Esther Perel: A vágy titka hosszútávú kapcsolatban

Akik hosszútávú kapcsolatban élnek, gyakran várják el szerelmüktől, hogy az illető egyszerre legyen a legjobb barátjuk és erotikus partnerük. Esther Perel úgy tartja, hogy a jó és elkötelezett szex két, egymásnak ellentmondó szükséglethez kötődik: a biztonság és a meglepetés igényére. Akkor hát hogyan tartható fent a vágy? Perel színes előadása szellemes bevezető az erotikus intelligencia rejtelmeibe.

Nos, mért van az, hogy a jó szex oly gyakran ellaposodik,

még olyan párok esetében is, akik ugyanúgy imádják egymást, mint régen?

És hogy van az, hogy a meghittség nem garancia a jó szexre,

holott sokan az ellenkezőjét hiszik?

Vagy, kérdezhetném így is:

akarhatjuk-e azt, ami már megvan nekünk?

Mert ez itt az egymillió dolláros kérdés, nemde?

Miért olyan erotikus az, ami tilos?

Mi van a bűnben, ami annyira felerősíti a vágyat?

És mért lesz a szextől kisbaba,

és mért hoz a kisbaba erotikai katasztrófát a párokra?

Mert végzetes erotikai csapás ez -- jól mondom?

És milyen érzés az, amikor szeret az ember?

És mennyiben más ehhez képest a vágy?

Íme, néhány a kérdések közül,

melyek vizsgálataim magját képezik

az erotikus vágy természetét

és a modern szerelem dilemmáit illetően.

Járom a világot,

és mindenütt azt látom,

hogy ahová a romantika beteszi a lábát,

ott a vágy válságba kerül.

A vágy válsága ez, a birtoklás akarásáé --

a vágyé mint egyéniségünk,

szabad választásunk, preferenciáink, identitásunk kifejezéséé --

a vágyé, mely központi fogalommá lett

a modern szerelem és az individualista társadalmak részeként.

Az emberiség történetében most először fordul elő,

hogy nem azért próbáljuk megtapasztalni a szexualitást hosszabb távon,

mert 14 gyereket akarunk,

vagy hogy még ennél is többet szüljünk, mert sokan közülük nem élik meg a felnőttkort,

és nem is azért, mert ez a nő házastársi kötelessége.

Ez az első eset, hogy a szexet azért akarjuk,

mert gyönyört okoz és olyan kapcsolat része, mely a vágyban gyökeredzik.

Nos, mi tartja fenn a vágyat, és mért olyan nehéz fenntartani?

Azt hiszem, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban a vágy fenntartása

két alapvető emberi szükséglet egyensúlyán múlik.

Egyfelől igényeljük a biztonságot, a kiszámíthatóságot,

a megbízhatóságot, az állandóságot --

ezek azok az alapvető dolgok az életünkben,

amelyek az otthon fogalmához kötődnek.

De él bennünk -- férfiakban és nőkben egyaránt -- egy ugyanilyen erős igény

a kaland, az újdonság, a rejtelem, a kockázat, a veszély,

az ismeretlen, a váratlan meglepetés --

értik -- az "utazás" iránt.

A biztonság és a kaland iránti igény

kielégítése egyetlen párkapcsolatban,

amit ma szenvedélyes házasságnak hívnak,

fogalmi ellentmondást jelentett egykor.

A házasság gazdasági intézmény volt hajdanában,

mely életre szóló partnerséget jelentett

gyermekek és társadalmi státus,

valamint utódlás és egymásrautaltság tekintetében.

Ma azonban mindezek mellett elvárjuk partnerünktől azt is,

hogy a legjobb barátunk legyen,

hű bizalmasunk és szenvedélyes szeretőnk is ráadásul,

és mi most kétszer olyan sokáig élünk.

(Nevetés)

Tehát kiszemelünk valakit, és alapvetően azt kérjük tőle,

hogy adja meg mindazt, amit régen csak egy egész falu volt képes megadni:

Adj nekem társaságot, adj nekem identitást, adj nekem folytonosságot,

de adj nekem transzcendenciát és rejtelmet és áhítatot s mindezt egyben.

Adj nekem nyugalmat, adj nekem izgalmat.

Adj nekem újat, adj nekem megszokott régit.

Adj nekem kiszámíthatóságot, adj nekem meglepetést.

És mindezt adottnak vesszük, és már csak a szexuális játék és a csábos alsónemű hiányzik az üdvösséghez.

(Taps)

És ezzel ott is vagyunk a történet egzisztenciális valóságánál, nem?

Mert, azt hiszem, bizonyos értelemben -- és erre még visszatérek --

a vágy válsága gyakran a képzelet válságát jelenti.

Tehát mért laposodik el a jó szex olyan gyakran?

Mi is a kapcsolat a szerelem és a vágy között?

Hogy viszonyulnak egymáshoz, és hogy kerülnek ütközésbe?

Mert ebből adódik az erotika rejtélye.

Ha egy igével akarom kifejezni a szerelmet, akkor az a "birtokol".

És ha a vággyal kapcsolatos igét keresem, akkor az "akar" a jó szó.

Ha szerelmesek vagyunk, birtokolni akarjuk azt, akit szeretünk.

Minimalizálni akarjuk a távolságot kettőnk között. Össze akarjuk zárni a szakadékot.

Semlegesíteni akarjuk a feszültségeket. Közelséget akarunk.

De ha vágyakozunk, nem igazán akarunk visszamenni oda, ahol már jártunk.

A befejezett dolgok nem tartják ébren érdeklődésünket.

Ha vágyakozunk, egy Másikat akarunk, a túloldalon, ahová látogatóba megyünk,

hogy egy kis időt eltöltsünk vele,

és lássuk, mi megy a piroslámpás negyedben.

Ha vágyakozunk, egy hídon akarunk átmenni.

Úgy mondják: levegő kell a tűznek.

A vágynak térre van szüksége.

Így kimondva ez túl absztraktnak hangzik.

De van tartalékban egy kérdésem is.

Az utolsó néhány évben több mint 20 országban jártam

a "Párzás fogságban" c. előadásommal, és megkérdeztem az emberektől,

mikor vonzódnak legjobban a partnerükhöz.

Nem szexuális értelemben, hanem csak úgy.

És kultúrától, vallástól, nemtől függetlenül --

egyet kivéve -- ugyanazt a néhány választ hallottam vissza mindig.

Az első csoport így szól: Akkor vonzódom leginkább a partneremhez,

amikor távol van, amikor nem vagyunk együtt, amikor ismét találkozunk.

Lényegében akkor, amikor visszanyerem

a képességemet arra, hogy elképzeljem magamat a partneremmel,

amikor a képzeletem ismét szerepet játszik,

és amikor megragadhatom vele a hiányát és a sóvárgásomat,

ami a vágy egyik fő összetevője.

De a második csoport még érdekesebb:

Legjobban akkor vonzódom a partneremhez,

amikor a stúdióban látom, amikor fent van a színpadon,

amikor elemében van, amikor olyasmit csinál, amiért lelkesedik,

amikor egy partin látom a társaság középpontjában,

amikor rajongók veszik körül.

Lényegében akkor, amikor a partneremet sugárzónak és magabiztosnak látom,

alighanem ez a legerősebb stimuláns mindenek között.

Sugárzó és független.

Nézem az illetőt -- mellesleg, vágyról

ritkán beszélhetünk, ha egymásba vagyunk gabalyodva,

öt centire a másiktól. Nem tudom, mennyi lehet ez hüvelykben.

De akkor sem, ha a másik olyan messze van,

hogy már nem is látni.

Tehát a partneremet a komfortzóna távolságából nézem,

ahonnan az a személy, akit ismerek, aki már annyira megszokott számomra,

hirtelen ismét rejtélyesnek, nehezen megragadhatónak tűnik.

Ez a tér, ez a távolság közöttünk az, ami az erotikus hév, az elán táplálója,

mely a másik felé mozgat.

Mert néha, Proust nyomán szabadon,

a rejtelem forrása nem az, hogy új helyekre utazik az ember,

hanem az, hogy friss szemmel nézi a régi tájat.

Így aztán, amikor a partneremet magában látom,

amint belefeledkezik valamilyen tevékenységbe,

érzékelésem nézőpontja eltolódik, és átmenetileg

nyitottá válok a mellettem élő rejtelem befogadására.

És ami még fontosabb, ebben a leírásban -- legyen szó rólam,

vagy a másikról -- az a legérdekesebb,

hogy a vágyban nem játszik szerepet a szükség.

Senkinek sincs szüksége senkire.

A vágynak nincs köze a gondoskodáshoz.

A gondoskodás nagy mértékben szerelem. No és erős antiafrodiziákum.

Még nem láttam olyant, aki igazán beindul valakire,

akinek szüksége van rá.

Arra, aki akarja őt, igen. De ha az illetőnek szüksége van rá, az csőd,

és a nők ezt mindig is tudták,

mert bármi, ami a szülőséggel asszociálható,

csökkenti az erotikus töltést.

Ami érthető is, nem?

A harmadik válaszcsoport kb. ilyesmi:

amikor meglepődök; ha együtt nevetünk;

vagy ahogy valaki ma mondta:

amikor szmokingban van -- mire én: hát igen,

vagy a szmoking teszi, vagy a cowboycsizma.

Lényegében akkor, amikor van valami új a dologban.

De az újdonság nem az új testhelyzetekről szól. Nem a technikák repertoárja.

Az újdonság önmagad egy másik részének felszínre hozása.

Éned mely részét láttattad az imént?

Azt is mondhatnánk,

hogy a szex nem olyasmi, amit az ember csinál, nem?

A szex egy hely, ahova elmegy az ember. Egy olyan tér benned,

ahová mással, vagy másokkal lépsz be.

De hová is mész a szexben?

Lényed mely részeihez köthető?

Mit próbálsz ott kifejezni?

Transzcendens hely, a spirituális egyesülés helye?

A rosszalkodás helye, egy hely, ahol kockázat nélkül agresszív lehetsz?

Olyan hely, ahol végre megadhatod magad,

ahol nem kell felelősséget vállalnod mindenért?

Olyan hely, ahol kifejezésre juttathatod gyermeki kívánságaidat?

Mégis, mi ez? Egy kifejezési eszköz, egy nyelv.

Nem csupán egy viselkedési forma.

És engem ennek a nyelvnek a poétikája érdekel,

ezért is kezdtem el kutatni az erotikai intelligencia fogalmát.

Az állatok szexuális lények.

A szex körül forog minden, a szex biológia, a szex természetes ösztön.

Mi vagyunk az egyetlen faj, amely erotikus élettel is rendelkezik,

ami azt jelenti, hogy a szexualitásunkat átalakította az emberi képzelet.

Mi vagyunk az egyedüliek, akik órákon át képesek szeretkezni,

akik gyönyörteljes pillanatokat, többszörös orgazmust élnek át

anélkül, hogy bárkit megérintenének, csak a képzelet által.

Elég egy utalás. Még csak tennünk sem kell semmit.

Képesek vagyunk megtapasztalni az anticipációt, a várakozást,

ezt a vágyakozást erősítő cementet,

mely által képesek vagyunk úgy elképzelni valamit, mintha megtörténne,

átélni, mintha megtörténne, miközben semmi sem történik,

és minden megtörténik egyszerre.

Amikor elkezdtem az erotikáról gondolkodni,

a szex poétikája járt az eszemben,

ha pedig intelligenciának fogom fel,

akkor olyasmiről van szó, amit művelni lehet.

Milyen elemek alkotják? Képzelet, játékosság,

újdonság, kíváncsiság, rejtelem.

De a legfontosabb alkotója az a rész, amit képzeletnek hívunk.

De, ami a lényeg, ahhoz, hogy megértsem,

mely párok azok, akik őrzik az erotika szikráját,

mi tartja fenn a vágyat, vissza kellett mennem

az erotika eredeti definíciójához,

a misztikus definícióhoz, miközben egy

útelágazásnál látnom kellett a traumát, a fájdalmat,

az ellenkező oldalt, és amikor ezt néztem,

láttam a közösséget, amelyben nevelkedtem,

azt a belgiumi közösséget, mely csupa holokauszt-túlélőből állt.

Az én közösségem két csoportra oszlott:

azokra, akik nem haltak meg, és azokra, akik visszatértek az életbe.

És azok, akik nem haltak meg, többnyire a sárhoz tapadva éltek,

képtelenül az élvezetre, nem bízva senkiben,

mert ha valaki folyton a veszélyt lesi, aggódik, aggodalmaskodó

és bizonytalan, nem képes a fejét felemelni,

felkelni és szárnyalni, hogy játékos, szabad és fantáziadús legyen.

Akik az életbe visszatértek, azok voltak,

akik megértették, hogy az erotika a halál ellenszere.

Ők tudták, hogyan maradhatnak életben.

És amikor felfigyeltem a szexmentes életére azoknak a pároknak, akikkel dolgozom,

néha ilyesmit hallottam tőlük -- "Több szexet akarok" --,

de az emberek általában jobb szexet akarnak,

és ez alatt az elevenség,

vibrálás, megújulás, vitalitás, érosz és energia minősége értendő,

amit régebben a szextől kaptak, vagy kapni fognak

reményeik szerint.

És aztán másféle kérdéseket tettem fel.

"Akkor kapcsolok ki, amikor..." kezdődött a kiegészítendő válasz.

Akkor kapcsolom ki a vágyaimat, amikor..." ami nem ugyanaz, mint

"Ami lelankaszt, az az..." vagy "Akkor lombozol le, amikor..."

És akkor az emberek így folytatták: "Akkor zárkózom el, amikor

belül halottnak érzem magam, amikor nem szeretem a testem,

amikor öregnek érzem magam, amikor nem volt időm magamra,

amikor még arra sem volt időm, hogy beszélgessünk egy kicsit,

amikor rosszul megy a munka,

amikor nincs önbizalmam, amikor semmire sem tartom magam,

amikor nem érzem úgy, hogy jogom van akarni, elvenni,

elfogadni a gyönyört".

És akkor felteszem az ellenkező kérdést.

"Akkor kapcsolok be, amikor..." Mert az emberek sokszor

így kezdik: "Azzal indítasz be,

az indít be", és az "én" ki marad a kérdésből, igaz?

Nos, ha az ember belül halott, a másik kiteheti a lelkét Valentin napján,

nem sokat számít: záróra van.

(Nevetés)

Tehát akkor kapcsolok be,

akkor indulok be, akkor ébredek fel, amikor...

Nos, ebben a paradoxonban a szerelem és a vágy vonatkozásában,

az a legmeglepőbb, hogy a szerelem legfőbb

jellemzői -- kölcsönösség, viszonosság,

a másik védése, aggodalom, felelősségérzet --

pont olyan dolgok, amelyek kioltják a vágyat.

Mert a vágy egy sereg olyan érzéssel társul,

amelyek nem nagyon passzolnak a szerelemhez:

féltékenység, kisajátítás, agresszió, erőszakosság, dominancia,

rosszindulat, komiszság.

Legtöbben olyasmitől indulunk be éjjel leginkább,

ami ellen nappal tüntetni szoktunk.

(Derültség) Na igen, az erotikus elmére nem épp a politikai korrektség a jellemző.

Ha mindenki csak rózsaágyon fantáziálgatna,

nem lenne túl izgalmas az egészről beszélni. (Derültség)

De nem így van: az elménkben itt

egy csomó dolog zajlik, amiről nem mindig tudjuk,

hogyan hozzuk elő annak, akit szeretünk,

mert azt gondoljuk, hogy a szerelem önzetlen,

ugyanakkor a vágy bizonyos mértékű önzéssel párosul

a szó legjobb értelemében:

a képességgel, hogy kapcsolatban maradjunk önmagunkkal

a másik jelenlétében is.

Felvázolok hát Önöknek egy kis képet arról,

hogy az igény, hogy összebékítsük egymással ezt a két szükségletcsoportot,

velünk született.

Szükségünk van kapcsolatra, szükségünk van elkülönültségre,

szükségünk van biztonságra és kalandra,

szükségünk van együttlétre és autonómiára,

és gondoljanak arra a kisgyerekre, aki az ölükben ül,

aki kényelmesen befészkelte magát az ölükbe, ahol biztonságban lehet,

de mindenki számára eljön az idő, amikor ki kell lépni a világba,

hogy felfedezzen és kutasson.

Ez itt a vágy kezdete:

a kutatás, a felfedezés kíváncsiságból fakad.

És lesz egy pont, amikor az a kisgyerek megfordul és Önre néz,

és ha most azt mondja neki,

"Hé, kölyök, a világ egy remek hely. Eredj!

Rengeteg móka vár odakint!",

akkor előre néz, és egyszerre élheti át

a kapcsolódást és a különlétet.

Eltávolodhat képzeletben, el a testi valóságában,

el a játékosságában, miközben tudja,

hogy lesz aki várja, amikor visszatér.

De ha valaki azt mondja az innenső oldalon,

"Aggódom, nyugtalan vagyok és depressziós.

A partnerem olyan régóta nem törődik velem.

Mi olyan jó odakint? Hát nincs meg kettőnknek

minden, ami csak kell?"

akkor jönnek azok az aprócska reagálások,

melyek mindannyiunk számára ismerősek.

Vannak közöttünk, akik visszajönnek, vagy visszajöttek annak idején,

és a kisgyerek, aki visszatér,

lesz az, aki fel fogja adni önmaga egy részét,

hogy ne veszítse el a másikat.

Elveszítem a szabadságot, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot.

És oly módon tanulok meg szeretni,

ami túlzott aggodalommal terhes,

túlzott felelősséggel és féltéssel,

és nem fogom tudni, hogyan váljak el tőled,

hogy játszhassam, hogy kitapasztaljam a gyönyört,

hogy felfedezzek, hogy visszavonuljak magamba.

És most fordítsák le ezt felnőttnyelvre.

Nagyon fiatal korban kezdődik el a dolog. És folytatódik a nemi életünkön át

a legvégéig.

A kettes számú kisgyerek visszatér --

de ő mindvégig vissza-visszanézett:

"Itt leszel még?

Veszekedni fogsz velem? Megszidsz majd?

Haragudni fogsz rám?"

Elment ugyan, de sohasem volt igazán távol --

ezek szoktak arról regélni,

hogy kezdetben szuperforró volt az egész.

Mert kezdetben, a kifejlődő közelség

nem volt még olyan erős,

hogy csökkentette volna a vágyat.

Minél erősebb lett a kötelék, annál több felelősséget éreztem,

és annál kevésbé tudtam elengedni magam a jelenlétedben.

A harmadik gyermek vissza sem tér igazából.

Tehát amikor az ember arra törekszik, hogy fenntartsa a vágyat,

igazi dialektikus dolog:

Egyfelől szükséged van a biztonságra, hogy elmehess.

Másrészt, ha nem mehetsz el, nincs élvezet,

nem juthatsz el a csúcsra, nincs orgazmus,

nem gerjedsz be, mert az idődet

a másik testében és fejében töltöd a sajátod helyett.

A dilemmában, mely ennek a két alapvető

szükségletcsoportnak a kibékítéséből fakad,

találtam néhány viselkedést, ami az erotikus párokra jellemző.

Először is nagy fokú a szexuális elkülönültségük, magánéletük.

Elismerik, hogy a másiknak is van saját erotikus tere,

ami csak hozzá tartozik.

Tisztában vannak azzal is, hogy az előjáték nem az,

amit öt perccel az "igazi" dolog előtt csinál az ember.

Mert az előjáték lényegében az előző orgazmus végén kezdődik el.

Tudják azt is, hogy az erotikus tér nem arról szól,

hogy cirógatni kezded a másikat.

Arról inkább, hogy teremtesz egy teret, ahol hátrahagyod a Menedzsment Kft-t,

urambocsá, az agilis tréninggel együtt,

(Nevetés)

és egyszerűen csak belépsz arra a területre,

ahol megszűnsz jó polgár lenni,

aki törődik a dolgokkal, és felelősséget vállal.

A felelősség és a vágy egyszerűen üti egymást.

Nem működik együtt a kettő.

Az erotikus párok azt is tudják, hogy a szenvedély nő és csökken.

Telik és fogy, akár a hold. És közben fogyatkozás is akad.

De amit szintén tudnak az az, hogyan éleszthetik újra ismét.

Tudják, hogyan hozzák vissza,

és azért tudják visszahozni,

mert demisztifikálták a nagy mítoszt,

a spontaneitás mítoszát, mely szerint

a szenvedély csak úgy lepottyan az égből, miközben a tiszta ruhákat hajtogatod,

deus ex machina, holott -- és ezzel vannak tisztában ők --

akármi fog épp történni

egy hosszútávú kapcsolatban, az már megtörtént előtte.

Az elkötelezett szex előre megfontolt szex.

Akaratlagos. Szándékolt.

Koncentráltság és jelenlét.

Boldog Valentin-napot!

(Taps)