Happy maps

A térkép-alkalmazások segítenek az úticélhoz vezető leggyorsabb út megtalálásában. De mi van, ha inkább egy kellemesebb utat választanánk? Daniele Quercia bemutatja a "vidám térképeket", amelyek nem csak a kívánt útvonalat tervezik meg, hanem azt is figyelembe veszik, hogy a felhasználók hogyan szeretnék érezni magukat út közben.

Be kell vallanom valamit.

Tudósként és mérnökként évek óta
a hatékonysággal foglalkozom.

De a hatékonyság hajszolása
néha megszállottá teszi az embert.

Ma szeretnék Önöknek
arról az útról beszélni,

amely kiemelt ebből és visszavezetett
a valóságba, ami sokkal gazdagabb.

Néhány évvel azután, hogy Londonban
ledoktoráltam, Bostonba költöztem.

Itt éltem és Cambridge-ben dolgoztam.

Azon a nyáron vettem egy
versenykerékpárt,

és minden nap biciklivel jártam munkába.

A tájékozódáshoz a telefonomat használtam.

Az út a Massachusetts
Avenue-n keresztül vezetett.

Ez a legrövidebb út
Boston és Cambridge között.

De egy hónap után,

amikor minden nap a kocsival zsúfolt
Massachusetts Avenue-n bicikliztem,

egy nap másik úton indultam el.

Nem egészen tudom, miért választottam
más utat aznap, egy kerülőutat.

Csak arra emlékszem, hogy meglepődtem.

Meglepő volt egy olyan utcát találni,
ahol nem járt egy kocsi sem,

ellentétben a közeli, kocsikkal teli
Massachusetts Avenue-vel.

Meglepődtem, amikor egy zöld,
fákkal szegélyezett utcára bukkantam.

Bár a meglepetés után rögtön
szégyent éreztem.

Hogy lehettem ennyire vak?

Egy teljes hónapon keresztül

a telefonos alkalmazásom csapdájába estem,

mert a munkába vezető út
csak egy dologról szólt:

a legrövidebb útról.

Ez az egyetlen út
nem vette figyelembe azt,

hogy mennyire kellemes az utazás,

a természettel való kapcsolat örömét,

nem volt lehetőség arra, hogy
igazán meglásd az embereket.

És miért?

Hogy megspóroljak egy percet az utazásból.

Hadd kérdezzem meg: egyedül vagyok ezzel?

Önök közül hányan vannak, akik
nem használtak még térkép-alkalmazást?

Úgy látom, szinte mindenki használt már.

Ne értsenek félre, az ilyen alkalmazások
a legnagyszerűbbek arra,

hogy a város felfedezésére
ösztönözzék az embereket.

Az ember csak előkapja a telefonját, és
egyből tudja, merre kell menni.

Viszont az alkalmazás feltételezi, hogy

csak egy-két útvonal vezet az úticélhoz.

Arra képes, hogy abból a
néhány útvonalból

kiválassza a legmegfelelőbbet
az úticélhoz.

Ezután az élmény után változtattam.

A hagyományos adatbányászat helyett
elkezdtem azt kutatni,

hogy az emberek hogyan szertnék
felfedezni a várost.

A számítástechnika eszközeit vetettem be,

társadalomtudományi kísérleteket
akartam megismételni az internet szintjén.

Rabul ejtett a Jane Jacobs, Stanley
Milgram és Kevin Lynch által végzett

hagyományos társadalomtudományi kísérletek

szépsége és zsenialitása.

A kutatás eredményeként
új térképeket készítettünk,

amelyekkel nem csak a legrövidebb (kék)
utat találhatjuk meg,

hanem a legkellemesebbet is,

amelyet piros szín jelöl.

Hogyan lehetséges ez?

Einstein egyszer azt mondta:

"A logika segítségével
eljuthatunk A-ból B-be,

a képzelet segítségével viszont bárhova."

Így tehát, egy kis képzelőerővel,

meg kellett értenünk

hogy a város mely részeit találják
gyönyörűnek az emberek.

A Cambridge-i egyetemen
kollégáimmal együtt

a következő egyszerű kísérletet
találtuk ki:

Ha megmutatnám Önöknek
ezt a két városi környezetet,

és megkérdezném, melyiket
találják szebbnek,

melyiket választanák?

Ne legyenek szégyenlősek!

Ki szavaz az A-ra?
És ki mondja, hogy a B?

Nagyszerű.

Ezen ötlet alapján kifejlesztettünk

egy közösségi ötletbörzét,

egy webes játékot.

A játékosok két városi képet kapnak,

és arra kérjük őket, hogy válasszák ki
a szebbet, csendesebbet, vidámabbat.

Több ezer felhasználó szavazatai alapján

már láthatóvá vált, hogy
miben értenek egyet a legtöbben.

Láttuk, hogy melyek
azok a városrészek,

amelyek feldobják az embereket.

A projekt után csatlakoztam
a Yahoo Labs csapatához.

Itt egy csapatban voltam Lucával és
Rossanóval,

és együtt összegyűjtöttük
a legnépszerűbb Londoni helyeket,

hogy egy új térképet
készítsünk a városról -

egy emberi érzelmekkel súlyozott térképet.

Ezen a térképen nem csak az
A és B pontot összekötő

legrövidebb utat találhatjuk meg,

hanem a legvidámabb útvonalat
is megkereshetjük -

a legszebb, legcsendesebb útvonalat.

A tesztek során a résztvevők
sokkal kellemesebbnek találták

a szép, csendes útvonalat,
mint a legrövidebbet,

és ehhez csak néhány perccel lett hosszabb
az utazási idejük.

A résztvevők szívesen kapcsolnak
emlékeket is a helyekhez.

Közös emlékeket:
"Itt volt a BBC régi épülete"

és személyes emlékeket:
"Itt csókolóztam először".

Egyes útvonalakról illatok
és hangok is az eszükbe jutottak.

Tehát mi lenne, ha lenne egy térképünk,

amely megtalálná
a legkellemesebb útvonalakat,

amelyeket nem csak az esztétika,

de az illatok, hangok és emlékek
alapján határoznánk meg?

Ebbe az irányba halad most a kutatásunk.

Az én kutatásom pedig általánosságban

arról szól, hogy hogyan kerülhető el
az egyetlen útvonal veszélye,

hogy ne fosszunk meg senkit attól, hogy
egészen megtapasztalja a várost, ahol él.

Ha a parkon sétálsz át,
és nem a parkolón,

egészen más lesz az utad.

Ha olyan helyen jársz, ahol
emberek nyüzsögnek,

és nem az autók,

egészen más lesz az utad.

Ez ilyen egyszerű.

Ezzel a gondolattal szeretném befejezni:

emlékeznek a Truman Show-ra?

Ez a film egy média-szatíra, amelyben
egy valódi ember

nem tudja, hogy mesterséges világban él.

Talán mi is mesterséges világban élünk,
ahol a hatékonyság a legfontosabb.

Vegyék szemügyre néhány napi szokásukat,

és mint Truman a filmben,
szökjenek meg a mesterséges világból!

És hogy miért?

Ha Önök szerint a kalandok veszélyesek,
próbálják ki a megszokást. Az halálos.

Köszönöm szépen.

(Taps)