Amennyire tudjuk, a középkori Angliát nem rohanták le jégzombik, és sárkányok sem tartották rettegésben. Megrázta viszont az országot az a több generáción átívelő hatalmi harc, mely két nemesi család között dúlt impozáns szereplőgárdát, bonyolult indítékokat és gyorsan változó szövetséget vonultatva fel. Ha mindez ismerősen hangzik, annak az az oka, hogy a Rózsák háborúja néven elhíresült történelmi konfliktus szolgáltatta a Trónok harca című sorozat cselekményének alapját. A háború magvait 1377-ben III. Eduárd halála vetette el. III. Eduárd legidősebb fia még apja előtt meghalt. A második fiú, az akkor tízéves II. Richárd úgy került trónra, hogy megelőzte bátyja három fiát. Az, hogy az öröklésből egy teljes generáció kimaradt, lehetséges trónkövetelők egész sorát szabadította az országra, köztük a Lancastereket, III. Eduárd harmadik fiának leszármazottait, és a Yorkokat, akik a negyedik fiú leszármazottai voltak. Az ekkor kezdődő háborúk elnevezése a két család jelképeiből ered: ez a York-ház esetében a fehér a Lancastereknél pedig a vörös rózsa volt. A Lancasterek először akkor kerültek trónra, mikor 1399-ben II. Richárd helyére unokatestvérét, IV. Henriket ültették. A szórványos zavargások ellenére a Lancasterek uralma egészen 1422-ig stabilnak bizonyult, ekkor azonban V. Henrik csatában életét vesztette, a trónt pedig fiára, VI. Henrikre hagyta. A gyönge akaratú VI. Henriket tanácsadók irányították, és végül meggyőzték, hogy a francia szövetség megerősítése érdekében vegye nőül Anjou Margitot. Margit gyönyörű volt, nagyravágyó, és könyörtelenül szembeszállt mindenkivel, aki hatalmát veszélyeztette. Richárd yorki hercegben bízott legkevésbé. Richárd a király közeli tanácsadója és hűséges tábornoka volt, akit a királynő igyekezett a partvonalra szorítani, és helyette kedvenceit Suffolk és Somerset grófjait előtérbe helyezni. Richárd a grófokat alkalmatlannak tartotta a franciaországi háború irányítására, de kijelentésével csak annyit ért el, hogy az udvarból Írországba száműzzék. Időközben az egyre sűrűsödő katonai vereségek, valamint Margitnak és szövetségeseinek korrupt politikája széles körű elégedetlenséget váltott ki. A káosz kellős közepén Richárd hadsereg élén tért vissza, elfogta Somersetet, és reformokat vezetett be az udvarban. Bár kezdetben nem járt sikerrel, hamarosan rámosolygott a szerencse: a birodalom védelmezőjévé léphetett ugyanis elő, mikor Henriken elhatalmasodott az elmebaj. Kevesebb mint egy évvel később azonban Henrik váratlanul felépült, és a királyné meggyőzte, hogy törölje el Richárd reformjait. Richárd elszökött, és új sereget toborzott. Bár a trónt nem tudta megszerezni, ismét a birodalom védelmezője lett, Henrik örököséül pedig magát, illetve utódait nevezte meg. Korona helyett azonban Richárd fejére pallos várt: a királynéhoz hű erők elleni csatában vesztette életét. Fia megújította apja követelését, és magát IV. Eduárdként királlyá koronázta. IV. Eduárd számos katonai sikert ért el a Lancasterek ellen. VI. Henriket elfogták, Margit pedig fiával, a hírhedten kegyetlen westminsteri Eduárddal együtt száműzetésbe kényszerült. Az újonnan megválasztott király azonban súlyos politikai hibát vétett, mikor a számára kiválasztott francia hercegnő helyett, egy kisnemes özvegyét vette titokban feleségül. Ezzel elvesztette Warwick grófjának, legfőbb szövetségesének támogatását, aki ekkor a Lancasterek oldalára állt, és Eduárd féltékeny öccsét, Györgyöt is bátyja ellen fordította. Egy időre még VI. Henriket is visszaültette a trónra, de ez nem tartott sokáig. IV. Eduárd ismét megszerezte a trónt. VI. Henrik fia, Lancaster hercege elesett a csatában, és nem sokkal később a fogságban Henrik maga is meghalt. IV. Eduárd uralkodásának hátralévő évei békében teltek, de 1483-ban bekövetkező halálakor ismét megkezdődött a vérontás. Eduárdod 12 éves fia követte volna a trónon; öccse, III. Richárd viszont apjuk titkos házassága miatt unokaöccseit törvénytelen örökösökké nyilvánította. Az ország régensévé magát nevezte ki, bátyja fiait pedig fogságba vettette. Bár pontosan senki nem tudja, mi lett a sorsuk, a hercegek kis idő múlva eltűntek, és Richárd uralma végre biztosnak tűnt. Két év múlva azonban a keskeny La Manche-csatornán át őt is elérte a végzet. Tudor Henrik, Lancaster első hercegének közvetlen leszármazottja volt, aki apja halála után száműzetésben nevelkedett. III. Richárd uralma megosztotta a York-házat, és ezzel Henrik trónigénye támogatókra talált. Henrik Franciaországban sereget gyűjtött, 1485-ben átkelt a csatornán, és gyorsan le is győzte Richárd hadait. Mikor feleségül vette yorki Erzsébetet, az eltűnt hercegek nővérét, az újonnan megkoronázott VII. Henrik egyesítette a két rózsát, és így véget vetett a csaknem egy évszázados háborúnak. Nagy történelmi csatákra gyakran gondolunk úgy, mint mindent eldöntő összecsapásokra, melyekből egyértelműen kerülnek ki győztesek és vesztesek. A rózsák háborúja azonban, épp úgy, mint a sorozat, melynek ihletője volt, azt bizonyítja, hogy a győzelem, nem mindig egyértelmű, a szövetségek képlékenyek, a királyok pedig olyan gyorsan válthatják egymást, mint az évszakok.