A világ rejtett zenei rítusai

A francia filmes Vincent Moon csupán egy hátizsákkal utazik a világban; egy laptoppal és egy kamerával. Ő filmezte Arcade Fire-t egy liftben, és Bon Ivert egy lakás konyhájában; vágás nélküli filmeket egy szúfi rituáléról Csecsenföldön, és egy ayahuasca utazásról Peruban. Ebben az előadásban elmagyarázza a film és zene segítségével, hogy hogyan látják az emberek saját kultúrájukat egy újfajta módon. Előadását a jazz ikon, Naná Vasconcelos fellépése követi.

Vincent Moon: Hogyan használjuk
a számítógépet,

kamerát, mikrofonokat,
hogy megjelenítse a világot

egy alternatív módon,

amennyire csak lehet?

Hogyan lehetne esetleg
az internetet

egy új formátumú filmvilág
létrehozására használni?

És valóban, miért is készítünk
felvételeket?

Nos, egy ilyen egyszerű
kérdéssel a fejemben

kezdtem 10 évvel ezelőtt filmezni,

először egy barátommal,
Christophe Abric-kal.

Volt egy honlapja, a La Blogothèque néven,

a független zenének szentelve.

Bolondultunk a zenéért.

Másképpen akartuk bemutatni a zenét,

filmezni a zenét, amit imádunk,
és a csodált zenészeket,

amennyire csak lehet,
legtávolabb a zeneipartól

és messze a velejáró kliséktől.

Elkezdtük hetente közzétenni

az előadásokat az interneten.

Ebből fogunk néhány kivonatot látni most.

A Grizzly Beartől a zuhany alatt

Sigur Ros-ig, ahogy játszik
egy párizsi kávézóban.

Ahogy Phoenix játszik az Eiffel-toronynál

Tom Jones-ig, a New York-i
szállodai szobájában.

Az Arcade Fire-tól egy liftben

az Olympiades-ban

Bejrútig, ahogy lemegy egy
brooklyni lépcsőházban.

Az R.E.M.-től egy autóban

a The Nationalig egy asztal körül éjszaka

Dél-Franciaországban.

Bon Ivertől, ahogy
néhány barátjával játszik

egy Montmartre-i lakásban

Yeasayer-ig egy hosszú éjszakán át,

és sok mindenki más

az ismeretlenektől
a nagyon híres zenészekig.

Közzétettük mindazon filmeket

ingyen a neten,

meg akartuk osztani

ezeket a filmeket, amelyek a zenét

másként jelenítik meg.

Szerettünk volna létrehozni,
egy másfajta meghittséget,

az új technológiát felhasználva.

Akkor, tulajdonképpen már 10 éve,

nem volt még egy ilyen projekt a neten,

és én hiszem, hogy ezért voltak,
a Take Away Show projektek

olyan sikeresek,

és értek el milliós nézettséget.

Egy idő után, kezdtem egy kicsit -

máshová akartam menni.

Szükségét éreztem, hogy utazzak,
felfedezni másféle zenéket,

felfedezni a világot,

eljutni más tájakra,

és tulajdonképpen, ez szintén

egy ötlet volt, egy nomád jellegű
filmezésre, valami ilyesmit képzeltem.

Miként lehetne az új technológiát
és az utazást összehozni?

Tudnék-e filmet szerkeszteni
a buszon,

az Andokon való átutazás közben?

Így mentem az öt éves

Föld körüli utazásomra.

Akkoriban kezdtem a digitális filmezést,
és a Petites Planetes zenei gyűjteményt,

amely egyben tisztelgés volt
Chris Marker francia filmes előtt.

Most néhány részletet fogunk látni

azokból az új filmekből.

Az észak-brazíliai technó dívájától,
Gaby Amarantostól,

egy csecsenföldi női együttesig.

A szingapúri One Man Nation
kísérleti elektronikus zenéjétől

a braziliai icon Tom Zé-ig, ahogy
a háztetőjén énekel, São Paulóban.

A nagy örmény rockbandától,
a The Bambirtól

néhány tradicionális dalig

egy tbiliszi étteremben, Grúziában.

A White Shoes-tól, egy remek jakartai
retro pop zenekartól Indonéziában,

DakhaBrakháig, egy forradalmi
zenekarig Kijevben, Ukrajnában.

Tomi Lebrerótól

az ő bandoneonjától és barátaitól
Buenos Airesben, Argentínában,

sok más helyig

és zenészekig a világ minden táján.

A vágyam az volt, hogy mindezt
egyetlen utazásként tegyem.

Ezeket a filmeket létrehozni

lehetetlen lett volna

egy nagy társulattal mögöttem,

valamiféle szervezettel.

Egyedül utaztam egy hátizsákkal -- benne

számítógéppel, fényképezőgéppel,
mikrofonokkal.

Egyedül valóban, de
csakis a helyi emberekkel,

így találkozva a csapatommal,
ami egyáltalán nem

szakemberekből állt ott a helyszínen

menet közben, egyik helyről a másikra,

egy útvonalon haladó filmmel.

Igazán azt hittem, hogy a mozi,

egy nagyon egyszerű dolog lehet:

Én egy filmet akarok csinálni,
te pedig adj nekem szállást éjszakára.

Megörökítek egy pillanatot a filmen,
te pedig megkínálsz egy capirinhával.

Vagy más itallal,

attól függően, hogy hol vagy éppen.

Peruban Pisco Sour-t isznak.

Amikor megérkeztem Peruba,

igazából fogalmam sem volt,
hogy mihez kezdjek.

És csak egy telefonszámom volt,

egy személyhez.

Három hónappal később,

miután körbeutaztam az egész
országot, 33 filmet vettem fel,

csakis a helyi lakosok segítségével,

csak az emberek segítségével,

akiktől minden alkalommal
ugyanazt kérdeztem:

Mit érdemes ma itt lefilmezni?

Ilyen életmóddal élve,

szervezet nélkül dolgozva,

képes voltam a pillanatra reagálni

és eldönteni, hogy ó, ez most fontos.

Fontos ezt az embert megörökíteni.

Fontos létrehozni ezt a cserét.

Amikor Csecsenföldre mentem,

az első ember, akivel találkoztam,

rám nézett, és megütközve azt kérdezte,

"Te meg mit akarsz itt?

Újságíró vagy? Civil szervezet tagja?
Politikus?

Miféle problémákat
fogsz tanulmányozni?"

Nos, azért voltam ott, hogy kutassam

a Sufi szertartásokat
Csecsenföldön, valójában --

a hihetetlen Sufi kultúrát Csecsenföldön,

amely teljesen ismeretlen a régión kívül.

Amint megértették az emberek,

hogy nekik fogom adni a filmeket --

amit ingyen teszek fel a netre
Creative Commons keretében,

de igazából majd az embereknek adom

és bármit tehetnek vele,
amit akarnak.

Jó fényben akarom bemutatni őket.

Úgy akarom ábrázolni őket,

ahogy unokáik fognak
a nagyapjukra tekinteni,

és mondhassák, hogy

"Jé, a nagyapám olyan király, mint
Beyoncé." (Nevetés)

Ez nagyon fontos dolog.

(Taps)

Ez igazán fontos,

mert ez a módja annak,
hogy az emberek

máshogy lássák kultúrájukat, földjüket.

Másképp fognak róla gondolkodni.

Lehet, hogy ezen a módon
tarthatják fenn sokszínűségüket.

Miért készítünk felvételeket?

Hmm. Van egy igazán jó idézet

egy amerikai gondolkodótól,
Hakim Bey-től,

miszerint "Minden felvétel

egy sírköve egy élő adásnak."

Ez egy nagyon jó mondat,
ami érdemes észben tartani

manapság egy olyan korban,
ami képekkel van elhalmozva.

Mi ennek az értelme?

Hova juthatunk el ezzel?

A kutatás során folyton
ez járt a fejemben:

Mire jó ez az egész?

A zenét kutatva,
próbáltam kihozni belőle

próbáltam közelebb kerülni
ahhoz a bizonyos eredetihez.

Honnan jön ez az egész?

Francia vagyok, elképzelésem sem volt,

hogy amit fel fogok fedezni,
az egy egyszerű dolog:

Minden eleinte szentnek tűnt,

és a zene lelki gyógyulás volt.

Hogyan is használhatnám a kamerámat,

az én kis eszközömet,
megközelíteni,

és talán nem csak a transzot elkapni,

hanem egy ezzel egyenértékűt,
például mozi-transzot találni,

valamit, teljes harmóniában

az emberekkel?

Erről szól a mostani kutatásom

A spiritualitásról, az új
szellemekről szerte a világon.

Talán nézzünk meg még
néhány részletet.

A Tana Toraja-i,
temetési szertartásról Indonéziában

egy húsvéti ünnepségig
Etiópia északi részén.

Jathilantól, egy népszerű
rituális transztól

Java szigetén,

Umbandáig, Brazília északi felén.

A csecsenföldi szufi szertartásoktól

egy miséig a legszentebb
örményországi templomban.

Néhány szufi dal Harar-ban,

Etiópia szent városa,

egy ayahuasca-i ünnepségig

mélyen a perui Amazonasban a Shipibo-val.

Aztán, az új projektemhez,
amit most készítek

itt Brazíliában, a "Híbridos".

Priscilla Telmonnal csinálom.

Ez a kutatás az új lelkiségről szól,
szerte az egész országban.

Ez az én keresésem, a saját kis kutatásom
amit kísérleti néprajznak nevezek.

próbálom keresztezni
ezeket a különböző műfajokat,

megpróbálom visszaszerezni
azt a bizonyos komplexitást.

Miért készítünk felvételeket?

Még mindig itt tartottam.

Hiszek abban, hogy a film
megtanít bennünket látni.

Ahogy bemutatjuk a világot,

meg fogja változtatni bennünk,
ahogyan látjuk azt,

olyan pillanatban élünk,
amikor a tömegmédia

igazából szörnyű munkát végez

ahogy a világot bemutatja:

erőszakosság, szélsőségesség,

csak kirívó, látványos események,

csak a mindennapi élet
leegyszerűsítései.

Hiszem, hogy azért filmezünk,

hogy visszaszerezzünk
egy bizonyos komplexitást.

Hogy újra feltalálhassuk magunkat,

újfajta képeket kell formálnunk.

És ez nagyon egyszerű.

Nagyon köszönöm.

(Taps)

Bruno Giussani: Vincent, Vincent, Vincent.

Köszönöm. Fel kell készülnünk a
következő előadásra,

és van egy kérdésem a számotokra,
ami pedig így szól:

Olyan helyeken mutatkozol,
mint amilyeneket most mutattál,

és viszel egy kamerát

és el tudom képzeni,
hogy szívesen fogadnak

de talán nem mindig ez a helyzet.

Besétálsz szentséges szertartásokba,

egy falu privát pillanataiba, egy városba

emberek csoportjaiba.

Hogyan küzdöd le a gátakat

amikor egy lencsével a kezedben látnak?

VM: Azt hiszem, ezt a testemmel teszem.

inkább, mint a tudásommal.

Arra tanított, hogy miként utazzak,

hogy bízzam a testem emlékezetére

jobban, mint az agyaméra.

A tisztelet az közeledésből,

nem pedig a hátrálásból jön,
és igazán úgy gondolom,

hogy azáltal, hogy a tested
a pillanatban él, a szertartásban,

ezeken a helyeken az emberek
szívélyesen fogadnak

és megértik az energiádat.

BG: Azt mondtad, hogy több videód,

amit idáig készítettél,
valójában egyetlen forgatás.

Nem sokat szerkeszted.

Amit itt az elején mutattál azt igen,

de csak hossza stb. miatt.

Különben csak elkezded, és megragadod

mindazt, ami történik előtted,

minden tervezés nélkül,
ez valóban így van?

Ez így van?

VM: Az elképzelésem az, hogy úgy gondolom

amíg nem vágunk, amíg

csak úgymond hagyjuk a nézőt látni,

egyre több néző fogja
magát közelebb érezni,

közelebb a pillanathoz,

ahhoz a pillanathoz, és helyhez.

Igazán úgy gondolom, hogy ez által
a nézőt tiszteljük meg,

hogy nem vagdosunk
egyik helyről a másikra,

hanem csak hagyjuk
hogy múljon az idő.

BG: Mesélj pár szóval az új projektedről,

a "Hibridos"-ról, itt Brazíliában.

Épp mielőtt jöttél ide a TEDGlobal-ba

éppen ezért jártad az országot.

Mesélj néhány dolgot.

VM: A "Híbridos", -
Én hiszem, hogy Brazília,

messze a kliséktől,
a legvallásosabb ország a világon,

a legóriásibb ország,
spiritualitás szempontból,

és a a lelkiséggel kapcsolatos
tapasztalatok tekintetében.

Ez egy nagy projekt,
amit az idén csinálok,

ami Brazília nagyon különböző
régióit kutatja fel,

nagyon különböző kultuszok formáit,

és próbálom megérteni együttlétüket

manapság a spiritualitással.

BG: Az ember, aki hamarosan
megjelenik a színpadon,

és Vincent be fogja Őt mutatni,

az egyik alanya egy,
a múltban felvett videójának.

Mikor készítetted a videót vele?

VM: Úgy hiszem, négy évvel ezelőtt,

Négy éve, az első utazásomkor.

BG: Szóval ez volt az egyik
az elsők között Brazíliában.

VM: Egyike volt az elsőknek
Brazíliában, igen.

Recife-ben vettem fel,

ott, ahonnan ő származik.

BG: Szóval mutassuk be.
Kire várunk?

VM: Én nagyon rövid leszek.

Nagy megtiszteltetés számomra
a színpadon üdvözölni

minden idők egyik legnagyobb
brazil zenészét.

Fogadják szeretettel Naná Vasconcelos-t.

BG: Naná Vasconcelos!

(Taps)

(Zene)

Naná Vasconcelos: Irány a dzsungel!

(Taps)