Price Floors: Airline Fares

♪ [zene] ♪

- [Alex] Az árküszöbről szóló
utolsó videónkban

megnézünk még két hatást,

és vetünk egy közeli pillantást
a légitársasági szabályozások példájára

az Egyesült Államokban.

A minimálbér használatával
megmutattuk,

hogyan okoz az árküszöb
felesleget és nyereség-kiesést.

Most megvizsgáljuk
a minőség felesleges növekedését

és a rosszul elosztott forrásokat.

Ehhez egy másik példát veszünk:

a Civil Repülési Bizottság
viteldíj szabályozásait.

1938-tól '78-ig
a Civil Repülési Bizottság (CRB)

szabályozta a légitársaságok működését.

A szabályozások korlátozták a belépést,

meggátolták az új versenytársak
belépését a piacra,

és a repülés költségeit lényegesen
a piaci szint felett tartották.

Íme néhány érdekes bizonyíték arra,

mennyivel a piaci ár felett
tudták tartani az árakat.

Az államon belüli repülőutak

nem tartoztak a CRB ellenőrzése alá,

azok szabályozatlanul működtek.

Ezért az államokon belüli városok,

pl. a Los Angeles és San Francisco közti
repülőutakat

nem szabályozta a CRB.

A közgazdászok megfigyelték,

hogy e járatok fele annyiba kerültek,

mint ugyanolyan távolságú repülőút

két különböző állambeli város között,

amelyeket a CRB felügyelt.

Úgy tűnt, a CRB kétszer olyan magasan
tartotta a járatok árát, mint a piaci ár.

Felmerül a kérdés,
hogy miért tettek így.

Valójában a CRB az olyan
felügyeleti szervek klasszikus példája,

melyeket, sokak szerint,
csapdába ejtett az ipar,

amit felügyeltek.

A légitársaságok szabályozása helyett
azok szabályozták őt.

A légitársaságok ellenőrzése alá került.

Akárhogy is, az árverseny
megakadályozása azt eredményezte,

hogy a légitársaságok az ár helyett
a minőség javításával

versenyeztek az utasokért.

Nézzük meg, hogyan működött,
és miért is rossz ez,

hogyan lehet túl sok a minőség.

Nézzük a modellünket.

A vízsintes tengelyen van
járatok száma,

a függőleges tengelyen

az ár, a kereslet, a kínálat,
és a piaci egyensúly.

Itt van az árküszöb,
a CRB által szabályozott viteldíj.

Ez volt az ár, ami alatt a légitársaságok

nem adhattak el jegyeket.

A kereslet-görbéről leolvashatjuk
az ehhez az árhoz tartozó keresletet,

amit ez az érték ad meg.

Ez az ipar mérete

vagy a keresett járatok mennyisége.

Másrészt ez a kínálat mennyisége is,

mert a CRB szabályozta a belépést.
A belépést azon a szinten tartották,

ami szükséges volt
a keresett mennyiség kielégítésére,

a szabályozott árak mellett.

Itt jön a lényeg,
a keresett mennyiséghez tartozó ár,

az ár, melyen az eladók hajlandóak eladni,

sokkal alacsonyabb,
mint a szabályozott ár,

amelyet a fogyasztók fizetnek.

Ez azt jelentette, hogy
rendkívüli módon kifizetődő volt,

a repülőiparban lenni,
mert úgy adták el a terméküket,

hogy a költségeik ilyen alacsonyak voltak,

az eladási árak pedig ennyire magasak.

Tehát ez az egész téglalap nyereség volt,

egy nagyon nyereséges üzlet,

mert az árat jóval
a költségek felett tartották.

De a légitársaságok
egyre több vásárlót akartak

ez volt a rendszer bedőlésének kezdete.

Mindegyik repülőtársaság
versenyezni próbált,

hogy még több ilyen nyereséget hozó
vásárlót szerezzen,

de nem tudtak árcsökkentéssel versenyezni.

Hogy lehet több vásárlót szerezni,

ha nem csökkenthetjük az árat?

A minőség növelésével.

Ebben az időben valóban csodálatos volt,

ha valaki megengedhetett magának
egy repülőutat,

mert a székek szélesek voltak,
a légiutaskísérők szépek és kedvesek,

és rengeteg ingyen ételt osztottak.

Minőségű ételeket adtak,
néha porcelánon felszolgálva.

Közvetlen járatok voltak.

Néhány repülőn, bármilyen hihetetlen,

még zongorás bár is volt,
hogy még több utast vonzzanak.

De az egész minőségbeli versengés

egyre csak növelte
a légitársaságok költségeit.

Sõt, a nyereség vonzotta
a szakszervezeteket is.

A szervezetek azt mondták,
"Mi is kérünk egy szeletet".

Emelkedni kezdtek a fizetések.

Valójában a légitársaságok
feladták a nyereségüket,

vagy a termelői többletet azáltal,
hogy jobb ellátással,

gyakoribb járatokkal, stb. versenyeztek.

Mondhatjuk, hogy de hát
mi a baj a minőséggel.

Az a baj, hogy a társaságok
minőséget termeltek még akkor is,

amikor ennek a minőségnek az értéke
alacsonyabb volt, mint a ... ja nem,

még akkor is, amikor
a minőség költsége magasabb volt,

mint annak értéke a vásárlók számára.

Ez a minőség pazarlásának egy formája.

Túl sok minőség volt, olyan minőség,
melynek az ára magasabb volt,

mint a fogyasztóknak nyújtott értéke.

Nézzük meg a holtteher-veszteséget is,
amit már láttunk korábban.

Van a minőség pazarlás

és a holtteher-veszteség.

A 70-es években indult a légitársaságok
szabályozásának feloldása,

és a CRB-t gyakorlatilag megszüntették,

nagyon szokatlan,
hogy egy hivatalt megszüntessenek.

Eredményül az árak drámaian lecsökkentek,

a járatok száma megnövekedett,

a minőségi pazarlás eltűnt.

Ez természetesen azt jelentette,
hogy a gazdagok már

nem találták annyira
kellemesnek a repülést,

mint korábban,
de az árak sokat csökkentek

és összességében az utasok
jobban értékelték az árak csökkenését,

mint amennyire a minőség romlása
bosszantotta őket.

Ne feledjük, hogy egy légitársaság
mindig képes minőséget nyújtani,

ha az utas hajlandó fizetni érte.

De az utasok úgy döntöttek,

inkább az alacsonyabb árakat választják.

Ez egy másik bizonyítéka,
hogy minőség pazarlás történt.

A dereguláció után az árak csökkenésével

a minőség is csökkent, és ez azt jelenti,

hogy a minőség valójában nem ért annyit,
amennyit az utasok fizettek érte.

Ez az okozója több más
repülőipari problémának is,

mivel a régebbi légitársaságoknak

nehézséget okozott a szakszervezeti
juttatások finanszírozása.

Minden alkalmazottuknak
magas juttatásokat ígértek,

amikor magas volt a bevételük
a szabályozások

és a verseny megakadályozása miatt,
mikor viszont a szabályozás megszűnt,

nem tudták fizetni ezeket a juttatásokat.

Az árküszöb és a szabályozások,
mint amiket a CRB hozott,

helytelen forrás-elosztáshoz vezetett.

Lehetetlenné tette a versenyt.

1938-ban - bármily hihetetlen,
16 nagyobb légitársaság működött.

74-ben, közvetlenül
a szabályozás feloldása előtt 10 volt,

kevesebb, mint 38-ban,

pedig sok társaság
szeretett volna belépi az iparba.

Kétségkívül, a belépés megakadályozása
a források rossz elosztását jelentette,

vagyis azt, hogy a kis költségvetésű
társaságok, mint pl. a South-West

mára a világ egyik legnagyobb társasága,
ki volt szorítva a piacról,

ami végső soron
költségnövekedést eredményezett.

Ennyit az árküszöbről:
az árküszöb többletet eredményez,

bevétel-kiesést a kereskedelemben,
pazarló minőség-növekedést,

és helytelen forráselosztást.

Van még egy leckénk az plafonárról

és az árküszöbről,
beszélünk kicsit politikáról,

majd továbblépünk.

Ezzel elérkezünk a fejezet végéhez.

Ez egy nehéz fejezet, sok anyaggal,

mély jelentéstartalommal, sok lényeggel.

Alapos figyelem kell hozzá. Köszönöm.

[Narrátor] Ha szeretné magát tesztelni,
kattintson a kérdésekre.

Ha pedig készen áll a folytatásra,
kattintson a következő videóra.