Miért téved mindig a többség? | Paul Rulkens | TEDxMaastricht

Paul Rulkens a nagy célok lehető legegyszerűbb, leggyorsabb és legelegánsabb módon való elérésének szakértője. Eredetileg vegyészmérnöknek tanult, majd a kiemelkedő teljesítmények lenyűgöző birodalma került érdeklődésének középpontjába. Munkája a viselkedéslélektan, az idegtudomány és legfőképp a józan ész gyakorlati alkalmazására és az ezekkel kapcsolatban megszerzett tapasztalataira épül. Jelenleg azon dolgozik, hogy szerte a világban sikeres embereket, csoportokat és szervezetek tegyen még sikeresebbé.
Paul Rulkens feleségével és két gyermekével Maastrichtban él.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

1942-ben Albert Einstein
az Oxford Egyetemen tanított,

és egy nap fizikavizsgát írt elő

felsőbb évfolyamos
fizika szakos hallgatói számára.

Az egyetemen sétált
az asszisztensével,

aki hirtelen Einsteinre nézett,
és azt mondta:

"Dr. Einstein, a vizsga,

amit most írt elő
a felsőbb éveseknek,

nem pontosan ugyanaz,
amit ugyanennek az osztálynak

egy évvel ezelőtt is előírt?"

"De, de – mondta Einstein –,
pontosan ugyanaz."

"De Dr. Einstein, hogyan lehetséges ez?" –
kérdezte az asszisztens.

"Nos – mondta Einstein –,
most mások a válaszok."

(Nevetés)

Mások a válaszok.

Elmondhatjuk, hogy ami igaz volt
1942-ben, ma még inkább igaz.

Olyan világban élünk,
ahol a kérdések talán ugyanazok,

de a válaszok megváltoztak.

Más szóval, ami ide hozott,
oda már nem fog vinni.

Ha olyan eredményekre vágyunk,
melyeket korábban nem tudtunk elérni,

olyasmit kell csinálnunk,
amit soha korábban.

Természetesen mai legfontosabb kérdésünk:
Hogyan legyünk kicsit őrültebbek?

Van-e mód arra, hogy lehetetlen
dolgokat vigyünk véghez,

hogy valóban drámai
eredményeket produkáljunk?

A jó hír az, hogy a válasz
erre a kérdésre igen.

Ma azt szeretném önöknek elmagyarázni,

miért téved mindig a többség,
mikor kiváló teljesítményekről van szó,

és hogyan használhatjuk fel ezt arra,

hogy a legtöbbet
hozzuk ki abból, amink van.

De hadd osszak meg önökkel
először valami érdekeset,

egy érdekes megfigyelést.

Mindig, mikor egy egyén,
egy csapat vagy szervezet falba ütközik,

általában két lehetőség közül választanak:

vagy keményebben, vagy lazábban
csinálják tovább ugyanazt.

Olyanokkal viszont ritkán találkozunk,

akik megpróbálják
másként megközelíteni a dolgokat.

Ha megnézzük az adatokat,
érdekes megfigyelni,

hogy az emberek körülbelül
3%-a hajlandó változtatni.

A fennmaradó 97%
továbbra is megy fejjel a falnak,

mint valami őrült, szteroidokkal
felpumpált energianyuszi.

Miért van ez?

Hogy ezt megértsük,
fel kell tennünk egy másik kérdést.

Ez a kérdés pedig az,
hogy mi a gondolkodás célja.

Mi a gondolkodás célja?

Ha ezt a kérdést
egy agykutatónak tesszük fel,

ő azt fogja mondani:

"Nos, a gondolkodás célja az,
hogy ne gondolkodjunk."

A gondolkodás célja az,
hogy ne gondolkodjunk.

Mit ért ez alatt?

Szerintem ezt:

A gondolkodás energiaigényes,
ilyenkor sok energiát használunk fel.

Tehát amikor gondolkodunk, igyekszünk
a lehető legrövidebb ideig gondolkodni,

majd visszatérünk robotpilóta üzemmódba.

Életünk több mint 95%-át
robotpilóta módban töltjük.

Például, mikor autót vezetünk,

és azon kapjuk magunkat:
"Mit is csináltam az elmúlt fél órában?",

ilyenkor az agy robotpilóta módban van.

Másik példa:

Sokan most is robotpilóta módban
hallgatnak engem.

És tudom, kik azok.

(Nevetés)

Tehát, mikor az agyunk
robotpilóta üzemmódban van,

azzal kell számolnunk,
amit a tudósok mentális rövidlátásnak

vagy csőlátásnak neveznek.

Akik csőlátásban szenvednek,
gondban vannak,

mert nem tudják felmérni
saját teljesítményüket.

Ez az oka annak,
hogy sok ember éli le az életét úgy,

hogy úgy viselkedik,
mint egy középszerű autóversenyző:

ül az autójában,
néz a visszapillantó tükörbe,

figyeli a versenyt,

és annyira lemarad,
hogy azt hiszi, ő az első.

(Nevetés)

Más szóval, hölgyeim és uraim, hajlamosak
vagyunk a "dobozon belül" gondolkodni.

Nagyon jó hasonlat a doboz.

Hadd rajzoljak tehát egy dobozt.

Ha közelebbről szemügyre veszik,

látják, hogy a doboz határai
nagyon jól definiálhatóak.

Jól behatárolt keretek közt gondolkodunk.
Mondok egy példát.

Egyik határunk a jog:
gondolatainknak vannak jogi keretei.

Mondok egy példát.

Keveseknek jutna önök közül eszébe,
hogy ellopja a mellette ülő pénztárcáját,

hogy ebből finanszírozza következő
remek startup vállalkozását.

Legalábbis remélem.

Gondolkodásunkat korlátozza
tehát a jog, de vannak más határai is.

Vannak például technikai
és fizikai határok,

de gondolkodásunknak
az erkölcs is korlátokat szab.

Ezért gondolkodunk dobozban.

Legalábbis így hisszük.

Mert a valóságban a doboz,
amelyben gondolkodunk, inkább így néz ki.

Azok számára, akik hátul vannak,
és nem látják,

ez egy nagyon kicsi doboz.

(Nevetés)

Hadd mutassam be,
milyen kicsi is ez a doboz.

Például, ha ma este azt mondanám,
"Együnk valamit, vacsorázzunk.

Milyen lehetőségeink vannak?"

Valószínűleg olyasmit mondanának,
hogy: "Vegyünk pizzát!",

"Menjünk étterembe!", "Főzzünk otthon!" –
és ehhez hasonló remek dolgokat.

De úgy gondolom, nagyon kevesen
tennék fel a kezüket, és mondanák azt:

"Hé, menjünk az autópálya mellé,

nézzük meg, találunk-e valami
döglött állatot az út mentén;

készítsünk abból fincsi vacsorát!"

(Nevetés)

Ez egy elég furcsa gondolat.

De a vicces az egészben az,

hogy sokan vannak a világon, akik szerint
ez egy teljesen normális válasz,

nincs benne semmi kivetnivaló.

Ez azt jelenti, hogy a doboz,
amelyben gondolkodunk,

valójában nagyon-nagyon kicsi.

Ha jobban megfigyeljük,
a szakmánkban vagy a hivatásunkban

szintén egy nagyon pici
dobozban gondolkodunk.

E doboz határait szakmai szabványnak,

vagy szakmai normának is nevezik.

Például a vendéglátósok esetében
a szakmai szabvány az,

hogy az emberek bejönnek a létesítménybe,

esznek, majd fizetnek.

Ez a szabvány, mindenki így csinálja.

Egy másik példa:
a bankszakmában a norma az,

hogy az emberek odaadják nekünk
a pénzüket, mi pedig szépen megköszönjünk,

majd odaadjuk a pénzt valaki másnak.

(Nevetés)

Így működik a bankszakma.

Ezek a különböző iparágak
és szakmák szabványai és normái.

De azt is tudnunk kell,

hogy a "norma" szó
a "normális" rövid formája.

Vagyis, ha úgy teszünk, mint mindenki más,

azt az eredményt kapjuk,
mint mindenki más:

ezek a "normális" eredmények.

Ma viszont az a célunk, hogy megtudjuk,
hogyan érhetünk el rendkívüli eredményt.

A kulcskérdés tehát természetesen az:
Hogyan tudnánk kiszabadulni

szakmánk vagy hivatásunk
aprócska dobozából?

Hogyan juthatunk el arra a boldog helyre,

ahol a menő innovációk születnek?

Hogyan juthatunk el oda?

Hadd meséljem el önöknek

a londoni taxisofőrök különös esetét.

Aki taxisofőr akar lenni Londonban,

betéve kell ismernie az egész várost:
ez az úgynevezett "Tudás".

Gondolhatják, hogy évekig tart,
míg ez a „Tudás” az ember fejébe megy.

Némi gondot okoz tehát, ha az ember
gyorsan akar előrejutni a taxibizniszben.

Ezért hát a taxisok
feltették magunknak a kérdést:

"Hogyan tudjuk gyorsan
bővíteni az üzletet úgy,

ha olyan taxisofőröket alkalmazunk,

akik egyáltalán nem ismerik Londont."

És egy nagyon ötletes
megoldással rukkoltak elő.

Azt mondták, hogy kétféle taxi lesz.

Az egyik a hagyományos taxi,
a másikon pedig egy nagy felirat hirdeti:

"A jármű vezetője semmit sem tud –

(Nevetés)

London belvárosáról, de örömmel
fogadja az önök segítségét."

Ez ragyogó megoldásnak bizonyult,
mert szimpatikus volt azok számára,

akik Londonban élnek,
jól ismerik a várost,

és így végre, végre, játszhatták
a taxiban a nagyfőnököt.

(Nevetés)

Briliáns!

Hölgyeim és uraim, talán úgy tűnik,
ez csak egy kedves történet,

de sokkal több van ebben a dologban.

Rámutat ugyanis arra,

hogy áttörő innováció vagy
rendkívüli eredmény akkor születik,

mikor az ember végre rászánja magát,

hogy átlépje szakmája vagy hivatása
szabványait vagy normáit.

Újra és újra ide lyukadunk ki.

Például, ha a bútoriparban dolgoznának,

és egy nap úgy döntenének,

hogy nem szerelnek össze többé
bútorokat az ügyfeleiknek,

cégük valószínűleg valami olyasmivé
alakulna át, mint az IKEA.

Egy másik példa,
ha számítógépekkel foglalkoznának,

és egy nap úgy döntenének,

nem forgalmaznak többé
számítógépet az üzletben,

cégükből végül valószínűleg valami
olyasmi lenne, mint a Dell Computers.

Hölgyeim és uraim, mindebből megtudhatjuk,
hogy van módszer az őrült gondolkodásra.

És ha megértjük,
hogy a többség mindig téved,

mikor csúcsteljesítményekről van szó,

végül rájövünk, hogy fel kell hagynunk
azzal, hogy javítgassuk a dolgokat,

és ehelyett a hatékony innováció
irányába kell inkább elmozdulnunk.

Hölgyeim és uraim,

a római császár, Marcus Aurelius

egyszer azt mondta:

"Az élet célja nem az,
hogy egy követ fújjunk a tömeggel,

sokkal inkább az,

hogy elkerüljük azt,
hogy őrültnek tartsanak bennünket.

Ha azt csináljuk, amit mindenki más,

mi sem leszünk különbek,
és valószínűleg elakadunk.

Ezért van az, hogy amikor
csúcsteljesítményekről beszélünk,

a többség mindig téved.

Ez az, amit tudunk:

Tudjuk, hogy az emberek 3%-a
képes rendkívüli eredményeket elérni.

Bárki benne lehet ebben a 3%-ban,

ha eldönti,

hogy mától kezdve szakít a szakmai
szabványokkal, és megtöri annak normáit.

A másik alternatíva természetesen az,

hogy benn maradunk a 97%-ban,

akik végül ennek a 3%-nak dolgoznak majd.

(Nevetés)

Innentől kezdve, önöké a választás.

Nagyon köszönöm.

(Taps)