizikailag létező: egy hotel.

A projektnek a "Hotel Gelem" nevet adtuk.

Roma családokkal karöltve számos Hotel
Gelemet hoztunk létre Európa szerte,

például a németországi Freiburgban,
egyet a Párizs melletti Montreuil-ben,

egy másikat pedig a Balkánon.

Ezek hotelek.

Itt meg is lehet szállni.

Ám ezek nem üzleti vállalkozások,

hanem szimbólumok.

A neten lehet személyes meghívást kérni,

hogy néhány napot a Hotel Gelemben
töltsenek, az ő otthonaikban,

a roma családokkal együtt étkezve,
dolgozva és együtt lakva.

Itt nem a roma családok az utazók,

hanem az ide látogatók.

Itt nem a roma családok a kisebbség,

hanem az ide látogatók.

A lényeg, hogy ne ítélkezzünk, hanem

inkább derítsük fel azt a környezetet,
amely meghatározza

ezen sokrétű és látszólag
áthidalhatatlan ellentmondásokat.

A globalizáció világában

a kontinensek közelebb
sodródnak egymáshoz.

Kultúrák, áruk és emberek kerülnek
állandó érintkezésbe,

ugyanakkor a kiváltságosok

és a kirekesztettek világa közötti
szakadék egyre csak nő.

Nemrég Ausztráliában jártunk.

Számunkra nem okozott gondot
belépni az országba.

Európai útlevelünk, vízumunk
és repülőjegyünk van.

Ám a menedékkérőkre, akik csónakokkal
érkeznek Ausztráliába

deportálás vagy börtön vár.

A csónakok elfogását

és az emberek eltűnését a
a börtönrendszerben

az ausztrál hatóságok palástolják.

Ezek az eljárások titkos
katonai műveleteknek minősülnek.

A válságzónákból és háborús övezetekből
való drámai megmenekülés után

ezeket a férfiakat, nőket és gyermekeket
Ausztrália tárgyalás nélkül tartja fogva,

olykor akár éveken át.

Ottjártunkkor azonban

sikerült kapcsolatba kerülnünk és együtt
dolgoznunk raboskodó menedékkérőkkel,

noha komoly titkolózással és
elszigeteléssel volt dolgunk.

Ilyen kontextusban született installációnk

a Brisbane-i Queensland Műszaki
Egyetem művészeti terében.

Ránézésre egyszerű kis installáció volt.

A padlón egy stilizált iránytű
mutatta az irányt

az egyes menekülttáborok felé

a távolsággal és a telep nevével együtt.

Ehhez adja hozzá a kiállítás
az összekapcsoltság élményét.

A padlón feltüntetett minden egyes
jel fölött elhelyeztünk egy fejhallgatót.

A látogatóknak lehetőségük nyílt, hogy
közvetlenül egy menekülttel beszéljenek,

akit korábban bebörtönöztek vagy
fogva tartottak

egy bizonyos telepen,

és személyes beszélgetést folytassanak.

A kiállítás védelmező keretei között a
menedékkérők

szabadon mesélhettek magukról,
történetükről és

helyzetükről anélkül, hogy tartaniuk
kellett volna a következményektől.

A látogatók hosszú beszélgetésekbe
bonyolódtak

szétszakadt családokról, a menekülésről
a háborús övezetekből,

öngyilkossági kísérletekről,

a rabságban élő gyermekek sorsáról.

Az érzelmek kavarogtak, sokan sírtak.

Sokan vissza is tértek a kiállításra.

Nagy hatással volt rájuk az élmény.

Európa most migráns áradattal küzd.

A menedékkérők helyzetén tovább rontanak
az egymásnak ellentmondó rendelkezések

és a katonai válaszcsapások
kínálta kísértés.

Eldugott svájci és görögországi
menekültközpontokban is

állítottunk fel kommunikációs rendszert.

Mind alapvető fontosságú információval
szolgálnak: orvosi költségek,

jogi információk, útmutatás.

Ám szerepük jelentős.

A neten fellelhető információt,

mely biztosíthatná a túlélést
a veszélyes útvonalakon,

cenzúrázzák,

és ezt a fajta információnyújtást
kriminalizálják.

És most kanyarodjunk vissza a
hálózatunkhoz és antennákhoz

a berlini svájci nagykövetség tetején,

és a "Hallotok engem?" projekthez!

Nem kellene természetesnek
vegyük a korlátozások nélküli kapcsolatot.

El kéne kezdenünk saját
kapcsolatokat kiépíteni,

harcolni az egyenlő és globálisan
összekapcsolt világ eszméjéért.

Mindez létfontosságú,
hogy túljussunk a hallgatáson és

elszigeteltségen, melyeket rivális
politikai erők idéztek elő.

Csupán teljesen megadva magunkat

ezen élmény átformáló erejének

tudnánk túltenni magunkat
az előítéleteken és kirekesztésen.

Köszönöm.

(taps)

Bruno Giussani: Köszönjük, Mathias.

A művész-duó másik fele is itt van.

Christoph Wachter,
kérlek, fáradj fel a színpadra!

(taps)

Először is, egy apró részlet:

A hotel neve, nem véletlen, igaz?

Gelem jelent is valamit roma nyelven.

Mathias Jud: Igen. "Gelem, Gelem"
a hivatalos roma himnusz címe,

és annyit tesz:
"Hosszú utat tettem meg".

BG: Csupán további részletek a beszédhez.

De nemrég ti ketten elutaztatok Leszbosz
szigetére is,

pár napja érkeztetek csak vissza

Görögországból, ahová menekültek
ezrei érkeznek,

most már jó néhány hónapja folyamatosan.

Mit láttatok,
mit csináltatok ottjártatokkor?

Christoph Wachter: Nos, Leszbosz az egyik
Törökországhoz igen közel lévő sziget

és ottlétünk alatt

nagyon sok menedékkérő érkezett
túlzsúfolt ladikokban a tengerről,

akik partraszállásukat követően teljesen
magukra vannak utalva.

Sok szolgáltatást megtagadnak tőlük.

Például nem vásárolhatnak buszjegyet,

vagy nem bérelhetnek hotelszobát.

Így aztán sok család szó szerint
az utcán alszik.

Kiépítettünk hálózatokat, hogy így
biztosítsuk a kommunikációt,

hiszen úgy vélem, meggyőződésem, hogy

nem csak beszélnünk kell a menekültekről,

hanem el kell kezdenünk velük is beszélni!

Így rádöbbenhetünk,
hogy itt emberi lényekről van szó,

az ő életükről és az ő túlélésért
folytatott küzdelmükről.

BG: És engednünk kell őket is szólni!

Christoph, köszönjük a részvételt!

Mathias, köszönjük, hogy megosztottad
a történeteteket itt a TED-en!

(taps)