Brit vagyok. (Nevetés) (Taps) A "Brit vagyok" kijelentés még sosem váltott ki ekkora szánalmat. (Nevetés) Olyan szigetről származom, ahol sokunk szeretné azt hinni, hogy az elmúlt ezer évet a stabilitás jellemezte. Történelmileg hajlamosak vagyunk másokat átalakulásra késztetni, de saját magunkat kevésbé alakítottuk. Így jócskán megdöbbentem, amikor június 24-én reggel arra ébredtem, hogy hazám az Európai Unió elhagyására szavazott, miniszterelnökünk lemondott, Skócia olyan népszavazást fontolgat, amely az Egyesült Királyság teljes létezésének véget vethet. Ez megdöbbentett engem, és rengeteg más embert is. Ráadásul a következő néhány nap teljes politikai összeomlást eredményezett hazámban. Voltak, akik második népszavazást akartak, majdnem úgy, mint sportmeccsek után, amikor újrajátszást kérünk az ellenféltől. Mindenki mást okolt. Az emberek a miniszterelnököt okolták, merthogy kiírta a népszavazást. Hibáztatták az ellenzék vezetőjét, mert nem küzdött eléggé. A fiatalok az időseket vádolták. A tanultak a kevésbé tanultakat. A teljes összeomlást még szörnyűbbé tette a legtragikusabb része: az idegengyűlölet és a rasszista erőszak olyan mértékűre nőtt Nagy-Britannia utcáin, amilyet még életemben nem tapasztaltam. Az emberek arról beszélnek, hogy az ország "Kicsi Angliává" válik-e, vagy, mint ahogy az egyik kollégám mondta, 1950-es évekbeli tematikus nosztalgia-parkká válunk-e, amely az Atlanti-óceánon lebeg. (Nevetés) De én inkább azt kérdezem, hogy tényleg ennyire meg kell-e döbbennünk a történteken? Egyik napról a másikra történt az egész dolog? Vagy mélyebb szerkezeti tényezők vezettek minket idáig? Így inkább előbbről kezdem, és két alapvető kérdést teszek fel. Először: mit jelent a Brexit, nem csak a hazám, de az egész világ számára? Másodsorban: mit kezdjünk vele? Hogyan reagáljunk rá? Tehát, mit jelent a Brexit? Az utólagos bölcsesség csodálatos dolog. A Brexit sok mindent elárul a magunk és más országok társadalmáról. Jelzi társadalmunk megosztottságát, amivel láthatólag zavarba ejtően nem vagyunk tisztában. A voksok különböztek kor, végzettség, társadalmi osztályok és lakhely szerint. Kevés fiatal ment el szavazni, de akik igen, maradni akartak. Az idősebbek nagyon el akarták hagyni az EU-t. Leginkább London és Skócia állt ki az Unióban maradás mellett, míg a többi országrészben erősen ambivalens eredmények születtek. E különbségeket fel kell ismernünk, és komolyan kell vennünk. De még fontosabb, hogy a szavazás megtanít nekünk valamit a mai politikai helyzetről. A jelenlegi politika lényege nem a jobb és a bal oldal. Már nemcsak az adóról és költségvetésről. A globalizációról szól. A törésvonal a jelenkori politikában azok között van, akik elfogadják a globalizációt és akik félnek tőle. (Taps) (Ujjongás) Ha megnézzük a kilépni akarókat – őket "Elhagyóknak" hívjuk a "Maradókkal" szemben –, két lényeges tényező látható a közvélemény-kutatásokból. Az első a migráció, a másik a szuverenitás, és ezek jelezték az emberek vágyát arra, hogy visszanyerjék az életük irányítását, és azt , hogy úgy érzik, a politikusok nem képviselik őket. De e gondolatok félelmet és elidegenedést jeleznek. A nacionalizmusba és a határok közé visszahúzódást mutatják, de úgy, amit sokan visszautasítanánk. Arra szeretnék kilyukadni, hogy a kép sokkal összetettebb, és hogy a liberális internacionalistáknak – akik közé magamat is sorolom –, meg kell találniuk a helyüket, hogy megérthessünk, hogyan jutottunk mára idáig. Ha az Egyesült Királyság szavazási eredményeit vizsgáljuk, tisztán láthatóak az eltérések. A kék területek mutatják a Maradni, és a pirosak a Elhagyni területeit. Amikor erre ránéztem, ami személyesen megrázott, hogy mennyire kevés időt töltöttem valójában a piros területek legnagyobb részén. Hirtelen rájöttem, az Egyesült Királyság azon 50 területére pillantva, ahol a legtöbb volt az Elhagyó szavazat, hogy életemben összesen 4 napot töltöttem e területeken. A területek némelyikén a választási körzetet sem tudtam megnevezni. Elképesztő volt számomra, és azt sugallta, hogy a hozzám hasonlók, akik befogadónak, nyíltnak és toleránsnak véljük magunkat, talán közel sem ismerjük annyira jól országunkat és a társadalmunkat mint ahogy azt feltételezzük. (Taps) (Ujjongás) Ebből következik, hogy új módszerrel kell elmagyaráznunk ezeknek az embereknek a globalizációt, és hogy azok, akiknek nincs felsőfokú végzettségük, akik nem interneten nőttek fel, akiknek nincs lehetőségük utazni, őket nem győzik meg az afféle magyarázatok, amit mi igaznak tartunk liberális elefántcsonttornyunkban. (Taps) Ezért szélesebb köröket kell elérnünk és megértenünk. Az Elhagyók közül néhányan a félelem és gyűlölet politikájával házaltak, hazugságokat és bizalmatlanságot teremtve, pl. hogy az Európára szavazás mérsékelheti az Európába érkező politikai menekültek és menedékkérők számát, amikor a kilépésről szavazásnak semmi köze sem volt az EU-n kívülről érkező bevándorláshoz. De a kilépésre szavazók zömének a politika intézményrendszeréből való kiábrándultság volt az igazi gondja. Sokak számára ez tiltakozó szavazat volt, kifejezve az érzésüket, hogy senki sem képviseli őket, hogy nem tudtak olyan pártot találni, amely szót emelne értük, ezért utasították vissza a politikai rendszert. Ez Európában a liberális demokráciák zömében észlelhető. Láthatjuk, hogyan nő az USA-ban Donald Trump népszerűsége, Orbán Viktor fokozódó nacionalizmusát, vagy a francia Marine Le Pen bővülő népszerűségét. A Brexit szelleme mindannyiunk társadalmában ott kísért. A felteendő második kérdésem: hogyan kellene közösen reagálnunk? Mert nekünk, akik szeretnénk liberális, nyitott, toleráns társadalmakat teremteni, új látomásra van sürgős szükségünk, egy még inkább toleráns és befogadó globalizáció látomására, olyanra, ami összehozza velünk az embereket, mintsem cserben hagyná őket. A globalizáció e látomásának az előnyök tudatosításával kell indulnia. A közgazdászok megegyeznek abban, hogy a szabad kereskedelem, a szabad tőkeáramlás, a személyek szabad mozgása összességében jó mindenkinek. A nemzetközi kapcsolatokat kutatók egyetértenek abban, hogy a globalizáció kölcsönös függést hoz, ez pedig együttműködést és békét teremt. De a globalizációnak átrendező hatásai is vannak. Nyerteseket és vesztesek teremt. A migráció példájával élve, tudjuk, hogy a bevándorlás a gazdaság egészére szinte minden körülmények között pozitív hatással van. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy vannak átrendező következményei is, hogy alacsony képzettségűek bevándorlása a társadalom legszegényebbjei bérének csökkenésével járhat, és növelheti az ingatlanárakat is. Ettől még tény marad, hogy jó hatása van, de azt is jelenti, hogy többeknek kell felismerniük ezeket az előnyöket és osztozniuk rajtuk. 2002-ben az ENSZ korábbi főtitkára, Kofi Annan, beszédet tartott a Yale Egyetemen, és a témája a befogadó globalizáció volt. Ő használta e beszédében először a kifejezést. Lényegében ezt mondta: "A globalizáció üvegháza ajtajának mindenki számára nyitva kell lennie, hogy biztonságos legyen. Az elvakultság és a tudatlanság rút arcai a kirekesztő és ellenséges globalizációnak." 2008-ban egy kis időre újjáéledt a befogadó globalizáció gondolata a fejlett kormányzásról szóló egyik konferencián, amelyen több európai ország vezetője is részt vett. De a megszorítások és a 2008-as gazdasági válság közben a koncepció szinte nyomtalanul eltűnt. A globalizációt neoliberális célok alátámasztására használják. Elit célok részeként értelmezik, ahelyett, hogy annak tartanák, amiből mindenki nyer. Vissza kellene szerezni a globalizáció mainál sokkal befogadóbb jellegét. A kérdés: hogyan lehet e célt elérni? Hogyan küzdhetünk egyfelől a félelem és az elidegenedés ellen, és másfelől hogyan utasíthatjuk kategorikusan vissza az idegengyűlöletet és nacionalizmust? Ez mindannyiunk számára kérdés. Én társadalomkutatóként azt gondolom, hogy a társadalomtudományok kiindulási alapot nyújtanak. A változások nemcsak anyagi jellegűek, hanem az elveken is módosítanunk kell, és van négy gondolatom kiindulópontnak. Az első a közoktatáshoz kapcsolódik. Tisztán látszik a Brexit példáján a közvélemény és a tudományos valóság közötti eltérés. Azt mondják, hogy egy tények utáni társadalomba kerültünk, ahol a bizonyíték és az igazság többé már nem számít, és a hazugság ugyanolyan értékű, mint a bizonyíték tisztasága. Tehát, hogyan tudnánk... (Taps) Hogyan tudnánk a liberális demokráciánkban újjáépíteni az igazság és a bizonyíték iránti tiszteletet? Az oktatással kell kezdenünk, abban is a nagy különbségek elismerésével. 2014-ben az Ipsos MORI közvélemény- kutató a migrációhoz kapcsolódó attitűdökről szóló kutatást tett közzé, ami kimutatta, hogy a bevándorlók számának fokozódásával nő a migrációval kapcsolatos aggodalom. A kutatás nem mutatott ki ok-okozati összefüggést, mert az eredmény nemcsak számoktól függ, hanem inkább a politika és a média hozzáállásától. A kutatás azt is föltárta, hogy óriási a félretájékozottság és a félreértés a társadalomban a migráció természetét tekintve. Pl. az Egyesült Királyságban azt hitték, hogy több a menedékkérő a migránsok között, mint valójában. de ugyanakkor azt is elhitték, hogy a képzettek migrációjának mértéke sokkal alacsonyabb a migránsok körében, mint amekkora tényszerűen. Foglalkoznunk kell tehát a félretájékoztatással, a globalizáció kulcskérdései körüli fölfogás és a valóság közötti eltéréssel. Nem lehet ezt csupán az iskolára hagyni, bár tényleg fontos kis korban kezdeni. Egész életen át tartó polgári részvételről s közszereplésről van szó, amit a teljes társadalom támogat. A második ötlet: támogassuk a közösségek együttműködését. (Taps) Élesen szembetűnő az Egyesült Királyságban a migrációhoz kapcsolódó attitűdökben, hogy furcsa módon, azon országrészekben, amelyek a leginkább toleránsak a migránsok iránt, ott van a legtöbb bevándorló. Pl. Londonban és a délkeleti térségben van a legtöbb bevándorló, és ezek a legtoleránsabb területek. Ahol a legkevesebb a migráns, ott a leginkább intoleránsak és kirekesztők a migránsokkal szemben. Támogatnunk kell csereprogramokat. Az utazni nem tudó idősebb nemzedék férjen hozzá az internethez. Helyben és országosan is támogatnunk kell a több mozgást, a nagyobb részvételt, sűrűbb kapcsolattartást ismeretlenekkel, még ha a véleményükkel nem szükségszerűen értünk egyet. A harmadik, amit igen lényegesnek tartok, és ez elég alapvető, hogy mindenki részesüljön a globalizáció előnyeiből. Ez a kép a Financial Times Brexit utáni számából meglepő. Drámaian mutatja, hogy épp azok, akik az EU-ból való kilépésre szavaztak, ők voltak leginkább az EU-val való kereskedelem anyagi haszonélvezői. Csakhogy az a baj, hogy ők e területeken nem gondolták magukat nyertesnek. Nem hitték, hogy élvezik a megnövekedett világkereskedelem és mozgás előnyeit. Elsősorban politikai menekültekhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkozom, s az egyik gondolat, amiről mindig papolok, főként a világ fejlődő országainak: a menekültek beilleszkedésének elősegítéséhez nem elég, ha csupán a menekülteknek kedvezünk. A helyi befogadó közösségek aggodalmaival is foglalkoznunk kell. Az egyik politikai javaslat hogy aránytalanul több és jobb lehetőséget kell nyújtanunk az oktatási és egészségügyi szolgáltatások s szociális intézmények igénybe vételéhez azoknak, ahol sok a bevándorló, hogy eloszlassuk a helybeliek aggodalmait. De míg a fejlődő országokat erre ösztönözzük, itthon nem fogadjuk meg e tanácsokat, és nem használjuk fel őket önnön társadalmunkban. Ha tényleg komolyan akarjuk venni azt, hogy az embereknek részesülniük kell az előnyökből, a cégeknek olyan globalizációs modell kell, hogy rájöjjenek, nekik is föl kell karolniuk az embereket. A negyedik és utolsó gondolatom, hogy felelősségteljesebb politikára van szükségünk. Nagyon kevés olyan társadalomkutatás van, amely a globalizációhoz kapcsolódó attitűdökkel foglalkozna. De az elvégzett kutatások azt mutatják, hogy nagyok a különbségek az egyes országok között, és az egyes időszakok között az attitűdökben és a toleranciában egyrészt a migrációt vagy a mobilitást tekintve, másrészt a szabad kereskedelmet illetően. De az adatokból egy hipotézis levonható: a szélsőséges társadalmak sokkal kevésbé toleránsak a globalizáció iránt. Az egykori svéd vagy a mai kanadai társadalomban ahol centrista a politika, ahol a jobb és a bal oldal együttműködik, a globalizációt támogató attitűdöt erősítik. De ma a világban a tragikus szélsőségességet látjuk, a szélsőséges politikák közötti párbeszéd kudarcát, a centrista-liberális erők gyengeségét, ők pedig elősegíthetnék a párbeszédet és a megértést. Ezt talán nem ma fogjuk elérni, de legalábbis fel kell szólítanunk a politikusokat és a médiát, hogy mellőzzék a félelem retorikáját, és legyenek sokkal toleránsabbak. (Taps) (Ujjongás) Ezek nagyon tétova ötletek, részben azért, mert a projektnek befogadónak és széleskörűnek kell lennie. Még mindig brit vagyok. Még mindig európai vagyok. Még mindig világpolgár vagyok. Nekünk, akik hisszük, hogy az identitásunk más-más oldalai nem zárják ki egymást, nekünk együtt kell dolgoznunk, hogy a globalizáció mindenkié legyen, és senkit ne hagyjunk cserben. Csakis így egyeztethetjük össze a demokráciát és a globalizációt. Köszönöm. (Taps) (Ujjongás)