Beszéljünk úgy, hogy meghallgassanak!

Érezted már valaha úgy, hogy hiába beszélsz, senki sem figyel? Julian Treasure itt van, hogy segítsen. Ebben a hasznos beszédben, a hangszakértő elárulja a hatásos beszéd fogásait— néhány hasznos hanggyakorlattól kezdve odáig, hogy hogyan beszéljünk empatikusan. Egy beszéd, ami segíthet, hogy a világ szebben hangozzék.

Az emberi hang:

hangszer, melyen mind játszunk.

Valószínűleg
a legerőteljesebb hang a világon.

Az egyetlen, ami háborút indíthat,

vagy azt mondhatja "Szeretlek."

Mégis, sokan tapasztalják,

hogy amikor beszélnek,
mások nem figyelnek oda rá.

Miért van ez?

Hogyan beszélhetünk hatásosabban,

hogy változást hozzunk a világba?

Az én javaslatom az,

hogy hagyjunk el néhány rossz szokást.

Összegyűjtöttem Önöknek
a beszéd hét főbűnét.

Nem állítom, hogy ez egy kimerítő lista,

de azt hiszem, ez hét elég komoly hiba,

amelyekbe mind beleeshetünk.

Az első, a pletyka.

Rosszat mondani valakiről,
aki nincs jelen.

Nem szép szokás,
és mind pontosan tudjuk,

hogy öt perc múlva rólunk fog pletykálni,

aki most épp velünk pletykál.

Másodszor, az ítélkezés.

Mind ismerünk olyanokat,
akik így beszélnek,

és nagyon nehéz odafigyelni valakire,

ha tudod, hogy közben téged is bírál,

és lesújtó ítéletet hoz rólad.

A harmadik a negativitás.

Ebbe is beleeshetsz.

Édesanyám, élete utolsó éveiben,
nagyon negatív lett,

és nehéz volt meghallgatni.

Emlékszem, egyszer azt mondtam neki,
"Október elseje van,"

mire ő, "Tudom, hát nem szörnyű?"

(Nevetés)

Nehéz figyelni,
amikor valaki ennyire negatív.

(Nevetés)

És a negativitás egy másik formája,
a panaszkodás.

Nos, ez az Egyesült Királyság
nemzeti művészete.

Ez a mi nemzeti sportunk.

Panaszkodunk az időjárásra,
sportra, politikára, mindenre,

pedig a panaszkodás
fertőző nyomorúság.

Nem a napfényt és a világosságot
terjeszti a világban.

Kifogások.

Mind ismerjük ezt a fickót.

Talán mi magunk is voltunk ilyenek.

Néhány ember csak úgy ontja
a vádaskodást.

Lepasszolják mindenki másnak,

nem vállalnak felelősséget
a tetteikért,

és ismét, nehéz odafigyelni
egy ilyen emberre.

Az utolsó előtti,
hatodik a hétből,

a cifrázás, túlzás.

Ez néha akár
a nyelvet is lealacsonyíthatja.

Például, ha látok valamit,
ami tényleg igazán klassz,

akkor azt minek hívjam?

(Nevetés)

Aztán persze, ez a túlzás
egyre nagyobb hazugsággá válik,

és nem akarjuk hallani azokat,
akikről tudjuk, hogy hazudnak nekünk.

Végül, a dogmatikus gondolkozás.

A tények és vélemények összekeverése.

Amikor ez a kettő egyesül,

el kell engednünk a fülünk mellett.

Valaki úgy bombáz a saját véleményével,

mintha az kőbe vésett igazság volna.

Nehéz az ilyesmire odafigyelni.

Szóval íme,
a beszéd hét főbűne.

Szerintem, ezeket a dolgokat
kell elkerülnünk.

De lehet minderről
pozitívan is gondolkodni?

Igen, lehet.

Az én javaslatom ez a négy,
nagyon erőteljes sarokkő, alap,

amire támaszkodhatunk,
ha azt akarjuk,

hogy a beszédünk hatásos legyen,

és változást hozzon a világba.

Szerencsére, ezek egy szót adnak ki.

Ez a szó "hail", zápor,
és van egy remek definíciója is.

Nem arról beszélek,
ami égi áldásként jön,

és jól a fejünkre esik.

A jelentés, amire én gondolok,

a lelkes üdvözlés vagy elismerés.

Mert szerintem, ez záporozik ránk,

ha erre a négy pillérre építünk.

Szóval mit is jelentenek?

Lássuk, kitalálják-e!

Az első az őszinteség, természetesen.

Igazat mondani,
egyenesen és világosan beszélni.

A következő a hitelesség,
egyszerűen önmagadat adni.

Egy barátom úgy írta le ezt,
hogy a saját igazadban állsz,

ami szerintem egy csodás megfogalmazás.

A harmadik a becsületesség,

valóban azt tenni, amit mondasz,

hogy az emberek bízhassanak benned.

Az utolsó pedig a szeretet.

Nem a romantikus értelemre gondolok,

hanem arra, hogy jót akarsz másoknak,

két okból is. Először is,

talán nem akarunk
abszolút mértékben őszinték lenni.

Úgy értem, "istenkém,
elég rosszul festesz ma reggel".

Ezt talán nem kéne.

Szeretettel enyhítve, persze,
az őszinteség egy nagyszerű dolog.

Másfelől, ha igazán
jót akarunk másoknak,

akkor nagyon nehéz közben
bírálni is őket.

Nem is vagyok benne biztos,
hogy a kettőt lehet egyszerre csinálni.

Szóval a zápor.

Tehát, ez az amit mondunk,

de ahogy mondani szokás,

egy dolog, mit mondunk,

az is számít, hogyan mondjuk.

Van egy csodálatos szerszámosládánk.

Ez egy elképesztő eszköz,

mégis, nagyon kevés ember van,

aki valaha is kinyitotta ezt a ládát.

Szeretnék most önökkel
kotorászni benne egy kicsit,

előhúzni pár szerszámot,

amit talán szívesen elővennének,
és kipróbálnának,

hogy növeljék a beszédük erejét.

A hangterjedelem, például.

A fejhang talán nem túl hasznos
a legtöbb esetben,

de van egy köztes mód is.

Nem akarok nagyon belemenni
a technikába,

hátha valamelyikük
beszédtanár.

De tudjuk lokalizálni a hangunkat.

Szóval, ha fent beszélek az orromban,
hallják a különbséget.

Vagy itt lent a torkomban,

ahonnan a legtöbbünk beszél
az idő nagy részében.

De ha nyomatékot akarunk adni,

le kell vinni a hangunkat ide,
a mellkasunkba.

Hallják a különbséget?

A mélyebb hangú
politikusokra szavazunk, tényleg,

mert a mély hanghoz

erőt és hatalmat társítunk.

Ez tehát a hangterjedelem.

Aztán itt van a hangszín,

amilyennek hallatszik a hangunk.

A kutatások azt mutatják,

hogy a gazdag, bársonyos,
meleg hangokat részesítjük előnyben,

olyanokat, mint a forró csokoládé.

Ha ez nem igaz Önökre,
még nincs itt a világ vége,

mert ezt is lehet edzeni.

Csak keressenek egy beszédtanárt!

Fantasztikus dolgokat lehet elérni

légzéssel, tartással
és gyakorlatokkal,

hogy javítsuk a hangszínünket.

Aztán a prozódia.
Imádom a prozódiát!

Ez az éneklés, a metanyelv,

amit a jelentés átadására használunk.

Ez a jelentés első számú forrása
egy beszélgetésben.

Elég nehéz odafigyelni azokra,
akik mindent egy hangon mondanak,

akik nem élnek a prozódiával.

Innen jön az "egyhangú" szó is,

vagy a monotonitás, monoton.

Persze, felmerülhet az ismétlődő
prozódia gondolata is,

amikor minden mondat úgy végződik,
mintha kérdés lenne,

pedig nem is kérdés,
hanem kijelentés?

(Nevetés)

És ha ezt ismételgetjük,

az korlátozza a képességeinket,
hogy prozódiával kommunikáljunk,

amiért szerintem igazán kár volna,

szóval próbáljunk meg
leszokni erről.

Tempó.

Tűnhetek nagyon izgatottnak,
ha nagyon gyorsan beszélek,

vagy lelassíthatok,
hogy hangsúlyozzak valamit.

És persze ott van végül
régi barátunk, a csend is.

Nincs semmi baj azzal,

ha van egy kis csend a beszédben, igaz?

Nem kell őzéssel és ázással kitölteni.

Nagyon hatásos lehet.

A hangmagasság
gyakran együtt jár a tempóval,

hogy kifejezze az izgalmat,
de elég a hangmagasság is.

Hova tetted a kulcsaimat?

(Magasabban)
Hova tetted a kulcsaimat?

Egy kissé eltérő a jelentés
a két különböző előadásmódban.

És végül, a hangerő.

(Hangos) Nagy izgatottságot mutathatok
a hangerő használatával.

Elnézést kérek, ha valakire ráijesztettem.

Vagy lehetek nagyon halk is,

hogy Önöknek
igazán oda kelljen figyelniük.

Néhány ember mintha állandóan
rádióközvetítést adna,

ezt próbáljuk kerülni.

Egyszerűen kéretlen bunkóság.

(Nevetés)

Ráerőltetni a hangunkat a környezetünkre,

gondtalanul és tapintatalanul.

Nem szép dolog.

Persze mindez főként akkor jön képbe,

amikor valami igazán fontosat
kell csinálnunk.

Talán egy előadást tartani,
egy ilyen színpadon állva.

De lehet szó leánykérésről,

kérhetünk épp fizetés emelést,
vagy mondhatunk tósztot esküvőn.

Bármi legyen is az, ha igazán fontos,

tartoznak magunknak annyival,

hogy ránéznek erre a szerszámosládára,

és a motorra, amin dolgozni fognak vele.

Ám egy motor sem működik jól,
ha nincs előtte bemelegítve.

Melegítsék be a hangjukat!

Tudják mit?
Hadd mutassam be, hogyan kell.

Megtennék, hogy mind
felállnak egy pillanatra?

Meg fogom mutatni,

azt a hat vokális bemelegítő gyakorlatot,

amit én használok
minden előadásom előtt.

Amikor valaki fontoshoz fognak beszélni,
végezzék el ezeket.

Először, kezeket fel, mély belégzés,

és sóhajtsanak egy nagyot, haaaa.

Még egyszer.

Haaaa, nagyon jó.

Most az ajkunkat melegítjük be,

azt fogjuk mondogatni, hogy
Ba, Ba, Ba, Ba,

Ba, Ba, Ba, Ba. Nagyon jó!

És most, brrrr,

mint amikor gyerekek voltunk.

Brrrr.
Az ajkunknak most már életre kell kelnie.

A következő a nyelvünk lesz,

egy kicsit túlozzuk el, hogy la, la, la,
la, la, la, la, la, la, la.

Csodás! Egyre jobban csinálják.

Most pedig pörgessünk meg egy R-t.
Rrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.

Olyan, mint egy kis pezsgő a nyelvnek.

Végül, ha csak egyet választhatnék,

a profik ezt szirénának hívják.

Ez igazán jó. "Víí"-vel kezdődik,
és átmegy "ó"-ba.

A "víí" magas, az "ó" mély.

Mehet, víííí-óóó, víííí-óóó.

Fantasztikus. Tapsot!

Üljenek le, köszönöm.

(Taps)

Ha legközelebb beszélnek,
csinálják meg ezeket előtte.

Zárásul, hadd helyezzem
mindezt kontextusba.

Van itt egy komoly gondolat.

Itt tartunk most, igaz?

Nem megfelelően beszélünk,
olyanokhoz,

akik egyszerűen nem figyelnek,

olyan környezetben, ami csupa
zaj és rossz akusztika.

Beszéltem erről ezen a színpadon,
a különböző szakaszokban.

Milyen lenne a világ,

ha hatásosan beszélnénk,

olyan emberekhez,
akik tudatosan figyelnek,

egy, a célnak valóban
megfelelő környezetben?

Vagy, hogy egy kicsit
tágabban fogalmazzunk,

milyen lenne a világ,

ha tudatosan hoznánk létre hangokat,

és tudatosan fogadnánk be őket,

és a környezetünket is

a hang-tudatosan alakítanánk ki?

Egy olyan világ volna,
ami csodásan hangzana,

ahol a megértés lenne a norma,

és szerintem ezt az ötletet
érdemes tovább adni.

Köszönöm!

(Taps)