من قال بأن الحديث بالعربية ينزع عنا صفة "الكوول" Ki állítja azt, hogy arabul beszélni nem menő?

Ebben az előadásban Suzanne Talhouk az arab nyelv felélesztését kezdeményezi, miszerint korszerűsíteni és kreatív kifejezőeszközként kellene használni. Munkája az arabul beszélők identitásának visszanyerésére és a kisebbrendűségüktől való megszabadulásra összpontosít.

Jó reggelt!

Ébren vagytok?

Átvették a névjelvényemet,
de azt akartam kérdezni,

hogy a nevét írja valaki közületek
arabul a jelvényére?

Bárki! Senki?
Jól van, nem gond.

Egyszer valamikor, nem olyan régen

egy barátommal ültem egy vendéglőben,
épp kaját rendeltünk.

Ránéztem a pincérre, és megkérdeztem:

"Hozna egy étlapot?"(Arabul)

Furcsán nézett rám,
gondolván, hogy rosszul hallott valamit.

"Sorry?" -- mondta.

Mondtam én:
"Az étlapot, kérem!" (Arabul)

"Nem tudod, hogy nevezik?" -- kérdezte

"Tudom."

"Nem, menu (angol) vagy menu (francia)."

Helyesen ejtettem ki franciául?

"Gyere ide, vedd fel a rendelést itt te!" -- így a pincér.

Utálkozva beszélt hozzám,
mintha ezt mondta volna magában:

"Még ha ő volna az egyetlen lány is a Földön,
akkor sem néznék rá!"

Mit jelent arabul a "menu" szó?

Két szó miatt egy libanoni fiatalember
maradinak és

tudatlannak ítélt egy lányt.

Hogyan is mondhatta így?

Abban a pillanatban ez elgondolkodtatóvá vált számomra.

Felhúztam magam.

Határozottan sértő számomra!

Megvonják azt a jogot tőlem, hogy a saját országomban a saját nyelvemen beszélhessek?

Hol történhet ilyesmi?

Hogyan jutottunk idáig?

Nos, ezalatt az idő alatt is több ember

egy olyan szinthez ér életében,
ahol már önkéntelenül feladnak mindent,

ami eddigi életükben történt, azért,

hogy elmondhassák magukról, hogy modernek

és civilizáltak.

Meg kellene feledkeznem a kultúrámról, a gondolataimról,

az intellektusomról és minden emlékemről?

A gyerekkori történeteink a legjobb emlékeink lehettek.

El kellene felednem mindent, amit arabul tanultam
csakis azért, hogy alkalmazkodjak?

Azért, hogy egy legyek a sok közül?

Hol van ebben a logika?

Mindennek ellenére,
igyekeztem megérteni őt.

Nem akarom az övéhez hasonló kegyetlenséggel elítélni.

Az arab nyelv nem elégíti ki a jelenlegi szükségleteket.

Nem a tudomány nyelve,

sem a kutatásé,

nem használjuk az egyetemeken,

nem munkanyelvünk,

nem egy olyan nyelv, amelyet használunk egy magas szintű kutatási projektnél,

és határozottan nem a repülőtereken beszélt nyelv.

És ha azt tennénk,
darabokra szednének.

De akkor hol használhatom?
Mindannyian feltehetjük ezt a kérdést!

Tehát ha arabul szeretnél beszélni, hol teheted meg azt?

Ez az igazság.

És van egy másik fontosabb tényünk, amire gondolnunk kell.

Az arab az anyanyelv.

A kutatások szerint más nyelvek kiváló ismeretének

feltétele az, hogy kiválóan ismerjük anyanyelvünket.

Az anyanyelvünk alapos ismerete előfeltétele annak
hogy más nyelven kreatívan fejezhessük ki magunkat.

Hogyan?

Gibran Khalil Gibran

mikor először írni kezdett,
arabul írt.

Minden ötletét, képzeletét és filozófiáját

ez a kis falusi

fiúcska ihlette, sajátos illata,

a sajátos hangok hallása,

és a sajátos gondolkodásmód.

Így, mikor angolul kezdett írni,
elég minden volt már a tarsolyában.

Még ha angolul is írt,

ha azokat az írásait olvasod,
érzed azt az illatot,

és ugyanolyan érzések töltenek el.

El tudjuk képzelni, hogy az ő, angol íróként,

ugyanaz a fiú, ki a hegyekből jött,
Mount Lebanon falujából.

Nos, ez egy példa,
nincs miért vitatkozni ennek kapcsán.

Másodszor, gyakran mondják,
hogy ha el akarsz pusztítani egy nemzetet,

az egyetlen lehetőséged erre,

hogy elpusztítsd a nyelvét.

Ez tény, amelyet a a fejlett társadalmak mind ismernek.

A németek, franciák, japánok és kínaiak,
ezek a nemzetek mind a tudatában vannak ennek.

Ezért hoznak a nyelvük védelméről
szóló törvényeket.

Szentté teszik azt.

Ezért használják a termelésben,
és nagyon sok pénzt fizetnek azért, hogy fejlesszék.

Jobban tudjuk mi, mint ők?

Jó,

mi nem a fejlett világ tagjai vagyunk,

ez a magas szintű gondolkodásmód
még nem ért el hozzánk,

és utol akarjuk érni a
civilizált világot.

Régen,a hozzánk hasonló országok
eldöntötték, hogy törekednek a fejlődésért,

kutatásokat végeznek,

és felzárkóznak az olyan országokhoz,

mint Törökország, Malajzia és társaik,

Vitték magukkal a nyelvüket is,
ahogyan a létrán haladtak felfele,

óvták, mint egy gyémántot.

Közel tartották hozzájuk.

Mert ha kapsz valamilyen terméket
Törökországból vagy bárhonnan,

és nem törökül feliratozták,

akkor az már nem helyi termék.

Nem hiszed el, hogy helybeli termék lenne.

Újra fogyasztókká válnának,

tájékozatlan fogyasztókká, amilyenek
mi is vagyunk legtöbbször.

Tehát, az innováció és a termelés érdekében
meg kell védeniük a nyelvüket.

Ha azt mondom, hogy szabadság, szuverenitás, függetlenség (arabul),

mire emlékeztet?

Nem kongat harangot, igaz?

Nem tartva szem előtt, hogy ki, hogyan és miért.

A nyelv nem csupán társalgásra van,
nem csak úgy jönnek ki a szavak a szánkból.

A nyelv meghatározott állomásokat képvisel
életünkben,

és a terminológia az, ami az érzéseinkhez kötődik.

Tehát mikor azt mondjuk:
"Szabadság, szuverenitás, függetlenség,"

mindegyikőtök rajzol egy mentális képet,

sajátos érzelmek lakoznak bennünk

egy bizonyos nap kapcsán,
egy bizonyos történelmi időszakból.

A nyelv nem csak egy, két vagy három szó
egymás mellé helyezését jelenti.

Egy belső ismeret,
amely összeköttetésben áll a gondolkodásunkkal.

és azzal, ahogyan egymást látjuk
és ahogyan mások látnak minket.

Mit jelent az értelem?

Hogy mondod, hogy ez a fickó meg is értse?

Vagyis, ha azt mondom, "Szabadság, szuverenitás, függetlenség (angolul)",

vagy a fiad eléd állt és azt mondta:

"Apa, átélted te a szabadság (angolul) szlogen
időszakát?"

Hogy éreznétek?

Ha nem látjátok ebben a problémát,

akkor jobb is ha megyek,
és abbahagyom a hiábavaló mondókámat.

Arra gondolok, hogy ezek a kifejezések
egy sajátos dologra emlékeztetnek minket.

Van egy frankofón barátom,
aki egy francia férfihez ment hozzá.

Egyszer megkérdeztem, hogy mennek a dolgok köztük?

Azt válaszolta:
-- Minden rendben van,

de egyszer egy teljes éjszakát töltöttem
azzal, hogy kérdeztem,

és próbáltam lefordítani neki
a toqborni szó jelentését.

(Nevetés)

(Taps)

A szegény nő helytelenül ejtette ki a toqborni szót.

és az egész éjszaka azzal telt el,
hogy megpróbálja megmagyarázni neki.

Zavarban volt a gondolattól, hogy hogyan
lehet bárki is ennyire kegyetlen?

Öngyilkos akar lenni?

"El akar temetni? (angolul)"

Ez egyike a példáknak.

Ennek kapcsán úgy érezzük, hogy képtelen
elmagyarázni a férjének azt a fogalmat,

mert nem fogja megérteni,

és ehhez joga is van;
az ő gondolkodásmódja más.

Azt mondta nekem a nő:
"Együtt szoktuk Fairuzt hallgatni,

és egy éjszaka,
megpróbáltam lefordítani neki,

hogy ő is azt érezhesse, amit én,
mikor Fairuzt hallgatok."

A szegény hölgy ezt próbálta lefordítani neki:

"Tőlük kinyújtottam a karjaim,
és elloptalak --"

(Nevetés)

És itt van a zavaró dolog:

"És mert hozzájuk tartozol,
visszahúztam kezeim és elhagytalak."

(Nevetés)

Fordítsátok le ezt nekem.

(Taps)

Nos, mit tettünk azért, hogy megvédjük
az arab nyelvet?

A civil társadalom problémájává tettük ezt,

és kampányt indítottunk
az arab nyelv megőrzése érdekében.

Habár sokan kérdezték tőlem,
hogy miért zavar ez engem.

Meg hogy hagyjam ezt a terhet, és inkább
érezzem jól magam.

Nem gond!

Az említett kampánynak szlogenje is volt,
ami így hangzik:

"Én keletről beszélek hozzád,
de te nyugatról válaszolsz."

Nem mondjuk, hogy mi nem fogadjuk el ezt vagy amazt.

Nem ilyen stílusban lépünk fel,
mert úgy nem értenének meg minket.

És mikor valaki így beszél velem,
utálom az arab nyelvet.

Azt mondjuk --

(Taps)

Meg szeretnénk változtatni a valóságot,

és meg szeretnénk győződni arról, hogy ezt tükrözik
az álmaink, a törekvéseink és a mindennapi életünk.

Olyan módon, ami ugyanolyan, mint mi vagyunk,
és úgy gondolkodik, ahogyan mi.

Nos, "Én keletről beszélek hozzád,
de te nyugatról válaszolsz."

telitalálat volt.

Valami nagyon egyszerű,
ám kreatív és meggyőző.

Azután egy másik kampányt is indítottunk,

amelyben földön heverő leveleket mutattunk be.

Kint már láttatok ilyent,

egy levél fekete és sárga szalaggal körülvéve,

a következő felirattal: "Ne öld meg a nyelved!".

Miért?
Komolyan, ne pusztítsd el a nyelved.

Tényleg nem kellene ezt tennünk.

Ha megölnénk a nyelvünket,
kellene találnunk egy identitást.

Egy létet kellene keresnünk.

Vissza kellene menjünk a kezdethez.

Ez több annál, hogy kihagyjuk az esélyünket,
hogy modernek és civilizáltak legyünk.

Azután közzétettük azokról a lányokról és fiúkról
készült fotókat, akik arab betűket viselnek.

Dögös fiúkról és lányokról készült fotók.

Nagyon menők vagyunk!

És azoknak, akik azt mondanák:
"Hehe, egy angol szót használtál!"

a válaszom:
Nem, adoptáltam a "cool" szót.

Hagyjuk őket tiltakozni, ha akarnak,
de mondjatok egy szót, ami aranyosabb

és jobban kifejezi a valóságot.

Továbbra is azt fogom mondani, hogy internet,

nem mondom azt, hogy fellépek a világhálóra.

(Nevetés)

Mert nem talál.
Nem tehetjük bolonddá saját magunkat.

De ahhoz, hogy elérjük ezt a pontot,
meg kell győződnünk arról,

hogy megengedhetjük-e valakinek is,
aki nagyobb nálunk,

vagy úgy gondolja, autoritása van fölöttünk,
mikor a nyelvről van szó,

hogy elérjék azt, hogy úgy érezzünk és gondolkodjunk,
ahogyan azt ők akarják.

A kreativitás az elképzelés.

Tehát, ha nem jutunk el az űrbe,
vagy nem építünk egy rakétát, stb.,

nem lehetünk kreatívak.

Ebben a pillanatban mindannyian
egy kreatív projekt vagytok.

Anyanyelvetekben a kreativitás
az ösvény.

Kezdjük ettől a pillanattól.

Írjunk egy regényt
vagy forgassunk egy rövidfilmet!

Egyetlen regény világszintűvé tenne minket újból.

Visszahozhatná az arab nyelvet
az első helyre.

Tehát az nem igaz, hogy nem létezik megoldás;
van megoldás!

De ezt tudnunk kell, és meg kell
győződnünk erről,

hogy kötelességünk ennek
a megoldásnak a részévé válni.

Végezetül: mit tehetünk ma?

Most, ki használja a közösségi oldalakat?

Kérlek,
még ha már le is telt az időm,

akár arabul, angolul, franciául vagy kínaiul.

De ne írjatok latin betűkkel arabul, számokkal keverve.

(Taps)

Szörnyűség!
Az nem nyelv.

Beléptetek egy virtuális világba
egy virtuális nyelvvel.

Nem könnyű visszajönni egy olyan helyről
és felemelkedni.

Ez az első dolog, amit tehetünk.

Másodszor, még több olyan dolog van,
amit meg kellene tennünk.

Nem azért vagyunk ma itt,
hogy meggyőzzük egymást.

Azért vagyunk itt, hogy felfigyeljünk
a nyelvmegőrzés szükségességére.

És most megosztok egy titkot veletek.

Egy baba először az édesapját azonosítja

a nyelv által.

Mikor megszületik a lányom, azt mondom majd neki:
"Ez az apukád, kicsim (arabul)."

Nem mondanám: "Ez a papád, kicsim (angolul)."

És a bevásárlóközpontban
megígérem a kislányomnak, Noornak,

hogyha azt mondja nekem, hogy
"Köszönöm!' (arabul),"

Nem azt fogom mondani, hogy "Dis, 'Merci, Maman' "
és remélem majd, hogy senki nem hallotta.

(Taps)

Szabaduljunk meg ettől a kulturális megalázkodástól.

(Taps)