Hogyan tervezünk óriási webhelyeket önöknek (és egymilliárd társuknak)?

A Facebook "Tetszik" és "Megoszt" gombjai naponta 22 milliárd alkalommal látszanak, ezáltal ezek a valaha létrehozott, legnézettebb tervezési elemek. Margaret Gould Stewart, a Facebook terméktervezési vezetője körvonalazza az ilyen léptékű tervezés 3 szabályát - egy: olyan nagy, hogy a legapróbb trükkök általános felháborodás okozhatnak, de olyan nagy is, hogy a legapróbb fejlesztések is pozitívan befolyásolhatják sokak életét.

Mire gondolnak, mikor
azt a szót mondom "tervezés"?

Valószínűleg olyan dolgokra
gondolnak, mint ez,

aprólékosan kidolgozott tárgyakra,
melyeket kézbe foghatunk,

vagy esetleg logókra,
poszterekre és térképekre

melyek vizuálisan magyaráznak dolgokat,

az időtlen tervezés klasszikus jelképei.

Azonban itt nem erről a fajta
tervezésről szeretnék beszélni.

Arról akarok beszélni,

melyet valószínűleg minden nap használnak

csak nemigen gondolnak rá,

a tervezésekről, melyek mindig változnak

és a zsebükben élnek.

A digitális élmények

terveiről beszélek,

és kifejezetten a rendszerek tervéről

melyek olyan nagyok, hogy méretük

nehezen felfogható.

Vegyék figyelembe a tényt, hogy a Google

több mint 1 milliárd keresést
folytat le naponta,

hogy percenként
több mint 100 órányi anyagot

töltenek fel a YouTube-ra.

Ez több egyetlen nap alatt,

mint amennyi a három nagy
amerikai hálózat műsorszórása

az elmúlt 5 évben együttesen.

A Facebook több mint

1,23 milliárd ember fotóit,

üzeneteit és történeteit közvetíti.

Ez az internet használóinak
majdnem a fele,

és az emberiség egy hatoda.

Ez néhány olyan termék,

melyek segítettek nekem
a pályafutásom folyamán,

és a méretük olyan nagy,

hogy példa nélküli

tervezési kihívásokat jelentenek.

Azonban mi az igazi nehézség

a tervezésnek ezen a szintjén?

Ez részben azért nehéz, mert

két dolog kombinációját követeli meg,

- vakmerőség és alázatosság -

vakmerőség, hinni,
hogy a dolog, amit készítesz

valami, amit az egész világ akar
és amire szüksége van,

és alázatosság megérteni,
hogy tervezőként

ez nem rólad, vagy
a te portfóliódról szól,

hanem az emberekről, akiknek ezt tervezed.

és arról, hogyan segítheti a munkád őket,

hogy jobb legyen az életük.

Sajnos nincs iskola,

amely a Tervezés az Emberiségnek alap-
tanfolyamot kínálja.

Nekem és a többi tervezőnek,

akik ilyen termékeken dolgoznak,

kell rájönnünk, ahogy haladunk,

és magunktól megtanuljuk

az újonnan megjelenő jó gyakorlatokat

az ilyen léptékű terveknél,

és ma szeretnék megosztani
párat azok közül,

amiket az évek alatt tanultam.

Az első, amit tudniuk kell

az ilyen léptékű tervezésről,

hogy a kis dolgok valóban számítanak.

Itt egy igazán jó példa arra, hogy

hogyan válthat ki egy igazán apró
tervezési elem nagy hatást.

A Facebookot tervező csapat, amely

a Facebook "Like" gombját kezelte,

úgy döntött, hogy azt újra kell tervezni.

A gomb elavult, már nem volt összhangban

a márkánk fejlődésével,

így korszerűsíteni kellett.

Most azt mondhatják,
hogy ez csak egy apró kis gomb,

amely valószínűleg egy elég egyszerű,

könnyű tervezési feladat,
de nem az.

Kiderült, hogy mindenféle
korlátok vannak

ennek a gombnak a tervezésére.

Speciális magassági és szélességi
paramétereken belül kell dolgoznunk.

Figyelni kell arra, hogy ennek

egy sor különböző
nyelven kell működnie

és óvatosan kell bánni a
színátmenetekkel vagy határokkal,

mert elegánsan kell mutatnia

a régi webböngészőkben is.

Az igazság az, hogy ennek az apró
kis gombnak a tervezése.

egy hatalmas nyűg volt.

Ez itt a gomb új változata,

és a tervező, aki a projektet
vezette, úgy számolta,

hogy több mint 280 órát töltött

ennek a gombnak az újratervezésével
a hónapok során.

Miért töltenénk ilyen sok időt

egy ilyen kis dologgal?

Ez azért van, mert amikor
ilyen léptékben tervezünk,

olyan, hogy kis részlet, nem létezik.

Ez az ártatlan kis gomb

naponta átlagosan 22 millliárdszor látható

több mint 7,5 millió weblapon.

Az egyik legismertebb egyszerű stíluselem,
amelyet valaha készítettek.

És ez egy hatalmas kihívás
egy kicsi gombnak

és a tervezőjének.

Azonban az ilyenfajta termékeknél

még az apró dolgokat is
pontosan kell megvalósítani

A következő dolog, amit meg kell érteniük,

hogy hogyan tervezzünk adatokkal.

Mikor ehhez hasonló termékeken dolgozunk,

hihetetlen mennyiségű információnk van

arról, hogy az emberek
hogyan használják a terméket,

amely aztán befolyásolhatja

a tervezéssel kapcsolatos döntéseinket,

de ez nem csak egyszerűen
a számok követése.

Hadd mondjak egy példát,

hogy megérthessék, mire gondolok.

A Facebooknak régóta van egy eszköze,

ami engedi, hogy az emberek
bejelentsenek

a közösségi előírásainkat
megsértő fényképeket,

vagy kéretlen üzeneteket
és visszaéléseket.

Egy tonnányi fotót jelentettek,

de mint kiderült,

valójában csak egy kis százalékuk

sértette meg ezeket a közösségi
szabályokat.

Többségük csak tipikus
partifotó volt.

Elmondok most
egy konkrét elméleti példát.

Tegyük fel, hogy a barátnőm, Laura,

feltölt egy képet rólam,

ahogy egy részeges estén karaokézok.

Ez tényleg csak feltételezés,
biztosíthatom önöket.

(Nevetés)

Egyébként tudják,

mennyire aggódnak egyesek,

hogy a főnökük vagy alkalmazottjuk

kínos képeket fedez fel róluk

a Facebookon?

Tudják milyen nehéz ezt elkerülni,

mikor tulajdonképpen
a Facebookon dolgoznak?

Szóval e fotók közül sokat

tévesen jelentettek be kéretlen
levélként és sértegetésként,

és az egyik mérnöknek volt egy előérzete.

Azt gondolta, hogy itt
valami másról van szó,

és igaza volt,

mert amikor átvizsgált egy csomó esetet,

rájött, hogy a többségük

olyan emberektől származott, akik

egy róluk készült kép levételét kérték.

Ez egy olyan forgatókönyv volt,
amit a csapat

korábban még soha nem vett figyelembe.

Ezért kiegészítették egy új lehetőséggel,

ami megengedi, hogy az emberek
üzenjenek a barátaiknak,

hogy megkérjék őket
a fotó levételére.

Azonban ez nem működött.

Az embereknek mindössze 20 százaléka

küldte az üzenetet a barátjának.

Így a csapat visszatért erre.

Konzultáltak a szakértőkkel
a konfliktus megoldásáról.

Egészen megtanulták

az udvarias nyelv általános alapjait,

melyről azt sem tudtam,
hogy létezik,

ezelőtt a kutatás előtt.

És valami igazán érdekesre jöttek rá.

Túl kellett lépniük az emberek
puszta segítésén

megkérni a barátaikat,
hogy vegyék le a fotót.

Segíteniük kellett az embereknek,
kifejezni barátaiknak,

hogy milyen érzést
váltott ki belőlük a fotó.

Itt van a tapasztalat,
hogyan működik ez ma.

Ha megtalálom ezt
a feltételezett fotót magamról,

bár nem kéretlen levél
és nem gyalázkodás,

de tényleg azt szeretném,
hogy ez ne legyen az oldalon.

Így hát bejelentem, és azt mondom,

"Én vagyok ezen a fotón, de nem tetszik",

és akkor mélyebbre ásunk.

Miért nem tetszik neked
ez rólad szóló fotó?

Kiválasztom, hogy: "Ez kínos."

Ezután biztatnak,
hogy üzenjek a barátomnak,

de itt van a kritikus különbség.

Biztosítanak számomra
konkrét javasolt nyelvet,

ami segít nekem Laurával közölni,

hogy milyen érzést vált ki belőlem a fotó.

A csapat rájött, hogy
ez a viszonylag kis változtatás

óriási hatással járt.

Korábban az embereknek alig 20 százaléka

küldött üzenetet,

most a 60 százaléka,
és a felmérések kimutatták,

hogy az emberek

a párbeszéd mindkét oldalán

jobban érezték magukat
ennek eredményeként.

Ugyanazok a felmérések kimutatták,

hogy a barátaik 90 százaléka
tudni akarja,

nem tettek-e valamit,
amely felzaklatta önöket.

Nos, nem tudom kik tartoznak
a másik 10 százalékba,

de lehetséges, hogy nekik jöhet jól

a mi "Unfriend" szolgáltatásunk.

Mint láthatják,

ezek a döntések erősen árnyaltak.

Természetesen sok adatot használunk

a döntéseink közlésére,

de nagyon erősen
támaszkodunk az ismétlésre,

kutatásra, tesztelésre,
megérzésre, emberi empátiára is.

Ez művészet és tudomány egyben.

Néha a tervezők, akik ezeken
a termékeken dolgoznak

"adatvezérelt"-nek hívják,

amely egy kifejezés arra,
ami teljesen megőrjít minket.

A tény, hogy felelőtlenség lenne

nem alaposan tesztelni a terveinket,

amikor olyan sok ember számít ránk

hogy ezt jobbá tegyük,

de az adatelemzések

soha nem fogják helyettesíteni
a tervezési intuíciókat.

Az adat segíthet
egy jó tervet nagyszerűvé tenni,

de soha nem tesz egy rossz tervet jóvá.

A következő dolog, hogy
meg kell értenünk, mint elvet,

hogy amikor bevezetünk egy változást,

rendkívül óvatosan kell ezt csinálnunk.

Gyakran viccelődtem,

hogy majdnem annyi időt töltök

a változás bevezetésének a tervezésével,

mint magával a változás kidolgozásával,

és biztos vagyok, hogy mind
voltunk már olyan helyzetben,

amikor valamin sokat változtattunk

és azután hozzá kell igazítanunk.

Tény, hogy az emberek

nagyon hatékonnyá válhatnak
a rossz tervezés használatával,

ez így van akkor is, ha a változás
jó számukra hosszú távon,

ez mégis hihetetlenül frusztráló,
mikor ez történik,

és ez különösen igaz

a felhasználók által létrehozott
tartalmi platformokra,

mert az emberek jogosan érezhetik
a saját tulajdonuknak.

Ez mégiscsak az ő tartalmuk.

Évekkel ezelőtt a YouTube-nál

módszereket kerestünk, hogy

minél több embert ösztönözzünk
a videók értékelésére.

Ez érdekes volt, mert
amikor megnéztük az adatokat,

rájöttünk, hogy szinte
mindenki kizárólag

a legmagasabb, 5 csillagos
értékelést használja,

egy maréknyi ember használta

a legalacsonyabb 1 csillagost,

és jóformán senki

nem használta a két,
három vagy négy csillagost.

Úgy döntöttünk, hogy egyszerűsítjük

egy fel-le tipusú kétértékes
szavazási modellre.

Sokkal könnyebb lett az embereknek
ennek az alkalmazása.

De az emberek nagyon hozzászoktak

az ötcsillagos értékelési rendszerhez.

A videókészítők igazán szerették
az értékeléseiket.

Emberek milliói és milliói

szoktak hozzá a régi modellhez.

Így azért, hogy segítsünk az embereknek

felkészülni a változásra

és gyorsabban hozzászokni az új modellhez,

grafikus formában közzétettük
az adatokat,

a közösséggel megosztva,

alátámasztva a változtatás szükségességét,

párbeszédet generálva ezzel még
a tágabb iparágunkban is,

aminek eredménye lett

a kedvenc TechCrunch főcímem:

"A YouTube ötcsillagos felismerése:

Használhatatlanok az értékelései."

Nos, lehetetlen teljesen elkerülni

az idegenkedést, amikor
változtatásokat hajtunk végre

a termékeken, amiket
oly sok ember használ.

Még akkor is, ha próbáltunk
mindent jól csinálni,

a kapott videotiltakozások,

dühös e-mailek szokásos áradata,

és még egy csomagot, amit
a biztonságiaknak kellett átvizsgálniuk,

de észben kell tartanunk,

hogy az embereket intenzíven
foglalkoztatja ez a dolog,

mert ezek a termékek, ez a munka

tényleg igazán számít nekik.

Tudjuk, hogy óvatosnak kell lennünk,

hogy figyelmet kell fordítanunk
a részletekre,

tudatában kell lennünk, hogy
hogyan használjuk az adatokat

a tervezési folyamatunk során,

és a változást

nagyon óvatosan kell bevezetnünk.

Ezek a dolgok nagyon hasznosak.

Megfelelőek az ilyen mértékű tervezés
legjobb gyakorlatainak.

Azonban mindez semmit sem jelent,

ha nem értünk meg valami

sokkal alapvetőbbet.

Meg kell értenünk, hogy kiknek tervezünk.

Mikor azt a célt tűzzük ki,

hogy az egész emberi faj
számára tervezünk,

és elkezdünk komolyan
foglalkozni a céllal,

egy bizonyos ponton beleütközünk

a saját környezetünk formálta korlátokba.

San Fransiscoban egy kicsit duzzogunk,

amikor valahol nincs térerő,

mert nem tudjuk a telefonunkkal

elnavigálni az új hipszter kávéházba.

De mi van, ha 4 órán át kell vezetniük

a telefonjuk töltéséhez,

mert nincs megbízható energiaforrásuk?

Mi van, ha nem férnek hozzá
a közkönyvtárhoz?

Mi van, ha az országukban
nincs szabad sajtó?

Mit kezdenek el jelenteni
ezek a termékek az ónök számára?

Így néz ki a Google,
a YouTube és a Facebook

a világ legnagyobb részének,

és így fog kinézni

a következő ötmilliárd ember többségének,

akik majd ezután csatlakoznak.

Az alsó kategóriás mobiltelefonok
számára tervezés

nem egy pompás tervezési munka,

de ha az egész világ számára
akarunk tervezni,

arra kell tervezni,
ahol az emberek tartanak,

és nem arra, ahol mi tartunk.

Hogy tartjuk szem előtt
ezt a nagy, nagy képet?

Megpróbálunk kilépni a buborékunkból,
hogy lássuk, halljuk

és megértsük az embereket,
akiknek tervezünk.

A termékeinket nem-angol
nyelveken használjunk,

hogy biztosak jól működjenek mindenütt.

És időről-időre próbálunk használni
egy-egy ilyen telefont,

hogy ne szakadjunk el a valóságtól.

Hogy mit jelent a tervezés
globális léptékben?

Nehéz és néha idegesítő munkát,

ahogy próbáljuk jobbá tenni
és fejleszteni a termékeket.

Bátorságot és alázatosságot találni arra,
hogy korrektül bánjunk velük

nagyon fárasztó lehet

és az alázatossági rész

egy kicsit nehéz a tervezési ego mellett.

Mert ezek a termékek mindig változnak,

minden, amit terveztem
a pályafutásom során

eléggé megváltozott,

és minden, amit
tervezek, el fog tűnni.

De van, ami itt marad:

az végtelen izgalma

a megmaradó rész létrehozásának,
ami olyan nagy,

hogy alig kaphatnak a fejükhöz ekkor

és az ígéret, hogy éppen ez
változtathatja meg a világot.

Köszönöm.

(Taps)