Legyünk egy nagy BaGázs! | Máté Kertész & Erika Horváth | TEDxYouth@Budapest

Erika 19 éves bagi lány, egy éve a BAGázs Közhasznú Egyesület önkéntes mentora, egy 9 éves bagi gyermeket segít. Jelenleg középiskolába jár, ahol varró szakmát tanul. Szeretne érettségizni, és az az álma, hogy jogász legyen. Kertész Máté végzős pszichológushallgató az ELTE-n. Közel 2 éve a BAGázs Közhasznú Egyesület tagja, a 2012-es bagi nyári tábor egyik szervezője, egy, a helyi romatelepen élő fiatal fiú mentora. Csillapíthatatlan kíváncsisággal és a megértés vágyával közeledik a különféle emberek, életformák, közösségek felé, keresi az azonosat a különbözőben.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet TED-konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx.

Műsorvezető: Most két
kolléga következik.

Abból a szempontból, hogy ők is mentorok.

Egy 19 éves lány és egy 25 éves fiú.

Most arra kérnék mindenkit,
hogy kösse be magát, mert elutazunk.

Fogjuk a batyunkat és elutazunk Bagra.

Aki nem járt, nem tudja, mit hagyott ki,

aki már járt, az tudja,
miért érdemes oda elmenni.

Következzen Horváth Erika
és Kertész Máté, azaz a BaGázs.

(Taps)

Máté: Sziasztok, én Máté vagyok.

Erika: Én pedig Erika.

Máté: Gondolom, nem sokan
jártatok még Bagon.

Most képzeletben utazzunk el oda együtt.

Elérnénk a 16:35-ös hatvani
személyvonatot a Keletiben.

Ötven percet zötykölődünk.

Akkor el is érkezünk
a bagi vasútállomásra.

Ott vár minket Erika.

Erika: Sziasztok! Ez itt
a bagi vasútállomás.

Nekem innen húsz perc az otthonom gyalog.

Nem tudom nektek mennyi
lenne, de gyertek, megnézzük.

Átmegyünk a Főútra, egészen
a hídig, egészen le az óvodáig.

Ez a Dózsa György út,
ami végigvisz minket a Liget utcáig.

Ez itt a cigánytelep.

Ha feljöttök velem erre a nagy dombra,
akkor megnézhetitek a telepet.

A domb alján van a Tél utca, ott lakom én.

Az emberek első benyomása az a telepről,

hogy ide a lábunkat sem szabad betenni,

mert itt csak a lopás
és a kábítószer megy.

Máté: Hogyha még ennél is többet akartok
tudni Bagról, és keresgélnétek a neten,

akkor előbb-utóbb ti is rá fogtok bukkanni
erre a mémre, amit mi is megtaláltunk.

Erika: "Nézd Szimba, minden,
amit a fényes napsütés érint, az Aszód."

Máté: "Király, és mi van azzal
a sötét résszel ott az árnyékban?"

Erika: "Az a sötét Bag, de oda
sosem szabad bemenned, megértetted?"

(Nevetés)

(Taps)

Máté: Az atyai jótanáccsal
én elmentem Bagra.

Tudnotok kell,

hogy nagyon sokakban lakozik
a környéken egy ilyen Oroszlánkirály.

Egyszer például Gödöllőn
stoppoltam egy benzinkúton.

Úgy szerettem volna eljutni Bagra.

Nem vettek fel jó sokáig.

Akkor odajött hozzám a benzinkutas srác,

megtudta, hogy én Bagra
készülök a telepre,

akkor rám nézett egész
döbbent arccal és azt mondta:

"Az nagyon durva hely,
minek mész te oda?"

Mondtam, hogy van ott egy jó BaGázs,

de ezzel nem biztos, hogy sikerült
jól megválaszolni a kérdését.

Mi is ez a BaGázs,
hogyan indult az egész?

Az ötlet Both Emőke fejéből pattant ki.

Pártfogó felügyelőként
dolgozott a telepen.

Azt látta, hogy önmagában
ez a munka nagyon kevés ahhoz,

hogy valódi változást lehessen elérni.

Így aztán önkénteseket toborzott,

és velük együtt főként a gyerekeknek
szóló foglalkozásokat szerveztek,

nyári táborokat.

Ezt követően pedig néhány
helyi és budapesti fiatal

részt vettek egy nemzetközi képzésen,

ahol úgynevezett kortárs
és sorstárs mentorokká váltak,

és azt vállalták,

hogy fél évig a telepi fiataloknak
és gyerekeknek fognak segíteni.

Erika: Amikor egyik közeli
rokonom megkérdezte tőlem,

vajon tudom-e mit végeznek ők a telepen.

Azt válaszoltam: Nem.

Mivel fogalmam sem volt róla.

Akkor elmondta, hogyan próbálnak
meg fiatalokon segíteni,

és elmondta, hogy a BaGázs előtt
rengeteg füvet szívott.

Mikor már egyre jobban kezdett
belemélyülni a mentorprogramba,

azt gondolta: "Minek is ez nekem?"

vagy: "Milyen példát fogok én így
mutatni a mentoráltnak?"

Azt mondta: "Nincs szükség rá."

Máté: Én egyébként
a tavalyi nyári táborban

kapcsolódtam be igazán
intenzíven a BaGázs munkájába.

Tíz napon keresztül főként gyerekeknek
szóló programokat szerveztünk.

Kézműves foglalkozás,
filmvetítés, nem sorolom,

sportprogramok is voltak.

Ez volt talán az egyik legnépszerűbb.

Úgy képzeljétek el, hogy adott egy
fél focipályányi füves hepehupás terület.

Az egyik sarokban
csomó gyerek focizik,

a másik sarokban csomó
gyerek mondókákat tanul,

a harmadikban ülnek körben
az önkéntesek gyűrűjében és beszélgetnek.

A negyedikben ilyen pici gyerekek
rendre összeverekszenek egymással.

Őket önkéntesek rendre
szétválasztják és békítik.

Ilyen idilli nyári délutánt
lehet elképzelni.

Egy ilyen tipikus délutánon
program végeztével,

mi, önkéntesek, jól megfáradva,
elindultunk vissza a szállásunkra,

ami egyébként az általános
iskola tornaterme volt.

Tíz percet szusszantunk,

és akkor jöttek néhányan utánunk,
hogy van egy kis baj,

mert a gyerekek közül páran hazafele menet

bedobálták kövekkel a szomszédok ablakait.

Visszasiettünk.

Beszélgetni kezdtünk a szomszédokkal,

akik azalatt a néhány perc alatt

hosszú évek dühét, fájdalmát,
keserűségét zúdították ránk.

Ez nekem egy nagyon fontos pillanat volt,

mert persze egyszerre éreztem,
értettem miről beszélnek,

bele tudtam helyezkedni
az ők szemszögükbe,

értettem a fájdalmukat,
a tehetetlenségüket,

de másrészt pontosan tudtam,

hogy ez nagyon sokszor
általánosítás és sztereotípia,

mert egyrészt nem az összes gyerek
dobált köveket a szomszédok ablakaira,

másrészt pedig, ha megnézzük
azt a néhány gyereket,

kicsit mélyebbre ásunk, és megnézzük,
hogy milyen körülmények között élnek,

milyen családban nőnek fel,

akkor, ha nem is elfogadható
ez a viselkedés,

de legalábbis érthetővé válik.

Ezek voltak azok az élmények
többek között,

amik miatt úgy éreztük többen, hogy
szeretnénk több időt tölteni a telepen.

Szeretnénk több energiát
fordítani erre a munkára,

és szeretnénk mentorokká válni.

Erika: Igen. Bár a mentorprogram
előtt úgy gondoltam,

hogy teljesen hülyeség az, amit a bagi
és a pesti önkéntesek végeznek Bagon,

mert én elítéltem a Bagon élő embereket.

Azt gondoltam, hogy mire fel
várnak ők külső segítséget,

mikor ők sem tesznek azért,
hogy nekik jobb legyen.

Bagi önkéntesekkel beszélgettünk erről,
és azt válaszolták nekem:

"Azért, mert ők nem tesznek,
próbáljunk meg mi segíteni nekik."

Akkor támadt bennem
egyfajta felelősségérzet.

Tudniillik minden táborunk első napja

szemétszedéssel indul,
mert egy kicsit elhanyagolt a telep.

Kicsik és nagyok is odacsődülnek,

felkapják a szemeteszsákot,
és elkezdik szedni a szemetet.

Akkor jó látni, hogy már ők is tesznek,
hogy nekik jobb legyen.

Lehet, hogy csak egy pici motivációra
volt szükségük ahhoz,

hogy el tudjanak indulni.

Máté: Idén februárban,
a tél leghidegebb időszakában

mi 25-en, köztük Erika és én is,
leendő mentorok,

eltöltöttünk egy hetet a Mátrában
egy turistaházban.

Térdig érő hóban másztuk meg a hegyet.

Az összes cuccunk nálunk volt.

Igazi csapatmunkát igénylő feladat volt.

Sikerült eljutnunk.

Mikor elértünk a házhoz
az fogadott minket, hogy nincs áram,

és hogy annyira hideg van,

hogy akármennyire fűtünk,
éppen csak nem fogunk megfagyni.

Persze erre fel voltunk készülve,
de közben befagyott a vízvezeték is.

Képzeljétek el, egy hétig
25 ember így összezárva.

Szó szerint a túlélésért
egymásra voltunk utalva.

Ennek ellenére vagy éppen ezért

a kezdeti kölcsönös óvatoskodásból
és felszínes ismeretségből

eljutottunk valami igazán őszinte,
szoros, már családias kötelékekig.

Valódi közösséggé váltunk.

Emellett azt is megtanultuk,
hogy mi egy mentornak a feladata.

Erika: A mentor megpróbál segíteni
a fiatal generációnak abban,

hogy lássák, hogy nem csak az az út van,

amit a telepen tapasztalnak,
vagy esetleg a szüleiktől látnak.

Az, hogy hogyan próbálunk
meg segíteni, nagyon eltérő,

mivel a mentoráltak nagyon különbözőek.

Esetleg iskola terén,
van aki szeretne tanulni,

szeretne valamit elérni a jövőben.

Van, aki ezt az egészet
hülyeségnek tartja.

Vagy esetleg család téren:

van, aki jó családban él,
sok figyelmet kap,

van, akit végképp eltaszítottak
maguk mellől a szülei.

Ezért van, aki csak azt kéri tőlünk,
hogy segítsünk neki a tanulásban,

heti egy-két órát vele töltsünk,
és speciális figyelmet kapjon.

Vannak bonyolultabb és több problémával
rendelkező mentoráltak, akik azt kérik,

hogy segítsünk drogproblémáik
vagy családi nehézségeik megoldásában.

Az én mentoráltam például
egy olyan kilenc éves kislány,

aki szorgalmas az iskolában,
jól tanul, jó családban él.

Sok gond nincs is vele,
mégis azt kéri tőlem,

hogy segítsek neki a matekban,
vagy üljünk le és egy kicsit játsszunk.

Máté: Nekem idén két mentoráltam volt.

Azt is mondhatnám, hogy a két véglet.

Egyik fiatalabb fiú, nagyon jó
családi háttérrel rendelkezik,

nagyon okos, szorgalmas,
az osztály egyik legjobb tanulója.

Így aztán nekünk nem is
problémákat kellett megoldanunk,

hanem együtt zenéltünk, vagy angoloztunk,

vagy megtanítottam Play Stationon
Dragon Ballozni.

Ilyenek.

A másik idősebb fiúval szintén
nagyon jó kapcsolatban voltam,

de egy idő után tehetetlennek
éreztem magam.

Azt is mondhatnám, hogy sokkal erősebb
volt a körülmények visszahúzó ereje,

az ő drogfüggősége.

Ebből talán érezhetitek,

hogy nem mindig olyan könnyű megtalálni,
meglátni a sikert ebben a munkában.

Többünkkel előfordult idén,
hogy azt éreztük,

hogy nincs motiváció,
nincs értelme az egésznek.

Ilyenkor gyötröm első sorban magamat,
de néha a többieket is azzal a kérdéssel,

hogy tulajdonképpen miért
csináljuk mi ezt az egészet?

Mit kell csinálni akkor,
hogyha válság van?

Ami nem olyan régen velem is megtörtént:

azt éreztem, hogy semmilyen eredménye
nincs annak, amit én csinálok,

képtelen vagyok többé lemenni a telepre.

De hát a lelkiismeretem
persze nem hagyott nyugodni.

Erőt vettem magamon és elmentem
a mentoráltam családjához,

akikkel nagyon jó viszonyban
vagyok, voltam is.

Ahogy benyitottam a házba,

ott fogadott a teljes család,
piciktől a nagyokig.

Megláttak, felém fordult mindenki,

és olyan öröm és szeretet
volt a szemükben,

hogy gyakorlatilag abban a pillanatban
értelmét veszítette az a probléma.

Megszűnt a válság.

Erika: Az én esetem az volt,
hogy azon gondolkodtam,

hogy kiszállok a BaGázsból,
és feladom a mentorprogramot.

Akkor a csoportvezető
mentorom odajött hozzám,

és elkezdett biztatni, hogy kitartás,
menni fog, meg tudod csinálni.

Ez annyira nem is fogott meg.

Később odaálltam mentoráltam elé,
hogy elmeséljem neki,

hogy kiszállok, nem leszek mentor,
így nem fogom őt mentorálni.

Akkor azt mondta nekem,
hogy ha nem leszek mentor,

nem szeretne mentorált lenni, mert
nem szeretne másik mentort kapni.

Ezen elgondolkodtam, és úgy döntöttem,
hogy folytatom.

Máté: Én, aki kívülről csöppentem
ebbe az egészbe bele,

mert volt bennem valami társadalmi
felelősségérzet, meg segíteni akarás,

így az történt, hogy ezek az absztrakt,
szépen hangzó dolgok,

konkrét, kézzelfogható, személyes
viszonyokká alakultak át.

Azzal kezdődött az egész egyébként,
hogy megláttak a gyerekek.

Messziről kórusban kiabálták a nevemet.

Belecsimpaszkodtak a nyakamba,
húzták a hajamat.

Most, ahogy telik az idő, azt érzem,

hogy konkrét hús-vér emberekért
érzek felelősséget.

Most talán válaszoltam
a benzinkutas srác kérdésére.

Erika: Egy részt azért jó a BaGázs
nekem személy szerint,

mert olyan dolgokat tanultam
és olyan emberekkel találkoztam,

akikről fogalmam sem volt.

Tényleg jó látni, hogy nemcsak az van,
hogy cigány csak cigánnyal,

hanem cigány magyarral is barátkozhat.

A BaGázs előtt sok embernek
ilyen meg sem fordult a fejében.

Sok olyan ember van a telepen,
akik számomra nagyon fontosak,

és segíteni szeretnék nekik.

A cél továbbra is,
hogy legyünk egy BaGázs.

Reméljük, hogy lassan, de sikerülni fog.

Köszönjük.

(Taps)

(Ütemes taps)

(Taps vége)

Műsorvezető: Megígértem előre,

hogy nem teszek fel se provokatív,
se kemény kérdést, semmi ilyet.

Csak egyetlen egyet, fel is van írva:
hogy érzitek most magatokat?

(Nevetés)

Műsorvezető: Máté légy szíves mondd el,
hogy Erika, hogy érzi most magát.

Erika: Nem, azt majd elmondom én,
csak adok neki is szót.

(Nevetés)

Műsorvezető: Máté,
szót kaptál Erikától, kezdjed.

Máté: Nagyon váratlanul ért a kérdésed.

Spontán azt válaszolnám,
hogy innék egy sört, most rögtön.

Komolyan, nem gondolkodtam
ezen a kérdésen.

Kicsit olyan volt ez az egész készülődés,

meg ez is, mint az egész
BaGázs, meg a mentorálás,

mert sokszor elvesztettük a motivációnkat,
ki akartunk lépni mind a ketten...

(Nevetés)

Aztán támogattuk egymást,
és most itt vagyunk.

Nem is lett olyan rossz szerintem.

Műsorvezető: Nagyon jó lett,
azt kell mondjam.

Máté: Köszönjük.

Erika: Én? Nem szeretnék sört inni,
de kifújni magam annál inkább.

Jól éreztem magam nagyon.

Az előbb még haza akartam menni.

(Nevetés)

Megijedtem, de most, itt tényleg jó volt.

Jó volt megosztani az emberekkel,
hogy mi is történik velünk.

Műsorvezető: Köszönjük szépen.
Egy nagy tapsot kérek szépen nekik.

(Taps)