Kezeljük az erőszakot úgy, mint egy fertőző betegséget

Gary Slutkin, orvos egy évtizeden át dolgozott a tuberkulózis, a kolera és az AIDS járványok elleni küzdelemben Afrikában. Amikor visszatért az Egyesült Államokba, azt gondolta, maga mögött hagyhatja a kegyetlen járványhalálokat. De aztán elkezdte alaposabban vizsgálni a fegyveres erőszakot, és felfigyelt arra, hogy az a fertőző betegségek mintájára terjed. Merőben eltérő megközelítését láthatjuk egy olyan problémának, amelyet túl sok közösség természetesnek fogadott el. Annyi járvány hatását tudtuk már befolyásolni, mondja Slutkin, és ugyanezt el tudjuk érni az erőszaknál is. (A felvétel a TEDMED-en készült.)

Orvos vagyok, fertőzéstan szakirányon tanultam,

és a képzésem után

Szomáliába költöztem

San Franciscóból.

És így köszönt el tőlem

a fertőző osztály vezetője

a San Francisco-i Közkórházban:

"Gary, ez a legnagyobb hiba, amit valaha is elkövetsz".

De egy menekültügyi helyzetbe csöppentem,

ahol egymillió menekült volt 40 táborban,

és hatan voltunk orvosok.

Sokféle járvány volt ott.

Az én feladataim nagyrészt a

tuberkulózissal függtek össze,

aztán lecsapott ránk egy kolerajárvány.

Így a tuberkulózis

és a kolera terjedésének

megállításáért voltam felelős.

Annak érdekében, hogy ezt meg tudjuk tenni,

az egészségügyi dolgozók korlátozott száma miatt,

természetesen menekülteket
kellett toboroznunk, akikből

az egészségügyi dolgozók specializált,
új kategóriája jött létre.

Három évig tartó, Szomáliában végzett munka után

felvettek az Egészségügyi Világszervezethez

és beosztottak az AIDS munkacsoportba.

Elsődleges felelősségem Uganda volt,

de dolgoztam Ruandában, Burundiban,

és Zairében is -- most Kongó a neve --,

Tanzániában, Malawiban és több más országban.

A kinti utolsó megbízatásom
egy egység vezetése volt,

amit intervenciófejlesztésnek neveztek,

és az intervenciók kifejlesztéséért volt felelős.

10 évnyi külföldi munka után

kimerültem.

Már alig maradt erőm.

Egyik ország után a másikba utaztam.

Érzelmileg elszigeteltnek éreztem magam.

Haza akartam jönni.

Sok halált láttam,

főleg járványhalált,

és a járványhalál, az más érzés.

Tele van pánikkal és félelemmel,

hallottam a nőket jajgatni és sírni

a sivatagban.

Haza akartam jönni és szünetet tartani,

és talán újrakezdeni.

Nem volt tudomásom semmilyen járványproblémáról

Amerikában.

Tulajdonképpen, nem volt tudomásom
semmilyen problémáról Amerikában.

Tulajdonképpen -- tényleg így volt.

És tulajdonképpen elmentem meglátogatni a barátaimat

és észrevettem, hogy van vizük,

ami épp a lakásukba van bevezetve.

Hányan voltak már Önök közül ilyen szituációban?

(Nevetés)

És néhány barátomnál, tulajdonképpen soknál

a víz több mint egy helységbe volt bevezetve.

És azt is észrevettem, hogy tekerik

azt a kis hőmérsékletszabályozó eszközt,

hogy megváltoztassák a lakásuk hőmérsékletét

egy-két fokkal.

Most már én is ezt teszem.

És tényleg nem tudtam, hogy mihez kezdjek,

de a barátaim elkezdtek mesélni nekem

gyerekekről, akik lőfegyverrel
más gyerekekre lövöldöznek.

És feltettem a kérdést, hogy

mit tesztek ez ellen?

Mit tesztek Amerikában ez ellen?

Két alapvető magyarázat

vagy ötlet volt jellemző.

Az egyik a büntetés.

Erről már hallottam korábban.

Mi, akik dolgoztunk viselkedési szakterületen,

tudtuk, hogy a büntetés olyasmi, amit vitatnak,

de egyúttal túl is értékelnek.

Nem fő mozgatórugója a viselkedésnek,

és nem fő mozgatórugója a viselkedés
megváltozásának sem.

Ezen kívül, a büntetés emlékeztetett engem

a hajdani járványokra,

amiket korábban teljesen félreértettek,

mert a tudomány akkor még nem volt jelen,

pestis járvány,

vagy tifusz vagy lepra,

ezeknél a jellemző elképzelés az volt, hogy

rossz emberek voltak, vagy rossz testnedveik
voltak vagy rossz volt a levegő,

és az özvegyeket körbevonszolták az várárok mentén

és a börtönök is a megoldás részei voltak.

A másik magyarázat, vagy inkább

megoldási javaslat,

hogy hozzuk rendbe mindezeket:

az iskolákat, a közösséget, az otthonokat, a családokat,

mindent.

És erről is hallottam már korábban.

Úgy neveztem ezt, hogy a "minden"-elmélet.

vagy EOE: Minden a földön.

De arra is rájöttünk

más folyamatok és problémák kezelésekor,

hogy néha nem szükséges mindent kezelni.

És hát az volt az érzésem,

hogy itt egy óriási szakadék tátong.

Az erőszak problémájával kudarcot vallottunk.

és történelmileg ugyanez a helyzet

sok más területen.

A hasmenéses betegségekkel kudarcot vallottunk

A maláriával kudarcot vallottunk.

Gyakran újra kell gondolni egy stratégiát.

Nem mintha lett volna ötletem, hogy mi legyen az,

de volt egy megérzés, hogy tennünk kell

valamit új típusú munkatársakkal,

valamit, ami a viselkedés
megváltoztatására irányul,

valamit, ami a közoktatásra irányul.

Elkezdtem kérdéseket feltenni

és kutatni a szokásos dolgokat,

amiket korábban is vizsgáltam,

például, hogy mit mutatnak a térképek?

Mit mutatnak a grafikonok?

Mit mutatnak az adatok?

És az erőszaktérkép

a legtöbb amerikai városban

a következőt mutatta.

Kolóniák rajzolódtak ki.

Ez emlékeztetett engem azokra
a kolóniákra, amelyeket

fertőző járványoknál láttunk,

például a koleránál.

Aztán megnéztük a térképeket

és a térképeken a görbék

tipikus hullámzása volt látható,

mert minden járvány

többféle járvány kombinációja.

Így hasonlított a fertőző járványok térképére.

Ekkor megkérdeztük,

mi az, ami igazán előrevetít egy erőszakos esetet?

És kiderült, hogy egy erőszakos eset

legnagyobb kiváltó oka egy korábban
előforduló erőszakos eset.

Ami szintén úgy hangzik, mint
amikor van egy influenza eset,

valaki továbbadta valakinek
az influenzát vagy megfázást,

vagy, hogy a tuberkulózis
legnagyobb kockázati tényezője

a TBC-vel való érintkezés.

Azt látjuk tehát, hogy az erőszak, bizonyos módon,

úgy viselkedik, mint egy fertőző betegség.

Tudjuk ezt egyébként

az általános tapasztalatainkból is,

vagy újságban megírt, erőszak terjedéséről

szóló történetekből, melyek oka verekedés,

bandaháborúk, polgárháborúk,

sőt még fajirtások is.

Ugyanakkor van azért jó hír is ezzel kapcsolatban,

mert van rá mód, hogy megállítsuk a járványokat,

és igazából csak három teendő van,

hogy megállítsuk a járványokat,

és az első, hogy megakadályozzuk a továbbadást.

Ahhoz, hogy megakadályozzuk a továbbadást,

ki kell nyomozni és meg kell találni az első eseteket.

Más szavakkal, a tbc-hez az kell,
hogy találjunk valakit,

aki aktív tbc-s, aki megfertőz másokat.

Érthető?

Ezt speciális munkatársak végzik.

Erre a konkrét problémára

létrehoztunk egy új munkatársi kategóriát,

ők, mint a SARS-munkatársak

vagy, mint akik felkutatják a madár-influenzavírust,

megtalálhatják az első eseteket.

Ez esetben, olyan valakit, aki nagyon mérges,

mert valaki ránézett a barátnőjére,

vagy tartozik neki,

és találhatunk munkatársakat és kiképezhetjük őket

erre a specializált feladatra.

A másik teendő, természetesen,

megelőzni a további terjedést,

azaz, meg kell találnunk azokat,
akik veszélyeztetettek,

de feltehetően nem fertőznek azonnal,

mint valaki egy enyhébb lefolyású tbc-vel,

vagy valaki, aki csak mászkál a peremkerületekben,

de ugyanabban a csoportban,

és szükséges, hogy bizonyos módon

őket is kezeljék,

különös tekintettel a sajátos betegségfolyamatra.

A harmadik rész pedig, hogy
változtassunk a normákon,

azaz, egy sor közösségi tevékenységen,

újjáalakítás, oktatás

és mindebből létrejön az úgynevezett

csoportimmunitás.

E tényezők kombinációjával

tudtuk az AIDS járványt Ugandában

sikeresen megállítani.

Ezért azt határoztuk el 2000-ben,

hogy mintegy adaptáljuk mindezt

új munkatársi kategóriák bevonásával,

az elsők az erőszak-megszakítók lettek.

Aztán pedig mindezt alkalmaztuk,

egy peremkerületben,

abban, ami a legrosszabb rendőrkerület volt

az Egyesült Államokban abban az időben.

Tehát, erőszak-megszakítók ugyanabból a csoportból toborozva,

hitelesség, bizalom, hozzáférés,

éppúgy, mint az egészségügyi
dolgozóknál Szomáliában,

de egy más feladatkörre kialakítva,

kiképezve a meggyőzésre,

emberek megnyugtatására, időnyerésre,
dolgok rendbetételére.

Aztán egy másik munkatársi kategória

a segítő munkatársak, akik lehetőleg

terápián tartják az embereket 6-24 hónapig.

Ahogy a tbc-nél is, de a cél a viselkedésváltozás.

Aztán egy sor közösségi tevékenység

a normák megváltoztatásáért.

Nos, az első kísérletünk

67%-os csökkenést eredményezett

a lövöldözések és gyilkosságok előfordulásában

West Garfield-ben, Chicago peremkerületében.

(Taps)

És ez szép dolog volt

maga a peremkerület számára is,

először 50-60 napig, aztán 90 napig,

aztán sajnos, újra volt egy lövöldözés

újabb 90 nap múlva,

és az anyukák kint mászkáltak délután.

Használták a parkokat, amelyeket
korábban nem használtak.

A nap kisütött. Mindenki boldog volt.

De természetesen a finanszírozók
azt mondták: "Várjunk csak,

csináljuk meg újra!"

És így szerencsére újból kellett

támogatást szereznünk, hogy
megismételjük ezt a gyakorlatot

és íme az egyik az újabb négy peremkerületből,

ahol 45 %-os csökkenés volt a lövöldözések
és gyilkosságok előfordulásában.

És azóta, ezt 20 alkalommal

ismételtük meg.

Voltak független értékelések,

amelyeket támogatott az Igazságügyi Minisztérium,

valamint a CDC, ezeket Johns Hopkins készítette,

és 30-50 %-os, valamint
40-70 %-os csökkenést mutattak

a lövöldözések és gyilkosságok előfordulásában,

az új módszernek köszönhetően.

Valójában három ilyen független

értékelés volt ez idáig.

Sok figyelmet kaptunk ennek eredményeképpen,

beleértve, hogy címlaptörténetet írt rólunk

The New York Times' Sunday magazin.

Az Economist 2009-ben

azt írta, hogy ez az "a megközelítés, ami előtérbe fog kerülni."

Még egy film is készült a munkánkat körbejárva.

[The Interrupters]

Mindazonáltal, ne bízzuk el magunkat,

mert sok ember nem értett egyet

azzal, ahogy mi viszonyulunk ehhez.

Sok kritikát kaptunk,

sok ellenkezést,

sok ellenzőt.

Más szavakkal, hogy érted azt, hogy egészségügyi probléma?

Hogy érted azt, hogy járvány?

Hogy érted azt, hogy nem rossz fiúk?

És egész iparágak léteznek

a rossz emberek kezelésére.

Hogy érted azt, hogy bevonni olyanokat,

akiknek van hátterük?

Az üzleti barátaim azt mondták:

"Gary, téged rettenetesen kritizálnak.

Valamit biztosan jól csinálsz."

(Nevetés)

A zenész barátaim hozzátették azt a szót, hogy "haver".

Egyébként ráadásul

ott volt ez a probléma,

még amiatt is élesen kritizáltak minket,

hogy nem foglalkozunk az
összes többi problémával.

De azért képesek voltunk kezelni a maláriát,

és csökkenteni a HIV terjedését, csökkenteni
a hasmenéses betegségek terjedését

olyan helyeken, ahol szörnyű a gazdasági helyzet,

anélkül, hogy meggyógyítottuk volna a gazdaságot.

Tehát, tulajdonképpen az a helyzet, hogy

bár van némi ellenkezés,

a mozgalom nyilvánvalóan fejlődik.

Sok egyesült államokbeli nagyváros,

köztük New York, Baltimore,

Kansas City,

ezek egészségügyi igazgatása
működteti ezt a programot.

Chicago-ban és New Orleans-ban,
az egészségügyi igazgatásuknak

nagy szerepe van ebben.

Az ügyet most jobban felkarolja
az igazságszolgáltatás,

mint évekkel ezelőtt.

Traumaközpontok és kórházak

veszik ki részüket a siker érdekében.

Az USA polgármestereinek konferenciája

nemcsak a megközelítést támogatta,

hanem a konkrét modellt is.

Ahol igazán befogadták, még gyorsabban is,

az a nemzetközi környezet,

például 55 %-os csökkenés volt

az első peremkerületben, Puerto Rico-ban

vagy például most kezdődnek az
"erőszak-megszakítások" Hondurasban,

vagy például a stratégiát alkalmazták Kenyában,

a mostani választásokon,

vagy például 500 "erőszak-megszakítás" történt Irakban.

Tehát az erőszak úgy reagál, mint egy betegség,

valamint úgy viselkedik, mint egy betegség.

Tehát az elméletet, bizonyos módon,

tulajdonképpen alátámasztja a kezelés.

És nemrég az Institute of Medicine

közzétett egy műhelytanulmányt,

amely átvizsgált néhány adatot,

köztük az idegtudomány adatait,

hogy valójában hogyan történik
a probléma továbbadása.

Úgy gondolom, hogy ez jó hír,

mert alkalmat nyújt arra,

hogy kilépjünk a középkorból,

ahol, érzésem szerint ez
a terület volt mostanáig.

Alkalmat ad arra, hogy
megfontoljuk a lehetőséget,

hogy a börtönöket felcseréljük

játszóterekre és parkokra,

és megfontoljuk a lehetőséget,

hogy a peremkerületeinkkel szomszédi
viszonyba kerüljünk,

és teret adjunk egy új stratégiának,

új módszerek sorának, új munkatársak sorának:

a tudomány, bizonyos módon felváltja a moralitást.

És az érzelmektől való elmozdulás

a legfontosabb része a megoldásnak,

a tudomány felé, amely a
megoldás fontosabb része.

Nos hát, nem akartam én
ezzel előjönni egyáltalán.

Úgy volt, hogy

akartam egy kis szünetet,

aztán néztünk térképeket,
néztünk grafikonokat,

feltettünk néhány kérdést,

kipróbáltunk néhány eszközt,

amiket tulajdonképpen már
sokszor használtak korábban

más dolgokra.

Ami engem illet, menekülni akartam

a fertőző betegségektől,

és nem tettem.

Köszönöm.

(Taps)