Három módja az elromlott híripar helyrehozásának

Valami nagyon elromlott a híriparban. A médiába vetett bizalom negatív rekordokat dönt; elárasztanak minket a szenzációhajhász történetek, ritka a konzisztens, minőségi tudósítás - állítja Lara Setrakian, újságíró és vállalkozó. Lara megoszt velünk három ötletet, melyekkel helyrehozhatjuk a híreket, és megkönnyíthetik napjaink komplex kérdéseinek megértését.

Öt évvel ezelőtt megvolt az álommunkám.

Külföldi tudósító voltam a Közel-Keleten

az ABC News alkalmazásában.

De volt egy repedés a falban,

egy probléma az iparágunkkal,

melyet érzésem szerint
meg kellett oldanunk.

Éppen 2007 vége felé kerültem
a Közel-Keletre,

nagyjából

az iraki háború közepén.

De mire odakerültem,
már szinte lehetetlen volt

Irakról szóló híreket találni
a közvetítésekben.

Csökkent a lefedettség a határ mentén

a hálózatok között.

És a mégis átjutó történetek

több mint 80 százalékban rólunk szóltak.

Nem volt hírünk Irakról,

az ott élő emberekről,

hogy mi történt velük
a háború nyomása alatt.

Afganisztán már lekerült a napirendről.

2008-ban a híreknek kevesebb,
mint egy százaléka

szólt az afganisztáni háborúról.

Ez volt az USA történetének
leghosszabb háborúja,

de annyira kevés információnk volt róla,

hogy a megkérdezett tanárok

azt mondták, gondot jelent
elmagyarázni a diákoknak,

mit is csinálunk mi ott.

Mindeközben voltak diákok, akiknek szülei

ott harcoltak és néha meg is haltak
a tengerentúlon.

Lehúztuk a rolót,

és nemcsak Irak és Afganisztán
vonatkozásában.

A konfliktuszónáktól a klímaváltozáson át,

a legkülönbözőbb témákig
az egészségügyi válsággal kapcsolatban,

hiányoztak az általam fajmeghatározónak
titulált problémák,

mivel emberi fajként ezek miatt
a süllyesztőbe is kerülhetünk.

És ha nem értjük meg napjaink
összetett problémáit,

komoly gyakorlati következményekkel
kell szembenéznünk.

Hogyan oldunk meg olyan problémákat,

melyeket alapjaiban nem értünk,

amiket nem követhetünk nyomon
valós időben,

és az emberek, akik ezeken dolgoznak,

láthatatlanok számunkra,

és néha egymás számára is?

Ha visszagondolunk Irakra,

az érdemi hír nélküli évek voltak

a társadalom széthullásának évei,

amikor éppen megteremtettük a feltételeit
az Iszlám Állam későbbi felemelkedésének,

Moszul ISIS általi elfoglalásának,

és a terrorhullámnak,

ami túlterjedt Irak határain,
és szét a világban.

Akkoriban, amikor erre
a megállapításra jutottam,

kicsit túltekintettem Irak határain

és észrevettem, hogy egy másik
történet elkerülte a figyelmünket:

a szír háború.

A közel-kelet-szakértők tudták,
hogy Szíria nagyon fontos volt

már a kezdetektől.

De a végén mégis egyike lett

az Arab Tavasz elfelejtett történeteinek.

Rögtön láttam, mit jelent ez.

Szíria szorosan kötődik
a regionális biztonsághoz,

a globális stabilitáshoz.

Úgy éreztem, nem hagyhatjuk,

hogy ez is az elfeledett
történetek egyike legyen.

Otthagytam a tévés állást és weboldalt
indítottam "Szíriáról elmélyülten" címmel.

Információs és hírforrásnak szántam,

amely segít eligazodni
egy összetett kérdésben,

és az elmúlt négy évben forrásul szolgált

a szír konfliktussal foglalkozó
politikusok és szakemberek számára is.

Üzleti modellt készítettünk

konzisztens és megbízható
információk alapján,

összehívva a legnagyobb
koponyákat a témában.

A modell általános sikert aratott.

Az emberek hevesen igényelték, hogy más
dolgokról is tudósítsunk "elmélyülten".

Úgyhogy elkezdtük átrágni
magunkat a kívánságlistán.

Én csak egy vagyok
a sok vállalkozó közül,

a cégünk pedig csak egy
a sok start-up cég között,

akik próbálják helyrehozni,
ami nem jól működik a hírekben.

Ebben a lövészárokban mind tudjuk,

hogy valami nem stimmel
a hírmédiával.

Valami elromlott.

Még soha nem volt ilyen alacsony
a médiába vetett bizalom.

És az itt látható szeptemberi
statisztikai adatok szerint

a helyzet vitathatatlanul rosszabbodott.

De rendbe lehet hozni.

Helyre tudjuk hozni a híripart.

Tudom, hogy így van.

Mondhatják, hogy idealista vagyok;
én magamat hivatásos optimistának tartom.

Tudom, hogy sokan vagyunk ilyenek.

Vannak ötleteink, hogyan kéne
jobbá tenni a dolgokat,

és meg is osztok most ezekből hármat,
melyeket munkánk során tanultunk.

Első ötlet:

olyan hírek kellenek, amelyek
elmélyült tudáson alapulnak.

A hírszobákat országszerte érintő
leépítési hullámok között

elvesztettük a szakosodás művészetét.

A szaktudósítás veszélyeztetett műfaj.

Külföldi hírek esetében

ezt több helyi újságíró
bevonásával orvosolhatjuk,

ha őket partnerként, szövetségesként,

és nem telefonszámokat és hangbevágásokat
szállító mindenesként kezeljük.

Helyi tudósítóink Szíriában,
Afrikában és Ázsiában

olyan történeteket adnak nekünk,
melyekre nélkülük nem leltünk volna rá.

Mint pl. ez a kerekesszék-versenyről
szóló történet Damaszkusz külvárosából,

ami reményt adott a háborús sebesülteknek.

Vagy ez itt Sierra Leonéből,

egy helyi törzsfőnökről,
aki megakadályozta az ebola terjedését

saját szervezésű karanténnel a körzetében.

Vagy ez itt a pakisztáni határról,

ahol afgán menekülteket idő előtt
kényszerítenek a hazatérésre,

rendőri megfélemlítéssel.

A helyi tudósítók a mi mentoraink.

Minden nap tanítanak nekünk valami újat,

és olyan sztorikat szállítanak nekünk,
melyekről mindannyiunknak fontos tudnunk.

Második ötlet:

kell egy hippokratészi eskü a híriparban,

egy fogadalom, mely szerint
a legfontosabb: nem ártani.

(Taps)

Újságírónak lenni kemény.

Meg kell mondanunk az igazságot,

de felelősnek is kell lennünk.

Fel kell nőnünk a saját eszményképünkhöz,

és fel kell ismernünk,

hogy amit teszünk,
az árthat is a társadalomnak,

ha megfeledkezünk az újságírás
közszolgálati jellegéről.

Néztem, mi történt az ebolaválság alatt.

Elindítottuk az "Eboláról elmélyülten"-t.
Mindent megtettünk.

De végül a nyilvánosságot

elárasztották a hisztériakeltő
és szenzációhajhász tudósítások,

néha csak pontatlanul,
de néha teljesen melléfogva.

A közegészségügyi szakértők szerint
ez bizony emberéletekbe került,

mert a pánikkeltés és a tények elferdítése

megnehezítette, hogy az emberek kezeljék,

ami a valóságban zajlott.

A hírverés megnehezítette
a helyes döntések meghozatalát.

Iparágként jobbak is lehetünk,

de ehhez fel kell ismernünk,
mit rontottunk el eddig,

és el kell határoznunk, hogy többé
nem követjük el ugyanazt a hibát.

Ez választás kérdése.

Ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy
a félelem árán növeljük a népszerűséget.

Ennek a döntésnek az egyes hírszobákban,

az egyes hírigazgatóknál
kell megszületnie.

Mert a következő halálos vírus

sokkal rosszabb is lehet,
sokkal súlyosabb következményekkel,

ha úgy járunk el, mint legutóbb;

ha tudósításaink nem megbízhatóak,
és ez így nincs rendjén.

És a harmadik ötlet?

Be kell fogadnunk a komplexitást,

ha egy komplex világot akarunk megértetni.

Befogadni a komplexitást -

(Taps)

nem leegyszerűsíteni a világot,
mert ami egyszerű, az nem lehet alapos.

Összetett világban élünk.

A híradás igazából felnőttoktatás.

Újságírókként a mi feladatunk,
hogy könyékig túrjunk e komplexitásba,

és megtaláljuk a módját, hogy mindenki
számára érthetőbbé tegyük.

Ha nem így csináljuk,

hanem úgy teszünk, mintha csak
egyszerű válaszok léteznének,

azzal mindenkit a szakadékba vezetünk.

A komplexitás megértése az egyetlen módja,
hogy lássuk a valós veszélyeket,

melyek ránk leselkednek.

A mi felelősségünk, hogy értelmezzük
ezeket a veszélyeket,

és másoknak is segítsünk megérteni,
mi az, ami reális,

hogy tudatosan felkészülhessenek arra,

ami ezután jöhet.

Én hivatásos optimista vagyok.

Hiszek abban, hogy ami elromlott,
meg tudjuk javítani.

Mind ezt akarjuk.

Remek újságírók vannak a terepen,
csodás munkát végeznek -

csupán új kereteket kell találnunk.

Őszintén hiszek abban,
hogy itt az újra felébredés ideje,

amikor újragondolhatjuk, mit tehetünk.

Hiszem, hogy megjavíthatjuk,
ami elromlott.

Tudom, hogy jobbá tehetjük a híripart.

Tudom, hogy érdemes megpróbálni,

és őszintén hiszem,

hogy végül sikerrel járunk.

Köszönöm.

(Taps)