Harc az internetért

Edward Snowden egy távoli elérésű robot segítségével jelent meg a TED2014-en, hogy a megfigyelésről és az internet szabadságáról beszéljen. A magántitok védelme nem egyoldalú probléma, mondja - át kell gondoljuk, mi az internet szerepe az életünkben, és a törvényeket, amelyek szabályozzák azt. "A jogaid fontosak, mert sosem tudod, mikor lesz rájuk szükséged.", hívja fel a figyelmet. Ed Chris Andersonnal beszélget, majd Tim Berners-Lee is csatlakozik az eszmecseréhez.

Chris Anderson: Személyiségi jogok,

az internet jövője.

Azt az embert üdvözlöm a TED színpadán,

aki felfedte a titkokat:

Ed Snowden.

(Taps)

Ed Oroszország egy távoli pontjáról

laptopról irányítja ezt a robotot,

és a roboton keresztül lát minket.

Ed, üdvözlünk a TED színpadán.

Tulajdonképpen mit is látsz?

Edward Snowden: Mindannyiótokat.

Fantasztikus.

(Nevetés)

CA: Ed, pár kérdést
szeretnék feltenni neked.

Sokmindent mondtak már rád

az elmúlt hónapokban.

Voltál már tégla, áruló,

hős.

Hogyan írnád le magad?

ES: Tudod, mindenki, aki belekavarodott

ebbe a vitába,

próbált képet alkotni rólam

és körülírni.

De ha belegondolok,

akkor nem ez a kérdés
kéne fejtörést okozzon.

Hogy én ki vagyok, az nem számít.

Ha én vagyok a legnagyobb
gazember a világon,

lehet utálni és továbblépni.

Ami igazán számít,
az a szóbanforgó probléma.

Az a fontos, hogy milyen kormányt akarunk,

milyen internetet akarunk,

milyen kapcsolatot az emberek

és a társadalmak között.

Remélem, hogy a vita
ebbe az irányba folytatódik,

és ez egyre inkább jellemző.

Ha le kéne írnom magam,

nem használnám a "hős" szót,

vagy "hazafit", vagy "árulót".

Azt mondanám, amerikai vagyok,
egy állampolgár

mint bárki más.

CA: Helyezzük most keretbe a kérdést

azok számára,
akik nem ismerik a történetet --

(Taps)

Egy éve még Hawaii-on dolgoztál

az NSA-nál mint konzultáns.

Rendszergazdaként hozzáfértél

a rendszerükhöz,

és titkos dokumentumokat továbbítottál

pár kiválasztott újságírónak,

előkészítve a júniusi bejelentéseket.

Mi késztetett erre?

ES: Tudod,

amikor Hawaii-on dolgoztam,

és előtte évekig a hírszerzésnél,

sok olyan dolgot láttam, ami felkavart.

A titkosszolgálat sok hasznos dolgot tesz,

amiket meg kell tenni,

és amik mindannyiunk érdekében történnek.

De vannak túlkapások.

Vannak, amiket nem kéne megtenni,

titokban hozott döntések,

a nyilvánosság tudta nélkül,

hozzájárulása nélkül,

sőt még a kormányképviselőink

sem tudtak ezekről a programokról.

Amikor már végképp nem tudtam
megemészteni ezeket a dolgokat,

azon gondolkodtam,

hogyan tudnám ezt felelősen csinálni,

hogy a lehető legnagyobb haszna legyen,

a legkisebb kockázat mellett?

A lehetséges megoldások közt

ott volt a Kongresszus,

ahol nem voltak törvények,

nem volt törvényi védelem

egy független munkaerőnek

a hírszerzésben, mint jómagam.

Fennállt a veszély, hogy az információval
együtt én is a süllyesztőbe kerülök,

s a nyilvánosság sosem tudja meg,
mi történt.

De az Egyesült Államok
alkotmányának első kiegészítése

nem véletlen biztosít
számunkra sajtószabadságot.

Az a célja, hogy vitázhassunk a sajtóban,

felelősségre vonhassuk a kormányt

és együtt dolgozhassunk vele,

és hogy párbeszéd,
eszmecsere folyjon arról,

hogyan tájékoztathatjuk a nyilvánosságot
a fontos dolgokról anélkül,

hogy ezzel veszélyeztetnénk
a nemzet biztonságát.

Azzal, hogy újságírókkal dolgoztam,

átadtam nekik az információt,

s az visszakerült az amerikai néphez,

ahelyett, hogy egyedül döntöttem volna

a publikálásról.

Hatalmas vita alakult ki

a kormány részvételével,

ami, úgy érzem, mindenki hasznára vált.

Az elővetített fenyegetések,

a felnagyított kockázatok,

amelyekkel a kormány rémisztgetett,

sosem váltak valóra.

Sosem láttunk bizonyítékot arra,

hogy konkrétan valakinek
bántódása esett volna

és mindezek miatt

úgy gondolom, jó döntést hoztam.

CA: Hadd mutassak meg a közönségnek

pár dolgot, amit nyilvánosságra hoztál.

Kérnénk a diákat.

Ed, nem tudom, látod-e onnan,

itt a képernyő.

Ez a dia a PRISM programról szól.

Mesélnél erről a jelenlevőknek?

Mi derül ki ebből?

ES: Leginkább úgy kéne
megközelíteni a PRISM-et

(mert volt némi ellentmondás)

hogy először megnézzük,
mi nem a PRISM.

Az Államokban sok vita folyt
a metaadatok körül.

Azt mondták, csak metaadatokról van szó,

és egy bizonyos törvénycikket emlegettek,

a Patriot Act (honvédelmi törvény) 215-ös cikkelyét,

amely felhatalmazás nélküli megfigyelést enged,

az egész ország tömeges
adataihoz való hozzáférést,

telefonhívások és hasonlók listáját --

kivel beszéltél,

mikor beszéltél velük,

hova utaztál.

Ezek mind metaadat jellegű dolgok.

A PRISM a tartalomról szól.

Ez egy olyan program, amivel a kormány

rákényszerítheti az amerikai

nagyvállalatokat arra, hogy helyette

ők végezzék el a piszkos munkát
az NSA-nak.

És bár némely nagyvállalat
próbált ellenállni,

néhányuk (azt hiszem,

a Yahoo volt az egyik)

be is perelte a kormányt,
de mind vesztettek,

mert a per soha nem volt nyilvános.

Kizárólag titkos tárgyalások folytak.

Az egyik dolog

a PRISM-mel kapcsolatban,
ami nagyon aggasztó számomra,

hogy a kormány bevallása szerint

15 szövetségi bíró

ellenőrizte ezeket a programokat,
és mindet törvényesnek nyilvánította.

Amit viszont nem árulnak el,

az az, hogy a bírák személye titkos,

egy titkosított eljárásról van szó,

ami a törvény titkos értelmezésén alapult.

34 000 felhatalmazási kérvényt
vizsgáltak meg

33 év alatt,

és ezalatt a 33 év alatt mindössze

11 kormányi kérelmet utasítottak el.

Nem szeretnénk őket
döntési pozícióban látni,

ha az amerikai nagyvállalatok
szerepéről van szó

a szabad és nyílt interneten.

CA: Ezen a dián láthatjuk,

hogy állítólag mikor melyik

technológiai vállalat,
internetes vállalat

csatlakozott a programhoz,

és hogy mikor kezdődött
tőlük az adatgyűjtés.

Ők tagadták az NSA-val
való együttműködést.

Hogyan gyűjtött tőlük adatot az NSA?

ES: Igen. Tehát az NSA saját előadása

közvetlen elérésként hivatkozik rájuk.

Egy NSA elemzőnek,

mint én is, aki hírszerzési
szakértőként dolgoztam

kínai hackerekre fókuszálva

Hawaii-on,

számunkra ez azt jelenti, hogy az adat

elérhető közvetlenül az ő szervereikről.

Nem azt jelenti,

hogy a cég képviselői

egy füstös szobában ülnek az NSA-sokkal,

titkos megállapodásokat kötve arról,

hogy hogyan adják át az adatokat.

Minden vállalat máshogy kezeli ezt.

Van, aki felelősségteljesen.

Mások kissé gondatlanul.

De a lényeg az, amikor az információ

elérhetőségéről beszélünk,

hogy az egyenesen a vállalatoktól jön.

Nem lehallgatásról van szó.

Itt ki kell emelni egy nagyon fontos dolgot:

bár a vállalatok ellenálltak,

és követelték,

hogy szabályos felhatalmazási eljárással

történjen mindez,

törvényi felügyelettel,

és legyen valami alapja annak,

hogy ők kiadják a felhasználók adatait,

ennek ellenére láttuk tavaly
a Washington Post riportjait,

(ami a PRISM-nél kevesebb figyelmet kapott)

mely szerint az NSA betört

belső adatközponti csatornákba.

Ez érintette a Google belső hálózatát,

és a Yahoo belső hálózatát is.

Tehát a nagyvállalatok
hajlandók együttműködni

egy rájuk erőltetett, de törvényes módon

az NSA-val,

de az NSA-nak ez nem elég,

és épp emiatt a cégeknek

keményen kell dolgozniuk azon,

hogy a felhasználók érdekeit

képviseljék, és hogy kiálljanak

a felhasználók jogai mellett.

Azt hiszem, hogy tavaly

a PRISM diáin szereplő

nagyvállalatok

sokat tettek ennek érdekében,

és én bátorítanám őket,
hogy ezt folytassák.

CA: Mit tehetnek még?

ES: A legnagyobb dolog,
amit egy internetes vállalat

Amerikában most megtehet

jogi egyeztetés nélkül,

az az, hogy a felhasználók
jogainak védelmében

SSL web titkosítást vezet be

minden látogatott oldalon.

Ez azért fontos,

mert ha felmész az Amazonra,
és rákeresel az 1984-re,

az NSA látja, hogy ez megtörtént,

ugyanígy látja az orosz hírszerzés is,

a kínai titkosszolgálat is,

a francia, a német,

az andorrai is.

Mind látják, mert titkosítatlanul történt.

Az Amazon a világ könyvtára,

és mégsem biztosítják
alapból a titkosítást,

nem is lehet titkosított
kapcsolatot választani

amikor a könyveiket böngészed.

Ezen változtatni kell.

Nem csak az Amazont akartam kiemelni,

de ők egy nagyon jó példa.

Minden cégnek afelé kell haladnia,

hogy a titkosított böngészés
legyen az alap

minden felhasználó számára,

aki nem választ ki
különleges opciókat magától.

Ez növeli a biztonságot
és védi a magánjogot,

ami mindenkit megillet bárhol a világon.

CA: Ed, gyere velem ide a másik oldalra.

Hadd mutassam meg a következő diát.
(Taps)

A "Korlátlan Megfigyelő" programról szól.

Mi is ez?

ES: El kell ismernem, az NSA

igazán frappáns neveket használ ezekre.

Ez az egyik kedvenc kódnevem.

A Korlátlan Megfigyelő

egy program, amit az NSA
a Kongreszus előtt is titkolt.

A Kongresszus korábban
megkérdezte az NSA-t,

tudnának-e legalább

egy megközelítő számot adni arról,

hogy milyen mennyiségű
amerikai kommunikáció

van ellenőrzés alatt.

Azt mondták, nem tudják.
Nem követjük ezeket az adatokat,

és nem is tudjuk követni.

Nem tudjuk, mennyi információt szerzünk

szerte a világon,

mert ha ezt tudnánk,

az személyiségi jogokat sértene.

Hát ez igazán kedves gondolat, pont tőlük.

De az igazság az,
hogy ha megnézzük a diát,

látjuk, hogy nemcsak
a lehetőség van meg erre,

hanem már használták is.

Már működik.

Az NSA-nak megvan
a saját belső adatformátuma

amely a kommunikáció két végét figyeli,

és ha azt mondják,

ezt a kapcsolatot
Amerikából kezdeményezték,

akkor meg tudják mondani a Kongresszusnak,

hogy hány ilyen kapcsolat jött létre.

A Korlátlan Megfigyelőtől az derül ki,

hogy Amerikában több amerikait

figyelnek meg,

mint Oroszországban oroszt.

Kétlem, hogy egy titkosszolgálatnak

erre kéne törekednie.

CA: Ed, a Washington Postban is
megjelent egy riport

a te dokumentumaid alapján.

A főcím szerint

"az NSA évente többezerszer

sértett személyiségi jogokat."

Kifejtenéd ezt?

ES: Láttuk ezt a Kongresszusban is tavaly.

Egy magamfajta ember számára,

aki az NSA-tól jött

és ismeri a belső dokumentumokat,

tudja, mi áll bennük,

számunkra hihetetlen volt
látni a jelentéseket,

mely szerint nem volt visszaélés,

nem sértették meg az NSA szabályait,

miközben tudtuk, hogy napvilágra kerül
majd ez a történet.

A legérdekesebb az,

hogy az NSA a saját szabályait

sértette meg, a saját előírásait,

többezer alkalommal egyetlen év során.

Ebben benne volt egyetlen eset is,

egy a 2776 közül,

amely egyszerre 3000 embert érintett.

Egy másik alkalommal lehallgatták

az összes Washington D.C.-i
telefonhívást -- véletlenül.

Ami megdöbbentő ebben az esetben,

(amely nem kapott túl nagy figyelmet)

az az a tény, hogy nemcsak
2776 visszaélés történt,

hanem hogy a Szenátusi
Hírszerzési Bizottság vezetője,

Dianne Feinstein, nem is tudott
erről a jelentésről,

amíg a Washington Post fel nem kereste,

hogy nyilatkozzon róla.

Akkor kért egy példányt az NSA-tól,

amit meg is kapott,

de előtte sosem látta.

Mit mond ez nekünk

az amerikai titkosszolgálatról?

Még a Hírszerzési Bizottság elnökének

sincs fogalma arról, hogy évente

többezer visszaélés történik.

CA: Ed, az egyik gyakori felvetés
ebben a vitában az szokott lenni,

hogy hát miért is kéne nekünk

foglalkozni a megfigyeléssel?

Végülis ha nem csináltál semmi rosszat,

nincs miért aggódnod.

Mi a gond ezzel a megközelítéssel?

ES: Hát, először is az,

hogy feladod a jogaidat.

Azt mondod,

hogy nem fognak kelleni,

remélhetőleg,

úgyhogy lemondok róluk,
annyira nem számítanak,

mert a srácok úgyis a jó oldalon állnak.

A jogaid fontosak,

mert nem tudhatod,
mikor lesz szükséged rájuk.

Ezenfelül a kultúrális
identitásunk része is,

nemcsak Amerikában,

de a nyugati társadalmakban

és a demokratikus országokban világszerte.

Fontos az, hogy ha az emberek
felveszik a telefont,

felhívják a családjukat,

sms-t küldenek

a szeretteiknek,

könyvet vásárolnak online,

vonattal utaznak,

repülőjegyet vásárolnak,

mindezt anélkül tehessék,
hogy aggódni kelljen azon,

hogyan tekint majd erre
a kormány egyik ügynöke,

(lehet, hogy nem is a saját kormányunké)

évekkel később,

és hogyan lesz mindez félreértelmezve,

mit fognak gondolni a szándékaikról.

Jogunk van a magántitokhoz.

Azt akarjuk, hogy a felhatalmazások
alapos indokra épüljenek,

vagy valamilyen konkrét gyanúra,

mert bárkire,

bármilyen kormányszervezetre

rábízni az emberek közötti kommunikációt

titokban, felügyelet nélkül,

nos mindez túl nagy kísértés ahhoz,
hogy ne éljenek vele.

CA: Vannak, akiket feldühít, amit tettél.

Nemrég Dick Cheney nyilatkozta,

hogy Julian Assange csak egy bolha volt,

de Edward Snowden az oroszlán,
aki a kutya fejét leharapta.

Azt gondolja,

az egyik legnagyobb árulást követted el

Amerika történelmében.

Mit mondanál azoknak,
akik hasonlóan vélekednek?

ES: Hát Dick Cheney nem semmi fazon.

(Nevetés)
(Taps)

Köszönöm.
(Nevetés)

Elképesztő, szerintem, mert amikor

Julian Assange igazán belendült,

akkor Dick Cheney azt mondta,

kormányokat fog megbuktatni világszerte,

ránk szakad az ég,

kiszárad a tenger,

most pedig azt mondja, csak egy bolha.

Óvatosan kell kezelni a hasonlóan

felnagyított vélt veszélyeket

az ilyen hivatalos nyilatkozatokból.

De feltételezzük, hogy ezek az emberek
tényleg hisznek ebben.

Ebben az esetben

korlátolt elképzelésük van
a nemzetbiztonságról.

Az olyan emberek kiváltságai,
mint Dick Cheney,

nem szolgálják a nemzet biztonságát.

A nyilvánosság érdeke nem mindig ugyanaz,

mint a nemzeti érdek.

Az olyan országokkal való háborúzás,
akik nem az ellenségeink,

olyan helyeken, amelyek
nem jelentenek veszélyt számunkra,

nos ez nem növeli a biztonságunkat.

Ez vonatkozik Irakra ugyanúgy,

mint az internetre.

Nem az internet az ellenség.

Nem a gazdaság az ellenség.

Az amerikai és kínai vállalatok

és bármilyen más vállalat

a társadalom része.

Részei a sok ponton
összekapcsolódó világunknak.

A testvériesség összeköt minket,

és ha leromboljuk ezeket a kapcsolatokat

azzal, hogy aláássuk az egyezményeket,
a biztonságot,

a viselkedést,

amit a nemzetek és polgárok szerte a világon

elvárnak tőlünk --

CA: Állítólag

1,7 millió dokumentumot "loptál el".

Úgy tűnik, csupán pár százat

osztottál meg eddig az újságírókkal.

Várhatóak további bejelentések?

ES: Igen, még több titok fog napvilágra kerülni.

Nem is kérdés,

hogy a legfontosabb bejelentések

még előttünk vannak.

CA: Gyere ide, szeretnék kérdezni

ezzel a konkrét információval kapcsolatban.

Nézd meg ezt.

Ez a történet szerintem
a legtöbb műszaki ember számára

az egyik legsokkolóbb információ,

amit az elmúlt hónapokban hallott.

A Bullrun programról van szó.

Elmagyarázod, mi is ez?

ES: A Bullrun

-- és itt megint őszinte az NSA --

egy olyan program, amit egy
polgárháborús csatáról neveztek el.

A brit megfelelője az Edgehill,

egy angol polgárháborús csata.

Azért nevezték így őket, szerintem,

mert a saját infrastruktúránkat
támadják vele.

Az NSA e két program segítségével

szándékosan félrevezeti
a vállalati partnereket.

Azt mondják nekik, hogy ezek

biztonságos szabványok.

Azt mondják, együttműködnek velük

a rendszereik biztonsága érdekében,

de valójában rossz tanácsot adnak

ezeknek a vállalatoknak, amivel

épphogy rontják
a szolgáltatásaik biztonságát.

Olyan kiskapukat építenek bele,

amikkel nemcsak az NSA tud visszaélni.

Bárki más, akinek megvan
arra a pénze és ideje,

hogy kikutassa ezeket a kiskapukat,

az onnantól kezdve hozzá tud férni

a világ kommunikációjához.

Ez nagyon veszélyes,

mert ha elveszítünk egyetlen szabványt,

ha nem bízhatunk olyan dolgokban,
mint az SSL,

amit direkt célba vett

a Bullrun program,

akkor egy kevésbé biztonságos
világban fogunk élni.

Ha hozzáférünk a bankokhoz

vagy kereskedelmi felületekhez,

állandóan aggódnunk kell,
hogy ki figyeli a tranzakcióinkat,

és milyen módon használja ezt
a saját céljaira.

CA: Ezek a körülmények egyébként

Amerikát is kiszolgáltatják
a más irányból érkező

kibertámadásoknak?

ES: Kétségkívül.

Az egyik probléma,

a legveszélyesebb öröksége

a 9/11 utáni időszaknak az,

hogy az NSA két pályán játszik.

Támadó műveleteket is irányít,

hackelést,

de emellett védelmi műveleteket is,

és eddig mindig fontosabb volt

a védelem, mint a támadás,

arra alapozva,

hogy az amerikai titkok többet érnek.

Kínai vállalatoktól

titkot lopni,

vagy betörni a berlini kormányirodába

és ellopni a titkaikat

nem ér annyit az amerikai embereknek,

mint annak a biztosítása,
hogy a kínaiak

nem férnek hozzá a mi titkainkhoz.

Azzal tehát, hogy gyengítik
a kommunikációnk biztonságát,

nem csak a világot veszélyeztetik,

de Amerikát is
kritikus veszélybe sodorják,

mert a szellemi tulajdon az alapja

és sarokköve a gazdaságunknak.

Ha a rossz biztonság miatt
ez veszélybe kerül,

annak évekig fogjuk viselni a következményeit.

CA: De arra az eredményre jutottak,

hogy mégis megéri ezt tenni,

a terror elleni védelem részeként.

Így már megéri a dolog, nem?

ES: Ha megnézzük azokat az eredményeket,
amelyeket ezek a programok

a terrorizmussal szemben elértek,

látható, hogy ez alaptalan.

Nem kell nekem elhinni,

mert ott volt az első nyilvános per

az első szövetségi bíróságon,
ami vizsgálta ezt

a titkos eljárások keretein kívül,

és ott orwellinek hívták
ezeket a programokat,

valamint jó eséllyel alkotmányellenesnek.

A Kongresszus, amit mindig

tájékoztatnak ezekről,

és ami mostmár el is várja
a tájékoztatást,

törvényjavaslatokat dolgozott ki
a reformra.

Két független Fehér Házi panel is

átvizsgálta a titkos bizonyítékokat

és arra jutott,
hogy ezek a programok

soha egyetlen terrortámadást
sem előztek meg,

ami Amerikát fenyegette volna.

Akkor tehát tényleg
a terrorizmus ellen küzdünk?

Van bármi értéke ezeknek a programoknak?

Szerintem nincs, és az amerikai kormány

három részlege is egyetért velem.

CA: Gondolod, hogy van mögöttes céljuk

a terrorizmus elleni harcon felül?

ES: Elnézést, nem hallottam,
megismételnéd?

CA: Bocsánat. Szóval van mögöttes céljuk

a terrorizmus elleni harcon túl?

ES: Igen. Végülis a terrorizmus

mindig is az volt, amit mi
a hírszerzésben

jó ürügynek hívunk.

A terrorizmus azonnal

érzelmi reakciót vált ki,
ami által az emberek

igazolhatják, hogy miért adnak olyan
hatalmat embereknek és programoknak,

amit egyébként nem adnának.

A Bullrun és Edgehill programoknál

az NSA külön felhatalmazást kért

még a '90-es években.

Megkérték az FBI-t, hogy a
Kongresszus előtt képviselje őket.

Az FBI így is tett, eléjük vitte az ügyet.

De a Kongresszus és Amerika nemet mondott.

Azzal indokolták, hogy nem éri meg
kockáztatni a gazdaságunkat.

Túl nagy veszélyt jelentett
a társadalomnak ahhoz,

hogy megérje a lehetséges hasznot.

A 9/11 utáni időszakban láthattuk,

hogy alattomosan és a
terrorizmusra hivatkozva

titokban elindították
ezeket a programokat

a Kongresszus engedélye nélkül,

az amerikaiak engedélye nélkül.

Ezzel a zárt ajtók mögötti
kormányzással szemben

kell megvédeni magunkat,
mert csak

a biztonságunkat sérti,

de nem képvisel értéket.

CA: Gyere velem egy kicsit,

van egy személyesebb kérdésem is számodra.

Ha már a megfélelmítésnél tartunk,

sokan a mostani helyzetedet

Oroszországban elég rémisztőnek tartják.

Biztos hallottad,

milyen büntetést kapott Bradley Manning,

azaz Chelsea Manning,

és a Buzzfeeden
keringtek olyan információk,

mely szerint a titkosszolgálatnál vannak,

akik szeretnének holtan látni.

Hogyan dolgozod fel ezt?

Mit kezdesz a félelemmel?

ES: Nem titok,

hogy vannak olyan kormányok,
akik a halálomat kívánják.

Többször hangsúlyoztam már,

hogy minden reggel úgy fekszem le,

hogy arra gondolok,
mit tehetnék az amerikaiakért.

Én nem akarok ártani a kormánynak.

Segíteni akarok nekik,

de a tény, hogy ők hajlandóak

tejlesen elvetni
a helyes eljárásokat,

hogy hajlandóak pálcát törni

szabályos per nélkül is --

ezek a dolgok azok,
amik ellen tenni kell

társadalmi szinten, és kiállni
amellett, hogy ez helytelen.

Nem a szakadárokat kell megfenyegetni.

Nem az újságírást kéne
bűnténnyé nyilvánítani.

Bármi, amit ennek érdekben tehetek,

szívesen megteszem,
a kockázat ellenére is.

CA: Szeretném a közönség

véleményét is megkérdezni,

mert tudom, hogy szélsőséges fogadtatása

van Edward Snowdennek.

Tegyük fel, hogy két
választási lehetőségünk van.

Tekinthetünk rá úgy,

hogy amit tett,
egy felelőtlen cselekedet volt,

ami veszélybe sodorta Amerikát.

Vagy tekinthetjük lényegében hőstettnek,

amely Amerika és a világ
érdekeit szolgálja

hosszú távon.

E közül a két lehetőség közül válasszatok.

Kíváncsi vagyok, ki szavazna

az első verzióra,

hogy felelőtlenség volt?

Pár kéz a levegőben.

Néhányan jelentkeznek.

Nehéz jelentkezni

szemtől szemben Edwarddal,

de látom a kezeket.

ES: Látlak titeket.
(Nevetés)

CA: És ki ért egyet a második változattal,

hogy alapvetően ez egy hőstett volt?

(Taps)
(Éljenzés)

Azt hiszem, sokan vannak azok is,

akik nem jelentkeztek egyáltalán,

mert még átgondolják a dolgot.

Számomra úgy tűnik, hogy a vita körülötted

nem a hagyományos politikai vonalak
mentén osztja meg a vélmeményt.

Nem jobb vagy bal,

nem simán kormánypárti
vagy szabadságpárti.

Részben generációs kérdés is ez.

Te is az internetes generáció

szülötte vagy, és úgy tűnik

szinte zsigeri szinten érint,

ha olyasmivel találkozol,

ami árthat az internetnek.

Van ebben igazság?

ES: Igen, azt hiszem, ez nagyon igaz.

Ez nem jobb vagy bal oldali kérdés.

Az alapvető szabadságjogaink

-- és mienk alatt nem csak
az amerikaiakat értem,

hanem bárkit a világon --

nem egy egyoldalú kérdés.

Ezek olyan dolgok, amikben mindenki hisz,

és a mi dolgunk megvédeni őket.

Akik pedig látták és élvezték

a szabad és nyílt internet előnyeit,

azoknak a dolga
megőrizni ezt a szabadságot

a következő generáció számára.

Ha nem változtatunk,

ha nem állunk ki a reformokért

amiket az internet biztonságáért
meg kell hoznunk,

nem csak magunknak, de mindenkinek,

akkor elveszítjük azt,

ami óriási veszteség lenne

nem csak nekünk, de az egész világnak.

CA: Nemrég hasonlóan szólalt fel

az internet atyja,

aki itt is van velünk,
Sir Tim Berners-Lee.

Tim, feljönnél a színpadra?

Van egy mikrofonunk Timnek?

(Taps)

Tim, örülök, hogy látlak.
Gyere fel ide.

Melyik táborban vagy amúgy?

Áruló vagy hős? Van elképzelésem, de --

Tim Berners-Lee: Sokkal hosszabb választ

is adtam már erre a kérdésre, de hős,

ha a két lehetőség közül kell választanom.

CA: Ed, biztos olvastad már

a javaslatot, amit Sir Tim említett:

egy Magna Carta
az internet visszaszerzésére.

Célszerű lenne ez?

ES: Abszolút. Az én generációm
már úgy nőtt fel,

hogy nemcsak gondolkodtunk az internetről,

hanem azon nőttünk fel.

Bár sosem gondoltam, hogy lehetőségem lesz

ilyen közvetlen,
gyakorlati módon megvédeni,

és megtestesíteni ebben a szokatlan,

már-már avatarszerű formában,

azt hiszem van abban valami költői,

hogy az internet egyik gyermeke

ennyire közel került ahhoz

a politikai önmegvalósítás eredményeként.

Úgy gondolom, hogy egy internetes Magna Carta

pontosan az, amire szükségünk van.

Bele kell kódolnunk az értékeinket

nem csak egy szövegbe, hanem
az internet struktúrájába is.

Remélem,

és a közönséget is biztatom erre,

nem csak itt Vancouverben,
hanem bárhol a világon,

hogy csatlakozzanak
és vegyenek részt ebben.

CA: Van kérdésed Edhez?

TBL: Két kérdésem van,

az egyik általános ---

CA: Ed, még mindig hallasz minket?

ES: Igen, hallak.
CA: OK, itt van.

TBL: Az előbb egy kicsit bekavart

a lehallgatókészülék a vonaladba.

(Nevetés)

ES: NSA-s probléma ez.

TBL: Szóval, 25 év alapján,

egy kicsit hátralépek
és elgondolkodok azon,

szerinted mi volna a legjobb dolog,

amit el tudnánk érni

a sok párbeszéd során,

amelyeket az internetről folytatunk?

ES: Ha arra gondolunk,

hová juthatunk,

azt hiszem csak az határolja be
ezt a kérdést,

hogy mit vagyunk hajlandóak belefektetni.

Szerintem az internet,
amit ezelőtt használtunk,

pontosan az volt,
amire nemcsak nemzetként

de bárhol a világon
emberként szükségünk volt.

Együttműködve,
és a műszaki emberek mellett

a társadalom más rétegét is bevonva

(ahogy mondtad, a felhasználókat)

az emberek világszerte részei lehettek

az internetnek,
a közösségi médiának azzal,

hogy megnézték az időjárást,

támaszkodtak rá a mindennapi életükben,

propagálva ezzel a fentieket.

Nemcsak ezt a világhálót
fogjuk visszakapni,

hanem egy jobb internetet,
egy jobb jelent,

amire alapozva a jövő

felülmúlja majd nemcsak a reményeinket,

de a képzeletünket is.

CA: 30 éve, 1984-ben alapították a TED-et.

Sokszor volt vitatéma

az a kérdés,

hogy George Orwellnek igaza volt-e.

Nem a Nagy Testvér figyel minket.

Mi vagyunk azok,
akik a világháló hatalmán

és szemén keresztül
nézzük a Nagy Testvért.

A te bejelentéseid eléggé aláásták

ezt az optimista felfogást,

de azt mondod,
még mindig van lehetőségünk

tenni ez ügyben.

És szerinted is.

ES: Igen, ez egy erős érv,

hogy a Nagy Testvér iszonyatos
hatalomra tett szert.

Nemrég a Yale-en jelent meg
egy jogi tanulmány

a Bakston-Soltani elvről,

mely szerint a magánjoggal kapcsolatos
elvárásaink sérülnek,

ha a kormányi megfigyelés

egy nagyságrenddel olcsóbb lesz.

Akárhányszor ez bekövetkezik,
felül kell vizsgálnunk

a személyiségi jogokat.

Hát ez nem történt meg,

pedig a kormány megfigyelési kapacitása

több nagyságrenddel is nőtt,

és pontosan ez okozza ma a problémát.

De van remény,

mert az egyének hatalma

is nőtt a technológiával.

Én vagyok az elő példa arra,

hogy egyetlen ember is szembeszállhat

a leghatalmasabb ellenfelekkel,

és a legfélelmetesebb titkosszolgálatokkal

a világon, és nyerhet.

Azt hiszem,

ez reményre ad okot

és építhetünk rá,

hogy elérhetővé tegyük nemcsak
műszaki szakemberek számára,

hanem átlagos emberek számára is.

Az újságírás nem bűntény,

a kommunikáció sem az,

és nincs szükség arra, hogy a mindennapi
életünket megfigyeljék.

CA: Nem tudom, hogy kell egy robottal
kezet fogni,

de gondolom valahogy így.
TBL: Hamarosan olyat is lehet.

ES: Örülök, hogy találkoztunk,

és remélem a robotom is olyan jól néz ki,

mint innen nézve ti magatok.

CA: Köszönjük, Tim.

(Taps)

A New York Times nemrég
amnesztiát kért számodra.

Szívesen visszajönnél Amerikába?

ES: Természetesen. Nem is kérdéses,

ennek a kezdeményezésnek

az alapelvei

az érdeklődés középpontjába kerültek,

azokkal az alapelvekkel együtt, melyekre

az újságírás épül Amerikában

és világszerte.

A sajtó, úgy látom, azon az állásponton van,

hogy támogatja,

akarják, hogy megtörténjen,

ami erős érv, de nem a döntő érv.

Szerintem a nyilvánosságnak kell döntenie.

Mindeközben

a kormány utalt arra,

hogy egyezséget akar,

ki akarja belőlem szedni,

hogy kikkel dolgozom,

hogy visszajöjjek.

Világosan szeretném kijelenteni,

hogy nem a saját biztonságom motivál.

Azért tettem mindent,
mert ezt tartottam jónak,

és nem fogom félbehagyni a munkát,

mely a többiek érdekét szolgálja,

a saját hasznomért.

(Taps)

CA: Mindeközben viszont

az internetnek és
a technológiának köszönhetően

itt vagy újra Észak-Amerikában.

Nem pont az Államokban,
de itt Kanadában.

Milyen érzés ez?

ES: Másmilyennek képzeltem Kanadát.

Sokkal melegebb.

(Nevetés)

CA: A TED küldetése a kimagasló
gondolatok terjesztése.

Ha mindezt egy gondolatban
kéne összefoglalnod,

mi a te üzeneted,
amit érdemes továbbadni

most ebben a pillanatban?

ES: Azt mondanám, hogy a tavalyi év
felnyitotta a szemünket.

A demokrácia meghal zárt ajtók mögött,

de mi, egyének

is zárt ajtók mögött élünk,

és nem kell feladnunk
a személyiségi jogainkat

ahhoz, hogy jó kormányunk legyen.

Nem kell feladni a szabadságunkat

a biztonságért.

Szerintem ha összefogunk,

lehet egyszerre átlátható vezetés

és titkos magánszféra,

Remélem világszerte mindenkivel
együtt tudok működni

annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.

Nagyon szépen köszönöm.

CA: Ed, köszönjük.

(Taps)