Csatakiáltás a gyermekházasságok ellen

Memory Banda életútja eltért testvérétől. A húgát, amikor elérte a serdülőkort, elküldték a hagyományoknak megfelelően egy "beavató táborba", ahol megtanulják a lányok, hogy miként kell egy férfiembernek a kedvére tenni.
Itt teherbe esett, 11 évesen. Banda viszont nem volt hajlandó táborba menni. Ehelyett szervezkedni kezdett a többiekkel, és megkérték a törzs főnökét, hogy bocsásson ki egy rendeletet, hogy 18 éves kor alatt senkit nem lehet házasságra kényszeríteni. Ezt a kérdést egészen országos szintig elvitte, ezzel hihetetlen eredményt ért el Malawi lányai számára.

Azzal kezdem,

hogy elmondok önöknek egy verset.

Malawiban írta egy barátnőm,

Eileen Piri.

Eileen mindössze 13 éves,

de amikor végignéztük a verseket,
amelyeket írtunk,

ezt a versét annyira érdekesnek találtam,

a témához illőnek.

Felolvasom hát akkor önöknek.

Adott címet is a versnek:
"Akkor megyek férjhez, amikor akarok"

(Nevetés)

"Akkor megyek férjhez, amikor akarok.

Anya nem kényszeríthet.

Apa nem kényszeríthet.

Bácsikám, nénikém,

bátyám vagy nővérem

nem adhatnak férjhez.

Senki a világon

nem kényszeríthet rá.

Akkor megyek férjhez, amikor akarok.

Ha megvernek,

elkergetnek,

bármit ártanak nekem,

akkor megyek férjhez,
amikor akarok.

Akkor megyek férjhez,
amikor akarok.

Majd férjhez megyek,

ha felnőttem egészen,

és kijártam mind az iskolát.
De csak ha én akarom."

Talán furcsának tűnhet,

hogy ezt a verset egy 13 éves lány írta,

de ott, ahonnan Eileen és én származunk,

ez a vers olyan,

mint egy csatakiáltás.

Malawiból jöttem.

Malawi az egyik legszegényebb ország,

borzasztó szegény,

ahol a nemek egyenjogúsága
igencsak kérdéses.

Mivel abban az országban nőttem fel,

nem én dönthettem a sorsomról.

Még csak fel sem fedezhettem,

hogy milyen lehetőségeim
lennének az életben.

Elmondok egy történetet

két gyönyörű

fiatal lányról.

Ezek a lányok

együtt nőttek fel, egy fedél alatt.

Ugyanazokat az ételeket ették,

Közösek voltak a ruháik,

még a cipőik is.

De az életük

eltérően alakult.

A másik lány a húgom.

Még csak 11 éves volt,

amikor terhes lett.

Borzasztó dolog.

Nem csak neki okozott lelki sérülést,
nekem is.

Nekem is nehéz volt az az időszak.

A mi kultúránkban,

ha egy lány eléri a serdülőkort,

elvárás, hogy egy beavató táborba menjen.

Ezekben a táborokban

megtanítják őket, hogy miként
tegyenek a férfiak kedvére.

Van itt egy különleges nap,

amit úgy is hívnak: a Nagy Nap,

amikor egy férfi, akit a törzs alkalmaz,

eljön a táborba,

és a kislányokkal tölti az éjszakát.

Képzeljék el, milyen traumán mennek át

ezek a kislányok minden nap.

A legtöbben végül teherbe esnek.

Meg is fertőződhetnek AIDS-szel,
HIV vírussal,

vagy elkaphatnak más nemi betegséget

A húgom teherbe esett.

Jelenleg mindössze 16 éves,

és már három gyereke van.

Az első házassága nem sikerült.

A második sem.

Másrészt, itt áll ez a lány.

Bámulatos.

(Nevetés)

(Taps)

Azért mondom ezt, mert valóban az.

Egészen kivételes.

Ez én vagyok. (Nevetés)

Amikor 13 éves lettem,

azt mondták, felnőttem,

elértem azt a kort,

amikor a beavató táborba kell menjek
az elvárások szerint.

Valami ilyesmit mondtam: "Micsoda?

Nem megyek én semmilyen táborba."

Tudják, mit mondtak erre az asszonyok?

"Buta liba vagy. Makacskodsz.

Nem tiszteled a törzs hagyományait."

Azért mondtam nemet,
mert tudtam, mi a célom.

Tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel.

Sokat álmodoztam kislánykoromban.

Szerettem volna tanulni,

és találni magamnak egy tisztes állást.

Elképzeltem magam bíróként

a pulpituson ülve.

Ezek voltak az álmok,

amelyek minden nap eszembe jutottak.

Tudtam, hogy egyszer egy szép napon

adok még valamit,
valami apróságot a törzsemnek.

De miután nemet mondtam,

nem hagytak békén az asszonyok:

"Nézz körül, mindannyian felnőttetek már.
A húgodnak is van gyereke.

Mi lesz veled?"

Ezt hallgathattam minden nap,

és ezt hallgathatják
folyton mind a lányok,

akik nem teszik meg,
amit a törzs elvár tőlük.

Ha összehasonlítom
a húgom történetét a sajátommal,

azt mondom:
"Miért vagyok ilyen tehetetlen?

Miért nem tudok változtatni azon,
ami hosszú idő óta

így történik a törzsünkben?"

Ekkor összehívtam a többi lányt,

az olyanokat, mint a húgom is,
akiknek gyerekük van,

akik jártak valaha iskolába,
de azóta elfelejtettek írni, olvasni.

Azt mondtam, gyertek,
elevenítsük fel együtt,

hogyan is kell írni és olvasni,

hogyan fogjuk a tollat, hogyan tartsuk
a könyvet, hogyan olvassunk."

Nagyszerű volt együtt lenni velük.

Nem csak megtudtam róluk némely dolgot,

de el tudták mondani
személyes történetüket,

milyen problémákkal szembesülnek

fiatal anyaként.

Ekkor jutottam el oda, hogy

"Miért is ne gyűjtenénk
össze tapasztalatainkat,

és adnánk elő anyáinknak és
a törzsi vezetőknek,

hogy ezek és ezek a bajaink?"

Vakmerő dolog volt,

mert a törzsi vezetők

ragaszkodnak

a hagyományokhoz.

Nem könnyű változtatni,

de érdemes megpróbálni.

Tehát megpróbáltuk,

nem volt könnyű, de csak keresztülvittük.

Azért vagyok itt, hogy elmondjam:

a mi törzsünk volt az első, ahol a lányok

olyan erős nyomást gyakoroltak
a törzsfőnökre,

hogy az kiállt mellettünk. Kijelentette,
hogy egyetlen lánynak

sem kell férjhez mennie
18 éves kora előtt.

(Taps)

A törzsünkben

ez volt az első alkalom, hogy egy törzs

rendeletet alkotott,

amely megvédte

törzsünk lányait.

Nem álltunk meg itt.

Haladtunk tovább.

Eltökéltek voltunk, hogy nem csak

a mi törzsünkben harcolunk
a lányok jogaiért,

hanem a többi törzsben is.

Amikor a gyermekházasságról szóló törvényt
előterjesztették februárban,

akkor ott voltunk a Parlament épületénél.

Minden nap, amikor a képviselők
bementek az épületbe,

kértük őket: "Legyen szíves.
támogassa az előterjesztést!"

Nem voltak más technikai eszközeink,

csak a telefonunk.

Azt gondoltuk, "miért ne szereznénk meg
a számukat, és küldenénk nekik sms-t?"

Ezt tettük. Jó ötlet volt.

(Taps)

Amikor a törvény átment,
újra írtunk nekik:

"Köszönjük, hogy támogatták
az előterjesztést."

(Nevetés)

És amikor a törvényt aláírta az elnök,

és hatályba lépett, akkor ismét.

Most Malawiban a törvény szerint
18 év a házasságkötés alsó korhatára

a korábbi 15 év helyett. (Taps)

Jó tudni, hogy az előterjesztést
megszavazták,

de hadd mondjam még ezt el:

Vannak országok, ahol 18 év
a házasságkötés alsó határa,

de vajon nem hallunk-e szenvedő
nőkről és lányokról nap mint nap?

Minden nap pocsékba mennek asszonyéletek.

Legfőbb ideje, hogy a vezetők
tiszteletben tartsák az ígéretüket.

Ez pedig azt jelenti,

hogy nők kérdését tartsák
állandóan napirenden.

Nem kell, hogy másodrendűek legyünk.

Tudniuk kell, hogy a nők,
mint mi, itt ebben a teremben,

nem egyszerűen lányok vagyunk
vagy asszonyok,

hanem különlegesek.

Többet is tudunk tenni.

Még valamit Malawiról,

de nem csak Malawiról, más országról is:

Mit érnek ezek a törvények,

amíg be nem tartatják be őket?

Az épp elfogadott törvényeket,

és más országok törvényeit is

közzé kell tenni helyben is,

a törzsekben,

ahol a női kérdés nagyon égető.

A törzsben lányok még mindig
nehézségekkel szembesülnek.

Ha tudják ezek fiatal lányok, hogy vannak
törvények, amelyek megvédik őket,

akkor képesek lesznek a sarkukra állni,

mert tudják, hogy a törvény őket védi.

Még valami:

Szép, ahogy az asszonyok,
lányok hallatják a hangjukat.

Jelen vannak.

De nem tudjuk ezt egyedül véghezvinni.

Meghívjuk a férfiakat, szálljanak be,

dolgozzunk együtt.

Ez közös munka.

Hogy mire van szükségünk nekünk
és más nőknek is?

Jó oktatásra, és főleg, hogy ne kelljen
férjhez menni 11 évesen.

Tovább megyek:

tudom, hogy együtt

meg tudjuk változtatni a törvényi,

kulturális és politikai környezetet,

amely nem ismeri el a nők a jogait.

Most itt kijelentem,

hogy még ez a nemzedék
véget vet a gyermekházasságnak.

Ez az a pillanat,

amikor egy lány, és lányok milliói
világszerte

azt mondhatják,

"Akkor megyek férjhez, amikor akarok."

(Taps)

Köszönöm. (Taps)