Miért nyugdíjaztam magam 32 évesen? | Carl Seidman | TEDxIIT

Az ezredforduló nemzedéke fogja hamarosan a munkaképesek 60%-át kitenni, jelentős fennakadást okozva abban, ahogyan élnek és dolgoznak az amerikaiak. A cégeknek alkalmazkodniuk kell, hogy megfeleljenek az új nemzedék igényeinek. A munkaképesek számára a megoldás valami váratlan tett lenne.

Carl stratégiai menedzsment tanácsadó, akinek a munkáról és az életről alkotott nézetei felkeltették a vállalatok és az újságírók figyelmét szerte a világon. Közel kétszáz céggel és szakemberek ezreivel dolgozott együtt, személyközi kapcsolatokkal és kommunikációval támogatva a vállalati fejlődést. Carl segíti a vezetőket a felszabadított munkakultúra létrehozásában, és beszél a fiatal szakembereknek önbizalmuk fokozásáról, ötleteik hatásáról, és a munkahelyen elkötelezettebbé válásról.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

Edward Rooney-t, az igazgatót idézve,

a "Meglógtam a Ferrarival" című filmből:

jó gyerekeknek adunk rossz ötleteket.

Elmondjuk nekik: járjanak iskolába,
és tanuljanak keményen a jó jegyekért.

Ha ezt csinálod,

kijutsz a munkaerőpiacra,
kapsz egy biztos, jó állást.

Aztán, körülbelül 40-50 év múlva,

lesz elég takarékod, juttatásod,
hogy nyugdíjba vonulj majd,

és leéld életed aranyéveit.

Érdekes ötlet valóban,

mert ma a népesség csaknem felének
nincs megtakarítása ebben az országban.

Az amerikaiak többsége nem kap
nyugellátást a munkáltatójától.

A Társadalombiztosítási Szolgálat
épp a múlt januárban mondta ki,

hogy az átlagos juttatás
csak havi kb. 1300 $,

amivel pl. Chicagóban nem sokra megyünk.

Mindennek a tetejébe, tovább élünk.

Néhány évvel ezelőtt a Prudential
felavatott egy hirdetőtáblát,

amelyen az állt, hogy megszületett

az első személy, aki 150 évig fog élni.

El tudod képzelni, hogy ennyi idősen élj?

Ezen forgatókönyv alapján,
még gyakornok lennél 50 évesen;

amikor pedig eléred a 70-et, rájössz,
hogy félúton vagy a nyugdíjazásig.

A pénzügyi tanácsadód meg majd ezt mondja:

"Vannak jó és rossz híreim.

A rossz hír: nincs elég pénze
ahhoz, hogy nyugdíjba menjen;

de a jó hír, hogy van még 30 éve addig.

(Nevetés)

Teljes komolysággal,

az ország olyan korszakába
lépünk, ahol a legtöbben

majd nem mehetnek
önként nyugdíjba.

Ehelyett kénytelenek lesznek
dolgozni a 70-80-as éveikben,

és valószínűleg azokon túl is.

Ha ez az új valóság,

mennyire lehetünk biztosak benne,
hogy életünk aranyéveit elérjük,

s nem kell egész életünket
munkával töltenünk?

A nyugdíj fogalmát
újra kell gondolni, definiálni,

ahogyan ki kell taposnunk
az odavezető utat is.

Ahelyett, hogy visszavonulásunk
életünk végső fejezetére tennénk,

apró, átmeneti visszavonulásokra
lenne szükségünk életünk során,

esélyt hagyva magunknak
a feltöltődésre, felfrissülésre,

önmagunk és karrierünk újragondolására.

Félek tőle, ha valami nem változik,

ez az ország a valaha látott legrosszabb
társadalmi-gazdasági válság felé halad.

A pénzgazdaság egyik legfőbb alapelve

a portfólió diverzifikálás,

amely egyszerűen azt jelenti:
ne tégy fel mindent egy lapra,

terítsd szét kockázatod.

Pl. ahelyett, hogy az összes
pénzedet házra költenéd el,

pénzed egy részét kellene házra költened,

valamennyit készpénzben tartanod,

és egy részét máshová befektetned.

így ha az ingatlanpiac bedől,

– ahogy az történt néhány évvel ezelőtt –,

a kockázat megosztásával
veszteséged csökken.

Vicces, hogy ha képzésünk
és karrierünk kerül előtérbe,

ennek pontosan az ellenkezőjét csináljuk.

18 éves korunkban azt mondják:
gondold ki, hogy további életedben

mi az az egyetlen dolog,
amit majd csinálni akarsz.

Ebben a korban ugyanakkor
törvénytelen meginnunk egy sört.

(Nevetés)

Amikor elkezdünk dolgozni, elmondják:

légy nagyon jó ebben az állásban.

Nem várják el, hogy sokoldalúak legyünk,

sem azt, hogy más után is érdeklődjünk,

mert az általános vélekedés az,
hogy ha egy ösvényen haladunk,

akkor leszünk sikeresek;

ha pedig ösvényt váltunk,

nő a kockázat, több esélyünk van elbukni.

E felvetések közül azonban egyik sem igaz.

Manapság világunk rohamosan változik.

Mire a fiatalok leérettségiznek,

belépnek egy olyan világba,

amely más, mint az a világ,
amire felkészítették őket.

A szaktudást, az értéket,
amit a munkánkba hoztunk,

rövidesen a technológia válthatja fel,

vagy teljesen felesleges lesz.

Ha a portfólió diverzifikálás
olyan fontos a pénzgazdaságban,

nem lenne-e értelme, hogy ugyanezt
tegyük az életben és a munkában?

Néhány évvel ezelőtt, 32 évesen,

éltem azzal, amit úgy hívtam:
első nyugdíjba vonulásom.

Már félretettem egy kis pénzt
a végső nyugdíjba menetelre,

s valamennyit megtakarítottam
az átmeneti visszavonulásra is.

Igazgatóként felmondtam
egy üzleti tanácsadó cégnél,

hogy elmenjek a tengerentúlra
tudást és tapasztalatot szerezni,

különböző vállalkozói ötleteket keresni.

Ez nem volt meggondolatlan döntés,
sem végleges elhatározás.

A célom az volt, hogy átrendezzem életem,
karrierem és újjászülessek, feltöltődjek,

hogy aztán új ösvényen induljak el,
amikor visszatérek a munkaerőpiacra.

Úgy tűnt, hogy a fejemben
egész kórus mondogatja:

"Őrültséget csinálsz!

Teljesen tönkreteszed
a tanácsadói karriered;

pár év múlva üzlettárs lehetnél,
jobban kereshetnél,

betömhetetlen lyuk lesz az életrajzodon,

és soha nem találsz újra munkát!"

A másik oldalon,

ahol nem egyetlen egy személy
véleménye jutott el hozzám,

ott azt mondták: "Bárcsak
azt tehettem volna, amit te.

Szerencse, hogy nem kötötted le magad.

Élj az alkalommal, amíg megteheted.

Megvan a tudásod és a tapasztalatod,
hogy később azt tehesd, amit akarsz."

Sőt, meglepetésemre

nem az ezredfordulós nemzedékből
való társaim tudatták velem ezt,

hanem a 60-as éveikben járó emberek.

Ők azok, akik ma nem azért
mennek később nyugdíjba,

mert tovább akarnak dolgozni, hanem mert
nem tehetik meg, hogy elmenjenek.

Hatvanon túl, az aranyévek
mintegy nagy lehetőségeként,

kezdenek rátalálni önmagukra.

Az országban egyre többen veszítik hitüket

a hagyományos munkavégzésben
és nyugdíjazásban,

olyannyira, hogy duzzadó embertömeg vágya

megszabadulni a "nyolcórástól".

Az Intuit szoftverfejlesztő cég
becslése alapján 4 éven belül

a munkaképesek 40%-a szabadúszóvá válik.

Ma innen származik bevételem nagy része.

Mi, ezredfordulósok, kihasználjuk
a technológiát, az emberi kapcsolatokat,

hogy jobb esélyünk legyen elérni
az óhajtott gazdaságot,

és a vágyott rugalmasságot.

Mindez azért van

– mivel életünk nagyobb részét
töltjük munkában, mint elődeink – ,

mert számos eltérő pályát választunk majd,

nem csak azt, ami mellett
18 évesen döntöttünk.

Sokrétű képzettségi
és tapasztalati portfóliónk lesz,

lehetővé téve a váltást úgy,

ahogy nagyszüleinknek vagy szüleinknek
eszébe sem jutott volna.

Az ifjú tehetségekért folytatott
küzdelemben élen járó cégek

munkatársaikba fektetnek be.

Szabadságot és rugalmasságot adnak nekik,

hogy építsék, fejlesszék tudásukat,

hogy létrehozzák pályafutásuknak
azt a bizonyos sokrétű portfólióját.

Néhány rendkívüli cég akár
fizetett alkotószabadságot is ad,

megengedve a feltöltődést
és felfrissülést.

A cégeknek meg kell érteniük,

hogy ha nem fektetnek az övéik jövőjébe,

akkor nem lesz közös jövőjük.

Nem tanácsolom, hogy álljanak le
a nyugdíjukra gyűjtéssel.

Takarékoskodjanak!

Azt sem, hogy lépjenek ki,
s pattanjanak föl egy thaiföldi gépre,

habár ez nagyon jó ötlet.

(Nevetés)

Azt tanácsolom, hogy kezdjenek el
gondolkozni élettörténetükről,

és nézzék kissé más szemmel
munkájukat és nyugdíjazásukat,

és ne garanciaként tekintsenek rá.

Életünk során a felelősség
a feltöltődésre, felfrissülésre

s önmagunk újjáteremtésére rajtunk áll.

Ne várjunk élet-portfóliónk
változatossá tételével.

Ne kockáztassuk, hogy a munkaképesek
azon 70%-ába tartozzunk mi is,

akik kedvetlenül végzik munkájukat.

Aranyéveik nincsenek messze.

Azok pontosan most telnek el.

Köszönöm.

(Taps)