Minimization of Total Industry Costs of Production
-
Not Synced♪ [zene] ♪
-
Not Synced- [Alex] Ebben a fejezetben visszatérünk a láthatatlan kézhez.
-
Not SyncedMegmutatjuk néhány figyelemreméltó tulajdonságát
-
Not Synceda versenyképes piacoknak, azon tulajdonságokat,
-
Not Syncedamelyek termékei az emberi cselekvésnek, de nem az emberi tervezésnek.
-
Not SyncedEzen tulajdonságok egyike sem nem kivitelezett, sem nem szándékos,
-
Not Syncedtalán nem is érthető a piac résztvevői számára.
-
Not SyncedÉs még a láthatatlan kézen keresztül is
-
Not Syncedspontán kialakul végül egy spontán rend,
-
Not Syncedmelyben ezek a kívánatos tulajdonságok az eredmények.
-
Not SyncedVessünk egy pillantást.
-
Not SyncedTehát, a kontextushoz, hívjuk vissza
-
Not Synceda korábbi fejezetből tanultakat a piacokról,
-
Not Syncedmelyek összekötnek és koordinálják a cselekvéseket az egész világon.
-
Not SyncedGondolj a rózsára és azokra a koordináló tevékenységekre,
-
Not Syncedamelyek szükségesek voltak a friss rózsa kiszállításához
-
Not Syncedaz ajtódig Valentin napra.
-
Not SyncedAzt is megtanultunk, hogy az ár egy jelzés,
-
Not Syncedmely ösztönzésbe van csomagolva.
-
Not SyncedAmi azt jelenti hogy az ár jelzés arról, hogy mely felhasználásokban van az erőforrásoknak magasabb értéke
-
Not Syncedés gondoskodik egy ösztönzésről az erőforrások mozgósításához
-
Not Syncedezen nagyobb értékű felhasználása érdekében.
-
Not SyncedSzintén tanultunk arról, hogy a cégek, maximálják nyereségüket azáltal,
-
Not Syncedhogy két dolgot tesznek:
-
Not Syncedelsősorban olyan mennyiséget termelnek,
-
Not Syncedahol az ár egyenlő a határköltséggel.
-
Not SyncedMásodsorban: belépve az iparágba, amikor az nyereséget termel,
-
Not Syncedamikor az ár magasabb, mint az átlagköltség,
-
Not Syncedés kilépni az iparágból mikor az veszteséges,
-
Not Syncedamikor az ár alacsonyabb az átlagköltségnél.
-
Not SyncedEz a fejezet arról szól, hogy összekapcsolja
-
Not Synced, összehozza ezeket a gondolatokat.
-
Not SyncedMegmutatjuk, hogy a versenypiacoknak
-
Not Syncedkét számottevő láthatatlan kéz-tulajdonsága van.
-
Not SyncedElőször: a versenypiacok kiegyensúlyozzák a termelést
-
Not Synceda cégeken keresztül egy iparágban,
-
Not Syncedtehát a teljes ipari költség minimalizált
-
Not Syncedminden adott megtermelt mennyiségében.
-
Not SyncedMásodszor: a belépési és kilépési döntések kiegyensúlyozzák a termelést
-
Not Synceda különböző iparágakon át,
-
Not Syncedhogy a termelés teljes értéke maximalizálódik.
-
Not SyncedÉs elmagyarázni mindezeket sorra.
-
Not SyncedHogy megmutassuk, hogyan minimalizálja a láthatatlan kéz a teljes iparág költségeit,
-
Not Syncedazzal kezdjük, amivel egy teljesen különböző problémának tűnik.
-
Not SyncedTegyük fel, hogy neked van két farmod
-
Not Syncedés termelni szeretnél 200 véka kukoricát
-
Not Synceda lehető legkisebb költséggel.
-
Not SyncedHogyan csinálod? Nos, nézve ezt a két határköltség-görbét, talán azzal érvelsz, hogy mióta a termelés költsége minden kukoricamennyiségnél alacsonyabb a 2-es farmon, mint az 1-es farmon, akkor talán a legjobb, amit tehetsz, hogy mind a 200 egységet a 2-es farmon termeled meg. Megmutatom, hogy ez miért hibás. Nos, emlékezzünk, hogy leolvashattuk az N-edik egység kukoricatermelési költségét, mint a határköltség-görbe magasságát az adott egységnél. Tehát itt a termelési költsége a 200-adik egység kukoricának.Most képzeld el, hogy mind a 200 egységet a 2-es farmon termelted. Most mutassunk egy alacsonyabb költségű utat a 200 egység megtermeléséhez. Például, tegyük fel termeltél 25-el kevesebb egységet a 2-es farmon, a költséged le fog esni az A-tartományban. Most persze 25 egységgel kevesebbet termelsz, tehát, hogy csökkentsd a termeléskiesést, 25 egységgel többet kell termelned az 1-es farmon. Jegyezd meg, hogy azért, hogy 25 egységet termelj az 1-es farmon, a költségeid felmennek a B-tartományba. Most itt a kulcspont. Az A-terület nagyobb, mint a B. Más szóval átváltva a költségeket az egyik farm magas határköltségéről a másik farm alacsony határköltségére, nagyobb mértékben csökkentetted a költségeidet mint amilyen mértékben növelted. Valójában megtakarításokat hoztál létre a C-területen, ami a különbség. Most ha követjük ezt a logikát, következik, hogy valahányszor a határköltség az egyik farmon magasabb, mint a határköltség a másik farmon, pénzt takaríthatsz meg, erőforrásokat takarítasz meg a termelés átirányításával onnan, ahol a határköltség magas, oda, ahol a határköltség alacsony. Most mit jelent ez, ha minimalizálni akarod a teljes termelési költséget? A logikából, amit adtunk, következik, hogy ha minimalizálni akarod a teljes termelési költséget,
-
Not Syncedegyensúlyba kell hoznod a termelést a két farmon, úgy, hogy a határoköltség a két
-
Not Syncedfarmon egyenlő legyen. Ebben az esetben 160 egység a 2-es framról és 40 egység az 1-es farmról.
-
Not SyncedIsmét: csak gondold el, ha ez nem így lenne. Ha a határköltsége
-
Not Synceda termelésnek a 2-es farmon magasabb lenne, mint az 1-es farmon, akkor mindig csökkenthetnéd
-
Not Synceda költségeid kevesebb termék előállításával a 2-es farmon és többel az 1-es farmon. De természetesen
-
Not Synceda fordítottja is igaz. Ha a határköltség az 1-es farmon magasabb lenne, mint a 2-esen,
-
Not Syncedkevesebbet szeretnél termelni az 1-es farmon és többet a 2-esen. Tehát a
-
Not Syncedmódja, hogy minimalizáld a teljes termelési költséged, hogy úgy termelj, hogy a termelési
-
Not Syncedhatárköltséged, mindkét farmon egyenlő legyen. Most vegyünk fontolóra egy bonyolultabb
-
Not Syncedproblémát. Tegyük fel, hogy Pat farmja a nyugati partvidéken van, és Alex farmja
-
Not Syncedezer mérföldnyire, a keleti partvidéken. És feltételezhetjük, hogy egyik sem tudja
-
Not Synceda határköltségét ennek a két farmnak. Most a probléma majdnem lehetetlennek tűnik.
-
Not SyncedHogyan tudnánk elosztani a termelést a két farm között úgy, hogy minimalizáljuk a teljes
-
Not Syncedköltséget, mikor senki sem tudja a határköltségét a két farmnak? Nyilván egy központi
-
Not Syncedtervezőnek sem lenne elegendő információja megoldani ezt a problémát. És ugyanakkor a piac
-
Not Syncedmegoldja a problémát. Mert akkor is, ha senki sem ismeri a határköltségét
-
Not Syncedmindkét farmnak, Pat ismeri a saját farmjának a határköltségét. Alex ismeri
-
Not Synceda saját farmjának a határköltségét. És mindketten tudják a kukorica árát. Most
-
Not Syncedgondoljuk át, mit tesz Pat a nyereség maximalizálása érdekében? Pat úgy maximalizálja nyereségét, hogy olyan mennyiséget
-
Not Syncedtermel, amelynek ára egyenlő Pat határköltségével. Alex szintén azt választja
-
Not Syncedhogy maximalizálja a nyereséget olyan mennyiség előállításával, melynek ára egyenlő Alex
-
Not Syncedhatárköltségével.
-
Not SyncedÉs mióta a kukorica ára ugyanannyi mindkettőjüknek, automatikusan A
-
Not Syncedazt választják, hogy úgy helyezik ki a termelést a két farmjukon, hogy a marginális költség
-
Not SyncedPat farmján egyenlő Alex farmjának határköltségével. É a termelés
-
Not Syncedautomatikusan kihelyezett úgy, hogy minimalizálja a teljes költségeket. Most jegyezzük meg, hogy sem Pat,
-
Not Syncedsem Alex nem szándékozik, vagy nem érti ezt az eredményt. Csak a piac
-
Not Syncedműködése által, a láthatatlan kézen keresztül történik, hogy
-
Not Synceda gyártás automatikusan feloszlik a két farm között úgy, hogy minimalizálja a teljes
-
Not Syncedtermékelőállítási költséget. Nézzük, mi történik, ha az ár változik. Amint az ár
-
Not Syncedváltozik, úgy változik a termelés megosztása is a két farm között
-
Not Syncedazon módon, amely a teljes ipari költségeket minimalizálja. Ez egy igazán figyelemre méltó
-
Not Syncederedmény, éspedig egy olyan, melyet az ember talán nem sejtett a közgazdaság
-
Not Syncedkifejlődése és a láthatatlan kéz megfigyelésének képessége előtt.
-
Not SyncedTehát összegezzük a láthatatlan kéz első tulajdonságát. Egy versenyképes piacon, ahol N
-
Not Syncedszámú cég van, minden cég ugyanazokkal a piaci árakkal szembesül. Ahhoz, hogy maximalizálja a profitot, minden cég
-
Not Syncedigazítja a termelését és a kimenetet, míg az ár egyenlő nem lesz annak a cégnek
-
Not Synceda határköltségével.
-
Not SyncedEzért, a következő állítás igazzá válik. Az ár egyenlő az első
-
Not Syncedcég határköltségével, am egyenlő a második cég határköltségével, ami
-
Not Syncedegyenlő az N cég határköltségével. Mivel ezek a határköltségek mind ugyanazok, a teljes
-
Not Syncedtermelés ágazati költségei minimalizáltak - figyelemreméltó eredmény, amit a láthatatlan
-
Not Syncedkéz okoz. Következőben a láthatatlan kéz kettes számú tulajdonságát nézzük.
-
Not Synced- [Narrátor] Ha tesztelnéd magad, kattints a kvízkérdésekre, vagy ha
-
Not Syncedkész vagy továbblépni, kattints a következő videóra.
-
Not Synced♪ [zene] ♪
- Title:
- Minimization of Total Industry Costs of Production
- Description:
-
This section connects several ideas covered in previous videos about the price system and profit maximization. In this video, we begin to understand two basic functions of the Invisible Hand. In competitive markets, the market price (with the help of the Invisible Hand) balances production across firms so that total industry costs are minimized. Competitive markets also connect different industries. By balancing production, the Invisible Hand of the market ensures that the total value of production is maximized across different industries. We’ll use the example of minimizing total costs of corn production, and demonstrate our findings through several charts.
Microeconomics Course: http://mruniversity.com/courses/principles-economics-microeconomics
Ask a question about the video: http://mruniversity.com/courses/principles-economics-microeconomics/minimizing-industry-costs-production-invisible-hand#QandA
Next video: http://mruniversity.com/courses/principles-economics-microeconomics/creative-destruction-definition-elimination-principle
- Video Language:
- English
- Team:
- Marginal Revolution University
- Project:
- Micro
- Duration:
- 09:06
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production | ||
loki_csa edited Hungarian subtitles for Minimization of Total Industry Costs of Production |