Dyan deNapoli: A nagy pingvinmentő akció

Személyes történet, kollektív siker: Dyan deNapoli elmeséli a világ legnagyobb önkéntes állatmentő akciójának történetét, ami több mint 40.000 pingvint mentett meg egy olajkatasztrófa után Afrika déli partjai mentén. Hogyan lehet elvégezni egy ekkora munkát? Pingvinenként...

Amióta csak az eszemet tudom,

mély kapcsolatot éreztem

az állatokkal és az óceánnal.

Ebben a korban

a személyes hősöm

Flipper, a delfin volt.

És amikor először hallottam a veszélyeztetett fajokról,

kétségbe ejtett, hogy minden nap

örökre eltűnnek állatok a Föld színéről.

És tenni akartam valamit, hogy segítsek,

de mindig tűnődtem,

hogy mit tehet egy ember, ami változást jelent?

30 évbe telt,

de végül megkaptam a választ erre a kérdésre.

Amikor ezek szívszorítő képek megjelentek tavaly

az olajban fuldokló madarakról a Mexikói-öbölben

a borzalmas BP olajkatasztrófa idején,

sokan idéztek egy német biológust,

Silvia Gaust:

"El kéne altatni minden olajos madarat,

mert kutatások kimutatták,

hogy kevesebb mint egy százalékuk

marad életben szabadoneresztés után."

Ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Mitöbb, hiszek abban, hogy minden olajos madár

megérdemel egy második esélyt az életre.

És el kell mondjam,

hogy miért ez a mély meggyőződésem.

2000. június 23-án

a Treasure nevű hajó

elsüllyedt nem messze Fokváros partjaitól,

1.300 tonna üzemanyagot kiömlesztve,

ami beszennyezte az élőhelyét

az afrikai pingvin teljes földi népességének

majdnem felének.

A hajó délre a Robben sziget és északra a Dassen sziget

között süllyedt el.

És ez a két sziget a pingvinek fő költőhelye.

És pontosan hat évvel és három nappal korábban

1994. június 20-án,

süllyedt el az Apollo Sea nevű hajó Dassen sziget közelében,

beolajozva 10.000 pingvint --

amelyeknek a fele elpusztult.

A Treasure akkor süllyedt el 2000-ben,

amikor tudósok a legjobb párzási időszakot mérték,

amit valaha is rögzítettek az afrikai pingvineknél --

ami akkoriban szerepelt a veszélyeztetett fajok listáján.

És nem sokára 20.000 pingvin

fuldokolt a mérgező olajban.

És a helyi madármentő központ, a SANCCOB

azonnal elindított egy hatalmas madármentő akciót --

ami hamarosan minden idők

legnagyobb állatmentő akciója lett.

Akkoriban a közelben dolgoztam.

Pingvin akvarista voltam a New England akváriumban.

És tegnap pont 11 éve,

hogy csörgött a telefon a pingvin irodában.

És ez a telefonhívás megváltoztatta az életem.

Estelle van der Meer hívott a SANCOOB-ból:

"Kérem segítsen.

Több ezer olajos pingvinünk van

és több ezer lelkes,

de teljesen tapasztalatlan önkéntesünk.

Pingvin szakértőkre van szükségünk, hogy képezzék ki és felügyeljék őket."

Szóval két nappal később

egy repülőn ültem Fokváros felé

egy csapat pingvin specialistával.

És az a kép ami az épületben fogadott

lesújtó és szürreális volt.

Igen sokan hasonlították háborús övezethez.

Múlt héten egy tízéves kislány megkérdezett:

"Milyen érzés volt,

amikor először belépett abba az épületbe

és olyan sok olajos pingvint látott?"

És ez történt.

Azonnal visszarepültem

abba a pillanatba az időben.

A pingvinek nagyon beszédes madarak,

és nagyon-nagyon zajosak.

Tehát arra számítottam, hogy belépek az épületbe

és a gágogás, rikácsolás, vijjogás

kakofóniája fog fogadni.

De ehelyett,

amikor beléptem az ajtón abba az épületbe,

kísérteties csönd fogadott.

Egyértelmű volt,

hogy ezek ideges, beteg, traumatizált madarak.

A másik meglepő dolog

az önkéntesek száma volt.

Napi közel 1.000 ember

jött a mentő központba.

És végül, a mentés teljes ideje alatt

több mint 12.500 ember érkezett

a világ minden részéről Fokvárosba,

hogy segítsen madarakat menteni.

És a csodálatos dolog az,

hogy egyiküknek sem kellett ott lennie --

mégis eljöttek.

Azon kevesek számára, akik hivatalos kapacitásban voltunk ott,

ez az elképesztő önkéntes válasz

erre az állat krízisre

mélyen megható és csodálatra méltó volt.

Az érkezésünk utáni nap

ketten az akváriumtól megkaptuk a kettes termet felügyelni.

A kettes teremben több mint 4.000 olajos pingvin volt.

Gondoljanak bele, hogy három nappal korábban

60 pingvinért voltunk felelősek.

Tehát határozottan túl voltunk terhelve

és egy kicsit megrémülve -- legalábbis én.

Személy szerint, nem tudtam,

hogy képes leszek-e elvégezni

egy ilyen óriási feladatot.

És csoportosan,

tényleg nem tudtuk, hogy sikerülni fog-e.

Mert mindenki tudta,

hogy hat évvel korábban

feleennyi pingvin lett olajos és kimentve,

és csak azok fele élte túl.

Tehát lehetséges-e egyáltalán

megmenteni ennyi olajos pingvint?

Egyszerűen nem tudtuk.

De ami reményt adott nekünk,

azok a hihetetlenül bátor és elszánt önkéntesek voltak --

itt hárman erőszakkal etetnek pingvineket.

Láthatják, hogy nagyon vastag kesztyűket hordanak.

És azt kell tudniuk az afrikai pingvinekről,

hogy borotvaéles a csőrük.

És nem sokára

az egész testünk tetőtől talpig

tele volt ronda sebekkel,

amiket rémült pingvinek ejtettek rajtunk.

Az érkezésünk utáni napon

egy új krízis volt kibontakozóban.

Az olajfolt északi irányba mozgott Dassen sziget felé,

és a mentők kétségbeestek,

mert tudták, ha az olaj elér oda,

nem lesz lehetséges megmenteni több madarat.

És nem volt erre jó megoldás.

De végül

az egyik kutató előállt egy őrült ötlettel.

Azt mondta: "Miért nem gyűjtjük össze

a madarakat, akiket a legjobban fenyeget az olaj" --

összegyűjtöttek 20.000-et --

"és elvisszük őket 800 km-re a part mentén

Port Elizabeth-be nyitott kamionokban,

és szabadon engedjük őket ott a tiszta vízben

és hagyjuk, hogy hazaússzanak."

(Nevetés)

Három pingvin -- Peter, Pamela és Percy --

műholdas nyomkövetőt kapott.

És a kutatók csak reménykedtek,

hogy mire visszaérnek,

addigra feltakarítják az olajat a szigetükről.

És szerencsére mire visszaértek,

eltakarították.

Nagyon kockázatos volt, de kifizetődött.

Szóval most már tudják,

hogy használhatják ezt a stratégiát

a jövőben olajkatasztrófáknál.

Tehát az állatmentésben, akárcsak az életben,

minden korábbi tapasztalatból tanulunk,

a sikereinkből

és a kudarcainkból is.

A legfontosabb dolog,

amit az Apollo Sea mentés alatt megtanultunk '94-ben,

az volt, hogy a legtöbb pingvin

a nem megfelelően szellőző

szállítódobozok és kamionok

használata miatt pusztult el --

mert egyszerűen nem voltak felkészülve arra,

hogy ennyi olajos pingvinnel foglalkozzanak egyszerre.

Ezalatt a hat év alatt a két olajkatasztrófa között

több ezer jól szellőző dobozt építettek.

Ennek eredményeként a Treasure mentőakció közben

csak 160 pingvin pusztult el

szállítás közben,

5.000 helyett.

Ez már önmagában is hatalmas eredmény.

Egy másik dolog, amit az Apollo mentés alatt megtanultak,

hogy hogyan szoktassák rá a pingvineket,

hogy szabadon elvegyék kézből a halat

ezeknek a oktató dobozoknak a segítségével.

És ugyanezt a módszert használtuk

a Treasure mentőakció alatt is.

De észrevettünk egy érdekes dolgot

a nevelés közben.

A első pingvinek,

akik áttértek a szabad etetésre azok voltak,

akiknek fémcsík volt a szárnyán

az Apollo Sea katasztrófából hat évvel korábbról.

Tehát a pingvinek is

tanulnak az tapasztalataikból.

Tehát mindegyik pingvin testét

alaposan meg kellett tisztítani az olajtól.

És két embernek legalább egy órát vesz igénybe

megtakarítani egyetlen pingvint.

És amikor egy pingvint takarítasz,

először le kell spriccelni zsíroldóval.

És ezzel elérkeztünk a kedvenc történetemhez

a Treasure mentőakcióból.

Kb. egy évvel a katasztrófa előtt

egy 17 éves diák

feltalált egy zsíroldót.

Nagy sikerrel használták a SANCCOB-ban,

ezért a Treasure mentőakció közben is elkezdték használni.

De egyszer csak kifogytak belőle.

Estelle a SANCCOB-ból teljes pánikban hívta a diákot,

és azt mondta: "Kérlek, muszáj többet csinálnod."

A fiú rohant a laborba

és eleget készített, hogy megtisztítsák az összes madarat.

Azt hiszem ez állati jó,

hogy egy tizenéves

feltalált egy terméket,

ami segített megmenteni

több ezer állat életét.

De mi történt ezzel a 20.000 olajos pingvinnel?

És igaza volt-e Silvia Gausnak?

Tényleg altassuk el rutinszerűen

az olajos madarakat,

mert a legtöbbjük úgyis elpusztul?

Nos, nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Félmillió óra

kemény önkéntes munkát követően

több mint az olajos pingvinek 90%-a

szerencsésen visszatért a vadonba.

És későbbi felmérésekből tudjuk,

hogy ugyanannyit éltek,

mint a soha nem olajos pingvinek,

és majdnem olyan sikeresen szaporodtak.

Továbbá majdnem 3.000 pingvin fiókát

mentettünk meg és neveltünk fel.

És a hosszútávú megfigyelésekből tudjuk,

hogy ezek közül a kézzel nevelt fiókák közül

több élte meg a felnőtt és párzási kort,

mint szülők által nevelt fióka.

Ennek a tudásnak a birtokában

a SANCCOB elindított egy fióka nevelő programot.

És minden évben megmentenek és felnevelnek elhagyott fiókákat.

És nagyon figyelemre méltó

80%-os siker rátájuk van.

És ez meghatározó fontosságú,

mert egy évvel ezelőtt

súlyosan veszélyeztetett fajjá nyilvánították az afrikai pingvint.

És kevesebb mint

10 éven belül kihalhatnak,

ha nem teszünk most azért, hogy megvédjük őket.

Szóval mit tanultam

ebből az intenzív és felejthetetlen élményből?

Személy szerint azt,

hogy sokkal többre vagyok képes, mint amiről valaha is álmodtam volna, hogy lehetséges.

És megtanultam, hogy egy személy

is sokat tehet.

Csak nézzék meg azt a 17 éves fiút.

És ha összefogunk,

és egyként dolgozunk,

elképesztő dolgokat érhetünk el.

És valami olyannak a része lenni,

ami sokkal nagyobb, mint te vagy,

a leghálásabb élmény,

amit valaki csak átélhet.

Szeretném egy gondolattal zárni,

és egy kihívással, ha úgy tetszik.

A pingvin hölgyként az a küldetésem,

hogy figyelmet keltsek és támogatást gyűjtsek

a pingvinek védelmére,

de miért is érdekelné ez Önöket?

Azért kell érdekelje Önöket,

mert a pingvinek egy jelző faj.

Egész egyszerűen, ha a pingvinek pusztulnak,

azt jelenti az óceánok is pusztulnak,

és végül ez ránk is hatással lesz,

mert, ahogy Sylvia Earle mondta:

"Az óceánok a létfenntartó rendszerünk."

És a két legnagyobb veszély a pingvinekre ma

a túlhalászás és a globális felmelegedés.

És ez két olyan dolog,

ami ellen mindegyikünknek

hatalmában áll tenni.

Ha mind megtesszük a magunkét.

együtt, változtatni tudunk,

és megmenthetjük a pingvineket a kihalástól.

Mindig is az emberek jelentették a legnagyobb veszélyt a pingvinekre,

de most mi vagyunk az utolsó reményük.

Köszönöm.

(Taps)