Srdja Popovic: Hogyan buktassunk meg egy diktátort?

2011 tömegmozgalmak éve volt. Az Arab tavasszal indult, és végigsöpört a világon. Mitől működnek ezek a mozgalmak ilyen hatékonyan? Srdja Popovic (aki 2000-ben, Szerbiában azt a békés mozgalmat vezette, ami Milosevic bukásához vezetett) felvázolja azokat a terveket, eszközöket, készségeket, amelyekkel minden ilyen mozgalomnak rendelkeznie kell -- az erőszakmentesség elvétől a humorérzékig. (A felvétel a TEDxKrakow rendezvényén készült.)

Szép jó estét! Büszke vagyok rá, hogy itt lehetek a TEDxKrakow rendezvényén.

Egy olyan jelenségről próbálok beszélni ma,

ami meg tudja, és valóban meg is változtatja a világot,

és amit úgy hívnak, hogy a tömeg ereje.

Egy elképzelt történettel, vagy -- a Monthy Python-rajongók számára --

-- egy amolyan Monty Python-szkeccsel kezdem.

Tessék. 2010. december 15-e van.

Valaki egy alkut ajánl: megismerheted a jövőt. Belenézel egy kristálygömbbe,

és látni fogod. Hajszálpontosan.

De a világnak is a tudomására kell hoznod. Rendben?

Furja az oldalad -- elfogadod az ajánlatot.

Belenézel a kristálygömbbe. Egy órával később

ott ülsz egy épületben, az országos TV

egy beszélgetős műsorában, és elmondod, amit megtudtál.

"2011 vége előtt Ben Ali, Mubarak

és Kadhafi megbukik és eljárás indul ellenük.

Saleh jemeni és Aszad szíriai elnök

helyzete megrendül, vagy már térdre is kényszerítették.

Oszama bin Laden halott,

és Ratko Mladic Hágában van."

A műsorvezető most egy kicsit furcsán bámul a képedbe,

és te mindezek tetejére még azt is hozzáteszed, hogy

"Fiatalok ezrei tűntetnek Athénban, Madridban és

New York-ban a társadalmi igazságosságért,

fellelkesülve az arabok példáján."

Aztán azt tapasztalod, hogy megjelenik két fehérköpenyes fickó.

Rád adnak egy furcsa kabátot,

és bevisznek a legközelebbi elmeosztályra.

Szeretnék hát beszélni egy kicsit arról a jelenségről,

amit úgy hívnak, hogy a tömeg ereje, és aminek eredményeként

ez az év úgy tűnik, rosszul alakul a rossz emberek számára.

A tömeg ereje valójában már jelen van egy idő óta.

Ez segítette Gandhit kiűzni a briteket Indiából.

Ez segítette Martin Luther Kinget megnyerni történelmi jelentőségű polgárjogi harcát.

Ez segítette az itteni Lech Walesat kiűzni

Lengyelországból egymillió szovjet katonát,

ami elindította a Szovjetúnió végét jelentő folyamatot, amint az közismert.

Mi az újdonság hát ebben? Ami nagyon újnak tűnik,

az a gondolat, amit ma meg szeretnék osztani Önökkel,

hogy léteznek megtanítható és megtanulható szabályok és technikák,

amelyekkel sikeresen lehet erőszakmentesen küzdeni.

Ha ez igaz, akkor segíteni tudjuk ezeket a mozgalmakat.

Az első dolog, az elemző készség.

Ott kezdem, ahol az egész kezdődött, Közel-Keleten.

Sok éven keresztül teljesen félreismertük

Közel-Keletet.

Olyan volt, mint amit lefagyasztottak, szó szoros értelemben,

mint egy hűtőszekrény, amiben csak kétféle étel van:

hús -- a Mubarak- és a Ben Al - féle

katonai diktatúra és rendőrállam,

és krumpli -- a teheránihoz hasonló iszlám hatalom.

És mindenki csodálkozott, amikor a hűtőszekrény kinyílt,

és fiatalok milliói -- jobbára világiak -- léptek elő belőle,

és változást akartak. Mit gondolnak, miért? Mert nem törődött senki a népesség alakulásával.

Mennyi is az egyiptomiak átlagéletkora? 24 év.

Mennyi ideig volt Mubarak hatalmon? 31 évig.

Ez a rendszer tehát idejétmúlt. Lejárt a szavatossága,

és az arab világ fiataljai egy reggel ráébredtek,

és megértették, hogy a hatalom az ő kezükben van.

Az év hátralevő része még előttünk áll. Na mit látok?

Ugyanaz az epszilon-generáció

a maga értékrendjével, eszközeivel, játékaival, nyelvével,

ami számomra már egy kicsit idegen -- 38 éves vagyok.

Ha az európai utcákat nézzük,

úgy néz ki, készülődik az epszilon-generáció.

Hadd mondjak egy másik példát.

Különféle emberekkel találkozom szerete a világban,

tudósokkal, professzorokkal,

doktorokkal, és mindig feltételes mondatokban beszélnek.

Ilyeneket mondanak: "A tömeg ereje csak akkor működik, ha a rendszer nem túlzottan elnyomó".

Azt mondják: "A tömeg ereje akkor működik, ha az országban az éves átlagjövedelem

X és Z közé esik."

Azt mondják, "Akkor fog működni, ha a külföld nyomást gyakorol."

Azt mondják: "Csak akkor fog működni, ha nincs olaj."

Szóval, vannak itt feltételek.

Az itt az újdonság, hogy azok a technikák, amiket magunkkal hozunk a konfliktusba

fontosabbnak tűnnek, mint a feltételek,

nevezetesen az egység, a tervezettség, és az

az erőszakmentesség regulája.

Hadd mondjak egy példát.

Szerbiából jöttem.

10 évig tartott nálunk, hogy a 18 ellenzéki párt vezetője

-- a hatalmas egójukkal -- egyetlen jelölt mögé álljon

Slobodan Milosevic balkáni diktatorral szemben.

Mit gondolnak? Milosevic számára ez volt a vereség napja.

Nézzük csak az egyiptomiakat, ahogyan Tahrir téren harcolnak,

lemondanak saját szimbólumaikról.

Az utcákon már csak az egyiptomi zászlókkal jelennek meg.

Mondok mindjárt egy rossz példát.

Látjuk, hogy Lukasenko ellen kilenc elnökjelölt indul.

Tudjuk, mi lesz az eredmény.

Az egység nagy dolog, és ezt el kell érni.

Ugyanez a helyzet a tervezéssel. Kábította már valaki

Önöket sikeres és spontán békés forradalommal?

Ez a dolog egyszerűen nem létezik.

Valahányszor fiatalokat látunk az utcán, akik

megpróbálnak rendőrökkel, katonákkal barátkozni,

azt valaki előre átgondolta.

És végül az erőszakmentesség elve,

és valószínűleg ez dönti el a játék kimenetelét.

Ha megtartjuk az erőszakmentesség elvét, azon csak nyerhetünk.

Van 100 000 ember egy békés menetben,

és egy őrült vagy egy provokátor kővel dobál,

na, vajon mit fog felvenni az összes kamera? Azt az egyetlen fickót.

Egyetlen erőszakos tett szó szerint

tönkreteszi a mozgalmunkat.

Hadd térjek át most valami másra.

Stratégiai és taktikai gyűjtemény.

Vannak bizonyos szabályok a békés küzdelemben, amit követhetünk.

Először is, kezdjük kicsiben.

Másodszor, olyan harcba szálljunk be, amit megnyerhetünk.

Csak 200-an vagyunk ebben a teremben.

Nem mozgósítunk a Milliók menetére.

De ha megszervezzük, hogy az éjjel telegraffitizzük

egész Krakkót, akkor a város tudni fog rólunk.

Tehát olyan akciót választunk, ami megfelel a helyzetnek,

speciel ezt úgy nevezzük el, hogy a szétszóródás taktikája.

Az ilyesmik nagyon hasznosak egy elnyomó rendszerben.

Épp az imént láttuk a videón

a valaha volt egyik legjobb akciót.

A Tahir téren történt, ahol a nemzetközi közösség

állandóan attól félt, hogy az iszlamisták

kisajátítják maguknak a forradalmat. Megszervezték, hogy a

keresztények védjék a muszlimokat, amíg azok imádkoznak.

Kopt esküvői menetet muszlimok ezrei üdvözlik.

Mostantól másképp néz rájuk a világ,

de valaki ezt előre átgondolta.

Tehát rengeteg dolog van, amit tenni lehet ahelyett,

hogy összegyűlnénk, üvöltöznénk,

és a biztonsági erők előtt demonstrálnánk.

Van egy másik fontos változó,

és ezt az váltakozást az elemzők normális körülmények között nem látják.

Az egyik oldalról van ez valahol a félelem és az apátia között váltakozik,

másik oldalon meg ott a lelkesedés és a humor.

Úgy működik, mint egy videójáték.

Ha a félelmünk magasan van, akkor a fennálló állapot szilárd.

Amikor a lelkesedés a magasabb, akkor a félelem apadni kezd.

Második nap, látjuk, hogy a nép a rendőrség felé rohan,

ahelyett, hogy előle rohanna.

Egyiptomban -- mondhatjuk -- valami történik.

És utána a humorról szól a dolog. A humor valami olyan erő,

ami megváltoztatja a játék állását. Lengyelországban nagyon jelen volt.

Mindössze maroknyi bolondos diákok voltunk Szerbiában,

amikor megcsináltuk azt a nagy heccet.

Egy nagy benzintartályt,

rajta az elnök úr arcképével,

kitettünk a fő út közepére. Volt egy nyílás a tetején,

így szó szerint be lehetett dobni egy érmét,

fogni egy baseball-ütőt és puff! megütni az arcképet.

Nagyot szól. Néhány perc múlva mi már

a közeli presszóban ültünk és kávéztunk, a nép meg

sorbanállt, arra várva, hogy ők is kipróbálják ezt a jó kis murit.

Ez épp csak a kezdete volt a látványosságnak.

Az igazi akkor kezdődött, amikor a rendőrség megjelent.

Mit fognak most csinálni? Lecsuknak? Hiszen nem vagyunk sehol.

Három háztömbbel odébbról figyeljük a fejleményeket egy kávézóból.

Letartóztatják a vásárlókat, a gyerekekkel? Nincs sok értelme.

Persze le lehet fogadni, hogy a lehetséges leghülyébb dolgot csinálják:

Letartóztatják a tartályt. És most az az ábra, hogy

a rendőr egy tartályt vonszol a rendőrautóhoz, rajta

egy összezúzott arckép. Az újságok fotóriporterei számára

ez volt pályafutásuk legjobb napja.

Ezek azok a dolgok, amiket megtehetünk,

és a humort mindig használhatjuk.

A humorban az a nagy, hogy tényleg sebez,

mert azok a fickók túlságosan komolyan veszik magukat.

Ha elkezdjük kifigurázni őket, az fáj nekik.

Mostanában mindenki az internet hatalmáról beszél,

és valóban nagyon hasznos eszköz, de ne siessük el

az ilyen cimkézést, mint Facebook- forradalom, Twitter -forradalom.

Ne keverjük az eszközt a tartalommal.

Az persze igaz, hogy az internet és az új média-eszközök

jók arra, hogy a dolgok gyorsabbak és olcsóbbak legyenek,

biztonságosabbak is a résztvevők számára,

mert névtelenséget is biztosítanak bizonyos mértékig.

Figyeljük, hogy még mit tud az internet.

Megdrágítja a békés tűntetők elleni állami erőszakot.

Ez a híres "We are all Khaled Said" csoport, Egyiptomban,

amit Wael Ghonim és barátai hoztak létre.

Ez annak a Khalednek a félbevágott arcképe, akit a rendőrök halálra vertek.

Igy lett ő ismertté, és valószínűleg ez volt

az utolsó csepp a pohárban.

De van egy rossz hírem is.

Az erőszakmentes harc a valós világban győzőtt,

az utcán. Ha csak ülünk és klikkelgetünk,

azzal nem változtatjuk meg a társadalmat,

nem teszünk a demokráciáért vagy a gazdaságért.

Vannak vállalandó kockázatok és eleven, élő emberek,

akik majd megnyerik a harcot.

Milló dolláros kérdés: Mi lesz az arab világban?

Bár az arab világ fiataljai

igen sikeresek voltak abban, hogy megdöntöttek három diktátort,

megrengették a térséget, meggyőzték Jordánia és Marokkó bölcs uralkodóit arról,

hogy jelentős reformokat hajtsanak végre,

még várni kell a végkifejletre,

hogy vajon Egyiptom és Tunézia végigviszik-e az átalakítást,

vagy véres etnikai és vallási konfliktusba torkollik ez az egész,

hogy vajon a szíriaiak megmaradnak-e az erőszakmentességnél,

amikor brutalitással szembesülnek nap mint nap,

aminek már ezrek estek áldozatául,

vagy erőszakos harcba keverednek,

ami csúnya polgárháborúhoz vezet.

Vajon a demokrácia felé vezetnek ezek a forradalmak,

vagy átkerül az irányítás a katonasághoz

és mindenféle szélsőségekhez? Nem tudjuk megmondani.

Ugyanez működik Nyugaton, ahol láthatjuk,

hogy nyughatatlan fiatalok tüntetnek világszerte,

elfoglalják hol ezt, hol azt.

Vajon ez világjelenség lesz?

Vajon meg fogják találni a maguk módszereit, lelkesedését,

és stratégiáját, hogy elérjék igazi céljaikat,

reformokért küzdenek, vagy megmaradnak annál, hogy

tiltakoznak mindazért a millió dologért, amit utálnak?

Ebben áll a különbség a két világ között.

Mit mondanak a statisztikák?

Barátomnak, Maria Stephannak a könyve

sokmindent elmond az erőszakos és békés küzdelmekről,

és van benne néhány sokkoló adat.

Ha az utóbbi 35 évet tekintjük,

a diktatúrából a demokráciába való társadalmi átalakulásokat,

akkor azt látjuk, hogy a 67 különböző esetből

50-ben az eszköz

a békés harc volt.

Ez egy újabb ok arra, hogy megvizsgáljuk a jelenséget.

Egy újabb ok arra, hogy figyeljünk az epszilon-generációra,

ez elegendő számomra, hogy megbízzam bennük és reménykedjem,

hogy meglesz a szakértelmük és bátorságuk

a békés küzdelemhez,

és legalább részben megoldja azt a zűrzavart,

amit a generációnk kavar a világban.

Köszönöm. (Taps)