Charlie Todd: A közösen megtapasztalt abszurdum

Charlie Todd bizarr, nevetséges és váratlan nyilvános helyzeteket produkál: hetven szinkronban mozgó táncos a kirakat ablakokban, "szellemirtók", akik átrohannak a New York-i közkönyvtáron, és az éves gatyátlan metró út. A TEDxBloomington-ban demonstrálja, hogy csapata, az Improv Everywhere, ezeket a helyzeteket használja arra, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Körülbelül 10 éve kezdtem el az Improv Everywhere-t,

amikor New York-ba költöztem hatalmas érdeklődéssel a színház és a komédia iránt.

Mivel új voltam a városban, nem volt hozzáférésem a színpadhoz,

tehát úgy döntöttem, hogy megteremtem a magamét nyilvános helyeken.

Az első projekt amit megnézünk

az a legelső Gatyátlan Metró Útazás.

Ez 2002 januárjában történt.

És ez a hölgy a videó főszereplője.

Nem tudja, hogy filmezzük.

Egy rejtett kamerával van felvéve.

Ez a 6-os vonat New York-ban.

És ez az első állomás a vonalon.

Ők itt két dán srác,

akik jönnek és leülnek a rejtett kamera mellé.

És ez én vagyok, a barna kabátban.

Kb. -1 fok van kint.

Kalap van rajtam. Sál van rajtam.

És a lány most fog észrevenni.

(Nevetés)

És ahogy látják, nincs rajtam nadrág.

(Nevetés)

Tehát ezen a ponton --

ezen a ponton észrevett,

de annyi fura alak van New York-ban bármely metró kocsiban.

Egy ember, az nem is annyira szokatlan.

Visszatér könyve olvasásához, amelynek címe, sajnos "Nemi erőszak."

(Nevetés)

Tehát észrevette a szokatlan dolgot,

de visszatért a saját, normális életéhez.

Nos, eközben, nekem hat barátom

várakozik a következő hat megállóban, szintén az alsógatyájukban.

Be fognak lépni ebbe a kocsiba egyenként.

Úgy teszünk, mintha nem ismernénk egymást.

És úgy teszünk, mintha ez csak egy sajnálatos baleset lenne,

hogy elfelejtettük a gatyánkat ezen a hideg januári napon.

(Nevetés)

Tehát ezen a ponton,

a lány úgy dönt, hogy elteszi az erőszak könyvet.

(Nevetés)

És úgy dönt, hogy jobban odafigyel a környezetére.

Ez idő alatt, a két dán srác a kamerától balra,

nevetgél.

Szerintük ez a legviccesebb dolog, amit valaha láttak.

És nézzék, ahogy egymásra pillantanak körülbelül itt.

(Nevetés)

És imádom ezt a pillanatot a videóban,

mert itt válik közös élménnyé,

az, ami talán egy kicsit ijesztő volt,

vagy legalábbis ami egy kicsit megzavarta a lányt.

És ahogy ez közös élménnyé vált,

vicces lett, valami amin tud nevetni.

Tehát a vonat beér

a harmadik megállóba a 6-os vonalán.

(Nevetés)

Tehát a videó nem mutat mindent.

Ez még négy megállón át folytatódik.

Összesen hét srác száll fel névtelenül az alsógatyájukban.

A nyolcadik megállónál egy lány szállt fel egy hatalmas zsákkal

és bejelenti, hogy nadrágot árul egy dollárért --

úgy mintha elemet vagy cukorkát árulna a vonaton.

Mi mindannyian tárgyilagosan vettünk tőle egy-egy pár nadrágot, felvettük

és azt mondtuk, "Köszönöm. Pont ez hiányzott ma."

és leszálltunk, anélkül, hogy felfedtük volna, hogy mi történt

és mind különböző irányba indultunk.

(Taps)

Köszönöm.

Ez egy kép a videóból.

És annyira szeretem ennek a lánynak a reakcióját.

És mikor visszanéztem a videót aznap

megihletett arra, hogy tovább csináljam ezt a mai napig.

És tényleg ez az egyik lényege az Improv Everywhere-nek,

hogy jelenetet rendezzen nyilvános helyen

ami egy pozitív élményt nyújt más embereknek.

Ez egy csíny, de egy csíny ami valakinek egy szuper történetet ad.

És a lány reakciója megihletett,

hogy csináljunk egy második éves Gatyátlan Metró Utazást.

És minden évben folytattuk.

Most januárban, megcsináltuk a 10. éves Gatyátlan Metró Utazást,

ahol 3,500 ember különböző csoportokban

utazott a New York-i metrón az alsónadrágjukban --

majdnem minden egyes vonalon a városban.

És 50 különböző városban a világon,

vettek részt emberek.

(Nevetés)

Ahogy elkezdtem improvizációs órákat venni az Upright Citizens Brigade Színházban

és találkoztam más kreatív emberekkel és előadókkal és komikusokkal,

elkezdtem összeállítani egy levelezőlistát

az emberektől, akik ezeket a tipusú dolgokat akarják csinálni.

Így tudtam nagyobb léptékű projekteket csinálni.

És egyik nap mikor az Union Square-en sétáltam át,

megláttam ezt az épületet,

amit csak 2005-ben építettek.

És volt egy lány az egyik ablakban, és táncolt.

És nagyon érdekes volt,

mert kint sötét volt, de őt hátulról megvilágította a fluoreszkáló fény,

amitől úgy tűnt, mintha színpadon lenne,

és nem tudtam rájönni, miért csinálja.

Kb. 15 másodperc múlva, megjelent a barátnője --

aki egy kirakat mögött bújkált --

és nevettek egyet, megölelték egymást és elszaladtak.

Tehát úgy tűnt, hogy ez egy bátorság próba volt.

Ez engem megihletett.

Látván az egész homlokzatot -- összesen 70 ablakkal --

és tudtam, mit kell tennem.

(Nevetés)

Tehát eme projekt neve Nézz Fel Gyakrabban. 70 feketébe öltözött színésszel.

Ezt senki nem engedélyezte.

Nem adtuk tudtára a boltoknak, hogy jövünk.

És ott álltam a parkban, jeleket adva.

Az első jelre mindenki feltartott egy méter magas betűket,

amik azt mutatták "Nézz Fel Gyakrabban",

a projekt nevét.

A második jelre mindenki elkezdte ugyanazt a tornagyakorlatot végezni.

Látják, most kezdődik.

(Nevetés)

És aztán volt tánc. Mindenki táncolt.

És aztán voltak tánc szólók, amikor csak egy-egy ember táncolt

és többiek pedig rájuk mutattak.

(Nevetés)

És aztán adtam egy új jelet,

ami jelzett a következő szólistának a Forever 21-ban,

és ő táncolt.

Volt sok más tevékenység is.

Voltak emberek akik fel s alá ugráltak,

emberek levetették magukat a földre.

És én névtelenül álltam a pulcsimban,

és feltettem és levettem a kezem a kukáról,

hogy jelezzem a következő lépést.

És mivel ez a Union Square Park volt, pont a metró megálló mellett,

emberek százai voltak ott a végére,

akik megálltak és felnéztek

és nézték, hogy mit csinálunk.

Itt van egy jobb kép róla.

Tehát ezt a bizonyos eseményt

egy pillanat ihlette,

amire csak úgy rábukkantam.

A következő projektet, amit szeretnék megmutatni

egy idegentől kaptam egy emailben.

Egy gimnazista gyerek Texas-ból írt nekem 2006-ban

és azt mondta "Össze kéne szedned egy csomó embert

akik kék pólóba és khaki nadrágba bújva

bemennek a Best Buy-ba (elektronikus bolt-hálózat) ácsorogni."

(Nevetés)

(Taps)

Tehát azonnal visszaírtam ennek a gyereknek,

és azt mondtam "Igen, igazad van.

Azt hiszem ezt kipróbálom a hétvégén. Köszönöm."

És itt a felvétel.

Ismétlem, ez 2005.

Ez a Best Buy New York-ban.

Kb. 80 ember jött el, hogy részt vegyen,

egyenként belépve.

Volt egy nyolc és egy tíz éves lány.

Volt még egy 65 éves férfi,

aki részt vett.

Tehát emberek nagyon változatos csapata.

És azt mondtam nekik "Ne dolgozzatok. Igazából ne dolgozzatok.

De ugyanakkor, ne is vásároljatok.

Csak ácsorogjatok és ne szemléljétek a termékeket."

Most láthatják a tényleges dolgozókat,

azokat, akiknek sárga címke van az ingükön.

Mindenki más egyike a mi színészeinknek.

(Nevetés)

Az alsó szinten dolgozók viccesnek találták.

És tényleg, sokan elmentek és kihozták a fényképezőgépeiket a pihenő szobából

és lefényképezkedtek velünk.

Sokuk viccelődött azzal, hogy megpróbáltak minket hátraküldeni,

a nehéz televíziókért a vásárlóknak.

Másrészt a menedzserek és biztonsági emberek

nem találták ezt különösebben viccesnek.

Láthatják őket ezen a felvételen.

Vagy sárga vagy fekete ing van rajtuk.

És talán 10 perce lehettünk itt,

mielőtt a menedzserek úgy döntöttek, hogy hívják a rendőröket.

(Nevetés)

Tehát elkezdtek össze-vissza rohangászni

mondván mindenkinek, hogy jönnek a rendőrök, vigyázz, jönnek a rendőrök.

És láthatják ezen a felvételen a rendőröket.

Ez egy rendőr itt, a feketében, egy rejtett kamerával filmezve.

Végül, a rendőrök informálták a Best Buy vezetőségét,

hogy igazából nem illegális

a kék ing és khaki nadrág viselése.

(Nevetés)

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Tehát ott voltunk 20 percig, és örültünk, mikor kijöttünk a boltból.

Az egyik dolog amit a menedzserek próbáltak tenni

az a kameráink megtalálása volt.

És elkapták néhány emberemet, akik a kamerákat iskolatáskába rejtették.

De az a kamerás akit soha nem kaptak el,

az a srác volt aki egy üres kazettával ment be

és átment a Best Buy kamera osztályára

és beletette a kazettát az egyik kamerájukba

és úgy tett, mintha vásárolna.

Tehát nekem tetszik, hogy a saját technológiájukat használta ellenük.

(Nevetés)

Úgy gondolom, hogy a legjobb projektjeink helyspecifikusak

és okkal történnek egy bizonyos helyen.

Egy reggel, amikor metróztam,

át kellet szállnom az 53. utcánál

ahol ez a két hatalmas mozgólépcső van.

És ez egy nagyon lehangoló hely reggelente, nagyon zsúfolt.

Tehát úgy döntöttem, hogy előadunk valamit

ami olyan boldoggá teszi ezt a helyet egy reggel amennyire lehetséges.

Szóval ez 2009 tele volt --

reggel fél 9.

Reggeli csúcsforgalom.

Nagyon hideg van kint.

Az emberek jönnek Queens-ből,

átszállnak ez E vonatról a 6-os vonatra.

És mennek fel ezeken a hatalmas mozgólépcsőkön

a munkájuk felé.

(Nevetés)

(Nevetés)

(Taps)

Köszönöm.

Tehát itt egy fénykép, ami kicsit jobban ábrázolja.

2,000 pacsit adott aznap,

és megmosta a kezét előtte és utána,

és nem lett beteg.

És ezt is engedély nélkül csináltuk,

bár nem úgy tűnt, mintha bárkit is érdekelne.

Szóval azt mondanám, hogy az évek során

az egyik leggyakoribb kritika, amit hallok az Improv Everywhere-rel kapcsolatban,

névtelen YouTube kommentárokban írva,

hogy "Ezeknek az embereknek túl sok idejük van."

És tudják, nem tetszhet mindenkinek minden amit csinálunk,

és persze vastag bőrre tettem szert az internetes kommentároknak hála,

de ez az egy mindig zavart,

mert nincs túl sok időnk.

Az Improv Everywhere események résztvevőinek

épp annyi szabadideje van, mint bármely más New York-inak,

csak alkalmankénk úgy döntenek,

hogy nem megszokott módon töltik el.

Tudják, minden szombaton és vasárnap,

minden ősszel emberek százezrei

gyűlnek össze amerikai futball stadionokban, hogy meccset nézzenek.

És még nem láttam senkit megjegyezni, a futball meccseket nézvén,

hogy: "Ennek a sok embernek a lelátókon, túl sok idejük van."

Mert persze nincsen.

Ez egy teljesen csodálatos módja egy délután eltöltésének,

egy futball meccset nézni a stadionban.

De azt gondolom, hogy egy délután eltöltésének tökéletesen

megfelelő módja lehet az is, hogy megfagyunk 200 emberrel

a Grand Central (vonatállomás) terminálján

vagy szellemirtónak öltözve

végigrohanni a New York-i közkönyvtáron.

(Nevetés)

Vagy ugyanazt az MP3-at hallgatni, mint 3000 másik ember

és csendben táncolni egy parkban,

vagy dalra fakadni egy zöldségesnél

egy spontán musical részeként,

vagy elegáns viseletben belevetni magunkat az óceánba Coney Island-on.

Tudják, gyerekként, azt tanultuk, hogy játszunk.

És soha nem adtak okot arra, hogy miért játszunk.

Csak simán elfogadott, hogy játszani jó dolog.

És azt gondolom, hogy ez kb. az Improv Everywhere célja.

Az, hogy nincs célja, és nem is kell, hogy célja legyen.

Nekünk nem kell ok.

Amíg szórakoztató

és úgy tűnik, hogy vicces ötlet lesz

és úgy tűnik, hogy az emberek akik tanui lesznek jól szórakoznak,

akkor az elég is nekünk.

És azt gondolom, hogy mint felnőtteknek meg kell tanulnunk,

hogy nincsen jó és rossz módja a játéknak.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)