Az érzelmek tudománya | Jaak Panksepp | TEDxRainier

Bennük rejlő szubjektív természetük miatt, az érzelmek területét sokáig érintetlenül hagyta a tudományos kutatás. Az affektív idegtudós, Jaak Pankseep beszél az érzelmek modern megközelítéséről, és arról, hogy ha komolyan vesszük más állatok érzelmeit, azzal lehet, hogy milliók életét tesszük jobbá.

Jaak Panskeep 1990-ben bevezette az affektív idegtudomány fogalmát, amely magában foglalja annak átívelő elképzelését, hogy az emlős agy hogyan hoz létre megélt affektív állapotokat az állatokban, mintegy hatékony modellként az emberi érzelmek fő evolúciós forrásának leképezésére.

Milyen lenne a művészet érzelmek nélkül?

Üres lenne.

Milyen lenne az életünk érzelmek nélkül?

Értékektől kiüresedett.

Ahogy egy híres antik költő mondta,

"Gyűlölök és szeretek. Hogy mért
teszem ezt, ugye kérded?" – Catullus.

A tudomány nem a miértre,
a hogyanra ad választ.

De a miértre a következő
választ kaphatnánk:

Mert érzelmeink közlik velünk azt,

mi segíti és mi csökkenti túlélésünket.

E területtel foglalkozom már ötven éve.

Eléggé magányosnak számított ez,

mert amikor villamosmérnöknek tanultam,

elkapott az unalom.

Egy pszichiátria zárt-osztályán dolgoztam,

láttam emberek és érzelmeik tragédiáit.

Senki sem tudta, mik az érzelmek,
hogyan jönnek létre,

így elhatároztam,
az idegtudományra váltok.

Először klinikai pszichológia,
aztán idegtudomány.

Ez az egyetlen, érzelmeink
megértéséhez vezető ösvény,

ami áthatolhatatlan rejtélynek tűnik,

de feltehetőleg áthatolható
az idegtudomány által,

különösen, ha az állatok
érzelmeit komolyan vesszük.

Egy barát küldte nekem ezeket.

Egy őzgida megsérült,

és a kutya sajátos
odafigyeléssel kísérte őt.

Az jár a kutya eszében –

(Nevetés)

[Jó az illatod?]

Vagy különös?

Az állatok megismerő elméjén
nem tudunk áthatolni,

még ha annyi mindenre megtaníthatóak is,
ahogy azt már korábban láttuk.

Itt a második kép.

A kutya azt mondja:

"Kedvellek."?

[Meg akarlak enni?]

(Nevetés)

Vagy inkább: "Szeretlek."?

Ilyen gondolatokon nem tudunk áthatolni,

viszont át tudunk hatolni
az érzelmeken tudományosan,

de csakis idegtudománnyal.

Ha pedig megértjük más állatok érzelmeit,

elkezdjük megérteni saját érzelmeinket.

Egy művész rajzolta ezt
nekem úgy egy évvel ezelőtt;

és még a csirkéknek is vannak érzelmeik,

ezért feltérképeztük a csirke
fájdalomrendszerét,

ami ugyanolyan, mint a tengerimalacé,

és nagyon hasonlít az emberi
agyban lévő rendszerhez –

egészen megrázó.

Az állati elméhez jelenleg
nagy érdeklődéssel fordulunk,

és gyanítom, hogy ha érzelmeikre
valóban összpontosítunk,

elkezdjük végre megérteni a sajátjainkat.

Megközelítésünk idegtudományt igényelt,

és lényegében érzelmeket indíthatunk be

az agy bizonyos részeinek ingerlésével.

Ezt már jó ideje tudjuk,

de elsők közt kérdeztem meg:

ha érzelmeket indítunk be,
az jó vagy rossz érzés az állatnak?

Ő választ adhat erre,

mert beindíthatja
az ingert, ha lehetősége van rá,

vagy meggátolhatja azt,

és ez érzelmeink mércéje.

Elménk alapzata tehát nagyon hasonlít,

de csúcsánál annál jobban különbözünk.

Mi kognitív lények vagyunk,
ők érzelmi lények,

de nekik is vannak gondolataik
életükről és a világról.

Ez pedig erős érzelem,

mérgesek leszünk, megijedünk

agyunk hasonló rendszerei miatt.

Aztán kiderül,

hogy akárhol idéznek elő
indulati választ az állatokban,

meggátolják azt; nem bírják az érzést.

Van valami az állatok agyában,

melynek ha köreit feltárnák,

új módszerekkel kezelhetnénk
az ingerlékenységet;

azoknak, akik örökösen indulatba jönnek

azt mondanánk, "Vegyen be ebből!",

de nincs miből bevennie.

Azonban van ismeretünk
hét alapvető érzelmi rendszerről.

Elsődleges érzelmeknek hívjuk őket,

és nagybetűsek,

mert a tudomány megköveteli
a szabatos terminológiát,

másképp beszélgetéseinket
összezavarná a sok szó.

Hiszen a KERESŐ-rendszer ahogyan érez,

mások még jutalmazórendszernek is hívják,

az érzés nem derű, hanem lelkesedés,

ami eltörpül a depresszióban.

Megmutatom az egyik általunk
folytatott klinikai vizsgálatot,

ahol a lelkesedést segítjük elő
közvetlen mély agyi ingerléssel.

Ez az az érzés...

(Nevetés)

köznyelven,

köznapi fogalmakat használok, ugyebár.

A szorongásnak sok forrása van a világon,

de csak egy erőteljes
félelmi rendszerünk van.

Aztán hogyan hívhatnák a VÁGY érzését?

Hát...

(Nevetés)

a "szenvedély"-re gondoltam,
de fogalomnak túl tág.

A GONDOSKODÁS gyengéd és szerető,

de nehéz leírni az elmének
ezen nyelv előtti erőit.

A FÉLELEM-rendszer
magányt és szomorúságot kelt,

és ahogy mondtam, a csirkéknél
mérjük a szeparációs sírást.

A JÁTÉK tehát örömet szerez.

A túl sok lelki fájdalom,
nevezetesen a FÉLELEM-rendszer

pánikrohamokat is okozhat.

Ez nyit kaput a depresszióra:
a túl sok lelki fájdalom.

Ha messze túllép a határokon,

az emberek öngyilkosságra gondolnak.

Ezért a depresszió elleni gyógyszerünk

a boldogság és az öröm biokémiáján alapul,

és jelenleg emberi tesztelés alatt van.

Igen, így érződik a gyengédség
és a szeretet az elmében,

van egyfajta lüktetése.

Úgy halad át a testen,
ahogy az anya simogatja gyermekét,

és ha a gyermek ezt nem kapja meg,

lelki gondokkal fog küzdeni
élete hátralévő részében.

Ha megértjük ezen érzelmi rendszereket,

az egyik jutalmaz, a másik büntet,

de sohasem semlegesek,

és ez a bizonyíték arra, hogy éreznek.

Az emberi DÜH-rendszer
ingerléséből megjósolható,

hogy mérgesek leszünk.

Ez épp műtéti beavatkozásoknál
mutatkozott meg véletlenszerűen.

De foglalkozzunk a már 45 éve
tanulmányozott FÉLELEM-rendszerrel.

Ha a szülőtől elválasztják kicsinyét,
azok sírásba kezdenek,

mert az anya az egyedüli biztonságforrás,

és ennek a sírásnak mérésébe kezdtünk,

aztán próbáltuk feltárni idegrendszeri

és neurokémiai anatómiáját,

ami elvezetett a depresszió
és az öngyilkosság új gyógymódjaihoz.

Ha megnézünk egy fiókát,

nemrég születtek, totyognak össze-vissza,

aztán csak egyre sírnak, anyjukat keresik,

akinek szárnyai alatt egyből
elkényelmesednek, megnyugszanak.

Ezt pedig tudjuk szimulálni,

hogy egyszerűen kezünkben
tartjuk az apróságokat,

akik azonnal lecsendesülnek,
kényelmesen érzik magukat.

Csipogásuk elhal, elszenderülnek.

Azért, mert lelki fájdalmat akadályozó

vegyi anyagokat aktiválunk,

amelyek közül az agyi opioidok
bizonyulnak a leghatásosabbnak –

ez megrázó.

Úgy néz ki, szeretetünk és kötődésünk

részben függőségi jelenség;

belső opioidjainkat növelik.

Biztonságérzetet nyújtanak nekünk,
hogy a világon minden rendben.

Látják,

ezért váltunk függőivé ezen molekuláknak,

és borzasztó, hogy országunkban
inkább bebörtönzik,

mintsem kezelő intézetbe
helyezik el az embereket,

ahol elmondanák nekik,
mi megy végbe az agyukban.

Csodálatos lenne szerintem,

ha kormányunk nyílt párbeszédbe kezdene

függőségeink agyi mibenlétéről.

Az opioidok kiváltják a szülői szeretetet,

az anya és gyermek közti köteléket,

a szerető felnőttek közti köteléket.

Azt is felfedeztük még,
hogy az anyatejért felelős molekula

erőteljes hatással csökkenti
az agyi fájdalom-választ,

az elválási szorongásra adott választ,

és most kapaszkodjanak:
az anyatejet termelő molekula

szintúgy hatékonyan csökkenti
az elválási szorongást.

Az anyaság élettana
tehát a szeretet élettana,

amelynek rendszerét
mély agyi ingerléssel térképeztük fel,

először tengerimalacoknál,
aztán csirkéknél,

az anatómia pedig megegyezett,

a neurokémia szintén.

Láthatják a tengerimalac képén

a mély, agykéreg alatti rendszert,

ahol a szülőt hívó sírást indíthatják be,

de még ha egy már nem síró
felnőtt tengerimalacot is nézünk,

és elektródát teszünk oda,

úgy sírnak majd, mint egy csecsemő,
amíg az ingerlést fenntartják.

Ez pedig hová tart?

A kéreg feletti területeken
gátlást indít el.

A tesztoszteron például
akadályozza a sírást,

ezért nagy a különbség
férfi és női érzelmek között.

Antonio Damasio volt az első,
aki az érzelmek lefolyását

hasonlóképp képzelte el,

majd Jon Kar Zubieta az Ann Arborbeli
Michigeni Egyetemről felfedezte,

hogy az emberi depresszió és a szomorúság

ugyanezen agyterületek opioidhiánya –

elképesztő!

Bőrünk alatt mind testvérei
vagyunk az összes többi állatnak,

amely sajátos felelősséggel
ruház fel minket,

hogy miként bánunk velük a mi világunkban,

amit a már látott csodás képek
művészete mutat be nekünk.

Kifejlesztettünk három új módszert:

Az első, hogy biztonságos opioidokat
használunk a depresszió kezelésére.

A buprenorfin az egyik ilyen,
mivel nem ölhetjük meg vele magunk.

A légzésdepresszió
nem megy el a végletekig,

mivel nagyobb dózisnál öngátló hatású,

és jó lett volna depresszióra
az elmúlt harminc évben,

de nincs meg a légkör, amit ezt engedné.

Ezt most öngyilkosság
elleni szerként teszteljük Izraelben,

az öngyilkossági gondolatok mérésére

pedig a Beck-féle skálát használjuk.

Az első négy hét alatt
ebből a négy személyből

mind a négyen javulást mutattak,
a placebótól csakúgy, mint buprenorfintól.

Most a placebók agyi opioidokat
szabadítanak fel,

de a második hét után
a placebo már nem hatott,

de a buprenorfin még igen.

Ez vezetett el 60 tesztalany kettős vak,
placebo-kontrollált vizsgálatához,

ami karácsonykor fog véget érni.

Működni fog,

magabiztos vagyok.

A második módszer,

hogy mély agyi ingerléssel
visszahozzuk az élet iránti lelkesedést,

de ez Amerikában nemigen végezhető el.

Meggyőztem az európai kollégákat,

akik a mély agyi ingerléssel
Parkinson-kór miatt foglalkoznak,

hogy mozgassák elektródáikat
kissé a KERESŐ-rendszerhez,

mert állatokkal végzett munkákból tudjuk,

ha túlingereljük
az elválási FÉLELEM-rendszert,

az lecsökkenti az élet iránti lelkesedést,
amit lényegében kísérletünk csinált.

Ha emelni tudnánk közvetlenül
a kereső, lelkesedési kedvet,

annak antidepresszáns hatása lenne,

és kapaszkodjanak,

úgy július közepén
adták ki ezt a tanulmányt:

hétből hat depresszióval küzdő,

akinél semmi sem hozott javulást,

ideértve az elektrosokkot is,

drasztikus emelkedést mutatott az életkedv

és a mindennapi tenni vágyás terén,

igazából helyreraktuk őket
a KERESŐ-rendszer segítésével.

Végül pedig a JÁTÉK-rendszert
modellként használtuk,

hogy antidepresszánsokhoz
új molekulákat azonosítsunk.

Mi lenne jobb a társas örömet segítő

pár molekuláris pályánál?

Az egyetlen, ami igen, hogy boldogan,
az emberi családban élünk,

művészettel, zenével, kultúrával,
az életben mindennel, ami szép.

Az emberi kapcsolatok természetesen
a legjobb antidepresszánsok,

de vannak agyi örömrendszereink,

és rájöhetünk molekuláira,

amit meg is csináltunk
északnyugati kollégánkkal,

és fejlesztettünk egy új antidepresszánst,

ami az agykéregben lévő

génkifejeződési mintázatok
változásának elemzéséből származik,

és kipróbáltuk őket mint lehetséges
antidepresszáns jelölteket.

Az első néhány működött,

de orvosilag kockázatosak voltak,

aztán találtunk egyet,
aminél ezek nem jelentkeztek.

A patkányok játékának elemzése
miatt, tiszta jóindulatból,

elneveztek Nagy Patkánycsiklandozónak.

(Nevetés)

(Videó) Jaak Pankseep: Hallgatjuk,
hogyan játszanak az állatok – 1998-ban –,

melyekről úgy tűnt, nevetések hangjai,

és néhány évig tanulmányoztuk ezeket,

de nem igazán értettük meg,
hogy ez talán nevetés is lehet.

Majd egy nap elszántuk magunk,
hogy megcsiklandozunk pár állatot,

és rájöttünk, hogy a hangokat

számunkra hallható terjedelemben
kell megfigyelnünk.

Szereztünk ilyen akusztikus átalakítókat,
úgynevezett denevérdetektorokat,

amik a magas frekvenciájú hangokat
saját hallástartományunkra hozzák le,

és amikor ezt megcsináltuk,
és belehallgattunk,

az állatok megcsiklandozásával

fokozott hangaktivitást hoztunk létre,

amiről úgy tűnt, hogy nevetés.

Ezek az állatok kezdték
élvezni a társaságunk,

és lassan a kezünkkel is játszottak,

és akárhányszor raktuk oda a kezünk,
ők követték.

Amikor teszteltük az állatokat,

hogy megkérdezzük,
élvezik-e az efféle tevékenységet,

egyértelműen igennel válaszoltak.

(Nevetés)

(Taps)

(Színpadon) JP: Talán elmondhatom,

hogy a BBC felvétele előtti napon –

első publikációnk ezen a területen –

megmondták nekem,
egy évem van hátra, történjen bármi.

Ezért örülök, hogy itt lehetek.

(Éljenzés) (Taps)

Ha végre komolyan vesszük
más állatok érzelmeit,

végre meg fogjuk érteni,

hogyan érzünk örömet, bánatot,
haragot, szomorúságot.

Lényegében ez a molekula,
GLYX-13-nak nevezik,

hosszú történet,

nincs időm elmondani most,

de már második fázisban van,
az FDA engedélyezte az emberi tesztelést.

Egyetlen injekció azonnali
antidepresszáns hatást eredményezett,

és egy kezelés hatása egy hétig tartott.

Még egyetlen pszichiátriai gyógyszert
sem fedezett fel emberi tudás;

minden eddigi puszta
véletlenszerű felfedezés.

A tudomány csak finomított a molekulákon.

Ez lehet az első, emberi tudásból
származó pszichiátriai gyógyszer úgy,

hogy az állati érzelmeket komolyan vettük,

és nincsenek mérgező tulajdonságai,
amennyire tudjuk;

nem is okoz függőséget.

Ez tehát a végkövetkeztetése
egy 50 évig tartó útnak.

Remélem, hogy az állatokhoz
nagyon másképp fogunk viszonyulni,

mint eddig megszokott volt

a kutatásban és különféle
emberi tevékenységekben.

Bőrünk alatt testvérei vagyunk egymásnak,

amit jobb, ha felismerünk.

Ha egyszer megértettük őket,
végre megértjük önmagunk is.

Köszönöm.

(Taps)