Tanítsák meg a tanárokat varázsolni

Mi a közös a rap koncertekben, a fodrászati csevegésben és a vasárnapi istentiszteletekben? Christopher Emdin szerint mindegyikükre jellemző az a titkos varázslat, amely egyszerre elbűvöli és tanítja az embert – ez pedig olyan képesség, melyet gyakran nem tanítanak meg az oktatóknak. A tudományt támogató Emdin, aki a Science Genious B.A.T.T.L.E.S. kezdeményezést a Wu-Tang Clan hip-hop együttes GZA művésznevű rapperével közösen elindította, megosztja látomását arról, hogyan kelthetők életre a tantermek.

Épp most

van egy tanár szakos hallgató,

aki egy 60 oldalas beadandón dolgozik,

egy ősrégi oktatási elméletre alapozva,

amit egy azóta halott oktatási professzor
fejlesztett ki,

magában csodálkozva,
hogy mi köze van ennek a feladatnak,

amiben részt vesz,

ahoz, amit az életével szeretne kezdeni,

azaz tanítónak lenni,

életeket változtatni és
szétszórni a varázslatot.

Épp most van egy tanár szakos hallgató,

egy okleveles tanárképző iskolában,

aki egy professzort néz,
amint vég nélkül arról gagyog

hogyan vonjuk be a diákokat,

a lehető legunalmasabb módon.

Épp most

van egy pályakezdő tanár az otthonában,

aki óraterveket böngészik

és próbálja megérteni az előírásokat,

aki próbálja megérteni, hogyan kell
a diákokat megfelelően osztályozni,

miközben azt mondogatja magának

újra és újra,

"Novemberig ne mosolyogj!"

mert ezt tanították neki

a tanárképzési programjában.

Épp most van egy tanuló,

aki azon gondolkozik,

hogyan győzze meg az anyukáját vagy apukáját,

hogy ő nagyon-nagyon beteg

és nem tud holnap iskolába menni.

Ezzel szemben, épp most

vannak elképesztő tanítók,

akik szórják az információt

olyannyira gyönyörű módon,

hogy a diákok a székük szélén ülve

várnak egy cseppnyi izzadtságra,

hogy lecsöppenjen a tanár arcáról,

hogy fel tudják belőle szívni
az összes tudást.

Épp most van egy másik ember,

akit az egész közönség
feszült figyelemmel kísér,

aki egy csodás mesét sző

egy világról,

amiről a hallgatóság

korábban sosem álmodott,

de ha elég szorosan becsukják a szemüket,

akkor látják maguk előtt ezt a világot,

mert az elbeszélés olyan lenyűgöző.

Épp most van egy ember,
aki rá tudja venni a közönséget arra,

hogy tegyék fel a kezüket

és addig tartsák ott, míg azt nem mondja:

"Tegyétek le."

Éppen most.

Erre az emberek azt mondják:

"Hát Chris, bemutattad azt a fickót,

aki borzasztó képzésen vesz részt,

de bemutattad ezeket
a csodálatos tanítókat is.

Ha az oktatás világára gondolunk,

különösen a nagyvárosi iskolákra,

ezek a srácok valószínűleg kiegyenlítik egymást

és akkor minden el lesz intézve."

A valóság azonban az,
hogy az emberek akiket úgy írtam le,

mint profi tanárokat,

profi elbeszélőket,

profi mesélőket

nagyon messze vannak a tantermektől.

Az emberek, akik tudják, hogy kell tanítani

és magukkal ragadni a közönséget,

nem is tudják, mi az a tanári diploma.

Talán semmilyen bizonyítványuk sincs,

ami bizonyítaná, hogy közük van valamihez

ami oktatásnak nevezhető.

És ez számomra elszomorító.

Szomorú, mert az emberek, akikről beszéltem,

nincsenek hatással a tanulási folyamatokra,

hatásos tanárok akarnak lenni,

de nincsenek mintáik.

Engedjék meg, hogy Mark Twain szavaival éljek.

Mark Twain azt mondta,
hogy a megfelelő előkészítés

vagy tanítás,

olyan erős, hogy a rossz erkölcsöt
jóra fordíthatja,

a rossz szokásokat erősségekké formálhatja,

meg tud változtatni embereket
és átalakítja őket

angyalokká.

Akikről korábban beszéltem,

megkapták a megfelelő előkészítést
a tanításhoz,

nem a főiskolán vagy egyetemen, hanem mert

egy helyen voltak azokkal, akik képesek
lekötni az ember figyelmét

Találják ki, mik ezek a helyek!

Fodrászatok,

rap koncertek és a legfontosabb,

a fekete templomközösségek.

És megalkottam a Pentecostal Pedagogy
(Pünkösdi Pedagógia) fogalmát.

Ki volt már Önök közül
fekete templomközösségben?

Van pár kéz a levegőben.

Elmész egy fekete templomba,

a prédikátor belekezd a mondanivalójába

és észreveszi, hogy magával kell
ragadnia a közönséget,

szóval elkezd szójátékokat játszani

az elején

és amikor egy kicsit megáll

és azt mondja magában:
"Istenem, nem igazán figyelnek."

úgyhogy azt mondja:
"Kaphatnék egy Ámen-t?"

Közönség: Ámen.

Chris E: Szóval kaphatnék egy Ámen-t?
Közönség: Ámen.

És hirtelen mindenki felébredt.

A prédikátor rácsap a pulpitusra,
hogy odafigyeljenek.

Nagyon-nagyon lehalkítja a hangját,

mikor azt akarja,
hogy az emberek figyeljenek rá.

És ezek azok a képességek,
amikre szükségük van

a leg magával ragadóbb tanároknak.

Szóval akkor miért ad a tanárképzés

csak elméleteket és elméleteket,

sztenderdeket

és az összes olyan dolgot aminek semmi köze

azokhoz az alapképességekhez,
ahoz a varázslathoz,

amivel magaddal ragadod a közönséget,
a diákokat?

Szóval amellett érvelek,
hogy meg kell újítani a tanárképzést,

Koncentrálhatunk a tartalomra,
és ez rendben van;

koncentrálhatunk elméletekre,
és ez rendben van;

de a tartalom és az elmélet

a tanítás és tanulás varázslata nélkül

semmit sem jelent.

Az emberek gyakran azt mondják:
"Hát, a varázslat az csak varázslat."

Vannak tanárok, akiknek

az összes kihívás ellenére,
megvannak ezek a képességeik,

bekerülnek az iskolába, és képesek
magukkal ragadni a közönséget,

és az igazgató látja és azt mondja:

"Hú, bárcsak minden tanárom ilyen jó lenne!"

És amikor megpróbálják megfogalmazni,
hogy miért,

csak azt mondják, "Benne megvan az a
varázslatos plusz".

De én azt mondom,

hogy a varázslat tanítható.

A varázslat tanítható.

A varázslat tanítható.

De mégis hogyan?

Úgy, hogy beengeded az embereket

azokra a helyekre

ahol a varázslat megtörténik.

Ha nagyvárosi iskolában akarsz tanítani,

túl kell lépned az egyetem határain

és meg kell ismerned a környéket.

Oda kell menned, és a fodrászatban lógnod,

el kell járnod a feketék templomába,

és figyelned kell azokat az embereket

akik magukkal tudnak ragadni másokat,

és csak jegyzetelned kell,
hogy mit csinálnak.

Nálunk az egyetem tanárképzési óráin,

elindítottam egy projektet,
amiben minden egyes diák

leül és rap koncerteket néz.

Figyelik, ahogy a rapperek mozognak

és beszélnek a kezükkel.

Megfigyelik, ahogy büszkén átsétálnak
a színpadon.

Hallgatják a metaforáikat
és a hasonlataikat,

és elkezdik megtanulni ezeket
az apró dolgokat,

amiket ha elég sokat gyakorolnak,

megkapják a kulcsot a varázslathoz.

Megtanulják, hogyha csak bámulsz egy diákra

és kb. fél cm-rel fentebb húzod
a szemöldököd,

egy szót sem kell szólnod,

mert tudják, hogy ez azt jelenti,
többet akarsz.

És ha át tudnánk alakítani
a tanárképzést úgy,

hogy mindenekelőtt megtanítsuk
a tanárokat arra,

hogyan hozzák létre azt a varázslatot,

akkor puff! Feléleszthetnénk
a halott tanórákat,

újra fellobbantatnánk a képzelet lángját,

és megváltoztathatnánk az oktatást.

Köszönöm.

(Taps)