Tanácsok fiatal tudósoknak

"A világnak rendkívüli módon van szüksége önre," így kezdi az ünnepelt biológus, E.O. Wilson egy fiatal tudósnak írt levelében. Hamarosan megjelenő könyvének sajtóbemutatóján egy élet tapasztalatából gyűjtött tanácsokat ad, emlékeztetve bennünket, hogy a rácsodálkozás és a kreativitás központi eleme a tudományos életnek. (Rögzítve a TEDMED-en.)

Most egy pár kommentárt fűzök

készülő könyvemhez,
amelynek a címe:

"Levelek egy fiatal tudóshoz"

Talán célszerű bemutatnom
a könyvem,

mert sok területen
elég tapasztalt vagyok:

a tanításban és a tanácsadásban
tudósoknak.

Lehet, hogy kíváncsiak rá,
milyen elveket fejlesztettem ki

e tanítási és tanácsadási
tevékenység során.

Hadd kezdjem azzal a

— különösen fiataloknak szóló —
biztatással,

hogy haladjanak
a választott útjukon,

ameddig csak tehetik.

A világnak nagy szüksége van önökre!

Az emberiség már teljesen
a műszaki tudományok korában él.

Innen már nincs visszaút.

Bár a tudományágak eltérőek,
más pl. az asztrofizika,

molekuláris genetika, immunológia,
mikrobiológia, a közegészség,

az emberi testtel szimbiózisban élő
szervezetek mint új terület,

a közegészségügy
és a környezettudomány.

Az orvostudomány tudásanyaga,
és a tudomány maga,

15-20 évente megkétszereződik.

A technológia is hasonló
mértékben gyarapszik.

A jelenlévők mindegyike észlelheti,

hogy mindkettő áthatja

az emberi élet minden szegletét.

Olyan gyors a műszaki-tudományos
forradalom,

annyira váratlanok a fordulatai,
hogy képtelenség megjósolni,

mik lesznek az eredményei
egy évtized múlva.

Persze, eljön majd az idő,

amikor a felfedezés és tudás
exponenciális növekedése,

ami már az 1600-as években megkezdődött,

eléri a csúcsértékét, majd stagnál.

De ez már mindegy lesz.

A forradalom még legalább

néhány évtizedig folytatódik.

Az emberi életfeltételek gyökeresen

el fognak térni a jelenlegiektől.

A hagyományos tudományterületek
tovább fejlődnek,

összekapcsolódnak,
és új tudományágak fejlődnek ki.

Idővel az egész tudomány
leírások kontinuuma lesz,

hálózatok, alapelvek és
törvényszerűségek magyarázata.

Ezért nem szabad csak egy
speciális képzést szerezni,

hanem ismereteket kell szerezni
más területekről is,

az eredeti választásunkhoz
kapcsolódót, vagy tőle eltérőt is.

Járjunk nyitott szemmel, és figyeljük,
mi van körülöttünk.

A tudásvágy a génjeinkben van.

Génjeinkbe a távoli őseink plántálták,

akik szétszóródtak a világban.

Tudásszomjunk soha nem csillapul.

A még fejlődő civilizációnknak része
a tudásszomjunk,

megértéséhez és ésszerű
felhasználásához sokkal több,

tudományosan képzett emberre van
szükség, olyanokra, mint önök.

Az oktatásban, orvostudományban,
jogtudományban, diplomáciában,

a kormányban, az üzleti életben,
és a médiában.

Politikusainkra ráférne

egy kis tudományos műveltség,
ma leginkább ez hiányzik belőlük —

ne tapsoljanak, kérem.

Közös érdekünk, hogy felkészülten
lépjenek hivatalba

és ne menet közben
tanulják ki a szakmájukat.

Ezért jól tennék,
ha mellékfoglalkozásként,

nem számít, milyen komolyan
foglalkoznak a tudománnyal,

tanárként tevékenykednének

pályafutásuk ideje alatt.

Most áttérek egy másik témára,

amely a tudományos pályán
egyrészt létfontosságú eszköz,

másfelől lehetséges akadály is.

Ha egy kissé hiányos
a matematikai készségünk,

ne törődjünk vele.

A legsikeresebb kutatók zöme

matematikusként félművelt.

Egy hasonlattal érzékeltetve:

Miközben rangos matematikusok,
statisztikusok és a teoretikusok

az építőművész szerepét töltik be
a tudomány bővülő birodalmában,

az alkalmazással foglalkozó
kutatók többsége,

beleértve a legkiválóbbak zömét,

akik föltérképezik a terepet,

felderítik a határokat, utat vágnak,

és épületeket emelnek az út mentén.

Van, aki meggondolatlannak tart,

mert szokásosan ügyet sem vetek rá,
ha a tudósjelöltek közlik,

mennyire irtóznak a matematikától.

41 év biológiatanítás során a Harvardon

szomorúan tapasztaltam, hogy
tehetséges diákok nem éltek

a tudományos pálya lehetőségével,

vagy lényegtelen tantárgyakat vettek fel,

csupán mert féltek a kudarctól.

Ezek a matekfóbiások megfosztják
a tudományt és az orvostudományt

a mérhetetlen mennyiségű,
égetően szükséges tehetségtől.

Megvan a módja, hogyan lehetünk
úrrá a szorongásainkon:

Értsük meg, hogy a matematika is
egy nyelv,

amely ugyanúgy alá van vetve, mint
bármelyik más szóbeli nyelv,

vagy mint általában a szóbeli nyelvek,
saját nyelvtanának

és logikai rendszerének.

Minden átlagos intelligenciájú
ember, aki elemi szinten

megtanulja a matekot írni-olvasni,
és mint a szóbeli nyelvben,

egy kis nehézséggel bár,
de meg fogja érteni az alapokat,

ha el akarja sajátítani

a minden tudományágban
használatos matekbeszédet.

Minél tovább vár valaki, hogy
legalább félművelt legyen benne,

annál nehezebb lesz elsajátítani
a matematika nyelvét,

bár ahogy más nyelvre is igaz:,
minden életkorban megtanulható.

A magam tapasztalatából beszélek,

mert szélsőséges eset vagyok.

Nem tanultam algebrát,
amíg be nem iratkoztam

az alabamai egyetemre.

Nem volt tantárgy. 32 éves
végzett professzorként

a kalkulust kezdtem
elsajátítani a Harvardon,

ahol ciki volt a hallgatókkal
egy osztályban ülni,

majdhogy a gyerekeim lehettek volna.

Páran közülük diákjaim voltak,

evolúciós biológiát oktattam nekik.

Lenyeltem a békát, és megtanultam
a differenciál-, és integrálszámítást.

Rájöttem, hogy a tudományban
és minden alkalmazásában,

nem a technikai képesség a döntő, hanem

a képzelőerő, minden területén.

Az ösztönösen megérzett
fogalomalkotás képessége,

rendszerek és folyamatok leírására.

Rájöttem: a tudomány általában
nem úgy fejlődik,

hogy egy táblánál állva
ábrákat varázsolok,

miközben matematikai tételekkel

és egyenletekkel zsonglőrködöm.

Ellenkezőleg, a képzelőerő, amelyet
megfeszített munka követ.

A matematikai következtetések nem
biztos, hogy eredményre vezetnek.

Gondolatok akkor születnek, ha
a valós vagy képzelt világ részét

önnön magáért tanulmányozzuk.

Legfontosabb szempont
a vizsgálni kívánt területen

a tárgyhoz tartozó rendszerekre
és folyamatokra vonatkozó alapos,

jól strukturált ismeretanyag.

Amikor valami újat fedeznek fel,

logikus, hogy az elemzésben
az egyik következő lépés

a kellő matematikai és statisztikai
módszerek megtalálása.

Ha ez a lépés túl nehéznek bizonyul

a felfedező személy vagy csapat számára,

lehetséges egy matematikus bevonása

társszerzőként.

Lássuk a következő alapelvet,

amit szerényen csak Wilson
első elvének nevezek:

Sokkal könnyebb egy tudósnak,

beleértve a kutatóorvosokat,
hogy találjon együttműködő

matematikust és statisztikust,

mint a matematikusnak és a
statisztikusnak

hogy találjon tudóst, aki majd
hasznosítja az egyenletét.

A tudományban az irány
megválasztáskor fontos,

hogy a szakértelmünkhöz illő,
minket érdeklő tárgyat találjuk meg,

és azután összpontosítsunk rá.

Akkor vegyük figyelembe
Wilson második alapelvét:

Bármely tudós, akár kutató, technikus,

tanár, menedzser vagy üzletember,

legyen a matematikusi képességek
bármely szintjén,

találhat olyan szakágat a tudomány
vagy a gyógyítás területén,

amelyekben a képessége elég
a sikerek eléréséhez.

Most gyorsan még néhány

elvet sorolok föl,
melyek hasznosak lesznek

a képzésük és pályafutásuk során,

vagy ha éppen oktatnak,
hogyan javíthatják

az ifjú kutatók a nekik szóló
tanítást és tanácsadást.

Egy eredeti kutatás vagy kísérlet
tárgyának eldöntésekor,

ha a világszínvonalat célozzuk meg,

egy kevéssé kutatott szakágat válasszunk.

Vegyük figyelembe, hogy kevés diák
és kutató foglalkozzék

azonos témával.

Nem akarom alábecsülni a magas
színvonalon folyó kutatásokban

az alapos felkészültség követelményét,

vagy az önképzés értékét.

A programok sikeréhez fontos
megnyernünk idősebb mentorokat,

hogy a programban velünk
egykorúakkal barátkozzunk össze,

és kölcsönösen támogassuk egymást.

Keresni kell a kitörés módját:
találjunk olyan területet,

vagy tárgyat, amelyet még
nem kutattak meg.

Ezt már az előttem szólók is
szemléltették.

A siker valószínű elérésének
leggyorsabb módját

az egy kutatóra egy év alatt jutó
felfedezések számával mérhetjük.

Ön is hallotta már

a katonai mondást,
a hadseregek toborzására:

Menetelj a fegyverek ropogására.

A tudományban, az ellenkezője igaz:
menetelj el a fegyverek hangjától.

Szóval Wilson harmadik elve:

Vonulj el a fegyverek hangjától.

Figyelj a távolból,

de maradj ki a csetepatéból.

Csináld meg a saját csatározásodat.

Ha már megállapodtál
a saját specialitásodon,

és szereted a szakmádat,
és ez a lehetőség már biztosított

a potenciális sikerhez.
Nagyban elősegít,

ha eléggé tanulmányozod ahhoz,
hogy szakértőjévé válj.

Több ezer szakmailag behatárolt tantárgy

van elszóródva a fizikán és kémián át,

a biológiától az orvostudományig.

És akkor menjünk a társadalomtudományokra,

ahol lehetséges egy rövid
idő alatt megszerezni

egy szaktekintély státuszát.

Ahol még mindig nagyon
kevés az érdeklődés,

akkor szorgalommal és kemény munkával

lehetsz egy nemzetközi szaktekintély.

A világnak szüksége van az
ilyen szakértelemre,

és jutalmazza azokat az embereket,

akik hajlandók ezt megszerezni.

A meglévő információk,
és amit önállóan felfedezel,

első látásra szűkösnek tűnhetnek,
és nehéz lenne csatolni

más tudástárhoz.

Nos, ha ez a helyzet, jó.

Akkor miért válasszuk a nehezet
az egyszerű helyett?

A válasz megérdemli, hogy felállítsuk
a Négyes Számú Elvet.

Ha tudományos felfedezésekre törekszünk,

minden probléma egy lehetőség,

és minél nehezebb a probléma,

annál nagyobb lesz megoldásának
a jelentősége.

És ezzel elérkeztünk egy
alapvető felosztáshoz

a tudományos felfedezésekhez
vezető úton.

A tudósok, közöttük a matematikusok,

a következő két út egyikét követik:

Először korai felfedezések alapján

azonosítanak egy problémát,

és megoldást keresnek.

A probléma lehet viszonylag kicsi;

például, hogy egy tengerjárón,
pontosan hol kezd terjedni a norovírus.

Vagy nagyobb, mint a sötét anyag
szerepe a világegyetem tágulásában.

A választ keresve gyakran
más jelenségeket fedeznek fel,

és más kérdéseket tesznek fel.

A két stratégia közül az első olyan,
mint egy vadász,

aki felkutat egy erdőt egy
adott zsákmány után.

de aki út közben más zsákmányokra is lel.

A másik kutatási stratégia

egyetlen terület kiterjed vizsgálata,

ismeretlen jelenségeknek, vagy
ismert jelenségek mintáinak keresése.

ő a - ahogy mondjuk, -
"kutatási transzban" lévő vadász,

a kutató elme nyitott minden érdekességre,

minden arra érdemes zsákmányra.

A kutatás nem a probléma
megoldására irányul,

hanem magukra a megoldásra
érdemes problémákra.

A két kutatási stratégia,

az eredeti kutatás az alábbiak szerint,

az utolsónak bemutatandó
alapelvemben határozható meg.

Egy adott tudományos szakterület
minden problémájára

létezik egy faj egy entitás,
vagy jelenség,

ami ideális a megoldásra.

És fordítva, minden egyes faj, entitás,

vagy jelenség hordoz magában
fontos problémákat,

amelyek megoldásához, bizonyos
konkrét kutatási célok az ideálisak.

Találják meg ezeket!

Meg fogják találni a saját módszerüket

a felfedezésre, a tanulásra, a tanításra.

A következő évtizedekben drámai
fejlődésnek leszünk szemtanúi

a betegség-megelőzés, az egészségügy,
az életminőség terén.

Az egész emberiség az orvosi
ismeretektől és gyakorlattól,

és a háttérben önök által művelt
tudománytól függ.

Önök olyan hivatást választottak,
ami apró lépésekben fog

elégedettséget hozni, és végül igazolni,
hogy jól választottak.

Köszönöm, hogy itt lehettem ma este.

(Taps)

Ó, köszönöm.

Nagyon köszönöm!

Tiszteletem!