Hogyan kössünk bárkivel egy varázslatos kapcsolatot | Brian Miller | TEDxManchesterHighSchool

Ezt a beszédet egy TEDx rendezvényen tartották meg, amelyik a TED konferenciától függetlenül készített rendezvény.

A bűvészek elsajátították különböző perspektívák megértésének a művészetét, hogy illúziókat keltsenek és kapcsolatot teremtsenek a közönséggel. Brian Miller elmeséli, hogy miként használta fel ezt a képességet hogy varázslatot hozzon létre egy vak embernek. Majd megosztja, hogyan használhatjuk ugyanezt a módszert hogy jobb, jelentőségteljesebb kapcsolatokat hozzunk létre az emberekkel a személyes, és a szakmai életünkben.

Köszönöm.

Világunk egy közös élmény,
egyéni nézőpontokra darabolva,

a tiétekre és az enyémre.

Képzeljük csak el, ha mindannyian
megérthetnénk egymást.

Bűvészkarrierem kezdetén

gyakran léptem fel éttermekben,

asztaltól asztalhoz mentem, és kártya-
és érmetrükkökkel szórakoztattam -

hopp, a legjobb helyen ülsz!

Az egyik estén elememben voltam:
emlékszem, hogy gyors és vicces voltam,

a mozdulataim tökéletesek,
megállíthatatlan voltam.

Odasétálva az egyik asztalhoz -
egy idősebb úr a feleségével -

szóltam: "Szeretnének látni
egy kis varázslatot?"

Az ember rám nézett, és azt felelte:

„Uram, szeretnénk látni
egy kis varázslatot, de én nem tudok.

Sajnos, vak vagyok."

Ránéztem, ránéztem első
ízben igazából, és megértettem,

hogy vak: üveges tekintete volt,
nem is nézett felém igazán.

Akárki láthatta volna, de én
annyira beleéltem magam az estébe,

teljesen elveszve a világomban,
hogy nem is figyeltem rá.

Csak két átlagos embert láttam
és belekezdtem a mutatványomba.

Ott álltam, zavaromban,
a fülemben csak egy szó csengett,

„vak, vak, vak", és nem volt
más választásom, azt feleltem:

„Elnézést kérek, nem tudtam.
Nincs semmim a maga számára,

de ha talán egyszer visszajön,

megígérem, hogy lesz valamiféle trükköm
amit megoszthatok magával."

Azt mondta: „Szaván fogom!",
én pedig folytattam az estémet.

Pár hét múlva újra beállítottak.

Azonnal megismertem őket,
és pánikba estem.

Teljesen kiment a fejemből.

Visszarohantam a szobába,
ahol a kellékeimet tartottam,

felelevenítve minden trükköt,
könyvet, amit valaha olvastam,

valamit, akármit,
amit megmutathatnék neki,

és akkor eszembe jutott
egy régen olvasott homályos ötletet

egy régi kéziratban, ez volt minden.

Fújtam egyet, kisétáltam, és így szóltam:
„Üdv emberek, a nevem Brian,

akartok látni egy kis varázslatot?"

A szavamba vágott, mondván:

„Rendben van, itt vagyunk,
mit tartogatsz számomra?"

széles mosollyal az arcán.

Megkérdeztem a feleségét: „Leülhetek
ön mellé?" Mire ő: "Persze."

Leültem, és azt mondtam:
„Ed," - Ednek hívták-

megbízik a feleségében?"

„Előfordul." - felelte. (Nevetés)

Majd folytattam: „Megbízik-e benne most?"
azt válaszolta: "Hogyne."

Erre elővettem egy pakli kártyát,
a feleségének adtam, mondván:

„Keverje meg a kártyákat, ellenőrizze le,
nincsenek-e megjelölve."

„Rendbe vannak." - mondta.

Megfogtam Ed kezét és mondtam:
„Egy kártyát teszek a kezébe.

Szerinte piros vagy fekete a kártya?"

Mire azt mondta, piros, és igaza volt.

a következő kártya, piros, felelte,
és megint igaza volt

Kihúztam a következőt,
mire ő: „Hmm, fekete!"

És megint igaza volt.

A felesége ekkor már
egyre szkeptikusabb lett.

De mi folytattuk, piros, piros, fekete,
fekete, piros, és mindegyiket eltalálta!

Piros, fekete, piros, gyorsabban, fekete,
fekete, piros, az egész paklin át,

fekete, fekete, piros, az utolsó
kártyáig minden helyes, és a végén,

Ed szakadt a nevetéstől, hahotázott,
az egész étterem minket bámult,

odapillantottam a feleségére,
és arcáról örömkönnyek csurogtak.

Ez volt a leggyönyörűbb varázslat,
amit valaha is tapasztaltam.

Egy kicsivel később majd elmesélem,
hogy hogyan csináltuk.

De a trükk, a varázslat igazi titka az,

hogy megértsük
a különböző nézőpontokat,

és más szemszögekből
tekintsünk a dolgokra.

Lássunk egy nézőpont kísérletet,
szeretnétek látni egy kis varázslatot?

Rendben, hadd kísérletezzünk egy kicsit.

Ez az egyik legrégebbi bűvész mutatvány.

Ellenőrizd ezt nekem, igen, ezt tessék.

Az egy kötél, megnézheted.

Van itt még egy pár, tessék,
neked egy, meg neked is.

Győződj meg, hogy az-e, aminek látszik?
Tényleg az-e aminek látszik?

Te az vagy, aminek látszol? (Nevetés)
Nem tudom mit jelent az.

Oké, azt visszakérem; látom
zavarba vagy, ahogy én is.

Elveszem azt is, köszönöm,
egy, kettő, és három darab kötél.

Három darab kötél,
és mind egyforma hosszú, igaz?

Nehéz lesz titeket szórakoztatni,
már látom;

muszáj lesz hinnetek nekem.

Megfogom a végeket és feltartom őket:
egyforma hosszúnak látszanak.

Csak a végeik, azt nem mondtam,
hogy csak egy remek illúzió.

Kemény dió lesztek, úgy látom.
Nocsak, be fogom bizonyítani nektek.

Hát igen, ennyi, köszönöm! (Taps)

Ez itt a nagy, ez meg a közepes,

ez itt meg a kicsi.

Túl sok minden történik itt,
kiveszem ezért az egyik darabot,

így könnyebb lesz követni
csak kettőt, nem igaz?

Újra kellene kezdjem,
egy kicsit egyszerűbb lesz.

Néha a végek lejönnek,
ami egy kicsit szokatlan,

Megismétlem, ha netán*
lemaradtatok volna.

Vannak akik, azt gondolják,
hogy ez a trükk csak a végekről szól.

Nem igaz, a középső részek is lejöhetnek.

Visszahelyezem a közepeket a kötélre,

és újra nyeregben vagyunk.

De ti tudjátok, hogy ezt a trükköt
nem csak egy darab kötéllel mutattam be,

és nem is ...kettővel.

Hanem, valójában --
ketten néztük a Szezám utcát.

Ez itt a nagy darab, ez pedig a közepes,

és végül ez itt a kicsi;
tudjátok-e melyik melyik?

Látjátok-e ezt itt? Ez a nagy darab.

Ez a közepes, és ez itt a kicsi,

bemelegítésként egy kis illúzió.

(Taps)

Nagyon szépen köszönöm.
Tehát, mi is történt itt?

Úgy tűnik, hogy nagyon is
eltérő élményben volt részünk, nemde?

Mit láttam én?

Én a mozdulatokat, a bűvészkedést,
a zsonglőrködést láttam.

Ti valószínűleg a kötél végeket láttátok,
amint le s föl ugrálnak,

lehetetlenül váltogatva a hosszúkat,
semmibe véve a fizika törvényeit.

Ez az amit láttunk, de mit éreztünk?
Remélhetőleg csodálatot éreztetek?

Talán jót szórakoztatok?
Esetleg zavarban voltatok?

Én összpontosítottam;
ezek ugyanannak az élménynek

két igencsak különböző nézőpontja.

Ugyanis, a bűvészeknek
van egy egyedi dilemmájuk.

Csak a bűvész nem láthatja a varázslatot,

mivel tudom, hogy hogyan működik a trükk,

és ez a titok ismerete,
bizonyos korlátok közé zár.

Tehát a bűvésznek muszáj magát egészen

a nézők helyébe képzelnie.

Mi ezt csináljuk estéről estére,
akárki előtt is lépünk fel azért,

hogy illúziókat keltsünk.

Ezt a módszert a „nézőpont
átvételének" nevezik.

A nézőpont átvétel az a képesség,
hogy a világot egy másik

ember szemszögéből lássuk.

Elméletben könnyűnek hangzik,

de a gyakorlatban meglepően
nehéz tud lenni.

Például, játszottatok-e már
valamelyikkel ezek közül?

Aha, egy páran izgatottak lettek,

a többiek meg dühösek
már csak azért, mert tartok egyet.

Érzem hogy visszaemlékeztek a gyerekkora,

néhányan megrándultatok,
amikor elővettem egyet.

Imádom a Rubik kockát.

Igazából könnyebb megoldani,
mint ahogy gondoljátok.

Vedd le a lapokat, rendezd őket át,
rakd vissza a megfelelő sorrendben?

Törd darabokra, és rakd újra össze?

Ezt mind megtanultam, és aztán rájöttem,

ha jól megpörgeted...
lám, magától megoldódik.

(Nevetés)

Tehát, mi is történt itt?
Ó, köszönöm! (Taps)

Egy kicsit késett a reakció,
csak ennyit láttam...(Nevetés)

Nahát, mi történt az előbb?

Tudom, ha kiállok ide, összekeverem
a Rubik kockát, feldobom,

és az megoldva visszaesik, mindannyian
egy szemtelen alaknak néznétek.

Vagy legalábbis, egy hencegőnek,
és nem akarom hogy ezt érezzétek.

Azt akarom, hogy élvezzétek
a varázs élményét, hát ezért viccelek.

Vedd le a lapokat, rendezd őket át,
verd darabjaira, és akkor te:

„Hát én is így csináltam! A barátaimmal
szétzúztuk kalapáccsal, falhoz csaptuk!"

Az ilyenkor az érzitek,
hogy megértettelek.

Amikor érzitek, hogy megértelek,
egy kapcsolat jön létre köztünk,

és én előadhatom a trükköt,

és mindannyian örömünket leljük
a varázslatban, abban a közös térben.

Most már értitek mi az,
hogy perspektíva átvétel.

Az a képesség, hogy a világot
a másik ember szemszögéből lássuk.

Azt is tudjátok,
miért csinálják ezt a bűvészek:

hogy illúziót keltsenek,
és kapcsolatot teremtsenek a közönséggel.

De miért fontos ez?

Kiderült, hogy ez a módszer
gyökeresen jobbá tette az életemet

a színházon, a bűvészeten kívül, nagyobb
mértékben, mint azt valaha is gondoltam.

Elmondom.

Soha nem volt gondom új
emberekkel megismerkedni:

összebarátkozni, kapcsolatokba lépni.

De mindig is nehezemre esett
megtartani őket.

Előbb-utóbb megszakadt a kommunikáció ,
az emberek elmentek,

és én egyedül maradtam.

Hosszú idő kellett hogy bevalljam,
de az én hibám volt, vagyis javarészt.

Az emberek az életemben nem érezték,
hogy törődtem volna velük.

Márpedig ez nem volt igaz, de hagyjuk.

Nem elég törődni valakivel,
nem elég megérteni őket.

Kell érezzék, hogy megértik őket,
kell érezzék, hogy törődnek velük,

és ezt nem tettem.

Majd fogtam ezt a színpadon
kifejlesztett módszert,

és elkezdtem máshol is használni,

és rájöttem, hogy jobb kapcsolatokat
tudtam létrehozni az emberekkel.

Megismertem csodás embereket,
akik a mái napig a barátaim.

Megismertem egy gyönyörű, rendkívül
intelligens nőt, életem szerelmét,

és ragaszkodtam ehhez a kapcsolathoz.

Az igazat megvallva, jegyesek vagyunk.

Ó, köszönöm.

(Taps)

Örülni fog neki.

Ez mind elképzelhetetlen volt előtte.

Tehát feltevődik a kérdés,

hogyan csinálod,
hogy veszed át a perspektívát?

Először is, meg kell értenünk
a különbséget

a vizuális és az érzelmi
perspektíva között.

A bűvészek általában vizuális
perspektívával foglalkoznak.

Tudnunk kell, szó szerint,

hogyan látja a közönség a trükköt.

Ezért tükör előtt gyakorolunk,
lefilmezzük magunkat és megnézzük,

de a kapcsolatoknál elsősorban
az érzelmi perspektíváról van szó.

Milyennek éli át valaki
a kettőnk közti kommunikációt?

Nehéz feladatnak tűnik,

hogy megismerjük valakinek
az érzelmi látószögét.

De hadd térjünk vissza
Edhez és feleségéhez.

A fő kérdés Ed számára ez volt:

„Hogyan él át egy vak
egy bűvészmutatványt?"

Nem akartam, hogy Ed becsapva
érezze magát, ez fontos volt nekem.

Nem tudom, de úgy képzelem,
hogyha valaki vak,

akkor akárki becsaphatja, akármikor.

Nem ezt az érzést szerettem volna Ednek,
hanem azt, hogy átérezze a varázslatot,

azt akartam, hogy el legyen varázsolva,

és a felesége is, aki gondozza a férjét,

akartam, hogy ebben a fényben lássa őt,

és hogy közösen legyen részünk
ebben az élményben.

Ha meg akarod érteni valaki
érzelmi perspektíváját,

a legegyszerűbb mód, megkérdezni.

Kérdezz.

Gyakran félünk
feltenni kérdéseket az embereknek,

mert úgy érezzük, tapintatlanok leszünk,
vagy nem akarnak válaszolni,

de alábecsüljük az emberek készségét,
hogy válaszoljanak a kérdéseinkre.

A trükk előtt megkérdeztem Edtől,
„Te mindig vak voltám?"

Azt mondta igen.

Számomra ez döntő
fontosságú információ volt.

Úgy tűnik, ha valaki soha nem látott,

az teljesen más szemszögből éli meg,
mint az, aki látott,

csak elvesztette látását, baleset
vagy betegség következtében.

Eddel nem beszélhetek a látás nyelvén.

Ezért, a kérdéseimmel úgy
tudom igazítani a hangszínemet,

a viselkedésemet, még a szavaimat is,

hogy érezze hogy megértem őt
és így kapcsolat alakul ki köztünk.

Persze, ha ezt meg akarod tanulni,
fontos, hogy nem csupán kérdezz,

hanem meghallgasd a válaszokat,
azért, hogy megértsd őket.

Ne csak azért figyelj, hogy válaszolj,
mint már említettem.

A legtöbbet itt hibáztam
az életem során, gondolom.

Már hallottátok ezt,

és mind bűnösek
vagyunk ebben, időről időre.

Túl gyakran csak azért
hallgatunk az emberekre,

hogy valami szellemeset odavágjunk,
mihelyt elhallgatnak,

csak úgy közbevágunk
és mondjuk a magunkét.

Mindannyian elkövettük ezt a bűnt,
de én nagyon is rosszul csináltam

és hiszem azt,
hogy a kapcsolataim rovására.

Kérdezted-e már valakinek a nevét,
és rögtön elfelejtetted?

Miért felejtjük el az emberek neveit?

Azért mert, míg mondják
a nevüket, mit azon gondolkozunk,

hogy hogyan mondjuk majd a miénket:
keresztnév, vezetéknév, Mr. Miller, Brian.

Nem figyelünk oda, a beszélgetésben,
csak a saját szavainkat halljuk.

Hogy elkezdhesd tanulni ezt a módszert:

kérdezz, hallgass,
hogy megértsd a válaszokat.

Ha így cselekszel felfedezed,
hogy tudsz jobb,

értékesebb kapcsolatokat kötni,
mind személyeset, mind szakmait.

Gyökeresen jobbá tette az életemet,
és hiszem, hogy a tieteket is azzá teheti.

Tehát, Ed.

Hogy látta Ed, a vak ember, a kártyákat?

A válasz, mint minden igazi varázslat
esetében, meglepően egyszerű.

Leültem vele szemben, és az asztal alatt,

a lábamat finoman az övére helyeztem.

Majd ezeket az utasításokat adtam neki:
„Ha azt gondolja, hogy a kártya piros",

és a lábamat egyszer rányomtam az övére
„akkor azt mondja, piros."

„Ha azt gondolja, hogy a kártya fekete,"
és kétszer rányomtam a lábamat az övére,

„akkor azt mondja, fekete."

Megtanítottam Edet egy titkos
kommunikációra,

melyben tudattam vele,
hogy milyen színű a kártya,

a lábérintéseken keresztül,
egy az piros, kettő az fekete.

Megismételtem az utasítást:
„Ha a úgy hiszi, a kártya piros, mondja.

Ha úgy hiszi, hogy fekete kártya, mondja."
Majd finoman megszorítottam a kezét,

és megkérdeztem: „Érti?"

Elmosolyodott, és mondta: „Igen, értem."

Ekkor tudtam, hogy megértettük egymást.

Miután vége lett, megtanítottam feleségét,
hogy hogyan csináltuk,

amint titeket is az imént,

hogy a barátaiknak és családjuknak
is megmutathassák.

Ed annyira örült, alig várta, hogy
láthassa unokáit még azon a hétvégén

hogy, idézem: „Jól kiakasztom őket!"

(Nevetés)

Látjátok, a varázsnál nem a ügyesség
vagy a trükk, se nem a titok a lényeg!

A varázs a kapcsolatról szól.
Az élet a kapcsolatról szól.

A kapcsolatban a másik
helyébe képzeljük magunkat.

Világunk egy közös élmény,

melyet egyéni nézőpontok alkotnak.

Képzeljük el, ha mindannyian
megérthetnénk egymást.

Köszönöm.

(Taps)