Edward Rooney-t, az igazgatót idézve, a "Meglógtam a Ferrarival" című filmből: jó gyerekeknek adunk rossz ötleteket. Elmondjuk nekik: járjanak iskolába, és tanuljanak keményen a jó jegyekért. Ha ezt csinálod, kijutsz a munkaerőpiacra, kapsz egy biztos, jó állást. Aztán, körülbelül 40-50 év múlva, lesz elég takarékod, juttatásod, hogy nyugdíjba vonulj majd, és leéld életed aranyéveit. Érdekes ötlet valóban, mert ma a népesség csaknem felének nincs megtakarítása ebben az országban. Az amerikaiak többsége nem kap nyugellátást a munkáltatójától. A Társadalombiztosítási Szolgálat épp a múlt januárban mondta ki, hogy az átlagos juttatás csak havi kb. 1300 $, amivel pl. Chicagóban nem sokra megyünk. Mindennek a tetejébe, tovább élünk. Néhány évvel ezelőtt a Prudential felavatott egy hirdetőtáblát, amelyen az állt, hogy megszületett az első személy, aki 150 évig fog élni. El tudod képzelni, hogy ennyi idősen élj? Ezen forgatókönyv alapján, még gyakornok lennél 50 évesen; amikor pedig eléred a 70-et, rájössz, hogy félúton vagy a nyugdíjazásig. A pénzügyi tanácsadód meg majd ezt mondja: "Vannak jó és rossz híreim. A rossz hír: nincs elég pénze ahhoz, hogy nyugdíjba menjen; de a jó hír, hogy van még 30 éve addig. (Nevetés) Teljes komolysággal, az ország olyan korszakába lépünk, ahol a legtöbben majd nem mehetnek önként nyugdíjba. Ehelyett kénytelenek lesznek dolgozni a 70-80-as éveikben, és valószínűleg azokon túl is. Ha ez az új valóság, mennyire lehetünk biztosak benne, hogy életünk aranyéveit elérjük, s nem kell egész életünket munkával töltenünk? A nyugdíj fogalmát újra kell gondolni, definiálni, ahogyan ki kell taposnunk az odavezető utat is. Ahelyett, hogy visszavonulásunk életünk végső fejezetére tennénk, apró, átmeneti visszavonulásokra lenne szükségünk életünk során, esélyt hagyva magunknak a feltöltődésre, felfrissülésre, önmagunk és karrierünk újragondolására. Félek tőle, ha valami nem változik, ez az ország a valaha látott legrosszabb társadalmi-gazdasági válság felé halad. A pénzgazdaság egyik legfőbb alapelve a portfólió diverzifikálás, amely egyszerűen azt jelenti: ne tégy fel mindent egy lapra, terítsd szét kockázatod. Pl. ahelyett, hogy az összes pénzedet házra költenéd el, pénzed egy részét kellene házra költened, valamennyit készpénzben tartanod, és egy részét máshová befektetned. így ha az ingatlanpiac bedől, – ahogy az történt néhány évvel ezelőtt –, a kockázat megosztásával veszteséged csökken. Vicces, hogy ha képzésünk és karrierünk kerül előtérbe, ennek pontosan az ellenkezőjét csináljuk. 18 éves korunkban azt mondják: gondold ki, hogy további életedben mi az az egyetlen dolog, amit majd csinálni akarsz. Ebben a korban ugyanakkor törvénytelen meginnunk egy sört. (Nevetés) Amikor elkezdünk dolgozni, elmondják: légy nagyon jó ebben az állásban. Nem várják el, hogy sokoldalúak legyünk, sem azt, hogy más után is érdeklődjünk, mert az általános vélekedés az, hogy ha egy ösvényen haladunk, akkor leszünk sikeresek; ha pedig ösvényt váltunk, nő a kockázat, több esélyünk van elbukni. E felvetések közül azonban egyik sem igaz. Manapság világunk rohamosan változik. Mire a fiatalok leérettségiznek, belépnek egy olyan világba, amely más, mint az a világ, amire felkészítették őket. A szaktudást, az értéket, amit a munkánkba hoztunk, rövidesen a technológia válthatja fel, vagy teljesen felesleges lesz. Ha a portfólió diverzifikálás olyan fontos a pénzgazdaságban, nem lenne-e értelme, hogy ugyanezt tegyük az életben és a munkában? Néhány évvel ezelőtt, 32 évesen, éltem azzal, amit úgy hívtam: első nyugdíjba vonulásom. Már félretettem egy kis pénzt a végső nyugdíjba menetelre, s valamennyit megtakarítottam az átmeneti visszavonulásra is. Igazgatóként felmondtam egy üzleti tanácsadó cégnél, hogy elmenjek a tengerentúlra tudást és tapasztalatot szerezni, különböző vállalkozói ötleteket keresni. Ez nem volt meggondolatlan döntés, sem végleges elhatározás. A célom az volt, hogy átrendezzem életem, karrierem és újjászülessek, feltöltődjek, hogy aztán új ösvényen induljak el, amikor visszatérek a munkaerőpiacra. Úgy tűnt, hogy a fejemben egész kórus mondogatja: "Őrültséget csinálsz! Teljesen tönkreteszed a tanácsadói karriered; pár év múlva üzlettárs lehetnél, jobban kereshetnél, betömhetetlen lyuk lesz az életrajzodon, és soha nem találsz újra munkát!" A másik oldalon, ahol nem egyetlen egy személy véleménye jutott el hozzám, ott azt mondták: "Bárcsak azt tehettem volna, amit te. Szerencse, hogy nem kötötted le magad. Élj az alkalommal, amíg megteheted. Megvan a tudásod és a tapasztalatod, hogy később azt tehesd, amit akarsz." Sőt, meglepetésemre nem az ezredfordulós nemzedékből való társaim tudatták velem ezt, hanem a 60-as éveikben járó emberek. Ők azok, akik ma nem azért mennek később nyugdíjba, mert tovább akarnak dolgozni, hanem mert nem tehetik meg, hogy elmenjenek. Hatvanon túl, az aranyévek mintegy nagy lehetőségeként, kezdenek rátalálni önmagukra. Az országban egyre többen veszítik hitüket a hagyományos munkavégzésben és nyugdíjazásban, olyannyira, hogy duzzadó embertömeg vágya megszabadulni a "nyolcórástól". Az Intuit szoftverfejlesztő cég becslése alapján 4 éven belül a munkaképesek 40%-a szabadúszóvá válik. Ma innen származik bevételem nagy része. Mi, ezredfordulósok, kihasználjuk a technológiát, az emberi kapcsolatokat, hogy jobb esélyünk legyen elérni az óhajtott gazdaságot, és a vágyott rugalmasságot. Mindez azért van – mivel életünk nagyobb részét töltjük munkában, mint elődeink – , mert számos eltérő pályát választunk majd, nem csak azt, ami mellett 18 évesen döntöttünk. Sokrétű képzettségi és tapasztalati portfóliónk lesz, lehetővé téve a váltást úgy, ahogy nagyszüleinknek vagy szüleinknek eszébe sem jutott volna. Az ifjú tehetségekért folytatott küzdelemben élen járó cégek munkatársaikba fektetnek be. Szabadságot és rugalmasságot adnak nekik, hogy építsék, fejlesszék tudásukat, hogy létrehozzák pályafutásuknak azt a bizonyos sokrétű portfólióját. Néhány rendkívüli cég akár fizetett alkotószabadságot is ad, megengedve a feltöltődést és felfrissülést. A cégeknek meg kell érteniük, hogy ha nem fektetnek az övéik jövőjébe, akkor nem lesz közös jövőjük. Nem tanácsolom, hogy álljanak le a nyugdíjukra gyűjtéssel. Takarékoskodjanak! Azt sem, hogy lépjenek ki, s pattanjanak föl egy thaiföldi gépre, habár ez nagyon jó ötlet. (Nevetés) Azt tanácsolom, hogy kezdjenek el gondolkozni élettörténetükről, és nézzék kissé más szemmel munkájukat és nyugdíjazásukat, és ne garanciaként tekintsenek rá. Életünk során a felelősség a feltöltődésre, felfrissülésre s önmagunk újjáteremtésére rajtunk áll. Ne várjunk élet-portfóliónk változatossá tételével. Ne kockáztassuk, hogy a munkaképesek azon 70%-ába tartozzunk mi is, akik kedvetlenül végzik munkájukat. Aranyéveik nincsenek messze. Azok pontosan most telnek el. Köszönöm. (Taps)