El tudjuk kerülni a világvégét?

Az emberiség nélküli, posztapokaliptikus Föld csupán a sci-fi filmek témájának tűnhet. Ebben a rövid, meglepő előadásban azonban Lord Martin Rees arra késztet minket, hogy gondolkozzunk el a valós, emberiséget fenyegető veszélyekről: természeti és embertől származó fenyegetésekről, melyek teljesen kiirthatnak minket. Az emberi faj aggódó tagjaként teszi fel a kérdést: Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

10 évvel ezelőtt írtam egy könyvet

"Utolsó évszázadunk?" címmel,
így, kérdőjellel a végén.

A kiadó levette a kérdőjelet. (Nevetés)

Az amerikai kiadó átírta a címet

"Utolsó óránk"-ra.

Az amerikaiak szeretik rögtön tudni,
miről van szó.

(Nevetés)

Témám az volt,

hogy a Föld 45 millió évszázada létezik,

de ez a mostani különleges.

Most van először az emberi faj kezében

a bolygó jövője.

A földtörténetben szinte mindig

a természet volt a fenyegető erő:

betegségek, földrengések, aszteroidák, stb.

De most mi jelentjük a legnagyobb veszélyt.

Nem csak az atomkatasztrófákról van szó.

Összekapcsolt világunkban

egy hálózati összeomlás
azonnal továbbterjed;

egy járványt napok alatt
elterjesztenek a légiutasok;

és a közösségi hálón szó szerint
fénysebességgel terjednek

az álhírek és a pánik.

Túl sokat aggódunk kis dolgok miatt--

valószínűtlen légikatasztrófák,
rákkeltő anyagok az ételben,

sugárzási értékek, és a többi--

de politikusainkkal együtt
teljes tagadásban vagyunk

a várható katasztrófákat illetően.

A legrosszabb, szerencsére,
még nem történt meg.

Lehet, hogy nem is fog.

De ha egy esemény potenciálisan végzetes,

akkor érdemes jelentős
figyelmet fordítani arra,

hogy megelőzzük, még akkor is,
ha kicsi az esély rá, hogy bekövetkezik.

Mint ahogy a házunkra is kötünk biztosítást.

Ahogy egyre fejlettebb
és ígéretesebb a tudomány,

úgy növekszik egyre a velejáró kockázat is.

Egyre sérülékenyebbek vagyunk.

Pár tíz éven belül

milliók fognak hozzáférni

gyorsan fejlődő biotechnológiákhoz,

mint ma a kibertechnológiához.

Freeman Dyson TED előadásában

megjósolta, hogy a jövő gyermekei
úgy fognak új organizmusokkal játszani,

mint mi annak idején a kémcsövekkel.

Lehet, hogy ez már majdnem sci-fi,

de ha csak egy része is beteljesedik,

az a környezetünket és egész fajunkat

kétségkívül érinteni fogja.

Például van pár radikális környezetvédő,

akik szerint jobb lenne
a bolygó, Gaia számára,

ha kevesebben lennénk mi emberek.

Mi történik, ha ők is hozzáférnek majd

szintetikus biológiai technológiákhoz

majd 2050 környékén, mint mindenki más?

Addigra más sci-fi rémálmok is

valóra válhatnak:

egyszerű robotok elszabadulnak,

vagy a hálózat saját tudatára ébred,

és fenyegetést jelent
mindannyiunkra nézve.

Tudunk-e ilyen veszélyek ellen
szabályozással védekezni?

Mindenképpen törekedni kell rá,

de ezek a törekvések annyira
elterjedtek és versenyképesek,

és annyira a kereskedelmi érdek hajtja őket,

hogy bármi, ami megvalósítható,
meg is fog valósulni,

mindenféle szabályzás ellenére.

Olyan ez, mint a drogtörvények:
próbáljuk kordában tartani, de nem megy.

A globális falunak is meglesz
a saját bolondja,

ráadásul messzire elér majd a keze.

Ahogy a könyvemben is említettem,

rögös lesz az utunk ebben az évszázadban.

Lehetnek visszaesések a társadalomban--

akár 50%-os, jelentős visszaesés is.

De vannak-e olyan várható események,

amik még súlyosabbak,

és akár az életet is eltörölhetik?

Amikor egy új részecskegyorsítót
állítottak üzembe,

páran aggódva kérdezték,

felrobbanthatja-e majd a Földet,

vagy szétszaggathatja-e az űrt?

Szerencsére volt mivel megnyugtatni őket.

Én és sokan mások is rámutattunk,

hogy ugyanezek a kísérletek

már csilliószor lejátszódtak a természetben

a kozmikus sugarak ütközésekor.

Ám a tudósoknak valóban
óvatosnak kell lenniük,

amikor olyan kísérleteket végeznek,

amikre a természetben nincs példa.

A biológusok nem engedhetnek szabadjára

génmanipulált kórokozókat.

Egyébként az, hogy kerüljük

a végzetes következményekkel járó
katasztrófák témáját,

egy filozófiai és etikai kérdéssel függ össze,

mégpedig ezzel:

Tételezzünk fel két esetet.

"A" esetben az emberiség 90%-a kihal.

"B" esetben mind a 100%.

Mennyivel rosszabb a "B" eset, mint az "A"?

Vannak, akik azt mondanák, 10%-kal.

A létszámveszteség 10%-kal több.

Szerintem a "B" eset
összehasonlíthatatlanul rosszabb.

Csillagászként nem hiszem,

hogy mi emberek jelentjük
a történet végét.

A Napnak 5 milliárd éve van még hátra,

a világegyetem örökké tarthat,

tehát egy emberiség utáni evolúció

itt a Földön vagy máshol, távol,

akár olyan hosszan eltarthat,
mind az idáig vezető

darwini folyamat,
és még csodálatosabb is lehet.

A jövőbeni evolúció
sokkal gyorsabb lesz majd

a technológiai időskálán,

mint a természeti időskálán.

Tekintve, hogy magas a tét,

a legcsekélyebb esélyét sem
fogadhatjuk el annak,

hogy az emberiség kihalása rövidre zárja

ezt a hatalmas lehetőséget.

Némely előrevetített végkimenetel

talán túl fantáziadús,

de mások nyugtalanítóan valószerűek.

Fontos tétel, hogy az "ismeretlen"

nem ugyanaz, mint a "valószerűtlen".

A cambridge-i egyetemen induló
kutatóközpontunk is

azt vizsgálja, hogyan tudnánk elkerülni

az életet fenyegető veszélyeket.

Úgy tűnik, csak pár embernek fontos,

hogy a kihalással fenyegető
katasztrófákat kutassa.

Minden segítségre szükségünk van,

mert mi vagyunk ennek a különleges

kék bolygónak az őrei a hatalmas kozmoszban,

egy bolygónak,
amire 50 millió évszázad vár még.

Ne veszélyeztessük ezt a jövőt.

Szeretném egy Peter Medawartól származó

idézettel befejezni, ami így hangzik:

"Az emberiségért szóló harangok olyanok,

mint a kis harangok az alpesi teheneken.

A saját nyakunkban lógnak,

és a mi hibánk, ha nem csilingelnek

édesen szóló dallamot."

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)