Hogyan csökkentsük a nyomort? Javítsuk föl a házakat! | Paul Pholeros | TEDxSydney

Paul Pholeros építészt 1985-ben megbízta egy őslakosok vezette egészségügyi szolgálat igazgatója, hogy "akadályozza meg az emberek megbetegedését" az egyik dél-ausztráliai kis őslakos közösségben. A fő tanulság: lássunk túl az orvosláson, és javítsunk a helyi környezeten. Ragyogó előadásában Pholeros ismerteti a Housing for Health, egy nyomor csökkentésére létrejött szervezet által megvalósított projektet, amely gyakorlatias módon kijavítja a lakásokat Ausztráliában és máshol.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciáktól függetlenül szerveztek. Bővebben: http://ted.com/tedx.

A nyomor megszüntetése
nagyszerű gondolat.

Kétlem, hogy a teremben ülők közül
ezt bárki vitatná.

Csak az bosszant egy kicsit,
amikor pénzes politikusok

és karizmatikus rockcsillagok

(Nevetés)

ilyen szavakat használnak:

"...ezt nagyon könnyű mondani".

Nincs ma egy bőröndnyi pénzem,

és nincsenek közreadandó irányelveim,

és biztos, hogy nincs gitárom.

Ezt másokra hagyom.

De van egy elképzelésem,

amelynek "Egészséges lakhatást" a neve.

Az Egészséges lakhatást
a szegényekért van.

Ott működik, ahol ők élnek,

s a célja az egészségük javítása.

A munkában a tettek
számítanak, nem a szavak.

Az utóbbi 28 évben

ezt a nehéz, nyomasztó
és mocskos munkát elvégeztük

Ausztráliában
és az utóbbi időkben külföldön.

A munkát gyakorlatilag ezrek végezték,

s bebizonyosodott,

hogy a célszerű tervezés javíthat még
a legmostohább lakáskörülményeken is.

Javíthat az egészségen,

és része lehet a nyomor csökkentésében
vagy megszüntetésében.

Ott kezdem, ahol a történet kezdődött:

1985-ben, Közép-Ausztráliában.

Egy Yami Lester nevű őslakos férfi

egészségügyi szolgálatot működtetett.

Naponta tapasztalta,

hogy az általa vezetett klinikán megjelenő

betegek 80%-ának valamilyen

fertőző betegsége van.

Harmadik világ, fejlődő világ,
fertőző betegség,

amelyet rossz lakhatási
körülmények okoznak.

Yami csapatot gyűjtött Alice Springsben.

Orvost kerített.

Környezet-egészségügyi
szakembert kerített.

Helyiek gondos válogatásával
csapatot alakított

a projekt végrehajtására.

Beültetett közéjük

egy tapasztalatlan, kezdő építészt is,

aki jobban értett hozzá, hogyan lehet
Sidney-ben meggazdagodni,

mint egészséget javítani
Közép-Ausztráliában.

Nem árulom el a nevét,
mert nagyon kínos lenne.

Borítsunk rá fátylat, ki volt
a csapatban a leggyengébb.

Yami megmondta az első értekezleten:

"Pénz — az nincs." Kezdetnek nem rossz.

"...pénz az nincs, 6 hónapotok van,

hát lássatok neki a projektnak",
ami az ő nyelvén így hangzott:

"Uwankara Palyanku Kanyintjaku",

ami ezt jelenti: "a jólét stratégiája"
vagy egyszerűbb fordításban:

"terv a megbetegedés megakadályozására"

— elég tömör eligazítás.

Ez volt a leckénk.

Első lépésként orvosunk
kb. fél évre útra kelt.

Azon dolgozott, aminek a kilenc
egészségügyi céllá kellett válnia:

mire koncentráljunk?

Hathavi munka után bejött az irodámba,

és letett elém egy cédulát,
amelyen kilenc szó állt:

[A 9 egészségi fő tényező: mosakodás,
ruha, szennyvíz, táplálkozás, zsúfoltság,

állatok, por, hőmérséklet, sérülés]

Nem hatódtam meg.
A nagy eszmékhez nagy szavak kellenek,

és jó, ha sok van belőlük.

Ezek még csak közel sem jártak hozzá.

De nem láttam, és önök sem látják,

hogy az orvos több ezer oldalnyi
helyi, országos

és külföldi kutatási anyagot
gyűjtött össze,

amelyek indokolták, miért képekkel
mondjuk el a célokat.

A később megszülető képeknek
elég egyszerű okuk volt.

Az őslakosok, akik a főnökeink voltak,
és a vének

általában írástudatlanok voltak,

így képekkel kellett közölni
a tudnivalókat

a céljainkról.

A közösséggel dolgozva

nem mondhattuk el számukra

érthetetlen nyelven, mi fog történni.

Tehát megvoltak a céljaink —

nem veszem sorra őket —,

és minden cél középpontjában
az ember és egészsége áll.

Ez pedig összeköti őket

az egészségük megőrzéséhez

szükséges környezetükkel.

Ahogy a képernyőn is látható:
a legfontosabb

a naponkénti mosakodás,
különösen a gyerekeknél.

Remélem, legtöbben úgy vélik:

"Micsoda? Ez egyszerű."

De most fölteszek
egy nagyon személyes kérdést.

Szeretném, ha föltenné a kezét
a jelenlévők közül az,

akinek mielőtt idejött,

nem okozott gondot reggel lezuhanyoznia.

Nem azt kérdezem, ki zuhanyozott,
mert tapintatos vagyok.

Így van.

(Nevetés)

Nevezzük ezt a helyiség piszkos felének.

Rendben. Okkal állíthatjuk,

hogy a legtöbbjüknek nem
okozott gondot a reggeli zuhanyozás.

Még egy feladatot kapnak.

Válasszanak ki egy házat

a képernyőn lévő 25 közül.

Jegyezzék meg a helyzetét,
de ne árulják el,

melyiket választották.

Mindenki választott?

Kérem, hogy lakjanak
ott egy néhány hónapig,

hogy lássák: jól választottak-e.

Ez Nyugat-Ausztrália északnyugati része,
nagyon kellemes hely.

Nézzük csak, működik-e zuhany a házban?

Hallok egy pár jajkiáltást.

Ahol zöld pipát látnak, ott igen.

Önök és gyerekeik rendben vannak.

Ha piros X-et látnak

— lopva körülnéztem a teremben —,

az nem nagyon zaklatta föl önöket.

Miért? Mert túl öregek.

Tudom, hogy a kijelentés
sokkoló hatású, de — öregek.

Mielőtt sértődötten távoznának,

megmagyarázom: esetünkben az,

hogy valaki a teremben
túl öreg, azt jelenti:

ötéves elmúlt.

Többnyire a 0-5 év közöttiek miatt
vagyunk nyugtalanok.

Miért?

A mosakodás egy sor fertőző betegség,

a gyakori szem- és fülfertőzések,

mellkasi- és bőrfertőzések ellenszere,

amelyeket ha ötéves korig elkapnak,

tartósan károsítják azokat a szerveket.

Egész életükben megmarad a hatásuk.

Ezért ötéves korukra

megromlik a látásuk,
s ez így marad egész életükben.

Megromlik a hallásuk,
s ez így marad egész életükben.

Nem úgy lélegeznek.

Tüdőtérfogatuk harmadát
ötéves korukra elvesztették.

Még a bőrfertőzések is,

amelyeket eredetileg
nem tartottunk nagy ügynek —

a 0-5 éves korban szerzett
enyhe bőrfertőzések —,

jócskán növelik
a veseelégtelenség esélyét,

amely 40 éves korra
dialízist tesz szükségessé.

Hát ez ilyen nagy ügy,
a pipák és az ikszek

ezért sorsdöntők a gyerekek szempontjából.

A pipák és az ikszek 7 800

megvizsgált ausztrál házat jelképeznek,

ugyanilyen arányban.

Láthatják a képernyőn,

hogy e szerény házak 35%-ában

50 ezer őslakos lakik,

35%-uknak van működőképes zuhanya.

Ha ez megdöbbentő, akkor hozzáteszem,

hogy a 7 800 ház 10%-ában
biztonságos csak a villamos hálózat.

A házak 58%-ban van működőképes vécé.

Ezek egy egyszerű
alapfelszerelési vizsgálat eredményei:

a zuhany esetében van-e

hideg-meleg víz, két működő csap,

zuhanyrózsa, amely a fejre
vagy a testre szórja a vizet,

és lefolyó, amely elvezeti a vizet?

Nem jó tervezésű, nem szép, nem elegáns,

csak működőképes.

Ugyanilyen vizsgálatok készültek

a villanyról és a vécékről.

Az "Egészséges lakhatást"
nem hibafelméréssel foglalkozik,

hanem a lakhatás javításával.

Azonnal nekifogunk, már az első nap.

Megtanultuk: nem ígérgetünk,
nem jelentgetünk,

a munkát az első nappal megkezdjük.

Reggelente szerszámokkal érkezünk,
egy csomó felszereléssel, iparossal,

és rögtön kiképezzük a helyi csapatot,
hogy munkához láthasson.

Az első estére

a közösség jó néhány háza
reggelhez képest följavult.

A munka fél-egy évig tart,

amíg minden ház föl nem javul,

és el nem költjük az egy-egy házra
betervezett 7 500 dollárt.

Ennyi az átlag költségvetésünk.

Az időszak leteltével ismét
átvizsgálunk minden házat.

Nagyon könnyű a pénzt elkölteni.

Nagyon nehéz minden házrész

működőképességén javítani.

Az egész házban a 9 egészségi
fő tényezőt szem előtt tartva

250 egységet vizsgálunk, ellenőrzünk
és javítunk — minden házban.

Ilyen eredményre juthattunk
a 7 500 dollárból.

86%-ban működőképessé tettük a zuhanyokat,

77%-ban működőképessé tettük
a villamos hálózatot,

90%-ban működőképessé tettük a vécéket

a 7 800 házban.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Nyilván adódik egy kézenfekvő kérdés,
s remélem, eltöprengenek rajta.

Miért kell ilyen munkát végeznünk?

Miért vannak a házak
ilyen szörnyű állapotban?

A kérdés helyénvaló és fontos.

Megjegyeztük a javítás okát,

és a házakban a munka 70%-ára

a rendszeres karbantartás
hiánya miatt volt szükség.

Egy sor hiba a mi házunkban is adódik,
a dolgok elkopnak.

Amit az államnak, tanácsnak
kellett volna tennie,

fütyültek rá, és a ház nem működik.

A megjavított hibák 21%-át
hibás kivitelezés okozta,

mintha pancser módon
fusizók építették volna,

ezek nem működtek, ki kellett javítanunk.

Aki az utóbbi 30 évben Ausztráliában élt,

folyton-folyvást azt hallhatta:
az az alapvető ok,

hogy az őslakosok tönkreteszik a házukat,

ez az egyik majdnem sziklaszilárd állítás,

melyet soha nem láttam bizonyítottnak,

hogy mindig ez lenne a baj
az őslakosok lakhatásával.

Jó, a pénz 9%-a nem rendeltetésszerű
használat és károkozás javítására ment el.

Határozottan állítjuk,

hogy nem a házak lakóival van baj.

Sőt, továbbmegyek,

a lakók valójában nagyban
a megoldás részesei.

Az ausztrál csapat 75%-a,

most több mint 75%-a

a helyi, őslakos közösség tagja.

Ők mindenféle munkát végeznek.

(Taps)

2010-ben pl. 831 ember volt,

akik szerte Ausztráliában,

a Torres-szigeteken és máshol éltek,

és azon dolgoztak, hogy feljavítsák
a házakat, ahol ők és családjuk lakik,

ez pedig igen fontos.

Munkánk során mindig
az egészséget tartottuk szem előtt.

Ez a lényeg.

Ez egy nagyon suta szójáték,

mert a képen lévő szemnek

nem lesz módja semmit szemmel
tartani, mert trachomával fertőzött.

A fejlődő világban gyakori fertőzés
irritáló és vaksághoz vezet.

Ez a fertőzés a fejlődő világban gyakori,

de a háttérben egy őslakos

közösség képét látjuk 1990-ből.

Közöttük az iskolások 95%-nak
aktív trachomája volt.

Károsítja a szemüket.

Mit teszünk ellene?

Először is, működőképessé
tesszük a zuhanyokat.

Miért? Mert a víz lemossa a fertőzést.

Az iskolákban is kiépítünk
mosdási lehetőséget,

hogy a gyerekek naponta
többször arcot moshassanak.

Kimossuk a fertőzést.

Másodszor, szemorvosok szerint
a por fölsérti a szemet,

s a fertőzés gyorsan bejut.

Mit teszünk?

Felhívjuk a porok orvosát,

a bányatársaság kölcsönadta nekünk.

A dolga a bányatelepen keletkező
porokkal törődni.

Kijött, és egy nap alatt

megállapította, hogy a legtöbb por

szélfútta, és a talaj fölött méteres
magasságban található.

Azt javasolta, hogy a port
kupacba kell gyűjteni,

mielőtt még a házakhoz jutva
a gyerekek szemébe kerülne.

Úgyhogy talajjal kötöttük le a port.

Ki gondolt volna erre?

Mi. Az illetőtől porérzékelőket kaptunk.

A porérzékelők ellenőrizték,
hogy hatékonyak vagyunk-e.

Azok voltunk.

Vizsgáltuk és csökkentettük a port.

Egészen meg akartunk
szabadulni a fertőzéstől.

Mi kellett hozzá?

Fölhívtuk a legyek orvosát,
igen, van ilyen is.

Az őslakos cimboránk azt mondta:

"Nektek, fehéreknek
többet kellene kijárnotok."

(Nevetés)

A legyek orvosa gyorsan megállapította,

hogy egy légyfajta terjeszti a fertőzést.

A közösségbe tartozó gyerekek

a dián látható csodás
légycsapdát kapták tőle.

Csapdába ejtik a legyeket,
s elküldik neki Perth-be.

Amikor súlyos volt a fertőzés,

küldött egy pár ganajtúrót.

A ganajtúrók felfalták a tevék trágyáját,

a legyek éhen haltak,

és a trachoma elmúlt.

S az év alatt a trachoma rohamosan
csökkent, és alacsony szinten maradt.

Megváltoztattuk a környezetet,
nemcsak a szemüket kezeltük.

Végül, a szemük megjavult.

Szemekről beszéltünk,

a mai előadásokban sok szó esett róluk

ilyen vagy olyan összefüggésben.

Ezek az apró egészségügyi sikerek

és a kirakós piciny darabjai
nagy jelentőségűek.

Új-Dél-Walesben, hiszen itt élünk,

az itteni egészségügyi minisztérium,

ez az erős szervezet,

hároméves független vizsgálatot végzett

az Új-Dél-Walesben tíz éve tartó

projektjeink értékelésére.

Úgy találták, hogy a kórházi
felvételek 40%-kal csökkentek

a rossz környezettel összefüggő
betegségek terén.

40%-os csökkenés!

(Taps)

Hogy érzékeltessem,
az Ausztráliában érvényes elvek

máshol is alkalmazhatók,

nézzünk egy másik helyszínt, Nepált.

Micsoda gyönyörű hely!

Felkért bennünket egy 600 lakosú falu,

hogy csináljunk náluk vécéket.
Addig egy sem volt.

Az egészségi helyzet rossz volt.

Nem érkeztünk nagy tervekkel,

sem nagy program nagy ígéretével,

csak azzal, hogy két vécét
építünk két családnak.

Ez itt az első vécé tervezése közben,

amikor ebédelni mentem,

mert az egyik család
meghívott a nagyszobájukba.

Vágni lehetett a füstöt.

Főztek, s az egyetlen tüzelőanyaggal,
nyers fával fűtöttek.

A fa füstje fojtogató volt,

és a zárt helyiségben nem kaptam levegőt.

Később rájöttünk, hogy ebben
a körzetben a betegségek

és halálesetek fő oka
a légzési elégtelenség.

Úgyhogy hirtelen lett még egy gondunk.

Eredetileg a vécék miatt mentünk oda.

Az ürülékek eltávolítása
a talajról, az rendben.

De hirtelen egy másik gond is akadt:

hogyan távolítsuk el a füstöt?

Két gond, a tervnek
mindkettőt meg kell oldania.

A megoldás: gyűjtsük össze
az emberi és állati ürüléket

egy aknába, vonjuk ki belőle a biogázt,

a metángázt.

A gáz napi 3-4 órás főzésre elég,

tiszta, nem füstöl,
és ingyen van az egész családnak.

(Taps)

Kérdezem én:
ez megszünteti a nyomort?

A jelenleg dolgozó nepáli csapat válasza:

ne nevettesse ki magát,

még 3 millió vécét kell építenünk,

mielőtt még azt mondhatnánk,
hogy valamit tettünk.

Semmit sem akarok elhitetni.

De a mai napig

több mint 100 vécét építettünk

abban a faluban
és még egy pár szomszédosban.

A vécéket több mint 1000 ember használja,

s a lényeg, hogy mindüknek van neve.

Yami Lama egy fiatal fiú.

Lényegesen ritkábban kapott
bélfertőzést, mert van vécéje,

és a talajt nem borítja emberi ürülék.

Kanji Maya egy büszke anya.

Talán épp most főzi családjának az ebédet

füstmentes biogázzal.

A tüdeje megjavult,

és idővel még tovább javul,

mert már nem füstös helyen főz.

Surya távolítja el a hulladékot
a biogáz-aknából,

miután kinyerték belőle a gázt,
s kirakja a vetésre.

Megháromszorozta a termésből
származó bevételét,

több táplálék és több pénz jut
a családjának.

Végül Bishnu, a csoportvezető megértette,

hogy nemcsak vécéket,

hanem csapatot is építettünk,

s az a csapat most két faluban dolgozik,

ahol a két következő falut képezik ki,

hogy tovább bővüljön a program.

Nekem ez a fontos.

(Taps)

Egy diával szeretném zárni,
azaz egyszerűen azt mondom,

hogy nem az emberek a gond.

Ezt soha nem tapasztaltuk.

A gond: a rossz életkörülmények,

a rossz lakhatás és a fertőzések,
amelyek kárt okoznak bennük.

Ezeknek nem vet gátat a földrajzi fekvés,
bőrszín vagy vallás.

Egyik sem.

Az elvégzendő munkák
közötti egyetlen kapocs

nem más, mint a nyomor.

Nelson Mandela innen nem messze,
a 2000-es évek közepén azt mondta,

hogy akár a rabszolgaság és az apartheid,
"a nyomor nem természetes,

ember hozta létre,
de legyőzhető és kiirtható

emberi tettek által."

Azzal szeretném zárni:

ezernyi egyszerű ember — úgy hiszem —

kimagasló munkát végzett,

amelynek egészségjavító hatása van,

és amely, ha csekély mértékben is,
de csökkentette a nyomort.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

(Taps)