Rejtett kamerákkal a világ veszélyzónáiban

Látni annyi, mint hinni — mondja Oren Yakobovich. Ezért adja kézbe a rejtett kamerát, és tanítja meg használatára a hétköznapok emberét, hogy lefilmezze az erőszakot, a politikai csalásokat és a zaklatást. Szervezetének, a Viderének célja láttatni, leleplezni, hitelesíteni és publikálni az emberi jogok megsértését, hogy értesüljön róluk a világ.

Mária történetével kezdem,

az asszonyéval,

aki egy kis afrikai faluból származik.

Első emlékei arról szólnak,

hogy családja menekül a
kormánypárt által szervezett

erőszakos zavargás elől.

A bátyját megölte az állam által
támogatott milícia,

őt magát többször megerőszakolták,

csupán azért, mert
nemkívánatos párthoz tartozott.

Egy reggel, egy hónappal
a választás előtt,

Mária falujának lakóit egy újabb
megfélemlítő gyűlésre hívták.

Itt megáll előtte egy férfi,

és azt mondja: "Tudjuk, ki vagy,

tudjuk, kire akarsz szavazni.

Ha nem a megfelelő papírt dobod be,

jaj neked!"

De Mária számára ez a gyűlés más.

Másként érez vele kapcsolatban.

Most várta ezt a gyűlést,

mert egy apró rejtett kamerát
visel ruhájában,

egy kamerát, amit rajta kívül
senki nem lát.

Ezen a gyűlésen tilos filmezni.

Az életével játszik, aki megteszi.

Mária tudja ezt jól, de tudja azt is,
hogy csak ezzel állíthatja meg őket,

és ahhoz, hogy megvédje
magát és közösségét,

le kell lepleznie, hogy megfélemlítenek,

hogy nyilvánvalóvá tegye:
valaki szemmel tartja őket,

és már nem bízhatnak a büntetlenségben.

Mária és társai hónapokon keresztül
filmezték titokban

a kormánypárti megfélemlítést.

(Videó) ["Rejtett kamerás felvétel"]

Férfi: Az előttünk álló
választásról van szó.

Semmi nem akadályozhat abban,
hogy azt tegyük, amit akarunk.

Ha meghalljuk hogy velük
vagy [az ellenzékkel],

nem bocsájtjuk meg.

["A milícia fenyegető demonstrációja"]

[A párt] bármikor megkínozhat.

A fiatalok megverhetnek.

["Megszakad a politikai rendezvény"]

Azok számára, akik hazudják,
hogy a párttal vannak:

az időtök lejár.

["A párt ifjúsági gárdája"]

Néhányan meghaltak, mert ellenálltak.

Mások elvesztették otthonukat.

Aki nem működik együtt [a párttal]

az nagyon rosszul jár.

Oren Yakobovich: E felvételeket
szerte a világon közzétették,

de ami még lényegesebb,

eljuttatták vissza, a közösséghez is.

Az elkövetők is látták.

Megértették, hogy figyelik őket.

Megijedtek. Vége a büntetlenségnek.

Mária és társai rákényszerítették
a kormányzó pártot,

hogy ne alkalmazzon erőszakot
a választáskor,

és ezzel életek százait mentették meg.

Mária csak egy abból a több százból,

akiknek segített szervezetünk
kamerával dokumentálni

az emberi jogok megsértését.

Családi hátterem talán más irányba
vihetett volna.

Izraelben születtem, egy
jobboldali családba.

Amióta csak az eszem tudom,

az izraeli hadsereghez akartam
csatlakozni, hogy a hazámat szolgáljam,

és bebizonyítsam, amiben hittem,
hogy a teljes országra jogunk van.

Közvetlenül az első intifáda,
az első palesztin felkelés után

léptem be a hadseregbe.

Az egyik makacs vagány, kemény

és agresszív gyalogsági
egységnél szolgáltam,

és én lettem ott a fővagány.

Elég hamar tiszt lettem,

és katonák kerültek a parancsnokságom alá.

Ahogy múlt az idő, Ciszjordániában
kezdtem szolgálni,

és ezeket a képeket láttam.

Nem tetszett, amit láttam.

Beletelt egy kis időbe,

de végül megtagadtam a szolgálatot
Ciszjordániában,

és börtönben kellett töltsek egy kis időt.

Egy kicsit ...

(Taps) --

Nem volt annyira rossz,
meg kell mondjam.

Kicsit olyan volt, mint szállodában
lenni, ahol nagyon vacak a kaja.

(Nevetés)

A börtönben az járt a fejemben, hogy ezt
meg kell tudniuk az embereknek.

Meg kell érteniük,

hogy mi is a valóság Ciszjordániában.

Hallaniuk kell, amit én hallottam,

látniuk, amit én láttam.

De megértettem azt is, hogy
maguknak a palesztinoknak,

akik szenvednek,

kell elmondaniuk a saját történeteiket.

Tehát nem a kívülálló újságíróknak
vagy a filmeseknek.

Csatlakoztam egy emberjogi szervezethez,

egy izraeli szervezethez,
amit B'Celemnek hívnak.

Együtt elemeztük a
ciszjordániai helyzetet,

és kiszemeltünk 100 családot a
legrázósabb helyekről,

közel az ellenőrzőpontokhoz,
a katonai támaszpontokhoz,

a telepesek szomszédságában.

Elláttuk őket kamerákkal,
és megtanítottuk használni őket.

Egészen hamar kezdtünk kapni
nagyon felkavaró képeket,

hogy a telepesek és a
katonák zaklatják őket.

Bemutatok most önöknek
két klipet a projektből.

Mindkettőt Izraelben sugározták,
hatalmas vitát váltottak ki.

Vigyázat, néhány klip

talán túlságosan felkavaró.

Az álarcos emberek az első klipen

zsidó telepesek.

Pillanatokkal a kamerák bekapcsolása előtt

odamentek egy palesztin családhoz,

akik épp a földjükön dolgoztak,

és távozásra szólították fel őket,

mondván, hogy az a zsidó telepeseké.

A palesztinok ezt megtagadták.

Nézzük, mi történt.

Ezek az álarcosok a zsidó telepesek,

Odamennek a palesztin családhoz.

Ez egy tüntetés Ciszjordániában.

Az a fickó zöldben palesztin.

Pillanatokon belül letartóztatják.

Itt látjuk bekötött szemmel
és összekötött kézzel.

Már megbánta, hogy eljött a tüntetésre.

Lábon lőtték gumilövedékkel.

Jól van.

Nem minden telepes és
katona cselekszik így.

Egy törpe kisebbségről beszélünk,
de őket törvényszék elé kell juttatnunk.

Ezek a klipek és a többi hasonló

rákényszerítik a sereget és a
rendőrséget, hogy kivizsgálják az ügyet.

Bemutatták ezeket persze Izraelben,

és az izraeli közösség is
szembesült velük.

Ez a projekt újraírta az emberi jogokért
folyó harcot

a megszállt területeken.

Csökkenteni tudtuk az erőszakos
támadások számát Ciszjordániában.

E projekt sikerén felbuzdulva
elgondolkoztam,

hogyan vihetnénk el a módszert
a világ más részeire.

Nos, kezdjük hinni,

hogy a mai eszközökkel,

mint okostelefon, internet,

megláthatjuk és felfoghatjuk
a világban történő események többségét,

s az emberek el tudják
mesélni történeteiket?

Ez így csak részben igaz.

A mai napig is az összes technikánkkal

a világ lakosságának kevesebb mint fele

éri el az internetet,

és több, mint három milliárd ember

megismétlem, —

három milliárd ember — a hatalom által
cenzúrázott híreket használ.

Nagyjából ugyanebben az időben

megkeres egy remek fickó,
a neve Uri Fruchtmann,

filmes és aktivista.

Rájöttünk, hogy ugyanúgy gondolkozunk,

és elhatároztuk, hogy együtt létrehozzuk
a magunk szervezetét, a Viderét.

Miközben Londonban a
szervezetépítésen dolgoztunk,

inkognitóban olyan helyekre utaztunk,

ahol a közösség zaklatásoknak volt kitéve,

ahol tömeges attrocitások történtek,

és nem volt, aki tudósítson róluk.

Próbáltuk felmérni, miként segíthetnénk.

Négy dolgot tanultam.

Az első, hogy kapcsolatba kell lépnünk

az erőszak által érintett,
isten háta mögötti

vidékeken élő közösségekkel.

Társulnunk kell velük, és

meg kell értsük, hogy mely képeket
nem kéne nyilvánosságra hozni,

és segíteni nekik a dokumentálásban.

A másik, amit megtanultam:

lehetővé kell tennünk számukra, hogy
biztonságosan filmezzenek.

A biztonság az elsődleges.

Ahol korábban dolgoztam Ciszjordániában,

ott elő lehetett venni a kamerát

anélkül, hogy nagy valószínűséggel
ránk lőjenek,

de ahol most dolgozni akartunk,

próbálnánk csak elővenni egy telefont,
végünk lenne, szó szerint végünk.

Ezért döntöttünk úgy,

hogy titokban hajtjuk végre a műveletet,

ha szükséges, és többnyire

rejtett kamerával.

Sajnos nem tudom megmutatni
a ma használt rejtett kamerákat,

érthető okokból,

de ezek voltak a korábbi kamerák.

Ma bárki vásárolhat legálisan ilyeneket.

Ma magunk készítjük az
egyedi rejtett kamerát,

mint amilyet Mária viselt

a ruhájába rejtve, hogy lefilmezze

a kormánypárt megfélemlítési gyűlését.

Ezt a kamerát senki sem láthatja,

beleolvad a környezetbe,

A filmezés biztonsága túlmutat

a rejtett kamera használatán.

A biztonságról jóval
a bekapcsolás előtt kell gondoskodni.

Hogy biztonságban tudhassuk partnereinket,

jó előre felmérjük minden egyes hely

és minden felvétel kockázatát;

felállítunk egy mentőtervet,
ha valami balul sülne el;

a művelet megkezdése előtt
meggyőződünk róla,

hogy minden a helyére került.

A harmadik dolog, amit megtanultam,
a hitelesítés fontossága.

Lehet nagyszerű felvételünk
az atrocitásokról,

ha nem tudjuk hitelessé tenni,
semmit nem ér.

Mostanában, mint a jelenlegi háborúban
Szíriában, vagy a gázai háború,

láttunk megrendezett felvételeket,
más konfliktusban készülteket.

Ez a félreinformálás tönkretette
a forrás szavahihetőségét,

és ártott a többi, megbízható és
tisztességes forrásénak is.

Különféle módszereink vannak
az információk hitelesítésére,

és felelősséget tudunk vállalni
az anyagért.

Partnereink gondosan megválogatjuk,

tudjuk, kik ők, együttműködünk velük.

Hogyan filmezzünk egy helyszínt?

Utcatáblákat, órákat,

újságokat filmezünk.

Ellenőrizzük a térképeket,

duplán ellenőrizzük az információt,

és megnézzük a felvétel metaadatait is.

A negyedik és legfontosabb dolog,
amit megtanultam,

hogy hogyan használjuk fel a képeket
kedvező változás eléréséhez.

Ahhoz, hogy hatásuk legyen,

döntő az anyagfelhasználás módja.

Ma már titokban dolgozó aktivisták

százaival működünk együtt.

Célunk, hogy a helyszínen
megértsék a helyzetet,

hogy milyen képek szükségesek
a dokumentálásához,

kik befolyásolják az eseményeket,

és hogy mikor kell leadniuk az anyagot
ahhoz, hogy lendítsen a küzdelmükön.

Néha ez a médiában való közlést jelenti,

főleg a helyiben, hogy tudjanak róla.

Néha a döntéshozókkal való
együttműködésből áll,

a törvény módosításáért.

Máskor jogászokkal dolgozunk,
akik bizonyítékul használják a bíróságon.

De a legtöbbször

a társadalmi változás előidézésében

a közösségen belüli munka
a leghatékonyabb.

Mondok mindjárt egy példát.

Fatuma egy olyan hálózat tagja, amelyben
nők küzdenek az abúzus ellen Kenyában.

Közösségében a nőket
állandóan zaklatták

iskolába, munkába menet.

Ők belülről próbálják a közösség
viselkedését megváltoztatni.

A következő klipben

Fatumával tartunk munkába menet.

Az ő hangját halljuk a képek alatt,
amiket ő maga készített

rejtett kamerával.

(Video) Fatuma Chiusiku:
Fatuma Chiusiku vagyok,

32 éves édesanya,

Ziwa La Ng'Ombe az otthonom.

Minden reggel a 11-es mikrobusszal

megyek munkába.

De a békés utazás helyett

minden reggel rettegéssel kezdődik.

Jöjjenek most velem,

és nyissák ki a szemüket,

hogy érezzék, amit én érzek.

Gyaloglás közben azt kérdezem önmagamtól:

Megfogdosnak?

Megragadnak?

Megint zaklat majd a kalauz?

Még a buszon lévő férfiak is,

ahogyan rám néznek,

megérintik a testem, hozzámdörgölődznek.

megfognak.

Most, ahogyan ülök a helyemen,

azt szeretném, hogy a
napi teendőimen járhatna az eszem,

álmaimon, gyerekeim iskoláján.

De most azon reszketek, hogy
mi lesz, amikor megérkezünk,

és megint erőszakoskodnak majd velem.

OY: Ma egy új front nyílt az emberi
jogokért való küzdelemben.

Régen mindig trükköztem.

Ma ez a kamera van velem.

Ez sokkal erősebb és hatékonyabb fegyver.

De okosan kell használnunk az erejét.

Ha a megfelelő képet a megfelelő időben
a megfelelő kézbe juttatjuk el,

valódi hatást érünk el.

Köszönöm.

(Taps)

(Köszönöm)

(Taps)