A Trónok harca történelmi alapjai - Alex Gendler

A teljes tananyag itt található: http://ed.ted.com/lessons/the-wars-that-inspired-game-of-thrones-alex-gendler

A középkori Angliában 1377 körül kezdődött az a két nemesi család között dúló hatalmi harc, mely megrázta az országot. A konfliktusokat impozáns szereplőgárda, bonyolult indítékok és gyorsan változó szövetségek jellemezték.
Ismerős? Alex Grendel bemutatja, hogyan szolgált a rózsák háborújaként ismert történelmi viszály a Trónok harca c. sorozat alapjául.

Alex Gendler előadása
Animáció: Brett Underhill

Amennyire tudjuk,

a középkori Angliát nem
rohanták le jégzombik,

és sárkányok sem tartották rettegésben.

Megrázta viszont az országot
az a több generáción átívelő hatalmi harc,

mely két nemesi család között dúlt

impozáns szereplőgárdát,

bonyolult indítékokat és gyorsan változó
szövetséget vonultatva fel.

Ha mindez ismerősen hangzik,

annak az az oka, hogy a Rózsák háborúja
néven elhíresült történelmi konfliktus

szolgáltatta a Trónok harca című
sorozat cselekményének alapját.

A háború magvait 1377-ben
III. Eduárd halála vetette el.

III. Eduárd legidősebb fia
még apja előtt meghalt.

A második fiú, az akkor tízéves
II. Richárd úgy került trónra,

hogy megelőzte bátyja három fiát.

Az, hogy az öröklésből
egy teljes generáció kimaradt,

lehetséges trónkövetelők egész sorát
szabadította az országra,

köztük a Lancastereket, III. Eduárd
harmadik fiának leszármazottait,

és a Yorkokat, akik a negyedik fiú
leszármazottai voltak.

Az ekkor kezdődő háborúk elnevezése

a két család jelképeiből ered:

ez a York-ház esetében a fehér
a Lancastereknél pedig a vörös rózsa volt.

A Lancasterek először
akkor kerültek trónra,

mikor 1399-ben II. Richárd helyére
unokatestvérét, IV. Henriket ültették.

A szórványos zavargások ellenére

a Lancasterek uralma egészen 1422-ig
stabilnak bizonyult,

ekkor azonban V. Henrik
csatában életét vesztette,

a trónt pedig fiára, VI. Henrikre hagyta.

A gyönge akaratú VI. Henriket tanácsadók
irányították, és végül meggyőzték,

hogy a francia szövetség megerősítése
érdekében vegye nőül Anjou Margitot.

Margit gyönyörű volt, nagyravágyó,

és könyörtelenül szembeszállt mindenkivel,
aki hatalmát veszélyeztette.

Richárd yorki hercegben bízott legkevésbé.

Richárd a király közeli tanácsadója
és hűséges tábornoka volt,

akit a királynő igyekezett
a partvonalra szorítani,

és helyette kedvenceit Suffolk
és Somerset grófjait előtérbe helyezni.

Richárd a grófokat alkalmatlannak tartotta
a franciaországi háború irányítására,

de kijelentésével csak annyit ért el,
hogy az udvarból Írországba száműzzék.

Időközben az egyre sűrűsödő
katonai vereségek,

valamint Margitnak és szövetségeseinek
korrupt politikája

széles körű elégedetlenséget váltott ki.

A káosz kellős közepén
Richárd hadsereg élén tért vissza,

elfogta Somersetet, és reformokat
vezetett be az udvarban.

Bár kezdetben nem járt sikerrel,
hamarosan rámosolygott a szerencse:

a birodalom védelmezőjévé
léphetett ugyanis elő,

mikor Henriken elhatalmasodott az elmebaj.

Kevesebb mint egy évvel később azonban

Henrik váratlanul felépült,

és a királyné meggyőzte,
hogy törölje el Richárd reformjait.

Richárd elszökött,
és új sereget toborzott.

Bár a trónt nem tudta megszerezni,

ismét a birodalom védelmezője lett,

Henrik örököséül pedig magát,
illetve utódait nevezte meg.

Korona helyett azonban

Richárd fejére pallos várt:

a királynéhoz hű erők
elleni csatában vesztette életét.

Fia megújította apja követelését, és magát
IV. Eduárdként királlyá koronázta.

IV. Eduárd számos katonai sikert
ért el a Lancasterek ellen.

VI. Henriket elfogták,

Margit pedig fiával, a hírhedten
kegyetlen westminsteri Eduárddal együtt

száműzetésbe kényszerült.

Az újonnan megválasztott király azonban
súlyos politikai hibát vétett,

mikor a számára kiválasztott
francia hercegnő helyett,

egy kisnemes özvegyét
vette titokban feleségül.

Ezzel elvesztette Warwick grófjának,
legfőbb szövetségesének támogatását,

aki ekkor a Lancasterek oldalára állt,

és Eduárd féltékeny öccsét, Györgyöt
is bátyja ellen fordította.

Egy időre még VI. Henriket is
visszaültette a trónra,

de ez nem tartott sokáig.

IV. Eduárd ismét megszerezte a trónt.

VI. Henrik fia, Lancaster hercege
elesett a csatában,

és nem sokkal később
a fogságban Henrik maga is meghalt.

IV. Eduárd uralkodásának
hátralévő évei békében teltek,

de 1483-ban bekövetkező halálakor
ismét megkezdődött a vérontás.

Eduárdod 12 éves fia
követte volna a trónon;

öccse, III. Richárd viszont
apjuk titkos házassága miatt

unokaöccseit törvénytelen
örökösökké nyilvánította.

Az ország régensévé magát nevezte ki,
bátyja fiait pedig fogságba vettette.

Bár pontosan senki nem tudja,
mi lett a sorsuk,

a hercegek kis idő múlva eltűntek,

és Richárd uralma végre biztosnak tűnt.

Két év múlva azonban

a keskeny La Manche-csatornán át
őt is elérte a végzet.

Tudor Henrik, Lancaster első hercegének
közvetlen leszármazottja volt,

aki apja halála után
száműzetésben nevelkedett.

III. Richárd uralma
megosztotta a York-házat,

és ezzel Henrik trónigénye
támogatókra talált.

Henrik Franciaországban sereget gyűjtött,
1485-ben átkelt a csatornán,

és gyorsan le is győzte Richárd hadait.

Mikor feleségül vette yorki Erzsébetet,
az eltűnt hercegek nővérét,

az újonnan megkoronázott VII. Henrik
egyesítette a két rózsát,

és így véget vetett
a csaknem egy évszázados háborúnak.

Nagy történelmi csatákra gyakran gondolunk
úgy, mint mindent eldöntő összecsapásokra,

melyekből egyértelműen kerülnek ki
győztesek és vesztesek.

A rózsák háborúja azonban, épp úgy,
mint a sorozat, melynek ihletője volt,

azt bizonyítja, hogy a győzelem,
nem mindig egyértelmű,

a szövetségek képlékenyek,

a királyok pedig olyan gyorsan
válthatják egymást, mint az évszakok.