Mikénrt fogja az internet (majd egyszer) átváltoztatni a kormányzást

A nyílt forráskódú világ megtanulta hogyan kell kezelni új, gyakran ellentmondó ötletek áradatát, olyan hoszting szolgáltatók segítségével mint a GitHub. Akkor kormányok miért nem tudják megtenni ugyanezt? Lelkesítő beszédében Clay Sharky megmutatja, hogy demokráciák hogyan tanulhatnak az internettől, hogy ne csupán átlátszóak legyenek, hanem hogy merítsenek polgáraik tudásából.

Ma olyasvalamiről szeretnék beszélni,

amit a nyílt forráskódú programozás világa taníthat a demokráciának,

de előtte egy kis bevezető.

Kezdjük itt!

Ő Martha Payne. Martha egy 9 éves skót,

aki Argyll és Bute kerületben él.

Néhány hónapja Payne egy konyhablogot indított

NeverSeconds névvel, és a kameráját

minden nap elvitte az iskolába és dokumentálta

az iskolai ebédeket.

Megtaláljátok a zöldségeket? (Nevetés)

És, ahogy néha megesik,

a blognak először lett néhány tucat olvasója,

aztán néhány száz olvasója,

majd többezernyi olvasó, ahogy emberek

bekapcsolódtak miként értékeli az iskolai ebédeket,

beleértve a kedvenc kategóriámat,

"hajszálak száma a kajában." (Nevetés)

Ez egy nulla pontos nap volt. Az jó.

És aztán tegnap két hete, ezt posztolta.

A poszt szövege: "Viszontlátásra."

Azt mondta, "Sajnálom, de

az igazgatóm ma kihívott az osztályból, és azt mondta,

nem szabad többé fényképeznem a menzán.

Igazán élveztem amit csináltam.

Köszönöm az olvasóimnak. Viszontlátásra."

El tudjátok képzelni mi történt ezután, igaz? (Nevetés)

A felháborodás annyira gyors, annyira nagymértékű és annyira egyhangú volt,

hogy Argyll és Bute tanácsa meggondolta magát

még aznap, és azt mondta, "soha,

soha sem cenzúráznánk egy kilencévest." (Nevetés)

Kivéve, természetesen, ma reggel. (Nevetés)

És ez felveti a kérdést,

mi miatt gondolták, hogy megúszhatnak szárazon

ilyesmit? (Nevetés)

A válasz az, hogy az egész eddigi emberi történelem miatt.

(Nevetés) Szóval,

mi történik akkor, ha a média hirtelen

egy csomó új gondolatot hoz keringésbe?

Ez nem csupán kortárs kérdés.

Ezzel már többször szembekerültünk

az elmúlt néhány évszázad során.

Amikor jött a távíró, világos volt,

hogy globalizálni fogja a híripart.

Ez mihez vezethet?

Nos, nyilván, világbékéhez fog vezetni.

A televízió, a médium amivel nemcsak hallani,

hanem látni, a szó szoros értelmében látni is lehetett,

mi történik máshol a világban, ez mihez vezethet?

Világbékéhez. (Nevetés)

A telefon?

Kitaláltátok: világbékéhez.

Bocsánat a spoiler miatt, de semmi világbéke. Még nem.

Még a könynyomtatás, még a könyvnyomtatásról

is azt feltételezték, hogy megerősíti

a katolikus intellektuális hegemóniát európa-szerte.

Helyette, amit kaptunk, Luther Márton 95 tétele volt,

meg a protestáns reformáció, és, tudjátok,

a harmincéves háború. Rendben,

tehát amiben igazuk volt ezeknek a világbéke jóslatoknak,

az az, hogy amikor hirtelen a köztudatba kerül

egy csomó új gondolat, az megváltoztatja a társadalmat.

Amit tökéletesen elhibáztak, az az, ami utána történik.

Minnél több ötlet van forgalomban,

annál több ötlettel lehet ellenkezni.

Több média mindig több veszekedést jelent.

Ez történik, amikor kiterjed a média tere.

És mégis, ha visszatekintünk a könyvnyomtatás

kezdeti éveibe, akkor szeretjük azt ami történt.

A társadalmunk a nyomtatás híve.

Miként lehet összeegyeztetni ezt a kettőt,

hogy több vitához vezetett, de úgy gondoljuk, mégis jó volt?

A válasz szerintem ilyesvalamiben rejlik.

Ez a Philosophical Transactions címlapja,

az első tudományos folyóirat amit valaha angolul publikáltak,

az 1600-as évek közepéről,

és olyan emberek hozták létre, akik

magukat Láthatatlan Testületnek nevezték,

tudományos filozófusok olyan csoportja, akik

majd csak később nevezik magukat természettudósoknak,

és akik javítani akartak a módokon,

ahogy ők, mint tudós filozófusok vitázhatnak egymással,

és ehhez két dolgot kellett tenniük.

Kellett a nyitottság. Ki kellett alakítaniuk egy normatívát,

amely kimondta, ha kisérletet végzel,

akkor ne csak az állitásaidat tedd közzé,

hanem azt is, hogyan végezted a kísérletet.

Ha nem mondod meg hogyan csináltad, nem bízunk benned.

De a másik amire szükségük volt, a sebesség.

Gyorsan összhangba kellett hozni,

amit a többi természeti filozófus tudott.

Másként nem lehetett vitába kezdeni.

Ehhez a nyomtatás nyilván a megfelelő médium volt,

de a könyv nem a megfelelő eszköz. Túl lassú volt.

Így feltalálták a tudományos folyóiratot

a viták szinkronizálásához

a tudós filozófusok közösségén belül.

A tudományos forradalmat nem a nyomtatás okozta.

Hanem tudósok,

de nem okozhatták volna, ha nem lett volna

a nyomtatás mint eszköz.

Akkor mi van velünk? A mi generációnkkal,

és a média forradalmunkkal, az internettel?

Nos, jóslatok a világbékéről? Megvolt. (Nevetés)

Több veszekedés? Arra csillagos ötös. (Nevetés)

(Nevetés)

Hát igen, a YouTube egy igazi aranybánya. (Nevetés)

Hatásosabb viták? Ez a kérdés.

Nos, én a szociális médiát kutatom, ami azt jelenti

első megközelítésben, hogy megfigyelem mások vitáit.

És ha ki kellene választanom

a mi Láthatatlan Testületünket, a mi nemzedékünk azon csoportját

akik próbálják ezeket az eszközöket szolgálatunkba állítani,

nem több vita érdekében, hanem jobb vitákért,

én a nyílt forráskódú programozókat választanám.

A programozás egy hármas viszony

a programozó, a forráskód,

és a számítógép között, amelyen a kód fut, de a számítógépek

híresen inflexibilis értelmezői az instrukcióknak,

így rendkívül nehéz megírni egy adag instrukciót,

amelyeket a számítógép végre tud hajtani.

És ez akkor is így van, ha egy ember írja.

Ha több mint egy ember írja

akkor nagyon könnyen megtörténik, hogy bármelyik két programozó felülírja

a másik munkáját ha ugyanazon a fájlon dolgoznak,

vagy hogy inkompatibilis utasításokat küldenek

amely egyszerűen zavart okoz a számítógép működésében,

és a probléma egyre csak nő,

minél több programozó vesz részt benne.

Elsőre, a probléma, miként irányítunk

egy nagy szoftver projektet, annak a problémája,

miként tudjuk korlátozni ezt a szociális káoszt.

Nos, évtizedekig az általános megoldás

erre a problémára olyasvalami volt,

amit verziókezelő rendszernek neveztek.

ami pont azt csinálja, ami benne van a nevében.

A szoftver kanonikus másolatát valahol

egy szerveren tárolja.

Csak azok a programozók változtathatnak rajta,

akik kifejezetten hozzáférési jogosultságot kaptak,

és csak ahhoz az alrészhez férhetnek hozzá

amelyet van jogosultságuk változtatni.

És amikor emberek diagramokat rajzolnak a verziókövető rendszerről,

akkor ezek a diagramok mindig valahogy így néznek ki.

Rendben. Úgy néznek ki, mint egy szervezeti ábra.

És nem kell túl alaposan szemügyre venni,

hogy egy ilyen rendszer politikai következményeit lássuk.

Ez feudalizmus: egy tulajdonos, sok munkás.

Ez rendben van a kereskedelmi szoftver iparban.

Az Office tényleg a Microsoft-é. A Photoshop az Adobe tulajdona.

A cég tulajdona a szoftver.

A programozók jönnek-mennek.

De volt egy programozó, aki eldöntötte,

hogy nem kell így dolgozni.

Ez Linus Torvalds volt.

Torvalds a leghíresebb nyílt forráskódú programozó,

aki köztudottan a Linux létrehozója, és Torvalds megnézte

hogy a nyílt forráskódú közösség hogyan kezelte ezt a problémát.

A nyílt forráskódú szoftver licensz legfontosabb központi igérete,

hogy mindenkinek hozzáférése legyen a teljes forráskódhoz

mindig. De nyílván, ez pont annak

a káosznak a veszélyét hordozza, amit meg kell előzni,

ahhoz, hogy bármi működjön.

Így a legtöbb nyílt forráskódú projekt csak befogta az orrát

és elfogadta a feudális irányítási rendszert.

De Torvalds azt mondta: "Nem, én nem ezt fogom tenni."

Nagyon világos nézetei voltak ezügyben.

Ha magadévá teszel egy eszközt, akkor egyben

magadévá teszed az irányítási filozófiát is, ami bele van építve abba az eszközbe,

és ő nem volt hajlandó bármit magáévá tenni, ami nem úgy működött,

ahogy a Linux közösség működött.

És hogy legyen képetek arról, ez mennyire hatalmas

döntés volt, íme egy térkép

a Linuxon belüli függőségi viszonyokról,

a Linux operációs rendszeren belül, mely alrész

működése függ a program, melyik másik alrészétől.

Ez egy hihetetlenül bonyolult folyamat.

Ez egy hihetetlenül bonyolult program,

és mégis, Torvalds éveken át

nem automatizált eszközökkel futtatta ezt, hanem a postafiókjából.

Emberek szó szerint elküldték neki a változtatásokat,

amelyekben megegyeztek, és ő kézzel egyesítette őket.

Majd, miután 15 évig nézegette a Linuxot és kisilabizálta,

hogyan működik a közösség, azt mondta, "azt hiszem, tudom

hogyan kell megírni a szabad emberek verziókezelő rendszerét."

Ezt Git-nek hívta. A Git elosztott verziókövetés.

Két nagy különbség van

hagyományos verziókezelő rendszerekkel szemben.

Az első, hogy megfelel annak a filozófiai igéretnek,

hogy nyílt kódú. Mindenki, aki dolgozik egy projekten

a teljes forráskódhoz fér hozzá. Mindig.

És amikor emberek a Git munkafolyamatról diagramot készítenek,

ilyen rajzokat használnak.

Nem kell megérteni, hogy a körök

meg a négyzetek meg a nyilak mit jelentenek, hogy lássuk ez mennyivel

bonyolultabb módja a munkának, mint amit

a hagyományos verziókezelő rendszerek támogatnak.

De ez egyben az, ami visszahozza a káoszt,

és ebben rejlik Git második nagy újítása.

Ez egy képernyőfotó a GitHub-ról, ahol elsődlegesen hosztolják a Git alapú projekteket

és ahányszor Git-et használ egy programozó

hogy bármilyen fontos változtatást csináljon,

létrehozva egy új fájt, módosítva egy létezőt,

két fájlt egyesítve, a Git egy ilyen aláírást hoz létre.

Ez a számokból és betűkből álló hosszú lánc

egy egyedi azonosító, ami minden egyes változtatáshoz hozzá van rendelve,

mindennemű központi irányítás nélkül.

Minden Git rendszer ugyanúgy hozza létre ezt a számot,

ami azt jelenti, hogy ezt az aláírást közvetlenül,

és hamisítatlanul hozzá lehet rendelni egy adott változtatáshoz.

Ennek ez a következménye:

egy edinburgh-i és egy entebbe-i programozó is

megkaphatja ugyanazt - ugyanazon szoftver másolatát.

Mindketten változtathatnak rajta és egyesíthetik őket

utána, akkor is, ha nem tudtak

egymás létezéséről előtte.

Ez együttműködés, koordináció nélkül.

Ez a nagy változás.

Mármost nem azért mesélem mindezt, hogy meggyőzzelek titeket arról, milyen jó,

hogy a nyílt forráskódú programozóknak van egy ilyen eszközük,

ami támogatja a munkafilozófiájukat,

bár szerintem ez klassz.

Amiatt mesélem, mert szerintem jelentősége van abban,

hogy közösségek miként állnak össze.

Miután a Git lehetővé tette a központosítás nélküli együttműködést,

lehet látni közösségek létrejöttét,

amelyek hihetetlenül nagyok és összetettek.

Ez egy ábra a Ruby közösségről.

Ami egy nyílt forráskódú progamozási nyelv,

és az emberek közti összes kapcsolatról,

ez most nem szoftver grafikon, hanem ember grafikon,

az összes ember közötti kapcsolatról,

akik a projekten dolgoznak -

és ez nem úgy néz ki mint egy szervezeti ábra.

Ez úgy néz ki, mint egy szervezetlenségi ábra, és mégis,

ebből a közösségből, ezeket az eszközöket használva

alkotni tudnak valamit együtt.

Tehát két jó ok van arra, hogy azt godoljuk

ezt a fajta technikát alkalmazni lehet

demokráciákban általában, és különösen a jogban.

Mikor kijelented, valójában,

hogy az interneten valami a demokrácia javát

fogja szolgálni, gyakran ezt a reakciót kapod.

(Zene) (Nevetés)

Azaz, most arról az izéről beszélsz

az éneklő macskákkal? Mármint, ez az

ami jó lesz a társadalomnak?

Amihez azt kell mondanom, van ez az izé

az éneklő macskákkal. Az mindig bekövetkezik.

És nem csak úgy értem, hogy mindig megesik az internettel.

Úgy értem, mindig megesik a médiával. Pont.

Nem tartott sokáig miután megjelent

a kereskedelmi könyvnyomtatás, mielőtt valaki

rájött, hogy az erotikus regény jó ötlet.

Nem kellett, hogy túl hosszú múltja legyen a kereskedelmi célú könyvnyomtatásnak,

mielőtt valaki azt mondja: "Tudod mit, fogadjunk,

hogy az emberek fizetni fognak ezért?"

További 150 év kellett, mielőtt bárki gondolt volna

a tudományos folyóiratra, igaz? Tehát - (Nevetés) (Taps)

Tehát amikor a Láthatatlan Testület megszelídítette

a nyomtatást, hogy létrehozza a tudományos folyóiratot,

hihetetlenül fontos volt, de nem nagyban kezdte,

és se gyorsan nem történt, sem sebesen, úgyhogy

ha azt keresed, hol történik a változás,

akkor a periférián kell keresni.

Tehát, a jog is függőségen alapul.

Ez egy grafikon az USA adórendszeréről

és hogyan függ egy jogszabály a többi jogszabálytól

az összhatás kedvéért.

Tehát van ez, mint a nyílt forráskódú menedzsment helye.

De ott van az is, hogy a jog egy másik olyan hely,

ahol sok vélemény van forgalomban,

de ezeket egy kánoni kópiában kell egyesíteni,

és ha rámentek a GitHub-ra, és körülnéztek,

akkor millió és millió projekt van,

amelyek majdnem mindegyike forráskód alapú,

de ha megnézitek a széleket, akkor lehet látni embereket,

akik azzal kisérleteznek, hogy mik a politikai következményei

egy ilyen rendszernek.

Valaki közzétette az összes wikileak sürgönyt

az USA külügyminisztériumából, olyan szoftverrel együtt

amivel értelmezni lehet őket, beleértve az én kedvenc felhasználási módomat

a Cablegate sürgönyöknek, ami felismeri

a természetesen előforduló haikut a külügyminisztérium prózájában.

(Nevetés)

Jól van. (Nevetés)

A New York-i szenátus közzétett valamit,

amit nyílt törvényalkotásnak hívnak, és a GitHub-on hosztingolják

ismét a frissítés és a folyékonyság okán.

Mehetsz és kiválaszthatod a kedvenc szenátorodat és megnézheted,

mely törvényeket támogatta.

Egy Divegeek nevű valaki közzétette Utah törvénykönyvét,

Utah állam törvényeit, és ott vannak,

nemcsak azért, hogy a kód hozzáférhető legyen,

hanem azzal az érdekes lehetőséggel, hogy ezt

a törvényalkotás továbbfejlesztéséhez lehetne használni.

Valaki egy eszközt tett közzé a copyright vita során

ami tavaly a szenátusban zajlott, mondván, "Milyen különös, hogy Hollywoodnak

több hozzáférése van a kanadai törvényhozókhoz,

mint a kanadai állampolgároknak. Miért nem használjuk a GitHub-ot,

hogy megmutassuk, hogyan nézne ki egy állampolgárok által fejlesztett törvényjavaslat?"

És ez tartalmazza ezt a nagyon figyelemfelkeltő képernyőfotót,

Diff-nek hívják, ezt az izét itt jobboldalt.

Olyan szövegeknél amiket sokan szerkesztenek, megmutatja

mikor változtatták, ki változttatta,

és mi az a változtatás.

A piros részek azok, amiket töröltek.

A zöld részek azok, amelyeket hozzáadtak.

Programozók természetesnek veszik ezt a képességet.

Nincs az a demokrácia a világon bárhol, amely kínálja ezt a lehetőséget

polgárainak, akár a törvényhozásban vagy a költségvetésben,

annak ellenére, hogy ezeket

a jóváhagyásunkkal és a pénzünkkel csinálják.

Szeretném azt mondani, hogy azáltal

hogy a nyílt forráskódú programozók kidolgoztak

egy együttműködési stratégiát, amely nagyszabású, megosztott,

olcsó, és szinkronban van a demokrácia ideáljaival, szeretném

azt mondarni, hogy azáltal, hogy megvannak ezek a módszerek,

a fejlődés megállíthatatlan. De nem így van.

A probléma egyik része, természetesen, egyszerűen az információhiány.

Valaki megkérdezte a Quora-n:

"Miért nem használják a törvényhozók

az elosztott verziókövetést?"

Grafikusan, ez volt a válasz. (Nevetés)

(Nevetés) (Taps)

És ez valóban a probléma része, de csak egy része.

A nagyobb probléma, természetesen, a hatalom.

Azoknak az embereknak, akik részvétellel kisérleteznek

nincs törvényhozói hatalmunk, és azok az emberek, akiknek van törvényhozói

hatalmuk, nem kisérleteznek részvétellel.

Nyitottsággal kiséleteznek.

Nincs az a magára adó demokrácia, amely nem lépne

a transzparencia felé, de a transzparencia csak nyitottság

az egyik irányba, és az, hogy műszerfalat adjanak

kormány nélkül, az sosem volt központi igérete

a demokráciának polgárai felé.

Gondolkozzatok el ezen.

Martha Payne véleménye

technológiai eszköz által jutott el a közönséghez,

de a politikai akarat volt az, ami ott tartotta.

A polgárok elvárták,

hogy ne legyen cenzúra.

Itt tartunk most ezekkel az együttműködési eszközökkel.

Megvannak. Láttuk őket. Működnek.

Tudjuk őket használni?

Tudjuk alkalmazni azokat a technikákat, amik itt működnek erre is?

T.S. Eliot egyszer azt mondta: "Az egyik legfontosabb dolog

ami történhet egy kultúrával, az hogy

elsajátítja a prózának egy új formáját."

Véleményem szerint ez nem igaz, de - (Nevetés)

szerintem igaz a vitatkozáshoz való jogra. Nemde?

Egy fontos dolog, ami történhet egy társadalommal,

az az, hogy elsajátítja a vitának egy új formáját,

esküdtszék általi ítélet, szavazás, kollegiális lektorálás, most ez. Igaz?

A vitának egy új formáját találták fel a mi életünkben.

Sőt, az elmúlt évtizedben.

Nagy, megosztott, kis költségű,

és összeegyeztethető a demokrácia ideáljaival.

A kérdés most az, engedjük-e,

hogy a programozók maguknak őrizzék ezt?

Vagy megpróbáljuk megfogni és a társadalom

teljességének szolgálatába állítani?

Köszönöm a figyelmet. (Taps)

(Taps)

Köszönöm. Köszönöm. (Taps)