A műanyagszatyor elleni kampányunk Balin

A műanyagszatyrok majdhogynem elpusztíthatatlanok, mégis használjuk, majd nemtörődöm hanyagsággal eldobáljuk őket. A legtöbb az óceánokba kerül, ahol szennyezik a vizet, és mérgezik az élővilágot. A maradékot pedig szeméttelepeken égetik el, ezzel súlyosan káros méreganyagokat, dioxinokat juttatva a légkörbe. A két testvér, Melati és Isabel Wijsen, minden erejükkel azon dolgozik, hogy megakadályozza Bali gyönyörű szigetének műanyagszatyrok általi halálát. Erőfeszítéseik, amelyek közt számos beadvány, strandtakarítás, sőt még egy éhségsztrájk is szerepel, kifizetődtek, amikor Bali kormányzója végül rábólintott, hogy 2018-ra műanyagszatyor-mentessé váljon a sziget. „Soha senkinek ne hagyjátok, hogy azt mondja: te még túl fiatal vagy, vagy, te ezt nem értheted” – üzeni Isabel a többi fiatal aktivistának. „Nem állítjuk, hogy egyszerű lesz, de végül megéri majd.”

Melati Wijsen: Bali – az istenek szigete.

Isabel Wijsen: Örökzöld paradicsom.

MW: Vagy...

elveszett paradicsom.

Bali:

a szemét szigete.

IW: Balin

680 köbméter műanyagszemetet
termelünk naponta.

Ez kb. egy 14 szintes épületnek felel meg.

A műanyag szatyrok

kevesebb mint 5%-át hasznosítják újra.

MW: Igen, ez módosítja
a szigetünkről alkotott képüket.

A miénket is megváltoztatta,
amikor tanultunk róla,

hogy majdnem az összes szatyor
a csatornáinkba kerül,

aztán a folyóinkba,

aztán az óceánunkba.

Ami nem jut az óceánba,

azt elégetik vagy szétdobálják.

IW: Tehát úgy döntöttünk,
hogy teszünk ellene.

Már kb. három éve azon dolgozunk,

hogy szülőföldünkön nemet
mondjunk a műanyag szatyorra.

Volt is néhány jelentős sikerünk.

MW: Nővérek vagyunk,

és Balin a világ legjobb sulijába járunk:

a Green Schoolba, azaz a Zöld Iskolába.

A suli nemcsak azért más,
mert bambuszból épült,

hanem amiatt is, ahogy tanítanak.

Arra tanítanak, hogy a ma vezetői legyünk,

olyasmire, ami nincs benne
a szokásos tankönyvekben.

IW: A suliban az egyik órán

kiemelkedő emberekről tanultunk,

pl. Nelson Mandeláról,

Diana hercegnőről

és Mahatma Gandhiról.

Aznap hazafelé

elhatároztuk, hogy mi is
kiemelkedők leszünk.

Miért is várnánk,
míg fel nem növünk ahhoz,

hogy valakik lehessünk?

Valamit tenni akartunk, mégpedig most.

MW: Aznap este a kanapén

ötleteltünk, és végigvettük
a Balit érintő összes problémát.

A leginkább szemet szúró téma

a műanyagszemét volt.

De ez hatalmas gond.

Úgyhogy megnéztük, mi lehet nekünk,
gyerekeknek az elérhető cél:

a műanyagszatyrok!

Megszületett az ötlet.

IW: Kutatni kezdtünk,

és fogalmazzunk úgy,
hogy minél mélyebbre ástunk,

annál kevésbé találtunk bármi
jót a műanyagszatyrokban.

Tudják miért?

Még csak szükségünk sincs rájuk.

MW: Ösztönzött minket mások
kitartása,

amivel nemet mondanak a műanyagszatyorra

Hawaii-tól Ruandáig,

és néhány városban is, mint
Oaklandben vagy Dublinban.

IW: Így indult a "Bye bye Plastic Bags",
azaz a Viszlát, műanyagszatyor! mozgalom.

MW: Mióta elkezdtük a kampányt,

rengeteget tanultunk.

Első lecke:

Egyedül nem megy.

Kell egy csapatnyi
hasonló gondolkozású gyerek.

így megalapítottuk
a Bye Bye Plastic Bags alakulatot.

Az önkéntes csapatnak
az egész szigetről vannak tagjai

helyi és nemzetközi sulikból is.

Velük együtt

sokrétű kezdeményezésbe fogtunk,

ami netes és személyes aláírásgyűjtésből,

sulikban tartott oktató
és ösztönző előadásokból áll,

s a tudatosságot hirdetjük piacokon,
fesztiválokon és strandtakarításkor.

Nem utolsósorban

saját szatyrokat osztogatunk,

pl. hálóból,

újrahasznosított papírból

vagy 100%-ig szerves anyagból készülteket,

amiket helyi vállalkozások
gyártanak itt a szigeten.

IW: Van egy kísérleti falunk,

800 család lakja.

A polgármester volt az első támogatónk,

és megtetszettek neki a pólóink,
úgyhogy ez jól jött.

Igyekeztünk felkelteni
vásárlóinkban a tudatosságot,

mert ezen kell a leginkább javítani.

A falu kétharmada mostanra

már nem használ műanyagszatyrot.

Az első kísérletünk, hogy Bali kormányát
magunk mellé állítsuk, nem jött össze.

Úgyhogy azt gondoltuk,

"Hmm... talán ha lenne
egy beadványunk egymillió aláírással.

Akkor csak nem vesznek semmibe, nem igaz?

MW: Bizony!

IW: De ki gondolta volna,

hogy egymillió aláírás az ezerszer ezer?

(Nevetés)

Elakadtunk,

amíg meg nem tanultuk a második leckét:

gondolkodj kreatívan.

Valaki említette,

hogy Bali repterén évente
16 millió utas jön-megy.

MW: De hogy jutunk be a reptérre?

Itt jön a harmadik lecke:

kitartás.

Kiszaladtunk a reptérre.

Átjutottunk a portáson.

Aztán a főnökének a főnökén,

aztán az irodavezető helyettesén,

aztán az irodavezetőn,

aztán...

visszakerültünk két szintet, és azt hittük

na, megint mehetünk a portáshoz.

Aztán pár napnyi kilincselés után,

küldetésben lévő gyerekekként,

végre eljutottunk Bali repterének
a kereskedelmi vezetőjéhez.

Előadtuk neki a "Műanyagszatyros Bali" c.
beszédünket, és mivel ő kedves ember,

azt mondta:
(Mély hangon utánozva a férfit)

"Magam sem hiszem el, amit mondani fogok,
de engedélyezem nektek,

hogy aláírásokat gyűjtsetek
a tranziton belül."

(Nevetés)

(Taps)

IW: Az első másfél órában

majdnem 1 000 aláírást szereztünk

Elég király, nem?

Negyedik lecke:

hősök kellenek a társadalom minden terén,

diákoktól kezdve, kereskedelmi
vezetőkön át a híres emberekig.

A Zöld Suli népszerűségének köszönhetően

egész szép számú hírességhez jutottunk el.

Ban Ki Moon azt tanította meg nekünk,

hogy az ENSZ főtitkára

nem ír alá holmi beadványokat,

(Nevetés)

még akkor sem, ha gyerekek kérik.

De megígérte, hogy reklámozza majd,

így most szoros kapcsolatban
dolgozunk az ENSZ-szel.

MW: Jane Goodall megmutatta
nekünk az összefogás erejét.

Egyetlenegy "Rügyek és Gyökerek"
környezetvédelmi csoporttal kezdte,

de mára már 4 000 csoportja
van szerte a világon.

Mi is közéjük tartozunk.

Igazi lelkesítő személyiség.

Ha te is humanitárius vagy,

üdv a klubban!

mi interactosok vagyunk

a nemzetközi humanitáriusok
legfiatalabb részlege.

IW: De a türelemről is sokat tanultunk:

MW: hogyan kezeljük a zavaros helyzeteket,

IW: az irányításról,

MW: a csapatmunkáról,

IW: a barátságról,

MW: sokat tanultunk
a Balin élőkről és kultúrájukról

IW: és az elkötelezettség fontosságáról.

MW: Nem mindig könnyű.

Néha körülményes összehozni egy előadást.

IW: De tavaly pont ezen dolgoztunk.

Indiába mentünk előadást tartani,

és a szüleink elvittek minket

Mahatma Gandhi régi otthonába.

Megismertük az éhségsztrájk erejét,

amivel elérte a céljait.

Igen, a tárlatvezetés végén,

amikor találkoztunk a szüleinkkel,

mindketten úgy döntöttünk,

"Éhségsztrájkba fogunk!"

(Nevetés)

MW: Valószínűleg sejtik,
milyen arcot vágtak.

Jó sokáig kellett őket győzködnünk,

és nemcsak őket,

hanem a barátokat meg a tanárokat is.

Isabel és én ezt komolyan gondoltuk.

Úgyhogy kerestünk egy szakembert,

és egyezséget kötöttünk,

hogy nem eszünk egész nap napkeltétől
napnyugtáig, amíg Bali kormányzója

bele nem egyezik, hogy találkozzon velünk,

hogy a műanyagszatyrok
visszaszorításáról beszéljünk.

IW: A "mogak makan",
ahogy mi indonéz nyelven hívjuk

az éhségsztrájkot, elkezdődött.

Az egészet a közösségi médiában hirdettük,

és már a második napon

kijött a rendőrség hozzánk s a suliba is.

Mit csinál ez a két lány?

Tudtuk, hogy nem a legjobb
színben tüntetjük fel

a kormányzót ezzel az éhségsztrájkkal,

le is tartóztathattak volna,

na, de legalább működött!

24 órával később

értünk jöttek a sulihoz,

és a kormányzó elé kísértek minket.

MW: Ott állt,

(Taps)

várta, hogy beszélhessünk,

segítőkész volt, hálás a fáradozásunkért,

amivel Bali szépségéért
és környezetéért dolgozunk.

Aláírt egy fogadalmat,

hogy segít Bali polgárainak
nemet mondani a szatyrokra.

Most barátok vagyunk,

és rendszeresen

emlékeztetjük őt és csapatát az ígéretére.

Csakugyan,

nemrég nyilatkozatban azt vállalta,

hogy 2018-ra eltűnnek
Baliról a műanyagszatyrok.

(Taps)

IW: Bali repterén egyik ottani támogatónk

hivatalosan kezdeményezte, hogy a 2016-ra
szabaduljanak meg a műanyagszatyroktól.

MW: "Ne adj ingyenes műanyagszatyrot,

hozz magaddal újrahasználhatót!"

ez az új felhívásunk, hogy megváltoztassuk
az emberek felfogását.

IW: Erről szól

a jelenlegi "Egy sziget – egy hang"

elnevezésű rövidtávú kampányunk.

Teszteljük és listázzuk a magukat
műanyagszatyor-mentesnek nevező

boltokat és éttermeket,

kirakjuk ezt a matricát a bejáratukra,

és közzétesszük a nevüket
a közösségi médiában

és néhány fontosabb helyi magazinban is.

Ez pedig

rossz fényben tünteti fel azokat,
amelyeknél nincs matrica.

(Nevetés)

MW: Tehát, miért is meséljük el
önöknek ezt az egészet?

Részben, mert büszkék vagyunk mindarra,

amit eddig sikerült elérnie

a csapatunknak.

De azért is, mert útközben rájöttünk,

hogy a gyerekek képesek a cselekvésre.

Képesek vagyunk változtatni.

Isabel és én csak 10 és 12 évesek voltunk,

amikor belefogtunk ebbe.

Sosem volt üzleti tervünk,

kidolgozott stratégiánk,

vagy mögöttes szándékunk,

csak az ötlet a szemünk előtt

és egy csapatnyi együttműködő barát.

Csak tenni akartunk valamit,
mielőtt a szatyrok

elárasztják és megfojtják
gyönyörű otthonunkat.

A gyerekekben végtelen az energia

és ott az inspiráció, hogy ők legyenek
a változás a világban.

IW: Üzenjük az összes gyereknek ebben
a szép, de kihívást jelentő világban:

Mutassátok meg nekik!

Legyetek ti a változás!

Nem állítjuk, hogy könnyű lesz.

De végül megéri majd.

Gyerekként csak a világ
népességének 25%-át tesszük ki,

de a jövő 100%-a mi vagyunk.

MW: Még rengeteg tennivalónk van,

de nem fogunk leállni,

amíg Bali repterén nem ez az első kérdés:

Együtt: "Üdvözöljük Balin,

van elvámolni való műanyagszatyra?

(Nevetés)

(Szanszkritul) Om shanti shanti shanti om.

Köszönjük.

(Taps)