Könnyű elfelejteni, milyen hatalmas és mély az óceán valójában. Körülbelül 60 százaléka egy hideg és sötét régió, amit mélyóceánnak nevezünk. 11000 méter mély. Ez a távoli zóna mégis a Föld egyik legnagyobb természetes élőhelye, menedéket nyújtva egy nagyon sokszínű élővilágnak, az óriás tintahalaktól és koboldcápáktól az egy milliméternél is apróbb állatokig. Hogyan él ilyen sok faj ebben a vízalatti világban? Az évtizedek során elszánt tudósok merészkedtek oda, hogy megtudják. A vízoszlopokon keresztül utazva a nyomás növekszik, a fény pedig egyre fogy. 200 méternél már nincs fotoszintézis, és a hőmérséklet lecsökken a felszíni hőmérséklethez képest akár 20 fokot is. 1000 méternél a természetes napfény teljesen eltűnt. Fény nélkül, az általunk ismert élet lehetetlennek tűnik. Ezért 1844-ben a természettudós, Edward Forbes, megírta Azoic nevű elméletét. Az Azoic állatok nélkülit jelent. Forbes biztos volt abban, hogy semmi nem tud életben maradni 600 méternél mélyebben a fény hiánya miatt. Természetesen a mélytengeri lények felfedezése bizonyította tévedését. Amit Forbes elfelejtett számításba venni, az az úgynevezett tengeri hó, ami sokkal szebben hangzik, mint amilyen valójában. A tengeri hó alapvetően szerves anyag, mint a holt algák, a növények és az állatok részecskéi, melyek a mélybe sodródnak és élelemként szolgálnak a mélytengeri élőlényeknek. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a sötétségben gazdag az élővilág, a kegyetlen valósághoz alkalmazkodva, melyet csak a fura és csodálatos él túl. Halak üreges szájjal, az állkapcsukból kiálló hegyes fogakkal, és a fejükből kinyúló lámpaszerű szerkezetekkel, mint az ördöghal, mely a félrevezető izzásával csábítja magához prédáját. Több tengeri élőlény is tökéletesítette ezt a fénytechnikát - ami biolumineszcenciaként ismert - hogy odacsalják prédájukat, félrevezessék a ragadozókat, vagy társat vonzzanak magukhoz. Egyes lények álcaként használják. A vízoszlop egyes részeiben, ahol csak halvány kék fény szűrődik át, az állatok ezt a technikát alkalmazzák, hogy illeszkedjenek a fénybe. Mikor a ragadozók vagy a préda alulról felnéznek, megtéveszti őket ez az álca, mert nem látják az élőlények árnyékát. Az ilyen másvilági alkalmazkodások abból a szükségletből alakulnak ki, hogy megtalálják és megragadják az élelmet, mielőtt az elsodródik. Néhány tengeri állat, mint a medúza, a bordásmedúza és a zsákállatok, tudnak vándorolni a mélységek közt, részben azért, mert 90 százalékban víz halmazállapotúak, mely lehetővé teszi számukra, hogy ellenálljanak az óriási nyomásnak. De ők a kivétel. A legtöbb mélytengeri élőlény a vízoszlop egy szűk részébe van bezárva, ahol kevés a táplálék, mert a felszínről lesodródó élelem gyorsan süllyed a tengerfenékre. Még mélyebbre merülve újabb egzotikus lényeket találunk. Egyesek a törpeséget használják, egy vonás, ami olyan állatok miniatűr változatává alakítja őket, melyeket a felszín közelében látunk. Úgy gondolják, hogy a táplálékok nehezebb elérhetősége okozza a zsugorodást. A felszínen termelt élelem csak egy parányi része éri el a tengerfeneket. A kicsi méretük tehát kevesebb táplálékot kíván, és ez előny az alkalmazkodásban. A tenger mégis az óriások földje is. Itt az óriás tintahalak a 18 méter hosszt is elérhetik. Az ászkarákok úgy rohangálnak a tengerfenéken, mint az óriás fatetűk. Vannak itt hosszúkarú óriási japán rákok is, és szíjhalak, melyek teste akár 15 méterre is nyúlhat. Ez a vonás gigantizmusként ismert, és valamiképp rejtélyes. Úgy gondolják, hogy a magas oxigénszint okozhatja az extrém növekedést a fajoknál, míg a hidegebb hőmérséklet a hosszabb élettartamot segíti, ami esélyt ad az állatoknak, hogy nagyra nőjenek. Sok ilyen egzotikus tengeri állat sohasem tapasztalja meg a napfényt. Egyesek felmerészkednek majd a vízoszlopokon túlra táplálékért, és néhányan még a hullámokat is elérik, emlékeztetve minket a felszínen az óceán legmélyebben élő lakosainak hihetetlen túlélési képességeire. Megdöbbentő, hogy az óceán 95 százaléka az ember által még mindig felfedezetlen. Úgyhogy azok a mélységek továbbra is rejtélyesek maradnak. Milyen más ismeretlen csodák lehetnek ott és melyiket fedezzük fel legközelebb?