A tenger legmélyebb mélységeinek másvilági lényei - Lidia Lins

A teljes lecke megtekinthető itt: http://ed.ted.com/lessons/the-otherworldly-creatures-in-the-ocean-s-deepest-depths-lidia-lins

Az óceánnak körülbelül 60 százaléka egy hideg és sötét régió, ami 11.000 méter mély. Ezt a részt mélyóceánnak nevezzük, és bár a bolygó egy barátságtalan és távoli csücskének tűnik, mégis ez a Föld egyik legnagyobb élőhelye. Lidia Lins tanulmányozza, hogyan él ez a sok faj ebben a titokzatos tengeralatti világban.

A leckét Lidia Lens, az animációt Viviane Leezer készítette.

Lecke: Lidia Lins
Animáció: Viviane Leezer

Könnyű elfelejteni, milyen hatalmas
és mély az óceán valójában.

Körülbelül 60 százaléka
egy hideg és sötét régió,

amit mélyóceánnak nevezünk.

11000 méter mély.

Ez a távoli zóna mégis a Föld egyik
legnagyobb természetes élőhelye,

menedéket nyújtva
egy nagyon sokszínű élővilágnak,

az óriás tintahalaktól és koboldcápáktól

az egy milliméternél is apróbb állatokig.

Hogyan él ilyen sok faj
ebben a vízalatti világban?

Az évtizedek során elszánt tudósok
merészkedtek oda, hogy megtudják.

A vízoszlopokon keresztül utazva

a nyomás növekszik,
a fény pedig egyre fogy.

200 méternél már nincs fotoszintézis,

és a hőmérséklet lecsökken
a felszíni hőmérséklethez képest

akár 20 fokot is.

1000 méternél a természetes
napfény teljesen eltűnt.

Fény nélkül, az általunk ismert
élet lehetetlennek tűnik.

Ezért 1844-ben a természettudós,
Edward Forbes,

megírta Azoic nevű elméletét.

Az Azoic állatok nélkülit jelent.

Forbes biztos volt abban, hogy semmi nem
tud életben maradni 600 méternél mélyebben

a fény hiánya miatt.

Természetesen a mélytengeri lények
felfedezése bizonyította tévedését.

Amit Forbes elfelejtett számításba venni,
az az úgynevezett tengeri hó,

ami sokkal szebben hangzik,
mint amilyen valójában.

A tengeri hó alapvetően szerves anyag,

mint a holt algák, a növények
és az állatok részecskéi,

melyek a mélybe sodródnak

és élelemként szolgálnak
a mélytengeri élőlényeknek.

Nagyrészt ennek köszönhető,
hogy a sötétségben gazdag az élővilág,

a kegyetlen valósághoz alkalmazkodva,
melyet csak a fura és csodálatos él túl.

Halak üreges szájjal,

az állkapcsukból kiálló hegyes fogakkal,

és a fejükből kinyúló
lámpaszerű szerkezetekkel,

mint az ördöghal, mely a félrevezető
izzásával csábítja magához prédáját.

Több tengeri élőlény is
tökéletesítette ezt a fénytechnikát -

ami biolumineszcenciaként ismert -

hogy odacsalják prédájukat,

félrevezessék a ragadozókat,

vagy társat vonzzanak magukhoz.

Egyes lények álcaként használják.

A vízoszlop egyes részeiben,
ahol csak halvány kék fény szűrődik át,

az állatok ezt a technikát alkalmazzák,
hogy illeszkedjenek a fénybe.

Mikor a ragadozók vagy a préda
alulról felnéznek,

megtéveszti őket ez az álca,

mert nem látják az élőlények árnyékát.

Az ilyen másvilági alkalmazkodások
abból a szükségletből alakulnak ki,

hogy megtalálják és megragadják
az élelmet, mielőtt az elsodródik.

Néhány tengeri állat, mint a medúza,
a bordásmedúza és a zsákállatok,

tudnak vándorolni a mélységek közt,

részben azért, mert 90 százalékban
víz halmazállapotúak,

mely lehetővé teszi számukra,
hogy ellenálljanak az óriási nyomásnak.

De ők a kivétel.

A legtöbb mélytengeri élőlény
a vízoszlop egy szűk részébe van bezárva,

ahol kevés a táplálék,

mert a felszínről lesodródó élelem

gyorsan süllyed a tengerfenékre.

Még mélyebbre merülve
újabb egzotikus lényeket találunk.

Egyesek a törpeséget használják,

egy vonás, ami olyan állatok
miniatűr változatává alakítja őket,

melyeket a felszín közelében látunk.

Úgy gondolják, hogy a táplálékok nehezebb
elérhetősége okozza a zsugorodást.

A felszínen termelt élelem csak egy
parányi része éri el a tengerfeneket.

A kicsi méretük tehát
kevesebb táplálékot kíván,

és ez előny az alkalmazkodásban.

A tenger mégis
az óriások földje is.

Itt az óriás tintahalak
a 18 méter hosszt is elérhetik.

Az ászkarákok úgy rohangálnak a
tengerfenéken, mint az óriás fatetűk.

Vannak itt hosszúkarú
óriási japán rákok is,

és szíjhalak, melyek teste
akár 15 méterre is nyúlhat.

Ez a vonás gigantizmusként
ismert, és valamiképp rejtélyes.

Úgy gondolják, hogy a magas oxigénszint
okozhatja az extrém növekedést a fajoknál,

míg a hidegebb hőmérséklet
a hosszabb élettartamot segíti,

ami esélyt ad az állatoknak,
hogy nagyra nőjenek.

Sok ilyen egzotikus tengeri állat
sohasem tapasztalja meg a napfényt.

Egyesek felmerészkednek majd
a vízoszlopokon túlra táplálékért,

és néhányan még a hullámokat is elérik,

emlékeztetve minket a felszínen

az óceán legmélyebben élő lakosainak
hihetetlen túlélési képességeire.

Megdöbbentő, hogy az óceán 95 százaléka
az ember által még mindig felfedezetlen.

Úgyhogy azok a mélységek
továbbra is rejtélyesek maradnak.

Milyen más ismeretlen csodák lehetnek ott
és melyiket fedezzük fel legközelebb?