Egy geek orvos harca az orvoslással | Bertalan Dr. Meskó | TEDxYouth@Budapest

Számos publikációja jelent meg, többek között a New York Times, a TIME magazin, az Al Jazeera és a Wired Science lapjain. Célja hogy forradalmasítsa az orvosi kommunikációt.

Orvosi genomikából PhD-zik, a nemzetközi díjnyertes blog, a Scienceroll.com bloggere. A világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának (thecourse.webicina.com) oktatója. A Wall Streeten is kiállított Webicina.com, orvosi kurátor weboldal alapítója. Rendszeresen tart előadásokat nemzetközi konferenciákon beleértve a Yale, a Stanford és a Harvard Egyetemeket. A Healthspottr.com beválasztotta a Future Health Top 100 listájába.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet TED-konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx.

Bemondó: A következő előadónkat korábban

a Yale, a Harvard, a Stanford
egyetemeken hallgatták.

Több mint 200 előadást tartott.

A New York Times
és a Wired Science lapjain publikál.

A jövő orvosi kommunikációját,

az orvoslás és a közösségi média
kapcsolatát kutatja.

A világ első közösségi média
kurzusának a kitalálója.

Azt hiszem, hogy talán az egyetlen
olyan magyar egyetemi előadó,

akinek az óráján nem tilos
Facebookozni, hanem kötelező.

Fogadjátok szeretettel
Dr. Meskó Bertalant.

(Taps)

Dr.M.B: Hat éves korom óta
orvos-genetikusnak készülök,

és hosszú évek óta
egy jobb orvoslásért küzdök.

Igazából azért, mert egész életemben
számítógépek mellett éltem és aludtam.

Úgyhogy egy vallomással kell kezdenem:

én egy igazi geek vagyok.

(Nevetés)

Mint geek egész életemben

szó szerint számítógépek mellett éltem,
interneten éltem.

Emlékszem az első weboldalra,
amit megnéztem.

Emlékszem arra az évre,
arra a napra, 1996-ban.

Amikor ezt megkérdezem a hallgatóimtól,
nekik már fogalmuk sincs erről.

Pedig alig van közöttünk néhány év.

Én, mint igazi geek, mentem
orvosi egyetemre 2003-ban,

amikor nekem megvoltak a megoldásaim

az orvoslásnak a hagyományos,
bonyolult problémáira.

Egyszerű megoldások.

Kommunikációra, információszerzésre,
azok szűrésére.

Én, mint geek, találkoztam
a hagyományos orvosi struktúrákkal.

Méghozzá azért, mert ha belegondolunk,
az elmúlt 20 évben az internet

mindent meg tudott változtatni,
de az orvosainkat úgy képezzük

az e-páciensek világára,
ahogy 50 éve képeztük.

Gyakran még a tankönyv
is teljesen ugyanaz.

Azt vettem észre rengeteg klinikussal
beszélgetve az évek során medikusként,

hogy mind azt mondja, hogy azért
nem akar az internettel foglalkozni,

mert az információs
túlterheltségtől félti magát.

Igazából ebből indulunk ki:
az információs túlterheltség adott.

Azt kell megtanulni,
hogyan tudunk megfelelően szűrni.

Az elmúlt években én is végigmentem
az online szűrés tanulási görbéjén.

Kezdem azzal, amivel bárki más,
böngésztem online.

Elmentem az én kedvenc orvosi blogomra,
weboldalamra, szaklapomra.

Megnéztem van-e új információ.

Amikor ebből lett 20-30 ilyen oldal,
más megoldást kellett keresnem.

Elkezdtem az RSS-t,
egy végtelen bonyolult megoldás.

És mikor azt láttam, hogy 300-nál
több kedvenc orvosi forrásom van,

nem akartam az időmet abba fektetni, hogy
ezer meg ezer cikket naponta átnéztek.

Ehelyett inkább másba fektetném:
az emberi intelligenciába.

Így elkezdtem stratégiával olyan
közösségeket építeni más-más céllal:

Friendfeelen tudományra,
Twitteren orvosoknak,

Facebookon az egészségügy
más szereplőinek.

Megnéztem, hogy aznap ők miket osztottak
meg, likeoltak vagy miken kommenteltek.

Akkor láttam azt, hogy az én témáimban
mik aznap a legfontosabb források.

Az én kollégáim világszerte
miket válogattak aznapra ki.

Azaz így jutok ténylegesen mindennap
a leglényegesebb információkhoz.

Ha valamit mégis kihagyok,
akkor valaki elküldi,

mert a lényeg az, hogy van kapcsolatunk.

Bizalmon épülő viszonyunk van.

Vagy találkoztunk konferencián,
vagy évek óta együtt dolgozunk online.

Tudom, hogy valaki elküldi nekem,
ahogy én is fordítva nekik.

Ezzel közösen crowdsourcing-oljuk
az orvosi információkat.

Ahogy teltek az évek és egyre több
információt tudtam befogadni,

szerettem volna ezt megosztani más
formában a saját szájam íze szerint.

Így elkezdtem orvosi blogot írni.

Nemrég néztem meg, hogy eddig
írtam négyezer blogbejegyzést.

Volt ötmillió olvasóm,
a magyar blogom HVG díjas lett.

Az angol orvosi blogom pedig az elmúlt
négy évben az orvosi blogok világversenyén

megnyerte
a Legjobb orvostechnológiai blog díjat.

Ezek által egy még hatalmasabb
közösségem lett.

Több év kellett ahhoz,
hogy eljussak arra a pontra,

amikor most már tudok feltenni nagyon
kemény szakmai kérdést, klinikai kérdést.

Azaz képes voltam most
már crowdsourcing-olni.

Van egy fontos elv itt:

orvoslásban ez csak akkor működik,
ha ismerem a közösségemet.

Van valami bizalmi viszonyunk egymással:
vagy dolgoztunk együtt,

vagy találkoztunk, vagy évek óta
beszélgetünk szakmai dolgokról.

Azért fontos ez,

mert amikor valaki a crowdsourcingot
orvoslásban nem így használja fel,

akkor más lesz az eredménye.

Hoztam egy konkrét példát.

Az amerikai tévésztárt, Conan O’Briant
két éve kirúgták az NBC csatornától,

és nem volt biztosítása.

Volt egy orvosi kérdése és kihez fordult:
a Twitter-követőihez, ki máshoz.

És Twitteren megírta azt,
hogy nincsen biztosítása,

de ránézne valaki erre a képre
és megmondaná egy bőrgyógyász, mit jelent.

Egy képet csatolt hozzá,
amin egy anyajegy van, semmi komoly.

De egy amerikai orvos barátom
azt írta neki Twitteren, hogy:

Conan, én hematológus vagyok,
de ránézve úgy hét hónapod van hátra.

Ne aggódj, az igazán hosszú idő.

(Nevetés)

Nem csak, hogy a kommunikáció beteg
és orvos között teljesen átalakult,

de a crowdsourcingot orvoslásban
nem lehet így használni.

Amikor én akartam használni,
mert klinikai kérdésem volt,

tudtam, hogy több tízezer
orvos követőm van.

Ismerem a többségüket, tudom,
kiknek teszem fel a kérdésemet.

Még medikus koromban ültünk Debrecenben
és volt egy nagyon nehéz eset.

Professzorok mindent végigpróbáltak,
nem volt rá megoldás.

Gondoltam, hogy az esetről egy kérdést
Twitteren feltennék az én közösségemnek.

Feltettem és azt vártam,
hogy lesz rá pár válasz.

Egy nap alatt kaptam 300-nál több választ

orvosotól, professzortól,
medikusoktól, orvos jogásztól,

könyvtárostól, betegtől, riportertől,
mindenkitől, aki releváns volt,

szó szerint a világ minden tájáról:
Dél-Afrikától, Amerikán át Európáig.

Másnap hajnali háromig fennmaradtam,
hogy ezt végigvárjam, a diszkussziót.

Előálltunk egy potenciális diagnózissal,
amit reggel hatkor feltettem vizit közben.

Végül az lett a diagnózis.

Tehát Twitteren
crowdsourcing-oltam a diagnózist.

A sztorit lehozta a New York Times,
aztán lehozta az Al Jazeera,

akik engem élő adásban
doktor Twitternek hívtak, sajnos.

(Nevetés)

Idén nyáron lehozta a Time magazin.

Kiemelték, hogy milyen jó, hogy a
közösségi média ilyen megoldást nyújtott.

Mindig el kellett mondjam,
hogy nem erről van szó.

A megoldás az volt, hogy ismertem
a szakmai közösségemet.

Ha a választ tudó orvos az én klinikámon
lett volna, vagy a szobámban,

akkor tőle kérdeztem volna meg.

De mivel a válasz nagyon nehéz volt,
nem tudtam, kinek van meg a válasz,

ezért más eszközhöz kellett folyamodjak.

Ehhet a közösségi média
csak egy platform volt.

Egy formája a kommunikációnak, semmi több.

Az évek során azt vettem észre, hogy van
egy óriási tömegű e-páciens közösség,

akik nagyon aktívak online.

Amit online találnak, szeretnék használni
saját egészségmenedzsmentjükben.

És van egy talán még nagyobb orvos
közösség, akik ezt annyira nem szeretnék.

Se az e-pácienseket,
se a digitális forradalmat.

Tehát van közöttük egy űr.

Ezt az űrt valahogy ki kell töltenünk.

Azt találtam, hogy két potenciális
megoldás van erre a problémára.

Mind a kettő magával vonja
a crowdsourcingot.

Az első az, amit már a 90-es évek végén
láttunk, hogy információt betegségről,

kezelésről online szinte már mindenki
keres, mára már mindenki.

Nekem az volt a kérdésem
öt évvel ez előtt,

hogy mi a helyzet
a Facebookkal és Twitterrel.

Én kerestem genetikai bloggereket.

Aztán egy kollégám keresett
cukorbetegségről szóló blogot

vagy Facebook csoportot.

Hol találunk ilyeneket?

Tehát a közösségi médiát is
orvosilag kúrálni kell.

Erre alkottam egy mindenkinek
teljesen ingyenes szolgáltatást.

Webicina.com címen azt csináljuk,
hogy 110 témában, betegségben,

szakterületeken kúráljuk
a legjobb forrásokat.

Például kardiológiában kiválogattuk
a világ legjobb szaklapjait, blogjait,

Facebook oldalakat, Twitterezőket, videó
csatornákat, előadást, mobilalkalmazást,

minden, ami közösségi média
és kardiológiáról szól.

Minden forrásnál megadtuk,
hogy miért került be az adatbázisunkba.

Ez önmagában egy bonyolult probléma
és hogy a kurációt jelképezzem valahogy:

kezdődik azzal a folyamat, hogy én
megkérdezem a rengeteg orvos követőmet

a világ minden táján,
mik a legjobb kardiológiai blogok.

Általában megadják a legjobbakat,
amire alapozva a Webicina csapata épít

egy nagyobb közösségi gyűjteményt, amit
én egyenként forrásról forrásra átnézek.

Így lesz egy kész közösségi média
kúrált orvosi csomagunk.

A másik megoldás pedig az volt,
amit nagyon rég mondok,

hogy a digitális íráskészséget
be kell venni az orvosi curriculumba.

Ahogy a betegeknek az egészségügyi
információ feldolgozásáról

kell többet tudniuk,
és ebben az orvos segít nekik,

addig az orvosoknak a digitális
íráskészséget kell elsajátítania.

Ezért öt éve a világon elsőként egy olyan
kurzust hoztam létre Debrecenben,

ami mára Semmelweis Egyetemen zajlik,

ami jelenleg is a világ egyetlen
olyan egyetemi kurzusa,

ami a közösségi médiáról, internetről,
e-mailezésről szól medikusoknak.

Kezdünk az alapoktól, és a blogolás,
Facebook, Twitter, videó csatornák,

virtuális helyek
teljes skáláján végigmegyünk.

A kurzus miatt meghívtak előadni
Stanfordra tavaly év végén.

Előadtam ezt a kurzust,
ott nincs ilyen az egyetemükön.

Amikor elmondtam ezt
és hazajöttem Budapestre,

kaptam egy e-mailt egy londoni orvostól,

hogy mondjam meg,
hol van a Nagyvárad tér 4.,

a Semmelweis Egyetem központja

mert ő minden héten Londonból
eljönne Budapestre,

hogy a kurzust végigjárja,

mert náluk nincs ilyen,
és tanulni akar ilyenekről.

Nekem ez egy jelzés volt, hogy kell egy
globális formátum ennek a kurzusnak.

Ez lett a Social Media Course,
a világ egyetlen olyan digitális kurzusa,

ami csak közösségi médiáról szól
végig orvosi szemszögből.

Betegnek is, orvosnak is egyaránt.

16 témát fedtem le benne.

Az orvoslás alapjaitól kezdve:
internethasználat, blog,

Facebook, Twitter,
a teljes skálát végigvéve.

A kurzus így néz ki.

Minden téma mögött egy prezentáció van
előadásanyaggal és tesztekkel.

Egy gamifikációt tettem a rendszer mögé,

azaz plecsnikkel próbálom motiválni
a hallgatókat, hogy elvégezzék a kurzust.

Több mint ezren csinálják most a kurzust
a világ minden tájáról.

Eddig öten kapták meg
a nagy szakértői plecsnit.

Azért mondom így kiemelve,
mert a tesztek nehezek.

Néha én elbuktam,
pedig én írtam a kérdéseket.

(Nevetés)

Ezt a két megoldást találtam ki.

Nagy örömmel mondom,

hogy Sir Ken Robinson,
a modern oktatás atyja,

már Twittelt a kurzustól, ami önmagában
egy feljegyzendő dolog.

A hallgatóimat mindig megkérdezem
a kurzus előtt meg után,

hogy lássam a változást a fejekben,

akkor ennél a válasznál az volt a kérdés,
hogy tetszett-e a kurzus: 100%-os igen.

Nagyon szeretik a kurzust.

Az ő témáikról szól,
csak orvosi szemszögből.

Ilyen két megoldással próbálkoztam
az elmúlt években.

Azt tapasztaltam, hogy hiába van ma már
több száz nagyon jó megoldás

a közösségi média orvosi használatára,
még mindig az első lépéseknél járunk.

Még gyerekcipőben sem vagyunk.

Ha azt a kreativitást,
amit látunk más területeken,

a Gangnam style-tól bármeddig eljutva,

ha tudnánk az orvoslásban alkalmazni,

akkor elképesztő éveknek nézünk
elébe a következő időkben.

Csak hogy konkrét példát hozzak:

az orvosi curriculumot,
mint olyat, át kell formálnunk.

A Stanford Egyetemen az elsőéves
orvostanhallgatók kapnak Ipadet ajándékba,

ami tele van anatómiai alkalmazásokkal.

Egy évre kapják ezeket.

Én is szerettem volna az anatómiát
ilyen könyvekből tanulni,

ahol a mobilomon keresztül
többletinformációt kapok.

Míg itt én is a Szentágothaiból
tanultam hatos betűméretekkel,

a legkisebb könyvekből a világon
anatómiai struktúrákat.

Így is lehetne tanulni.

A másik és talán a legfontosabb pont:
hagyni kell az e-pácienseket segíteni.

Egy amerikai blogger társam, Katie McCurdy
20 éve küzd egy idegrendszeri betegséggel.

Húsz évnyi orvosi papírja van.

Blogolt arról,
hogy amikor új orvoshoz megy,

akkor egyméteres stóccal kell mennie.

Azt mondta, hogy ő, mint designer,
erre keresne egy megoldást úgy,

hogy egy infografikát
fog csinálni a húsz évről.

Rajta van 20 évnek a tünetei,
depressziós stádiumai,

új diagnózisok, kezelések, gyógyszerek,
mellékhatások, műtétek, minden egy ábrán.

Blogolt, hogy elvitte az orvosához,
aki le volt nyűgözve.

Az orvosnak ekkor is végig kellett menni
az egyméteres stócnyi orvosi papíron,

de már célzottan keresett,
mert a beteg segített neki.

Tehát hagyjuk az e-pácienseket segíteni.

Holnapután lesz Debrecenben
a PhD védésem orvosi genomikai témában,

egy akadémiai váltást
tervezek a karrieremben.

Próbálok közeledni
az orvosi élő kutatás felé.

Igazából ezt csinálom
az elmúlt tíz évben legalább.

Így próbáltam keresgélni az interneten
és elég érdekes dolgokat találtam.

Például emlékszünk,
hogy Doctor House mindig mit mondott:

"Minden beteg hazudik."

Ezzel kezdte mindig.

Illetve hogy:
"Szeretne átlátni a betegeken."

Nos, ez már valóság.

Egy olasz csoport megcsinálta azt,
hogy ha egy mobil kamerán keresztül

a beteg lábát nézzük,

akkor a kamera és a mobilalkalmazás
összemossa a beteg saját leleteivel:

röntgennel, CT-vel.

Tehát szó szerint bele lehet látni
a betegbe egy operáció előtt.

Fantasztikus megoldás.

Az új munkám során
találkoztam egy ábrával,

amit egy rádiós magazinban
publikáltak 1925-ben.

Azt próbálták megjósolni,
hogy 50 évvel később,

a 70-es évekre ilyen lesz az orvoslás,
távorvoslás lesz:

azaz az orvos a praxisából egy ilyen
eszközzel rádióhullámokon keresztül

fogja otthonában a beteget
kezelni, diagnosztizálni.

Lassan 100 év telt el, nem járunk itt,
és szerencsére, nem is fogunk.

A beteg-orvos viszonynak a valóságban
kell megtörténnie:

a beteget látni, megismerni,
szagolni, tapintani kell.

Egy kapcsolatnak ki kell alakulnia.

De az ilyen kapcsolat kialakulása után

a közösségi média elképesztően hasznos
tud lenni a további kommunikációban.

Akkor, hogyha óvatosan használjuk.

Egy betegnek az egészségügyi kérdései,
az internettel kapcsolatos kérdései

egyenrangúan fontosak.

Az orvos szemszögéből viszont nem.

Ez is megint egy űrt teremt közöttük,
amit valahogy be kell tölteni.

Arra gondoltam, hogy úgy tudnám
ezt összefoglalni –

hogy hiszek ebben a rendszerben –
hogy modern eszközökkel,

mobil alkalmazásokkal, közösségi médiával,
akár egy annyira konzervatív területen,

mint az orvoslás is, megváltoztatható,

de csak akkor, hogyha nagyon óvatosan,
stratégiával, apró lépésekkel tesszük.

Az orvosi curriculumot most már
tényleg át kell formálnunk.

Az e-pácienseket pedig segíteni kell,
hogy segíthessenek.

Ahogy mondani szokás:
Let’s tweet in touch.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(Taps)

(Taps vége)

Bemondó: Berci köszönjük szépen.
Hadd kérdezzek egyet.

Ez a közösségi média dolog,
azt hiszem, nekem megvan.

A Szentágothaival engem is két évig
szívattak, amivel nem vagyok up-to-date,

hogy ez az egész e-orvoslás mekkora
Magyarországon? Hol tart ez?

Dr.M.B: Ez önmagában világtrend,
az e-páciensek száma exponenciálisan nő,

és ezt azért Magyarországon is látni,
de nyilván pontos adat nincsen erről.

Viszont nekem van egy elméletem erről,

hogy nekünk magyaroknak milyen
különös felelősségünk van.

Bemondó: Mert?

M.B: Van egy ilyen elméletem, hogy az első
e-páciens a világon Karinthy Frigyes volt.

Bemondó: Ez megér egy kifejtést, nem?

Dr.M.B: Azért mert, hogyha belegondolunk,
hogy az e-páciens, hogy működik.

Van egy diagnózis, betegsége van.

Motivált, hogy információt találjon.

A legegyszerűbb forráshoz folyamodik,

és amit talál, azt felhasználja
az egészségmenedzsmentjében.

Karinthy Frigyesnek volt
több idegrendszeri tünete.

Itthon nem talált rá megoldást,
információ kellett neki.

Internet nem volt, se Facebook;
könyvtárba ment.

Megnézte, hogy milyen szaklapok
vannak ebben a témában.

Minden szaklap német nyelven volt,
elkezdett németül olvasgatni.

Azt látta, hogy az ő betegségéről szóló
cikkekben egy-egy név mindig megjelenik.

Egy orvosnak a neve, aki német volt,
de Stockholmban dolgozott.

Írt neki egy levelet, amit elküldött neki.

Kapott választ, hogy várja őt az orvos:

kiutazott, megműtötték,
ebből lett a könyv.

Tehát mi történt?

Kapott egy diagnózist, nem volt rá
megoldás a környezetében.

Ezért információs forráshoz fordult,
a legegyszerűbbhöz, amit ott talált.

Felhasználta az egészségmenedzsmentjében
és talált megoldást a problémájára.

Az első e-páciens Karinthy Frigyes volt.

Bemondó: Ok, elfogadjuk.

(Taps)

Köszönöm szépen.

(Taps)