Mi okozta a Brexitet, és hogyan tovább?

Zavarba ejtően kevéssé vagyunk tisztában vele, hogy a társadalmunk mennyire megosztott, és hogy a Brexit azon mély és feldolgozatlan ellentét eredménye, amely elválasztja a globalizációt elfogadókat azoktól, akik félnek tőle – mutat rá Alexander Betts társadalomtudós. Hogyan kezeljük a félelmet és a a politikai rendszerből történt növekvő kiábrándultságot, miközben próbálunk gátat vetni az idegengyűlöletnek és nacionalizmusnak? Betts négy Brexit utáni lépést mutat be, amelyek egy befogadóbb világ felé vezethetnek.

Brit vagyok.

(Nevetés)

(Taps)

A "Brit vagyok" kijelentés még
sosem váltott ki ekkora szánalmat.

(Nevetés)

Olyan szigetről származom,
ahol sokunk szeretné azt hinni,

hogy az elmúlt ezer évet
a stabilitás jellemezte.

Történelmileg hajlamosak vagyunk
másokat átalakulásra késztetni,

de saját magunkat kevésbé alakítottuk.

Így jócskán megdöbbentem,

amikor június 24-én reggel arra ébredtem,

hogy hazám az Európai Unió
elhagyására szavazott,

miniszterelnökünk lemondott,

Skócia olyan népszavazást fontolgat,

amely az Egyesült Királyság
teljes létezésének véget vethet.

Ez megdöbbentett engem,

és rengeteg más embert is.

Ráadásul a következő néhány nap

teljes politikai összeomlást eredményezett

hazámban.

Voltak, akik második népszavazást akartak,

majdnem úgy, mint sportmeccsek után,

amikor újrajátszást kérünk az ellenféltől.

Mindenki mást okolt.

Az emberek a miniszterelnököt okolták,

merthogy kiírta a népszavazást.

Hibáztatták az ellenzék vezetőjét,
mert nem küzdött eléggé.

A fiatalok az időseket vádolták.

A tanultak a kevésbé tanultakat.

A teljes összeomlást még szörnyűbbé tette

a legtragikusabb része:

az idegengyűlölet és a rasszista erőszak
olyan mértékűre nőtt

Nagy-Britannia utcáin,

amilyet még életemben nem tapasztaltam.

Az emberek arról beszélnek,
hogy az ország "Kicsi Angliává" válik-e,

vagy, mint ahogy az egyik kollégám mondta,

1950-es évekbeli tematikus
nosztalgia-parkká válunk-e,

amely az Atlanti-óceánon lebeg.

(Nevetés)

De én inkább azt kérdezem,

hogy tényleg ennyire meg kell-e
döbbennünk a történteken?

Egyik napról a másikra
történt az egész dolog?

Vagy mélyebb szerkezeti tényezők
vezettek minket idáig?

Így inkább előbbről kezdem,
és két alapvető kérdést teszek fel.

Először: mit jelent a Brexit,

nem csak a hazám,

de az egész világ számára?

Másodsorban: mit kezdjünk vele?

Hogyan reagáljunk rá?

Tehát, mit jelent a Brexit?

Az utólagos bölcsesség csodálatos dolog.

A Brexit sok mindent elárul

a magunk és más országok társadalmáról.

Jelzi társadalmunk megosztottságát,

amivel láthatólag zavarba ejtően
nem vagyunk tisztában.

A voksok különböztek kor, végzettség,
társadalmi osztályok és lakhely szerint.

Kevés fiatal ment el szavazni,

de akik igen, maradni akartak.

Az idősebbek nagyon
el akarták hagyni az EU-t.

Leginkább London és Skócia állt ki

az Unióban maradás mellett,

míg a többi országrészben erősen
ambivalens eredmények születtek.

E különbségeket fel kell ismernünk,
és komolyan kell vennünk.

De még fontosabb, hogy a szavazás
megtanít nekünk valamit

a mai politikai helyzetről.

A jelenlegi politika lényege
nem a jobb és a bal oldal.

Már nemcsak az adóról és költségvetésről.

A globalizációról szól.

A törésvonal a jelenkori politikában
azok között van, akik elfogadják

a globalizációt és akik félnek tőle.

(Taps) (Ujjongás)

Ha megnézzük a kilépni akarókat

– őket "Elhagyóknak" hívjuk
a "Maradókkal" szemben –,

két lényeges tényező látható

a közvélemény-kutatásokból.

Az első a migráció,
a másik a szuverenitás,

és ezek jelezték az emberek vágyát arra,
hogy visszanyerjék az életük irányítását,

és azt , hogy úgy érzik,
a politikusok nem képviselik őket.

De e gondolatok félelmet
és elidegenedést jeleznek.

A nacionalizmusba és a határok közé
visszahúzódást mutatják,

de úgy, amit sokan visszautasítanánk.

Arra szeretnék kilyukadni,
hogy a kép sokkal összetettebb,

és hogy a liberális internacionalistáknak

– akik közé magamat is sorolom –,

meg kell találniuk a helyüket,

hogy megérthessünk,
hogyan jutottunk mára idáig.

Ha az Egyesült Királyság
szavazási eredményeit vizsgáljuk,

tisztán láthatóak az eltérések.

A kék területek mutatják a Maradni,

és a pirosak a Elhagyni területeit.

Amikor erre ránéztem,

ami személyesen megrázott,
hogy mennyire kevés időt töltöttem

valójában a piros területek
legnagyobb részén.

Hirtelen rájöttem, az Egyesült Királyság
azon 50 területére pillantva,

ahol a legtöbb volt az Elhagyó szavazat,

hogy életemben összesen
4 napot töltöttem e területeken.

A területek némelyikén

a választási körzetet
sem tudtam megnevezni.

Elképesztő volt számomra,

és azt sugallta, hogy a hozzám hasonlók,

akik befogadónak, nyíltnak
és toleránsnak véljük magunkat,

talán közel sem ismerjük annyira jól
országunkat és a társadalmunkat

mint ahogy azt feltételezzük.

(Taps) (Ujjongás)

Ebből következik, hogy új módszerrel kell

elmagyaráznunk ezeknek
az embereknek a globalizációt,

és hogy azok,
akiknek nincs felsőfokú végzettségük,

akik nem interneten nőttek fel,

akiknek nincs lehetőségük utazni,

őket nem győzik meg az afféle
magyarázatok, amit mi igaznak tartunk

liberális elefántcsonttornyunkban.

(Taps)

Ezért szélesebb köröket kell
elérnünk és megértenünk.

Az Elhagyók közül néhányan a félelem
és gyűlölet politikájával házaltak,

hazugságokat és bizalmatlanságot teremtve,

pl. hogy az Európára szavazás mérsékelheti

az Európába érkező politikai menekültek
és menedékkérők számát,

amikor a kilépésről szavazásnak
semmi köze sem volt

az EU-n kívülről érkező bevándorláshoz.

De a kilépésre szavazók zömének

a politika intézményrendszeréből való
kiábrándultság volt az igazi gondja.

Sokak számára ez tiltakozó szavazat volt,

kifejezve az érzésüket,
hogy senki sem képviseli őket,

hogy nem tudtak olyan pártot találni,
amely szót emelne értük,

ezért utasították vissza
a politikai rendszert.

Ez Európában a liberális
demokráciák zömében észlelhető.

Láthatjuk, hogyan nő az USA-ban
Donald Trump népszerűsége,

Orbán Viktor fokozódó nacionalizmusát,

vagy a francia Marine Le Pen
bővülő népszerűségét.

A Brexit szelleme mindannyiunk
társadalmában ott kísért.

A felteendő második kérdésem:

hogyan kellene közösen reagálnunk?

Mert nekünk, akik szeretnénk liberális,
nyitott, toleráns társadalmakat teremteni,

új látomásra van sürgős szükségünk,

egy még inkább toleráns
és befogadó globalizáció látomására,

olyanra, ami összehozza velünk
az embereket, mintsem cserben hagyná őket.

A globalizáció e látomásának

az előnyök tudatosításával kell indulnia.

A közgazdászok megegyeznek abban,

hogy a szabad kereskedelem,
a szabad tőkeáramlás,

a személyek szabad mozgása

összességében jó mindenkinek.

A nemzetközi kapcsolatokat kutatók
egyetértenek abban,

hogy a globalizáció kölcsönös függést hoz,

ez pedig együttműködést és békét teremt.

De a globalizációnak
átrendező hatásai is vannak.

Nyerteseket és vesztesek teremt.

A migráció példájával élve, tudjuk,

hogy a bevándorlás a gazdaság egészére
szinte minden körülmények között

pozitív hatással van.

De azzal is tisztában kell lennünk,

hogy vannak átrendező következményei is,

hogy alacsony képzettségűek bevándorlása

a társadalom legszegényebbjei
bérének csökkenésével járhat,

és növelheti az ingatlanárakat is.

Ettől még tény marad, hogy jó hatása van,

de azt is jelenti, hogy többeknek kell
felismerniük ezeket az előnyöket

és osztozniuk rajtuk.

2002-ben az ENSZ korábbi főtitkára,
Kofi Annan,

beszédet tartott a Yale Egyetemen,

és a témája a befogadó globalizáció volt.

Ő használta e beszédében
először a kifejezést.

Lényegében ezt mondta:

"A globalizáció üvegháza ajtajának
mindenki számára nyitva kell lennie,

hogy biztonságos legyen.

Az elvakultság és a tudatlanság

rút arcai a kirekesztő és ellenséges
globalizációnak."

2008-ban egy kis időre újjáéledt
a befogadó globalizáció gondolata

a fejlett kormányzásról szóló
egyik konferencián,

amelyen több európai ország
vezetője is részt vett.

De a megszorítások és a 2008-as
gazdasági válság közben

a koncepció szinte nyomtalanul eltűnt.

A globalizációt neoliberális célok
alátámasztására használják.

Elit célok részeként értelmezik,

ahelyett, hogy annak tartanák,
amiből mindenki nyer.

Vissza kellene szerezni a globalizáció

mainál sokkal befogadóbb jellegét.

A kérdés: hogyan lehet e célt elérni?

Hogyan küzdhetünk egyfelől
a félelem és az elidegenedés ellen,

és másfelől hogyan utasíthatjuk
kategorikusan vissza

az idegengyűlöletet és nacionalizmust?

Ez mindannyiunk számára kérdés.

Én társadalomkutatóként azt gondolom,

hogy a társadalomtudományok
kiindulási alapot nyújtanak.

A változások nemcsak anyagi jellegűek,
hanem az elveken is módosítanunk kell,

és van négy gondolatom kiindulópontnak.

Az első a közoktatáshoz kapcsolódik.

Tisztán látszik a Brexit példáján

a közvélemény és a tudományos
valóság közötti eltérés.

Azt mondják, hogy egy tények utáni
társadalomba kerültünk,

ahol a bizonyíték és az igazság
többé már nem számít,

és a hazugság ugyanolyan értékű,
mint a bizonyíték tisztasága.

Tehát, hogyan tudnánk...

(Taps)

Hogyan tudnánk a liberális demokráciánkban

újjáépíteni az igazság
és a bizonyíték iránti tiszteletet?

Az oktatással kell kezdenünk, abban is

a nagy különbségek elismerésével.

2014-ben az Ipsos MORI közvélemény-
kutató

a migrációhoz kapcsolódó attitűdökről
szóló kutatást tett közzé,

ami kimutatta, hogy a bevándorlók
számának fokozódásával

nő a migrációval kapcsolatos aggodalom.

A kutatás nem mutatott ki
ok-okozati összefüggést,

mert az eredmény nemcsak számoktól függ,

hanem inkább a politika
és a média hozzáállásától.

A kutatás azt is föltárta,

hogy óriási a félretájékozottság

és a félreértés a társadalomban
a migráció természetét tekintve.

Pl. az Egyesült Királyságban

azt hitték, hogy több a menedékkérő

a migránsok között, mint valójában.

de ugyanakkor azt is elhitték,
hogy a képzettek migrációjának mértéke

sokkal alacsonyabb a migránsok körében,

mint amekkora tényszerűen.

Foglalkoznunk kell tehát
a félretájékoztatással,

a globalizáció kulcskérdései körüli
fölfogás és a valóság közötti eltéréssel.

Nem lehet ezt csupán az iskolára hagyni,

bár tényleg fontos kis korban kezdeni.

Egész életen át tartó polgári
részvételről s közszereplésről van szó,

amit a teljes társadalom támogat.

A második ötlet:

támogassuk a közösségek együttműködését.

(Taps)

Élesen szembetűnő az Egyesült Királyságban

a migrációhoz kapcsolódó attitűdökben,

hogy furcsa módon, azon országrészekben,

amelyek a leginkább toleránsak
a migránsok iránt,

ott van a legtöbb bevándorló.

Pl. Londonban és a délkeleti térségben
van a legtöbb bevándorló,

és ezek a legtoleránsabb területek.

Ahol a legkevesebb a migráns,

ott a leginkább intoleránsak
és kirekesztők a migránsokkal szemben.

Támogatnunk kell csereprogramokat.

Az utazni nem tudó idősebb nemzedék

férjen hozzá az internethez.

Helyben és országosan is támogatnunk kell

a több mozgást, a nagyobb részvételt,

sűrűbb kapcsolattartást ismeretlenekkel,

még ha a véleményükkel nem
szükségszerűen értünk egyet.

A harmadik, amit igen lényegesnek tartok,

és ez elég alapvető,

hogy mindenki részesüljön

a globalizáció előnyeiből.

Ez a kép a Financial Times Brexit utáni
számából meglepő.

Drámaian mutatja, hogy épp azok,
akik az EU-ból való kilépésre szavaztak,

ők voltak leginkább

az EU-val való kereskedelem
anyagi haszonélvezői.

Csakhogy az a baj, hogy ők e területeken

nem gondolták magukat nyertesnek.

Nem hitték, hogy élvezik

a megnövekedett világkereskedelem
és mozgás előnyeit.

Elsősorban politikai menekültekhez
kapcsolódó kérdésekkel foglalkozom,

s az egyik gondolat,
amiről mindig papolok,

főként a világ fejlődő országainak:

a menekültek beilleszkedésének
elősegítéséhez nem elég,

ha csupán a menekülteknek kedvezünk.

A helyi befogadó közösségek
aggodalmaival is foglalkoznunk kell.

Az egyik politikai javaslat

hogy aránytalanul több és jobb
lehetőséget kell nyújtanunk

az oktatási és egészségügyi
szolgáltatások

s szociális intézmények igénybe vételéhez

azoknak, ahol sok a bevándorló,

hogy eloszlassuk a helybeliek aggodalmait.

De míg a fejlődő országokat
erre ösztönözzük,

itthon nem fogadjuk meg e tanácsokat,

és nem használjuk fel őket
önnön társadalmunkban.

Ha tényleg komolyan akarjuk venni azt,

hogy az embereknek
részesülniük kell az előnyökből,

a cégeknek olyan
globalizációs modell kell,

hogy rájöjjenek, nekik is
föl kell karolniuk az embereket.

A negyedik és utolsó gondolatom,

hogy felelősségteljesebb
politikára van szükségünk.

Nagyon kevés olyan társadalomkutatás van,

amely a globalizációhoz
kapcsolódó attitűdökkel foglalkozna.

De az elvégzett kutatások azt mutatják,

hogy nagyok a különbségek
az egyes országok között,

és az egyes időszakok között

az attitűdökben és a toleranciában

egyrészt a migrációt
vagy a mobilitást tekintve,

másrészt a szabad kereskedelmet illetően.

De az adatokból egy hipotézis levonható:

a szélsőséges társadalmak sokkal kevésbé
toleránsak a globalizáció iránt.

Az egykori svéd

vagy a mai kanadai társadalomban

ahol centrista a politika,

ahol a jobb és a bal oldal együttműködik,

a globalizációt támogató
attitűdöt erősítik.

De ma a világban a tragikus
szélsőségességet látjuk,

a szélsőséges politikák
közötti párbeszéd kudarcát,

a centrista-liberális erők gyengeségét,

ők pedig elősegíthetnék
a párbeszédet és a megértést.

Ezt talán nem ma fogjuk elérni,

de legalábbis fel kell szólítanunk a
politikusokat és a médiát,

hogy mellőzzék a félelem retorikáját,
és legyenek sokkal toleránsabbak.

(Taps) (Ujjongás)

Ezek nagyon tétova ötletek,

részben azért, mert a projektnek
befogadónak és széleskörűnek kell lennie.

Még mindig brit vagyok.

Még mindig európai vagyok.

Még mindig világpolgár vagyok.

Nekünk, akik hisszük,

hogy az identitásunk más-más
oldalai nem zárják ki egymást,

nekünk együtt kell dolgoznunk,

hogy a globalizáció mindenkié legyen,

és senkit ne hagyjunk cserben.

Csakis így egyeztethetjük össze
a demokráciát és a globalizációt.

Köszönöm.

(Taps) (Ujjongás)