Demokratizálni a kreativitást | Péter Langmár | TEDxYouth@Budapest

Az American University of Paris-on is ilyen irányú tanulmányokat folytatott, majd a Harvardhoz köthető Art Science Labs innovációs műhelynél szerzett tapasztalatot. Vízióját jelenleg egy játékos és kollaboratív multimédia webalkalmazáson, a Brickflow-n keresztül kívánja megvalósítani.

Pályáját fotósként kezdte, ám hazai és norvégiai médiaművészeti tanulmányai mellett új irányokat keresett. A BME-n üzleti képzésbe kezdett, valamint dolgozott a Ludwig Múzeumban és a párizsi Magyar Intézetben. Társaival megalapította a Kontra Műhelyt, ahol művészek és társadalomtudósok közös munkáját segítette. Szakterülete a digitális eszközök és a közösségi web hatására átalakuló, demokratikus és részvételi kultúra.

This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at http://ted.com/tedx

Műsorvezető: A következő előadó témája
nekem nagyon szimpatikus.

Demokratizálni a kreativitást
és a művészetet.

A művészet - különösen
a kortárs kreatív világ -

mindig egy nagyon kevés,
maroknyi szakember világa,

tehát egy elég szűk értő közönség terepe.

Hogyan lehetne elérni, hogy ez a szűk
kis olimposzi csapaton kívül még,

az átlagember is valahogy élvezhesse
vagy akár foglalkozzon ezzel a témával.

Ezzel foglalkozik Langmár Péter
a következő előadó,

akinek a demokratikus
elképzelése a művészetről

egy játékos interaktív multimédia
webalkalmazásban öltött testet.

Most hallgassuk meg, hogy
hogy vezetett idáig Péter útja.

(Taps)

Langmár Péter: Emlékeztek,
amikor gyerekek voltunk?

Ültünk a szőnyegen a haverokkal
és építettünk valamit.

Akkor mind kreatívak voltunk.

Azóta felnőttünk és a használt
technológiák is megváltoztak körülöttünk.

De annak semmi oka, hogy a kreativitás
eltűnjön az életünkből.

Számomra a kreativitás egy nyitott,
szabad közösségi játék,

ahol mindenki hozzáteheti
a saját kis építőkockáját.

Ebből következően számomra az a siker,
ha mindenki szabadon alkothat,

és aktívan részt vehet ebben
a közösségi játékban.

Most elmesélem, hogy hogyan jutottam el

a kreativitás demokratizálásának
víziójához,

és az elmúlt években milyen módokon
próbáltam ezt elősegíteni.

Középiskolásként meg voltam róla győződve,

hogy nekem fotóznom és filmeznem kell.

Igazából sok más dolog nem érdekelt.

Emiatt végig is jártam a művészeti
felsőoktatás különböző bugyrait

és dolgoztam több
kulturális intézménynél.

Őszintén szólva ennek a világnak
a zártsága elriasztott.

Rájöttem, hogy valószínűleg ezen nem
alkotóként tudok a legtöbbet változtatni.

Zavarni kezdett az, hogy ez a világ
sem alkotói, sem befogadói,

sem érték szempontból nem elég nyitott.

Az oktatási intézmények, a kulturális
intézmények vezetésének módja,

finanszírozása, illetve a szerzői jogi
rendszer predesztinál minket arra,

hogy mit és hogyan fogyaszthatunk.

Annak érdekében, hogy ezen
változtatni tudjak és megértsem azt,

hogy az, aki ma nem is menne el
egy múzeumba, az miért nem teszi.

Vagy ha el is megy, akkor miért kell onnan
egy negatív élménnyel távozni

és úgy éreznie,
hogy ő nem értette, amit látott.

Esetleg eljussunk odáig, hogy mi magunk
tehessünk ki képeket egy galériába.

Tovább kell lépnem.

Hogy továbblépjek két irányba indultam el.

Egyrészt megalakítottuk a Kontra Műhelyt,

ahol a művészek és
társadalomtudósok közös munkáját

próbáltuk meg elősegíteni annak érdekében,

hogy olyan alkotások jöhessenek létre,

amik a társadalmi
problémákra reflektálnak,

illetve érthetőbbek
a nagyobb közösség számára.

Olyan fiaskókat akartunk elkerülni,

mint amikor egy fotográfust
úgy küldenek ki terepre,

hogy lövése sincs az ott élők
társadalmi és kulturális viszonyairól.

Ennek jegyében először szerveztünk
80-as generáció címmel egy konferenciát.

Arra kértük a művészeket,
hogy az itt elhangzott

társadalomtudományi
eladásokra reflektáljanak.

Ezen keresztül próbálják
meg közösen feldolgozni

ennek a korosztálynak a problémáit.

Később gimnáziumban szerveztünk művészeti
és média beavató foglalkozásokat.

Itt a saját értékeink direkt
oktatása és szajkózása helyett

a diákok értékeiből akartunk kiindulni.

Ezeken keresztül próbáltuk őket nagyobb
nyitottságra és tudatosságra ösztönözni.

Például Alpár Balázs a technó ismétlődésén
keresztül oktatta Bachot.

Míg Tar Feri kitalálta, hogy a Gyűrűk Ura
és az Odüsszeia története

struktúrájában nagyon hasonló,

és ezen keresztül vezette be
a gyerekek számára.

Később Párizsban egy Harvardon tanító
biológus vezette intézményben

az Art Science Lab-ben hasonló
projekteken dolgoztam tovább.

A másik irány, ami felé
elindultam a Kontra mellett

az a közösségi web és a digitális
technológia hatására létrejövő

új kulturális tér hatása az életünkre.

Egyfelől, ma mindegyikünk zsebében
itt lapul egy mobiltelefon.

Ez egyben egy fényképezőgép,
egy kamera, és egy hangfelvevő.

Ez hatalmas új lehetőséget
teremt arra, hogy alkossunk.

Míg a közösségi web új teret ad arra,

hogy ezeket a tartalmakat szabadon
meg tudjuk osztani bárkivel

és szabadon fogyasszunk ebből
az értékeiben diverz térből.

Az az igazság, hogy soha nem látott
lehetőségek előtt állunk.

Ma a kreativitás legfontosabb
tere az internet.

Mintegy 150 millió ember már ma is aktívan
alkot online és számuk folyamatosan nő.

Fel kell ismerni ezt
a lehetőséget és élni vele.

Például ez a fénykép a londoni
terrortámadások után készült az alagútban

az egyik áldozat mobiltelefonjával.

Ez a kép soha nem készülhetett volna el,

ha még mindig olyan struktúrákban
gondolkodnánk, ahogy korábban is.

Ha csak azt várnánk,
hogy egy professzionális újságíró

fog képeket készíteni
egy ilyen eseményről.

Ezt a témát

- például, hogy a Flicker típusú honlapok
hogyan alakítják át a fotográfiát -

mélyebben elkezdtem vizsgálni.

Majd egy lépés távolságból
megpróbáltam megérteni azt.

Két éven át azzal a témával
foglalkoztam Párizsban,

hogy hogyan lehetne
a kulturális életet nyitottabbá,

szabadabbá és demokratikusabbá tenni.

A következő lépést az jelentette, amikor
Rubik Ernő Zoltán és Borbély Mihály

elmesélték egy kollaboratív
multimédia applikáció ötletét.

Saját tapasztalataink szerint,
hiába oszthatunk meg

és fogyaszthatunk tartalmakat
szabadon online,

hogyha ezeket a tartalmakat
nem tudjuk újra felhasználni

és nem tudunk közösen dolgozni.

Miért kellene nekünk nagy
fájlokat e-mailezni egymásnak ?

Miért nincs erre egy egyszerű
és játékos megoldás a kezünkben?

A web a programozók számára már a
kezdetektől fogva a remixelés tere volt.

Folyamatosan építettek egymás kódjára.

Ennek nincs semmilyen
technológiai akadálya,

ami miatt ezt ne tehetnénk meg
ma multimédia tartalmakkal.

Pontosan ezért kezdtünk bele most
már Kökény Tamással kiegészülve

a Brickflow nevű alkalmazás fejlesztésébe.

A Brickflow egy web
és egy tablet alkalmazás,

ahol valós időben kollaboratívan tudunk
fotókkal, videókkal és hangokkal dolgozni.

Ezeket összeválogatni
és összefűzni őket új történetekké.

Kicsit, úgy működik, mint a Google docx,
csak nem folyó szöveggel.

Ezzel szeretnénk mindenkinek
megadni a lehetőséget,

hogy újra úgy érezze magát, mint akkor,
ott, a szőnyegen a haverokkal ülve.

Játékosan és szabadon tudjon alkotni.

Húzzunk be tartalmakat Youtube-ról,
SoundCloud-ról vagy Flicker-ről a térbe.

Válogassuk ki őket közösen
a barátainkkal, rendezzük őket,

beszéljük meg, hogy melyik
tartalom mennyire illik oda

és fűzzünk össze új történeteket.

Majd ezeket a történeteket osszuk meg,

akár Facebookon,
akár egy másik weboldalon.

A Brickflow-nál meg vagyunk róla győződve,

hogy ez az egyik hiányzó
láncszem annak érdekében,

hogy a kreativitás újra játékos,
közösségi és szabad legyen.

Ahogy látjátok az elmúlt években különböző
módokon, de mindig azért dolgoztam,

hogy a kreativitás szabad,
nyitott és demokratikus legyen.

Köszönöm.

(Taps)

Műsorvezető: Köszönjük szépen.

Azt mondod, hogy a művészetet,
a kreatív világot demokratizálni kell,

mert ez egy belterjes
kicsit arisztokratikus világ.

Ezt én is alátámasztom.

Ez nekem eléggé a bögyömben
is van ez a téma.

Hogy lehet a arisztokráciát
demokratizálni?

Mit szól ez a magas művészetet
vagy kreativitást művelő réteg

ezekhez a demokratizáló
folyamatokhoz szerinted?

LP: Egy része nyilván
ijedtséggel tekint arra,

amikor az eddig az ő territóriumuknak
számító világba

mások is bele tudnak nyúlni,

mondjuk a technológia hatására.

De vannak olyan alkotók,

akik már a 70-es években is nyitottak
voltak ezekre a gondolatokra.

Például Joseph Beuys azt mondta,

hogy mindenki művész
és mindenki szabadon alkothat.

Ez tesz egy társadalmat
egészségessé és működőképessé.

Műsorvezető: Reméljük, hogy majd
a többiek is így állnak hozzá.

Köszönjük szépen neked.

(Taps)