JP Rangaswami: Az információ = étel

Hogyan fogyasztjuk az információt? A TED@SXSWi rendezvényén JP Rangaswami az információhoz való viszonyunkról elmélkedik, és egy meglepő és okos intuícióval áll elő: úgy kezeljük, mint az ételt.

Habzsolom az ételt

és habzsolom az információt.

A gyerekeim azt szokták mondani,

hogy az egyik szenvedélyem azért kicsit jobban meglátszik.

(Nevetés)

A következő nyolc percben elmesélem,

hogy hogyan fejlődtek ki ezek a szenvedélyeim,

mi volt az a pont, amikor összekapcsolódtak,

és hogy ettől kezdve mi mindenre jöttem rá .

A végén azzal búcsúzom Önöktől, hogy gondolkodjanak el,

vajon mi történne másképp az életükben,

ha úgy tekintenének az információra, mint az ételre?

Kalkuttában születtem --

egy olyan családban, ahol édesapám is, és korábban az ő apja is

újságíró volt,

magazinokba írtak angol nyelven.

Ez amolyan családi mesterség volt.

És ennek következtében

könyvek között nőttem fel; könyvek voltak körös-körül mindenütt a házban.

Igen, könyvek a házban mindenütt.

Ez igazából egy kalkuttai bolt,

de mi szeretjük a könyveket.

Valóban, ma mintegy 38.000 kötetem van

és sehol egy Kindle.

De úgy nőni fel, hogy könyvek mindenütt,

és emberek, akikkel beszélgetni lehet a könyvekről,

nem volt könnyű ebbe beleszokni.

Mire tizennyolc éves lettem, szenvedélyesen beleszerettem a könyvekbe.

Nem ez volt az egyetlen szenvedélyem.

Dél-Indiából származom,

Bengáliában nőttem fel.

Két dolgot kell tudni a bengáliakról:

szeretik a fűszeres ételeket

és az édességeket.

Így, mire felnőtt lettem,

igen megalapozott szenvedélyem lett az étel is.

A 60-as évek végén, a 70-esek elején voltam fiatal,

és volt sok más szenvedélyem is,

de ez a kettő különböztetett meg a többiektől.

(Nevetés)

Akkoriban könnyű volt az élet, amolyan aranyéletem volt.

Rendben ment minden,

egészen 26 éves koromig,

és elmentem egyszer moziba és megnéztem a "Rövidzárlat" című filmet.

Óh, néhányan Önök közül is látták.

Épp mostanában forgatják újra,

és talán jövőre be is mutatják.

A történet egy kísérleti robotról szól,

amit egy áramütés életre kelt.

És a filmben folyton azt hajtogatja: "Inputot kérek, inputot kérek."

És akkor ötlött belém, hogy a robot számára

az információ és az étel

egy és ugyanaz.

Az energia is valamilyen alakban, formában érkezik,

és az adatok is.

Elkezdtem azon gondolkozni,

hogy vajon mi lenne,

ha úgy gondolnék ezentúl magamra,

mint aki számára az energia és az információ a két szükséges input,

hogy az élelem és az információ valamilyen értelemben hasonlóak lennének?

És kutakodni kezdtem, és ez 25 évig tartott.

Kezdtem rájönni,

hogy valójában az embernek, mint főemlősnek

jóval kisebb a gyomra,

mint amilyennek lennie kéne a testsúlyához képest,

és az agya meg jóval nagyobb.

És ahogy egyre haladtam a kutatásban,

eljutottam egy ponthoz, amikor is felfedeztem valamit,

amit úgy neveznek, hogy a költséges szövet hipotézis.

Hogy valójában minden főemlősnél az anyagcsere

a testtömeggel arányos.

Ami a különbség, hogy a szövetek milyen arányban részesülnek belőle.

A két legköltségesebb szövet az emberi testben

az idegrendszer és az emésztőszervek..

És kiderült, hogy már korábban felállítottak egy hipotézist,

ami kb.1995-re néhány mesés eredményt adott.

Ez a hölgy Leslie Aiello.

A cikke azt sugallja, hogy az egyik dolgot odaadjuk a másikért..

Ha azt akarjuk, hogy az agyunk a testtömeghez viszonyítva nagy legyen,

akkor kisebb gyomorral kell élnünk.

Ez arra bátorított, hogy azt mondjam:

igen, ez a két dolog összefügg.

Ettől kezdve úgy tekintettem az információ megszerzésére, mint az élelmiszerére,

és azt mondtam: régen vadásztuk és gyűjtögettük az információt.

Ettől elmozdultunk az információ termelése felé, és termelőkké váltunk.

Vajon ez tényleg megmagyarázza azt, amit manapság tapasztalunk

a szellemi tulajdon körüli harcban?

Mert hogy azok az emberek, akik eredetileg vadászó - gyűjtögetők voltak,

szabadok akartak lenni és kalandozni; úgy szedegetni az információt, ahogy nekik tetszik.

Akik pedig az előállításában vannak benne,

azok körülkerítik az információt,

létrehozva a tulajdont, a gazdagságot, a szükséges struktúrát és a településeket.

Ez mindig is feszültség forrása lesz.

És amit a mezőgazdaságról tudok, mind azt mutatja,

hogy mindig is óriási volt a harc az élelmiszer megszerzése körül

a termelők és a vadászó-gyűjtögetők között.

És ez történik most itt is.

Ha most továbbmegyünk a feldolgozásra, ugyanez igaz,

csak itt két iskola létezik.

Egyesek megengednék, hogy megszűrjük az információt,

kiszedjük belőle azt, ami érték, és ezt tálaljuk, elkülönítve a többitől.

Míg a másik csoport épp ellenkezőleg

azt mondja, szó sincs róla, mindenki meg tudja erjeszteni maga.

Egybegyűjtünk mindent, összeelegyítjük,

és az érték feljön a tetejére.

Ugyanez igaz az információra is.

De a fogyasztásnál kezd a dolog valóban érdekessé válni.

Mert kezdtem látni,

hogy mennyire különbözőképp használják fel az emberek.

Megvehetik nyersanyagként az üzletben.

Ők maguk főzik meg? Vagy elkészíttetik és feltálaltatják maguknak?

Vagy étterembe mennek?

Ugyanezek igazak akkor is, ha az információra gondolok.

A hasonlatok egyre hülyébbek kezdenek lenni --

az információnak van felhasználhatósági ideje,

az emberek visszaélnek az olyan információval, ami rosszul van datálva,

és ezzel tényleg lehet befolyásolni az értékpapírpiacot,

vagy a társaságok értékét, stb.

De ekkorra ez már a mániámmá vált.

És ez kb. 23 éve tart.

És elkezdtem úgy gondolni magamra,

mint aki tények és fikciók egyvelege,

dokudrámák, kitatálmentumok -- hívhatjuk bárhogy.

Eljön vajon az az idő,

hogy az információhoz tartozik egy százalék, hogy milyen mértékben tartalmaz tényeket?

Elkezdjük-e valaha is aszerint minősíteni az információt, hogy hány százalékban igaz?

Vajon eljön-e majd az idő, amikor éhinségként éljük meg,

ha elzárják tőlünk az információ forrását?

Ezzel el is jutottam a kérdéskör utolsó eleméhez.

Clay Shirky azt állította egyszer, hogy nincs olyan, hogy információtúladagolás,

legfeljebb hibás szűrő van.

Ezt az információt úgy tálalom fel most Önöknek,

mintha étel lenne,

ez nem termelés kérdése; sosem beszélünk élelmiszertöbbletről.

Ez alapvetően a fogyasztás kérdése.

És el kell gondolkodjunk azon,

hogy hogyan tartsunk diétát, milyen gyakorlatokat végezzünk,

hogy képesek legyünk az információt kezelni,

hogy legyen olyan minősítés, ami alapján ezt felelősséggel tehetjük.

És tényleg, amikor megnéztem a moziban a "Super Size Me"-t, azon kezdtem gondolkodni,

hogy mi a csuda történne,

ha valaki 31 napon keresztül megállás nélkül híreket hallgatna?

(Nevetés)

Lenne ideje bármit is hasznosítani belőlük?

Kezdjük hát valóban megérteni,

hogy lehetnek betegségek, mérgezések, szükség lehet a diétára,

és egyszer csak kezdjük ebből a szempontból nézni

mindazt, ami az információ fogyasztásával,

előállításával, feldolgozásával kapcsolatos,

-- én az ételek szemszögéből néztem.

Ez talán nem segített a derékvonalamon,

mert mindkettőt kipróbáltam.

Egy kérdéssel fejezném be:

Ha úgy gondolnának az elfogyasztott információra,

mint az ételre,

mit tennének másképp?

Köszönöm, hogy rám szánták az idejüket.

(Taps)