Stewart Brand: A kihalás visszafordításának hajnala. Ön készen áll?

Az emberiség történelme során, egymást követően a kihalásba sodortunk fajokat: a vándorgalambot, a keleti pumát,a dodót ... Most azonban, Stewart Brand szerint, már birtokoljuk a megfelelő technológiát (és a biológiát), hogy visszahozzuk azokat a fajokat, amelyeket az emberiség kiirtott. Szóval -- tegyük meg? Melyik állatokat? Felteszi a nagy kérdést, amire a válasz közelebb lehet, mint ahogy gondolnák.

Na most, a kihalás egy másfajta halál.

Nagyobb.

Ezt nem is fogtuk fel 1914-ig,

amikor az utolsó nőstény vándorgalamb, Márta néven,

elpusztult a Cincinnati Állatkertben.

Ez volt a föld leggyakoribb madara,

ami már hat millió éve élt Észak-Amerikában.

Egyszer csak teljesen eltűnt.

Seregeik, melyek 1,6 km szélesek és
650 km hosszúak voltak,

régen beárnyékolták a Napot.

Aldo Leopold szerint ez egy biológiai vihar volt,

egy tollas förgeteg.

Csakugyan egy meghatározó faj volt,

amely az egész keleti lombhullató erdőt gazdagította,

a Mississippitől az Atlanti-óceánig,

és Kanadától lefelé a Mexikói-öbölig.

Ennek ellenére, csupán egy pár évtized
alatt öt milliárd madárról nullára esett a számuk.

Mi történhetett?

Nos, a kereskedelmi vadászat a felelős.

Ezeket a madarakat a húsukért vadászták,
amit hatalmas mennyiségekben adtak el,

és ezt igazán könnyen tehették,
mivel amikor ezek a nagy seregek

leszálltak a földre, olyan sűrűn voltak,

hogy vadászok és hálósok százával gyűlhettek össze,

és több tízezer madarat mészárolhattak le.

Ez volt Amerika legolcsóbb fehérje forrása.

A század végére viszont semmi sem maradt,

csupán a gyönyörű bőrök a múzeumok példány fiókjaiban.

Viszont van egy jó oldala is a történetnek.

Ez ráébresztette az embereket, hogy ugyanez

fog hamarosan az amerikai bölénnyel is történni,

és így ezek a madarak mentették meg a bölényeket.

Azonban sok más állat nem menekült meg.

A karolinai papagáj mindenki udvarában ott díszelgett.

Viszont, a tollai miatt a kihalásig vadászták.

A nagy prérityúk közkedvelt madár volt a keleti parton.

Az emberek szerették. Próbálták védeni. Mégis kihalt.

Egy helyi újság azt írta: "Nincsenek túlélők,

nincs jövő, soha többé nem jöhet létre élet,
mely ilyen formát öltene."

Egyfajta mélységes tragédia érzése
fűződik az ilyen dolgokhoz,

és ez sok más madárral is megtörtént,
melyet szerettek az emberek.

Sok más emlőssel is előfordult.

Egy újabb meghatározó faj egy híres állat,

melyet európai őstuloknak hívtak.

Egyfajta film készült róla nemrég.

Ez az őstulok olyan volt, mint a bölény.

Ez egy olyan állat volt, mely fenntartotta az erdők

és a legelők egyensúlyát az egész európai és ázsiai kontinensen,

Spanyolországtól Koreáig.

Ezen állat leírását vissza lehet követni

egészen a Lascaux-i barlang rajzaiig.

És a kihalások még mindig folytatódnak.

Spanyolországabn volt egy kőszáli kecske,
melyet "bucardónak" hívtak.

2000-ben kihalt.

Volt egy bámulatos állat, egy erszényes farkas,

"thylacine" néven Tasmániában, Ausztráliától délre,

melyet tasmán tigrisnek hívtak.

Addig vadászták, míg csak egy pár maradt,
amelyek állatkertekben pusztultak el.

Egy kevéske felvétel készült róluk.

Szomorúság, harag, gyász.

Ne gyászolj! Szervezkedj!

Mi lenne, ha megtudnád, hogy a múzeumi példányok DNS-sével,

akár 200.000 éves kövületekkel,

fel tudnál támasztani fajokat?

Mit csinálnál? Hol kezdenéd?

Nos, úgy keznenéd, hogy kiderítenéd,
a biotechnológia tényleg ott van-e.

Én a feleségemmel kezdtem, Ryan Phelannal,

aki egy biotechnológiai vállalkozást üzemeltetett,
"DNS Direkt" "(DNA Direct") néven,

és rajta keresztül megismertem az egyik
kollégáját, George Church-öt,

aki egyike a vezető genetikai mérnököknek,

és akiről kiderült, hogy szintén megszállottja a vándorgalamboknak,

és nagyon bízott abban,

hogy a módszerek, melyeken dolgozott

talán eredményesek lehetnek.

így hát ő és Ryan szerveztek és levezettek egy találkozót

a Harvard Wyss Intézetén, összehozva

vándorgalamb szakembereket, természetvédelmi ornitológusokat, bioetikusokat,

és szerencsére, a vándorgalamb DNS-sét már szekvenálta

egy molekuláris biológus, Beth Shapiro.

Csak arra volt szüksége, hogy kapjon egy kicsit

a lábujj párnájának szövetéből
a Smithsonian Múzeum példányaiból,

mivel ott mélyen rejtőzkodik az, amit ősi DNS-nek hívnak.

Ez a DNS eléggé töredezett,

de a jó módszerekkel, most már valójában
az egész genómot újra összeállíthatják.

Ezek után a kérdés az, hogy hogyan tudják ezzel a genómmal

az egész madarat összeállítani?

George Church szerint lehetséges.

így a könyvében, melynek címe "Regenesis",
és amit én is ajánlok,

van egy fejezet a kihalt fajok felélesztésének tudományáról,

és van egy gépe, melyet úgy hívnak, hogy

"Multiplex Automata Genóm Tervező" eszköz..

Olyan, mint egy evolúciós gépezet.

Gének kombinációit próbálgatják, amiket aztán

a sejt szintjén, majd szervekként ráírnak egy chipre,

és amelyek nyernek, azokat ezután

élő organizmusokba helyezhetik. Működni fog.

Ennek pontossága, George egyik híres olvashatatlan diája,

mindazonáltal rámutat arra, hogy itt
egy olyan szintű pontosságról van szó,

ami elér egészen az egyéni bázispárig.

A vándorgalambnak 1,3 millió bázispárja van a génállományában.

így hát amit most kap, az annak a képessége,

hogy kicseréljen egy gént annak egy másik variációjával.

Ezt allélnak nevezik.

Egyébként is ez szokott történni normális hibridizáció során.

Tehát ilyen módon mesterséges hibridizáción megy keresztül

egy kihalt faj génállománya

a legközelebbi élő rokona genomjával.

Útközben, George arra mutat rá,

hogy a technológiája, a mesterséges biológia technológiája,

jelenleg négyszer gyorsabb a Moore-törvény mértékénél.

Már 2005 óta ezt csinálja, és valószínűleg folytatni is fogja.

Szóval, a legközelebbi élő rokona a vándorgalambnak

a sávosfarkú galamb. Eléggé elterjedtek. Erre is van pár.

Genetikailag, a sávosfarkú galamb már eleve

nagyrészt élő vándorgalamb.

Csak egyes részek tartoznak a sávosfarkú galambhoz.

Ha ezeket a részeket kicseréli vándorgalamb részekkel,

visszakapta a kihalt madarat, amely magára turbékolhat.

Most viszont, sok munka áll előttünk.

Rá kell, hogy jöjjünk, hogy pontosan melyik gének a lényegesek.

Tehát vannak a rövid farokért felelős gének a sávosfarkú galambban,

a hosszú farokért felelős gének a vándorgalambban,

és így tovább a piros szemmel, a barack
színű mellel, a csoportos repüléssel, és így tovább.

Ha ezeket mind összeadja, az eredmény nem lesz tökéletes.

De eléggé tökéletes még így is,

mivel a természetben semmi sem tökéletes.

így hát ez a találkozó Bostonban három dologhoz vezetett.

Először is, Ryan és én úgy döntöttünk,
hogy létrehozunk egy nonprofit szervezetet,

"Felélesztés és helyreállítás" néven, ami általánosságban véve támogatná a kihalás visszafordítását,

és megpróbálná egy felelős útra terelni,

és támogatnánk a vándorgalambot is.

Egy másik közvetlen eredmény Ben Novak volt,
egy fiatal diplomás egyetemista,

aki 14 éves kora óta megszállottja volt a vándorgalamboknak,

és az ősi DNS-sel is megtanult dolgozni,

ő maga is szekvenálta a vándorgalambot,

felhasználva azt a pénzt, amit a családjától és barátaitól kapott.

Felvettük teljes munkaidőre.

Na most, ezen a képen, amit én készítettem róla tavaly a Smithsonian-ben,

lefelé tekint Mártára,

az utolsó élő vándorgalambra.

És ha ő sikerrel jár, nem Márta lesz az utolsó.

A harmadik eredménye a bostoni találkozónak az a ráébredés volt,

hogy az egész világon vannak tudósok,

akik dolgoznak a kihalás visszafordításának különféle módjain,

de még sohasem találkoztak egymással.

És a National Geographic is érdeklődni kezdett,

mivel a National Geographic-nek van egy elmélete, miszerint

a múlt században, a felfedezés alapvetően a dolgok megtalálását jelentette,

míg ebben a században, a felfedezés a dolgok előállítását jelenti.

A kihalás visszafordítása ebbe a kategóriába esik.

Tehát ők levezették és pénzügyileg támogatták
ezt a találkozót. És 35 tudós,

akik természetvédelmi biológusok és molekuláris biológusok voltak,

valójában azért találkozott, hogy meglássa,
van-e valaki, akivel együtt dolgozhat.

Ezek a természetvédelmi biológusok
között vannak elég radikálisak.

Közülük három nem csak ősi fajokat teremt újra,

hanem újra teremtenek kihalt ökoszisztémákat

Észak-Szibériában, Hollandiában és Hawaiin.

Henri, aki holland,

és akinek a holland vezetéknevét nem fogom próbálni kiejteni,

az őstulokon dolgozik.

Az őstulok az összes házi marhának az elődje,

szóval a génállománya valójában életben van,
csak egyenlőtlenül van szétosztva.

Szóval, ők most hét fajta marhával dolgoznak,

amelyek primitívek és szívós kinézetűek,
mint ez a Maremmana primitivo itt fent,

hogy idővel visszatenyésztéssel

újra felépítsék az őstulkot.

Na most, a vadon újbóli kialakítása gyorsabban zajlik Koreában,

mint Amerikában,

és így a terv tehát az, hogy ezeken
a területeken Európa szerte, ahol visszaállították
a vadont az eredeti formájába,

elterjesztik az őstulkot, hogy végezze az egykori munkáját,

a régi ökológiai szerepét,

hogy szabaddá tegye a kissé sivár, zárt lombozatú erdőt,

így kialakítva biológiai sokféleséget tükröző legelőket.

Egy újabb elképesztő történet

Alberto Fernández-Ariastól származik.

Alberto a bucardóval dolgozott Spanyolországban.

Az utolsó ilyen spanyol kőszáli kecske
egy nőstény volt, Celia néven,

aki még mindig élt, de aztán elkapták,

egy kis szövetet vettek a füléből,

fagyasztással megőrizték folyékony nitrogénben,

visszaengedték az állatot a vadonba,

azonban egy pár hónappal később,
holtan találták egy ledőlt fa alatt.

Fogták a DNS-t a füléből,

aztán ezt klónozott peteként beültették egy kecskébe,

bekövetkezett a terhesség,

és egy élő bucardo gida született.

Ez volt az első eset a történelemben,
hogy visszafordítottak egy kihalást.

(Taps)

De nem tartott sokáig.

A fajok közötti klónoknak néha légzés gondjaik vannak.

Ennek az állatnak deformált volt a tüdeje,
így 10 perc után elpusztult,

de Alberto bizton állítja,

hogy a klónozás sokat fejlődött azóta,

és ez a kísérlet is előre fog haladni, és idővel

bucardók fogják benépesíteni

Észak-Spanyolország hegyeit.

A fagyasztásos megőrzés jelentős pionírja Oliver Ryder.

A San Diegói Állatkerten belül, a fagyasztott állatkertjében

több mint 1000 fajtól gyűjtött össze szövetet

az elmúlt 35 év során.

Szóval, amikor ilyen mélyen le vannak fagyasztva,

mínusz 196 Celsius-fokra,

a sejtek és a DNS is sértetlenek maradnak.

Ezek valójában életképes sejtek,

így valaki, mint Bob Lanza a "Fejlett Sejt Technológiától"

elvett valamennyit egy veszélyeztetett állat szövetéből,

ebben az esetben a jávai bantengból,
és belehelyezte egy tehénbe,

a tehén vemhes lett, és ami megszületett,

az egy élő banteng borjú volt,

ami fejlődött és még mindig él.

A legizgalmasabb dolog Bob Lanzának

az a képesség, hogy most már foghatunk egy akármilyen sejtet

indukált pluripotens őssejtekkel,

és csírasejtekké alakíthatjuk, mint a sperma és a peték.

És most áttérünk Mike McGrew-ra,

aki a skóciai Roslin Intézet egyik tudósa,

és Mike csodákat tesz a madarakkal.

Szóval mondjuk fog fibroblaszt bőrsejteket egy sólyomtól,

és indukált pluripotens őssejtekké alakítja őket.

Mivel annyira pluripotens, így átalakulhat csíraplazmává.

Aztán van egy módszere, hogy ezt a csíraplazmát

behelyezze egy tyúktojás embriójába,

így valójában ennek a csirkének

sólyom ivarmirigyei lesznek.

Fog egy hímet és egy nőstény ezekből,

és sólymokat fognak eredményezni.

(Nevetés)

Kissé feljavított csirkékből igazi sólymokat.

Ben Novak volt a legfiatalabb tudós a találkozón.

Megmutatta, hogy hogyan lehetne mindezt összerakni.

Az események sorrendje a következő:összerakja a genómját

a sávosfarkú- és a vándorgalambnak,

George Church módszereit alkalmazza,

és kivonja a vándorgalamb DNS-ét,

majd Robert Lanza és Michael McGrew eljárásait alkalmazva,

belehelyezi ezt a DNS-t egy csirke ivarmirigyeibe,

és a csirke ivarmirigyeiből vándorgalamb
tojásokat, majd galambfiókákat kap,

és végül egy vándorgalamb populációt hoz létre.

Ez felveti a kérdést,

hogy a szüleik nem lesznek vándorgalambok,

hogy megtanítsák őket, hogyan legyenek vándorgalambok.

Tehát mihez kezdünk ezzel?

Hát úgy adódott, hogy a madarak történetesen elég ösztönösek,

így ez az ösztön már nagyrészt benne van a DNS-ükben,

de hogy ezt kiegészítsék, Ben ötletének egyik része,

hogy használjanak postagalambokat,

hogy megtanítsák a fiatal vándorgalambokat seregben szállni,

és hogy hogyan találjanak vissza a korábbi fészkelő-

és táplálkozó helyeikre.

Volt pár természetvédő,

nagyon híres természetvédők, mint Stanley Temple,

aki az egyik alapítója a természetvédelmi biológiának,

és Kate Jones a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesülettől, ahol a vörös listát készítik.

Nagyon izgatottak emiatt,

de aggódnak is, hogy esetleg versengés lesz,

a rendkívül fontos törekvések miatt, hogy megvédjék

a védett fajokat, amik még mindig élnek,

amik még nem haltak ki.

Látják, azon is kell dolgozni, hogy megvédjék
az állatokat ott kint a természetben.

Azon is kell dolgozni, hogy az elefántcsont
kereskedelmet csökkentsék Ázsiában,

hogy ne használjanak fel 25.000 elefántot évente.

De ugyanakkor, a természetvédelmi
biológusok kezdenek ráébredni,

hogy a rossz hírek lelombozzák az embereket.

És ezért, a vörös lista nagyon fontos, hogy számon tudjuk követni,

mi veszélyeztetett, mi súlyosan veszélyeztetett, és így tovább.

De hamarosan kialakítanak egy listát, amit zöld listának hívnak,

és a zöld listán olyan fajok lesznek, amik köszönik szépen, jól vannak,

fajok, amik veszélyeztetve voltak, mint például a fehérfejű rétisas,

de jelenleg sokkal jobb a helyzetük,
mindenki kemény munkájának köszönhetően,

és a világszerte elterülő védett területeknek,

amelyek rendkívül jól vannak karbantartva.

így valójában, azt tanulják, hogy hogyan építsenek a jó hírekre.

És úgy látják, hogy a kihalt fajok felélesztése

az a fajta jó hír, amire képesek lennének építeni.

Itt egy pár kapcsolódó példa.

A fogságban való tenyésztés jelentős szerepet
fog játszani ezen fajok visszahozásában.

A kaliforniai kondorból már csak 22 madár volt 1987-ben.

Mindenki azt hitte, hogy ez a végük.

De a San Diegói Állatkert fogságban
történő tenyésztésének köszönhetően,

ma 405 van belőlük, és 226 kint él a vadonban.

Ez a technológia lesz felhasználva azoknál
az állatoknál, amiknél visszafordították a kihalást.

Egy újabb sikertörténet a közép-afrikai hegyi gorilla.

1981-ben Dian Fossey biztos volt benne, hogy ki fognak halni.

Már csak 254 maradt belőlük.

Ma 880 van. És a számuk minden évben

három százalékkal emelkedik.

A titok az, hogy van egy ökoturizmus programjuk,

ami tökéletesen briliáns.

Szóval, ezt a képet a múlt hónapban készítette Ryan

az iPhone-jával.

Látszik, hogy milyen kényelmesen érzik magukat
a vad gorillák a látogatók közelében.

Egy másik érdekes terv, habár segítségre fog szorulni,

az északi szélesszájú orrszarvút érinti.

Nem létezik több tenyésztési pár.

De ez egy olyan eset,

hogy egy széles választék van ennek az állatnak
a DNS-éből a lefagyasztott állatkertben.

Csak egy kis klónozás kell, és már vissza is hozták őket.

Szóval, hova tovább innen?

Eddig ezek csak privát találkozók voltak.

Úgy hiszem, itt az ideje, hogy ez a téma nyilvános legyen.

Mit gondolnak róla az emberek?

Gondolom, akarják, hogy visszahozzák a kihalt fajokat?

Önök akarják, hogy visszahozzák a kihalt fajokat?

(Taps)

Csingiling röpdösni fog a szárnyaival.

Ez egy Csingiling pillanat,

mert mi az, ami miatt az emberek izgatottak ezzel kapcsolatban?

Mi az ami aggasztja őket?

A vándorgalambbal is előre fogunk haladni.

Szóval, amíg mi itt beszélünk, Ben Novak csatlakozik a csoporthoz,

amit Beth Shapiro vezet a Kaliforniai Egyetemen, Santa Cruzban.

Dolgozni fognak a génállományán

a vándorgalambnak és a sávosfarkú galambnak.

Ahogy ez az adat érik, tovább fogják küldeni George Churchnek,

aki majd beveti a varázslatát, és
vándorgalamb DNS-t fog kivonni belőle.

Segítséget fogunk kapni Bob Lanzától és Mike McGrewtól,

hogy ezt átalakítsuk csíraplazmává, amit be lehet ültetni csirkékbe,

ami majd vándorgalamb fiókákat fog eredményezni,

amiket sávosfarkú galamb szülők fognak felnevelni,

és attól a ponttól, már szabad az út a vándorgalamboknak,

talán az elkövetkező hat millió évig.

Ugyanezt meg lehet majd tenni, ahogy a költségek csökkennek,

a karolinai papagájjal, az óriásalkával,

a nagy prérityúkkal, az elefántcsontcsőrű harkállyal,

az eszkimópólinggal, a karibi barátfókával,

és a gyapjas mamuttal is.

Mivel a tény az, hogy az emberek egy óriási lyukat képeztek

a természetben az elmúlt 10.000 évben.

De most már megvan a képességünk,

és talán az erkölcsi kötelességünk, hogy helyrehozzuk a kár egy részét.

Ennek nagy részét a vad területek kiterjesztésével és védelmével fogjuk elérni,

és egyben a veszélyeztetett fajok populációinak

kiterjesztésével és védelmével is.

De egyes fajokat,

amiket teljesen kiirtottunk,

fontolóra vehetnénk, hogy visszahozzuk

egy olyan világba, amiben hiányolják őket.

Köszönöm.

(Taps)

Chris Anderson: Köszönöm.

Volna egy kérdésem.

Szóval, ez egy érzelmes téma. Néhányan fel is álltak.

Úgy sejtem, vannak olyan emberek akik most ott ülnek,

és felteszik maguknak a majdhogynem zaklató kérdéseket,

hogy szóval, várj, várj, várj, várj, várj, várj csak egy percet,

valami nincs rendben azzal, hogy az emberiség

beleavatkozzon a természetbe ilyen módon.

Biztos lesznek nem várt következmények.

Ki fognak nyitni valamilyen Pandóra szelencéjét,

amiben ki tudja mi rejlik.
Van valami abban, amit mondanak?

Stewart Brand: Hát, a korábbi álláspont az,

hogy nagy mértékben beleavatkoztunk azzal,
hogy ezeket az állatokat kiirtottuk,

és sokuk meghatározó faj volt,

és ezzel az egész ökoszisztémát,
amiben éltek, megváltoztattuk azzal,

hogy hagytuk őket kihalni.

Szóval, ez egy változó alapvető probléma, ami azt firtatja,

hogy ha ezek az állatok visszajönnek,

lehet hogy átveszik a helyét olyan madaraknak, amik már ott vannak,

és amiket az emberek már nagyon ismernek és szeretnek.

Véleményem szerint, tudják, részben így fog működni.

Ez egy hosszú és lassú folyamat --

Az egyik dolog, amit szeretek benne, hogy ez a folyamat többgenerációs.

Visszakapjuk majd a gyapjas mamutot.

CA: Hát, úgy érzem, hogy mind ez a beszélgetés,

mind ez a lehetőség meglehetősen izgalmas.

Nagyon köszönjük az előadását.
SB: Én köszönöm.

CA: Köszönöm. (Taps)