Csak le akartam ülni! | Géza Csire | TEDxYouth@Budapest

Az előadásban fotelágya történetét meséli el.

Csire Géza imádja az átalakítható dolgokat és különleges szerkezeteket, ezekből PhD-zik a BME-n. A Maform design stúdió alapítója és terméktervezőjeként tárgyakat alkot. Szabadidejét is ennek szenteli, ezen jár az agya, ezeket rajzolja és építi. Első terméke fél év alatt Ázsiától Amerikáig 11 ország piacán lett sikeres.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet TED-konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx.

Műsorvezető: Következő történet
főszereplője ez a fotel lesz vagy az.

Az elején azt mondta
Váró Péter egy mondatban:

hogyha másképp nézünk a tárgyakra,

akkor attól megváltozhatnak
vagy megváltoznak.

Van valaki, akinek eszébe jut valami más
erről a fotelről, mint az, hogy fotel?

Ő az. Egy csepp a tengerben,
vagy valami hasonló.

A megoldást nem áruljuk el,
asszociációs játék.

Mi jut eszetekbe a fotelről?

(Nevetés)

Akkor szerintem hallgassuk meg
a történetét a tervezőtől,

akinek egy nagyon egyszerű
problémája volt.

Erre talált egy nagyon egyszerű kérdést.

Csak le akart ülni, de nem volt mire.

Csinált magának valamit, amire leülhet.

Csire Géza következik.

(Taps)

Három évvel ezelőtt
elvégeztem egy egyetemet,

és el kellett költözzek a kollégiumból.

Beköltöztem ebbe.

Frissen végzett formatervezőként

ez az icipici, furcsa, zöld szoba
engem nagyon idegesített,

és nagyon rosszul éreztem magam ettől,
hogy csak ezt engedhetem meg magamnak.

Úgyhogy gondoltam, hogy ez lesz
az első projektem, mint formatervező,

hogy rendbe szedem ezt a szobát,
és kifestettem a falakat rögtön.

Utána, mivel csak csonkon lógtak a lámpák,

akkor beteszek oda
egy króm félgömb lámpát,

és az nagyon jól fog kinézni
ebben a térben.

El is mentem az IKEA-ba, hogy ott
veszek egyet és király lesz.

Ahogy elértem a lámpákhoz láttam,

hogy én ezeket sajnos
nem engedhetem meg magamnak.

Úgyhogy sétálgattam kifelé,
és belebotlottam a salátástálakba.

Króm, félgömb salátástálak.

(Nevetés)

Ezek egy nagyságrenddel olcsóbbak,
úgyhogy vettem is.

Kifúrtam és meg is született
a lámpám, amiről áhítoztam.

Ezen felbuzdulva még a függönykarnisomat
is felmosónyélből csináltam meg.

Inspiráló a szükség!

Kaptam egy szivacsot, hogy azon aludjak,
mégsem a földön.

Nagyon nem szerettem az a szivacsot.

Csúnya volt.

Ha jöttek hozzám el kellet rakni,
vagy legalább beágyazni.

Utálok ágyazni.

Gondoltam megvan
a következő kihívás megint.

Csinálok belőle valahogy egy fotelt.

El is kezdtem gondolkozni.

Felhúztam egy falra egy papírt,

és telerajzoltam mindenféle
trükkös mechanizmusokkal.

Nagyon sokat agyaltam rajta.

Büszke voltam magamra,
hogy milyen dolgokat tudok kitalálni.

Igazán soha nem jutottam semmire.

Két hónap tűzködés és mindenhez
fúrni-faragni kellett volna,

pontosnak kellett volna lenni
és percíznek, venni hozzá dolgokat.

Ez olyan soknak tűnt és én
egy egyszerű megoldást akartam.

Kezdtem is letenni erről az egészről.

Talán nincs ennek olyan igazán
frappáns megoldása.

Csak kicsi volt ez a hely, ahol laktam.

Nagyon messze is volt a központtól.

Naponta majdnem két órát
kellett utazgatnom oda-vissza.

Rengeteg volt.

Túl soknak tartottam ezt az időt,
ahhoz hogy ezt csak így elszórjam.

Ezért belekezdtem különböző projektekbe.

Például lerajzoltam
azt a sok furcsa embert,

akikkel utazom és mindent,
ami eszembe jutott róluk.

(Nevetés)

Volt, aki adott névjegykártyát,
hogy jaj de jó.

Volt, aki megkergetett,
hogy ne csináljak róla portrét.

Át is váltottam egy másik projektre.

Elkezdtem hajtogatni mindenféle testeket.

Az egyik első gondolatként néztem,
hogy meglehet-e azt csinálni,

hogy fogok egy hengert
és megtöröm derékszögben,

úgy hogy nem kell elvágni a papírt,
nem fogom összegyűrni,

hanem egy szép hajtás mentén

összerakok egy derékszögű csőszerűséget.

Fogtam is egy téglalapot.

Azt a hosszabbik oldalánál
összehajtottam egy hengerré,

és mint első kísérlet:
benyomtam az oldalát.

Megálltam: ez egy fotel.

Ha ez elég nagy lenne,
ebbe bele tudnék ülni.

Hogyha kinyitom,
akkor egy nagyon jó ágy lehetne.

Rögtön le is szálltam a villamosról,
elsétáltam az első rövidáru boltba.

Vettem patenteket,
mert azt kalapáccsal kell kezelni.

Belevertem szépen a pokróc szélébe,
ami takarta a szivacsomat,

és meg is született az első
prototípusa a fotelágyamnak.

Ezt a szürke változatot
később varrattam belőle.

Nagyon szerettem.

Soha többé nem kellett beágyazni.

Sőt, hogyha jött hozzám valaki
és rendetlenség volt,

fogtam az összes cuccomat,
beleszórtam az ágyba.

(Nevetés)

Összetekertem és rend lett.

Nem ez volt az első dolog, amit csináltam.

Az egyetem folyamán még pályáztam
egy polccal és egy lámpával.

Mind a kettővel nyertem LG design díjat.

Ezért a diplomámat is náluk írtam.

Emiatt felkeresett a Magyar Televízió,

hogy eljönnének hozzám forgatni
az én kis szobámba,

mert biztos érdekes dolgokat
tudok mutatni.

Úgy voltam vele, biztos nagyon jó lesz.

Bemutatom nekik a fotelt.

Akkor ez így rögtön termék lesz.

Mert hogy a diplomamunkám miatt,
ami egy szék volt,

emiatt gyakran meg szoktak keresni.

Elég nagy híre lett az interneten,

hogy ők csinálnának ebből
gyártósort, meg mindent,

de hát ameddig nincsen prototípus

addig nem nagyon tudok beszélni
a cégekkel, mert nem lehet ráülni.

Úgy nehéz eladni egy dolgot.

Úgyhogy ezek el szoktak akadni,

de persze a fotelből már van prototípus,
az termék lesz rögtön.

Ez azt tudta, hogy át lehetett
alakítani a székeket asztallá.

Az asztalokat össze lehetett toldani

másféle asztallá vagy
akár ilyen blokkossá.

Sőt ki lehetett egészíteni
más stílusúvá az egészet.

Egy egész érdekes rendszer.

Nem véletlenül lett népszerű. Azt hiszem.

(Nevetés)

(Taps)

Nem volt erre sem időm, sem energiám,
hogy ebből csináljak tárgyat.

Tehát a fotellel kísérleteztem.

De nem kerestek meg emberek.

Semmilyen befektető nem jött,
semmilyen gyártó nem jött,

hogy ők szeretnének fotelt árulni.

Időközben megalapítottuk Molnár Péterrel
a Maform design stúdiót.

Ebben a stúdióban nem tudtuk,
hogy mit csináljunk.

Minden lehetőséget, ami csak ért minket,
azt megragadtunk.

Többek között a Belgrádi Mixer
Fesztiválnak a design pályázatára,

ahova igazi balkáni ötleteket vártak,
elküldtem ezt.

Nagyon szerették.

Rögtön visszaírtak, hogy azonnal
küldjek nekik egy darabot,

mert kiállítanák két hónap
múlva a kiállításon.

Ott voltam, nagyon örültem,
hogy kiállítják,

de ha odaadom a fotelem, akkor ...

(Nevetés)

nem akartam a földön aludni.

Elkezdtem keresni egy gyártót.

Csináljon már valaki nekem
egy darabot ebből.

A szivacs szélére valaki
varrjon már rá egy cipzárt.

Nem akartam ágyneművel vinni,

mert az e-mailekben
nem értették, hogy mit akarok,

telefonon nehéz volt kommunikálni,

fényképekről nem hitték el,
hogy ennek van értelme.

Ealba kellett vigyem bemutatni,
hogy miről is van szó.

Nem ágyneművel akartam cipelni,
ezért vettem egy virágcserepet,

amivel az ágyneműt helyettesítettem,
és abba bele lehetett tekerni,

felkaptam a hátamra,
és így el tudtam vinni cégekhez,

hogy valaki varrjon rá nekem cipzárt.

Kaptam árajánlatokat 40-50 ezer forintról.

Ötvenezerért odavarrják ezt.

(Nevetés)

Fogtam a fejem, hogy ezt hogy gondolják?

Egészen nagy köröket kellett mennem,

míg végül eljutottam
egy pici váci varrodába,

ahol megértették, hogy miről van szó.

Én csak varratni szeretnék cipzárt
a szélére ennek a szivacsnak.

De ott szembetaláltam magam
egy akadékoskodó varrónővel.

Jól jött, hogy a pályázatok
miatt korábban már

kellett foglalkozzak
akadékoskodó műszakiakkal,

vagy egyéb területtel foglalkozókkal.

A polcnál, amit terveztem

elküldtem a látványtervet
a műhelybácsinak egy pdf-ben.

Ez volt az első oldal a látványterv.

A többi oldalon ott volt
a teljes műszaki dokumentáció,

hogy kell legyártani, hogy lesz
ebből egy nagyon jó polc.

A bácsi visszaküldte, hogy a látványterv
alapján nem tud gyártani.

Mondtam, hogy nézze meg a többi oldalt.

Nem jött rá, hogy van
több oldal sehogy sem.

Ki kellett nyomtatnom és elküldenem
neki egy hét vitatkozás után.

Azt már értette,
hogy annak több oldala van.

(Nevetés)

A szakmájában zseniális.

Nyilván ezt nem elehet neki felróni,
hogy nem ezzel foglalkozik.

Viszont a következő projektnél,
a lámpánál, amit terveztem

már rögtön nyomtatva
küldtem el a dokumentációt.

Ezt is visszaküldték.

Ehhez nekik valami óriás
szerszámot kellene építeni,

és erre a pályázatra ennyi beruházást
nem engedhetnek meg maguknak.

Én meg egy ákombákom rajzot visszaküldtem:
"Ne hülyéskedjetek már,

ezt egy kúpra rá lehet húzni elemenként,
és akkor az ilyen lesz."

Ők visszaküldték: "Ja, ha ez
ilyen egyszerű, akkor csináld meg te."

(Nevetés)

Leküzdöttem, szerencsére
makacs vagyok az ilyen dolgokban.

Már az egyetemen is szembesültem ezzel.

Terveztem egy órát, amelyik lyukas,
és ezek a körök egymáson belül keringenek.

Senki nem hitte el, hogy ez működhet,

vagy hogy ez nem fog szétesni,
ez hogy lesz jó.

Mindenki azt akarta,
hogy ezt változtassam meg.

Elegem lett belőle, hogy nem értik.

Úgyhogy fogtam sörös
dobozokból egy este —

miután elfogyasztottam a tartalmát —,

összedaraboltam, nagyon jó hengereket
lehetett belőlük csinálni.

Meghajtogattam, hogy ez
hogyan tud működni,

amikor is megértették, hogy ez tényleg jó.

Utána 3D printerrel ki is nyomtattak nekem
egy működő prototípust ebből.

Remélem, hogy valaha
ez is még termék lesz.

Átrágtam már magam akadékoskodó embereken.

Nem a varrónő volt
az első ilyen problémám.

A varrónő azt mondta:
"Ezt nem lehet megvarrni."

Néztem, hogy miért nem.

Nem fér bele a varrógépbe,

ilyen varrás nincs, ez nem működik,
ez nem létezik.

Vitatkoztunk egy napon keresztül,
hogy már pedig szerintem lehetséges.

Odáig jutottunk a nap végére,

hogy jó, akkor engedjen oda
a varrógéphez, majd megvarrom én.

(Nevetés)

Erre azt mondta, hogy azért a varrókézéhez
ne nyúljak hozzá.

Fogta és megcsinálta nekem, amit mondtam.

Ezzel elkészült egy prototípus.

Később rájöttem, hogy ha tovább
húzom a cipzárt a tetején,

akkor sokkal stabilabb lesz a háta.

Vittem tovább átalakíttatni,
varratni a varrónőhöz.

Amikor a kezébe fogta, ránézett,
azt mondta, hogy ezt nem ő varrta.

Ilyen nincs, ilyent nem lehet varrni.

Nem így kell és biztos,
hogy nem ő csinálta.

Egy izgalmas ember volt.

(Nevetés)

Szerencsére túljutottunk rajta.

A virágos cserepet is
kicseréltem egy kartonhordóra.

A belgrádi pályázatra elkészült
ez a prototípus időben.

Azon nyert is egy innovációs díjat.

Azt gondoltam, hogy ez rögtön termék lesz.

Díjazott, a piacon biztos
értékesíteni akarja valaki.

Ehhez képest még egy év munka volt,
mire ezt megismertettem emberekkel.

Ki kellett hozzá találni egy nevet:

paq a neve, mert kompakt,
mert bigbag, meg nem tudom.

(Nevetés)

Ezen kívül ez a p a q fejjel lefele b e d.

A logót is át lehet alakítani ággyá.

Egy évnyi munka után ezt
a BBM Design Management felkarolta.

Ők elkezdték megszervezni
rendesen a gyártást.

Az értékesítési csatornákat
leteszteltettük sok emberrel.

Kiderült, hogy pontosan
kiknek szánjuk, mire használják,

és legfőképpen nem az egyetemistáknak,
hanem vendégágyként lesz ez népszerű.

Szépen összeállítottuk és április végén
elindítottuk ezt a terméket.

Április óta 11 országból
jelentkezett viszonteladó.

Lehet kapni már Amerikában, Kanadában,
Szingapúrban és Japánban is.

Teljesen elképedtem, hogy ilyen gyorsan
ekkorát robbant ez a termék.

Egy Los-Angeles-i TEDx-nél

minden résztvevő ebből hallgatja
most a beszédeket.

(Taps)

Sikere lett és elgondolkoztam azon,
hogy vajon miért.

Hogy lett ez ilyen gyorsan ekkora siker?

Mi lehet ennek a titka?

Az ötlött elém, hogy mindannyian
szeretjük a történeteket.

Minden tárgynak van története,
egy rövidebb-hosszabb,

valamilyen módon
egy történetet átadnak a tárgyak.

Az én fotelemnek a története
az üres szobával, a szükséggel,

ezzel a küzdelemmel, amit végigjártam,

az olyan mélységesen benne
van ebben a tárgyban,

hogy ez a pár képkocka ezt elmeséli.

Azokat a történeteket szeretjük,
amik újak, érdekesek,

amik meglepőek, vagy elgondolkoztatnak.

Az igazán sikeres tárgyak
ilyen történeteket mesélnek el

úgy, ahogy még nem hallottuk.

Köszönöm.

(Taps)

(Ütemes taps)

Mv: Ha le akarok ülni,
akkor leülök inkább a földre,

mint hogy ilyen történetek
jutnának eszembe.

Neked, hogy jutnak
eszedbe ilyen történetek?

Géza: Hogy jutnak eszembe?

Nem jutnak eszembe ilyen történetek.

Az történik, hogy kalandozok
és felfedezek.

Teret engedek annak a csomó mindennek,
ami érdekel.

Nem hagyom azt, hogy amit már
megtanultam, az a sok minden...

nem az ismert dolgokból
próbáljak kiindulni,

mert az ismert dolgokból
ismert dolgokat lehet csinálni.

Megpróbálom felfedezni mindazt,
ami érdekes és újdonság lehet.

Nem minden újdonság,
ezért nem minden ötletem újdonság.

Ezek a korlátok.

Mechanizmusokkal kezdtem el
foglalkozni először,

csomó konstruktív megoldással
és geometriával.

Olyan foteleket csináltam,

amik a topológiáját követték
a már meglévőknek.

Ehhez képest egy teljesen más területről,

papírhajtogatásból jött az ihlet.

Inkább csak megláttam ezt a megoldást,

mint kiötöltem volna
egy hatalmas szuper megoldást.

Mv: Nagyon remélem, hogy nagyon sok
megoldásodat fogjuk még viszontlátni,

akár itt, akár máshol a városban.

Köszönjük, hogy velünk voltál.

Géza: Köszönöm.

(Taps)